Nagy nehezen találtam is egy helyet a parkolóban és leállítva a motort Borára néztem mielőtt még kiszálltunk volna a kocsiból.

- Nézd, előre is bocs, hogy nem nagyon fogok figyelni a fellépésükre, de mint láthattad semmi kedvem nem volt ehhez - magyaráztam meg azt, ami tulajdonképpen teljesen fölösleges volt, de azért jobb volt előre letisztázni a dolgokat. Bora sok minden miatt meg tudott sértődni vagy szomorodott el és mivel az ő lelkét még jobban nem akartam ma este már ápolni, ezért inkább letisztáztam vele a dolgokat. Biztos, ami biztos.

Megpróbáltunk ugyan nem nagy felhajtást okozni, de néhányan még így is felismertek minket, ami miatt védelmezően Bora mellett mentem és mindenkire szúrós szemekkel néztem, aki csak úgy mert nézni a lányra, mint én rájuk. Emlékszem, hogy egy éve, mikor kiderült a kapcsolata Jiminnel teljesen szétszedték az ARMYk és végül én voltam az, aki leállította őket; onnantól kezdve engem utáltak. Magamra vállaltam az egészet és azt mondtam, hogy miattam jöttek össze, hogy nem az ő "hibájuk" volt, hanem az enyém, mivel én segítettem nekik. Viszont mái napig ettől függetlenül még Borára is néztek nem túl szépen, bár szerencsére nagyjából lenyugodtak, hisz Jiminnek a viselkedése velük szemben nem változott meg és szerencsére képesek voltak arra, hogy felfogják az oppájuk végre boldog és talán ennek nekik is örülniük kéne. Engem meg nem igazán érdekelt, hogy miket mondtak a hátam mögött, mivel a mi rajongóink ezektől függetlenül is szerettek és bíztattak, nekem ennél több nem is kellett.

Sikeresen leadtuk a kabátjainkat és megkerestük a helyünket, ami valahol középen helyezkedett el, mivel Jimin már legelőre jegyet nem tudott szerezni. Mondjuk én ennek kifejezetten örültem és mivel leülve úgy vettem észre, hogy egész jól lehetett látni a színpadot, ezért Borának sem lehetett panasza. Még volt pár perc a kezdésig, így addig én előkerestem a táskámból a fülhallgatómat és nagy nehezen kibogozva bedugtam a telefonomba, majd az egyik felét már be is raktam a fülembe. Bora, mikor észrevette, hogy mit csináltam kikerekedett szemekkel nézett felváltva az arcomra és a telefonomra.

- Ezt ugye nem gondolod komolyan ? - kérdezte elszomorodva és halkan, mivel a lámpák leoltódtak és megszólaltak az első hangok is.

- De még mennyire, hogy komolyan gondolom - válaszoltam és épp beraktam volna a másik felét is, amikor a kezemhez kapott és óvatosan visszarakta az ölembe.

- Tudom, hogy utálod őt, de kérlek, az én kedvemért csak az egyik füled maradjon szabadon - nézett rám a nagy őzike szemeivel, amik most sem tudtak meghatni. Nem voltam hajlandó még hallgatni is őt, elég volt ennyi ellenséges ARMY közt lenni.

- Amire kértél megtettem, ne várj el tőlem többet - fejeztem be ellentmondás nem tűrő hangon és végre beraktam a fülhallgatómat. Erre viszont Bora fogta magát és mind a kettőt kirántotta a fülemből. - Bora ! - mondtam kicsit hangosabban, mint ahogy akartam, így a mellettem ülő ARMY haragosan rám nézett és csöndre intett. Most már még ő is idegesített, így kezdtem egyre jobban érezni, hogy a türelmem fogy.

- Nem hiszem el, hogy mindig ilyen vagy szerencsétlennel, mikor ilyen kedves - suttogta összehúzott szemekkel és nekem már itt kezdett elszakadni az a bizonyos cérna. Éreztem, hogy már csak pár szál tartotta össze, ami hamarosan teljesen el is engedett.

- Honnan tudod te ?

- Mert ismerem HyeRin. Én ismerem, már egy csomószór találkoztam vele és egy nagyon jó ember...

- Elég ! - állítottam le.

- Ó, fogjátok már be ! - szólt ránk a mellettünk ülő fekete hajú lány.

- Neked csitt - fordultam gyorsan felé, majd vissza Borához. - Azt mondod ismered ? Biztos vagy te ebben ? Tudod, én is azt hittem, hogy ismertem; tévedtem - néztem mélyen a szemébe és esett le hirtelen az, amit nagy felindulásomban mondtam. - Basszus - suttogtam és szorosan lehunytam a szememet.

- Te ismered ? - nyíltak tágra a szemei.

- Nem - ráztam meg a fejemet lassan.

- De, de. Azt mondtad, hogy ismered. Mégis honnan ? Akkor...akkor ezért utálod ? Történt valami köztetek ? - enyhült meg a tekintete és nézett kedvesen a szemeimbe. Na, pont ezt nem akartam; sajnálatot.

- Nem maradnátok már végre csöndben ? Nem hallom miattatok J-Hope oppát - szitkozódott mellettem az ARMY és a név hallatára már komolyan elegem lett. Jung HoSeok így, Jung HoSeok úgy... És én még komolyan azt hittem, hogy a bosszúm beváltásáig már nem is hallok róla, már megint tévedtem.

- Te is be foghatnád már, igazán idegesíted az embert a hangoddal - fordultam felé indulatosan, majd épp magyaráztam volna pár dolgot a rám várakozó Borának, amikor is a lány megfogta a hajamat és olyan erővel húzta meg, hogy halkan felszisszentem. Nyugi HyeRin, nem ütheted meg. Nem vághatsz vissza. Maradj higgadt. Végig ezt mondogattam magamnak, de igazán kellemetlen volt, hogy mindeközben valaki a hajamba csimpaszkodott.

- Engedd el kérlek a haját - hajolt át rajtam Bora és kedvesen megérintette a lány karját, aki erre meg a könyökéve fejbe vágta a vörös hajú lányt. Na és itt fogyott el minden türelmem. Idegesen arrébb toltam Borát és megfogva a lányt felrántottam a helyéről. Mindenki lábán végig taposva húztam ki magammal a sorból, ami nehezen ment, mivel eközben majdnem kikaparta szememet. Fogalmam sem volt, hogy honnan maradt még annyi nyugalmam, hogy nem karmoltam vissza vagy ilyenek, de igazán büszke voltam magamra. Ha már ebben a helyzetben egyáltalán lehettem az. Útközben a szemüvegemet is leverte rólam, így kiesve szinte az ajtón vettem észre, hogy nem igazán láttam rendesen. Minden távoli dolog egy homályos paca volt és csak az egy lépésre lévő embereket láttam normálisan. Így az ideges tekintetű lányt is, aki a vállamnál fogva neki lökött a falnak és hirtelen felpofozott.

- Miért vagy úgy magadért hülye ribanc ? Semmivel sem vagy jobb, mint a fiúk ! - kiabálta a képembe, bár már kezdtem igazán rosszul lenni, ezért nem is figyeltem arra, amit mondott. Már párszor megkaptam életemben, így nem hatott a lelkemig. Még mondott pár dolgot, de mivel nem igazán figyeltem rá, így újra nekem ugrott volna, hogyha Bora el nem kezd kiáltozni az őröknek ezzel idehívva őket, így pedig leszedve rólam az őrült rajongót.

- Jól vagy ? - jött mellém Bora és a kezembe nyomott egy üveg vizet. Hálásan nézve rá elfogadtam és majdnem kiittam az egészet.

- Minden rendben, csak nem látok, de egyébként minden oké - legyintettem.

- Úristen, megvakított téged ? - rakta szája elé a kezét és nézett rám kétségbeesetten.

- Mi ? Dehogyis - ráztam a fejemet. - Csak útközben leverte rólam a szemüvegemet, így csak téged látlak, nálad messzebb már csak pacákat.

- Biztos jól van ? - lépett mellénk egy őr, mire kihúzva magamat bólintottam.

- Kérem, valahogy rendezzék el. Nem szeretnék belőle nagy ügyet - magyaráztam fáradtan, mire a nagydarab férfi csak elképedve nézett rám.

- Ezért minimum feljelentenie kéne és maga azt mondja, hogy nem tesz semmit.

- Az túl sok galiba lenne. Nekem elég annyi, hogy leszedték rólam - rántottam meg a vállamat és ekkor összehúzott szemekkel néztem a távolban feltűnő három alakra. Nálam valószínűleg magasabbak lehettek és elég nagy volt a valószínűsége annak is, hogy fiúk. Volt egy sejtésem a kilétük felöl, de erősen kételkedtem benne, hogy valóban ők voltak azok, hisz nekik a színpadon kellett volna lenniük.

- Bora ! - hallottam meg barátnőm nevét és egyben ismertem fel a hang tulajdonosát. Na, még csak ez kellett. - Jézusom. HyeRin, jól vagy ? - kérdezte elénk érve és meglátva gyönyörűséges fejemet. Valamiért el tudtam képzelni, hogy hogyan nézhetett ki.

- Mégis mi történt ? - szólalt meg NamJoon.

- Egy rajongó neki támadt - magyarázta helyettünk az őr és nagyjából elmondta a történteket, amit az ideérkezésükig megosztottunk Borával. Elképedve tudatosult bennük, hogy igen, ezt egy ARMY tette. Én azért a Borás Jimines incidensek után már semmin sem lepődtem volna meg, de legalább jól kezeltem a helyzetet. Az nekem is ugyanolyan rossz lett volna, hogyha visszatámadok, mint ahogy neki is. Nálam egy fejjel biztos alacsonyabb volt, így fájt volna neki figyelembe véve még mellé a ropi alkatát is.

- Jól...jól vagy ? - szólalt meg hirtelen Jung HoSeok, akit ugyan még nem láttam rendesen, de a körvonalai már kirajzolódtak előttem. Furcsán hatott rám a hangja ilyen közelségből és amellett, hogy a kezeim ökölbeszorultak elkezdtem hapcizni. Fogalmam sem volt, hogy mi történt, de mindenki rögtön el is hallgatott és várták, hogy mikor hagyom végre abba. Már én is nagyon hálás voltam, amikor befejeztem, viszont szükségem lett volna egy zsepire.

- Bora adsz egy... - kértem volna, de egyszer csak megjelent előttem egy kéz, benne egy zsebkendővel. Gyorsan elvettem és kifújva az orromat néztem meg, hogy ki segített rajtam. Jung HoSeok. Csak meredten bámultam rá, majd elfordítottam a fejemet és halványan elmosolyodva néztem Jimint, aki aggódva kérdezgetett Borát, hogy vele minden rendben volt-e. Oké, igazán nyálas volt, így bőven volt szemforgatás a reakciómban, de egyben igazán kedvesnek és aranyosnak tartottam ezt Jimintől. Örültem, hogy ilyen volt a vörös hajú lánnyal és megbecsülte. Nem úgy, mint engem az előttem feszülten ácsorgó rézvörös hajú fiú. Jó, ő nem a barátom volt, hanem csak egy szimpla legjobb fiú barát, de ő még így sem becsült meg. Újra felrémlettek az emlékek és emiatt ismét dühös lettem.

- Ha tudtam volna, hogy te adod, akkor nem fogadom el - néztem mélyen a szemeibe, mire rögtön el is kapta a tekintetét és a falat kezdte el bámulni. Még a szerelmes pár is elhalkult mellettünk és NamJoonnal együtt minket kezdtek el figyelni. Az őr már elment, így csak mi négyen maradtunk és a síri csönd, amely legfőképp miattam, de belepte a folyosót. Nem bírtam nem haragudni rá, nem bírtam nem kimutatni az érzéseimet, egyszerűen képtelen voltam jó pofizni vele. Annyi nehézséget okozott nekem azzal, hogy úgy faképnél hagyott és a lelkembe taposott, hogy ezt képtelen voltam félretenni.

- Te vagy az a lány ? - szólalt meg Jimin, mire mind felé kaptuk a fejünket.

- Ó, szóval Jung HoSeok már mesélt rólam neked. Csodálkoztam is volna, hogyha nem avat be téged a múltjába - céloztam arra, hogy elég közel álltak egymáshoz. Kíváncsi lettem volna, hogy mégis milyen hazugságokat tudott, de nem akartam rákérdezni. Ez az ő dolguk volt, nem pedig az enyém.

- Ti ismeritek egymást ? - nézett felváltva ránk NamJoon. Erre csak keserűen felnevettem és egyenesen Jung HoSeok szemeibe néztem.

- Sajnos - mondtam ki jól érthetően, ami miatt ismét feszült csend lett, de már olyan szinten nem érdekelt és elegem volt a mai napból, hogy Borára néztem és még intéztem felé egy utolsó mondatot. - Én hazamegyek, majd visszajövök érted a koncert után - magyaráztam és mivel szólásra nyitotta száját, így közbevágtam. – Remélem, ezek után már nem várod el, hogy itt maradjak - sóhajtottam, mire lassan megrázta a fejét. - Köszönöm. Nektek pedig további jó koncertet - mondtam Jiminnek és NamJoonnak, ezzel pedig hátat fordítva nekik faképnél hagytam őket.

A kocsiba beülve éreztem, hogy előjött a náthám és elkezdett az orrom folyni. Ha most megszólaltam volna, akkor biztos, hogy a hangom sem lett volna az igazi. Már épp indítottam be a kocsit, amikor is tudatosult bennem, hogy én nem is láttam rendesen. Az égnek emelve a tekintetemet fejeltem le idegesen a dudát és hallgattam, ahogy vízhangzott a környéken. Nem, hogy vak lettem, még meg is téptek és találkoztam a múltammal is. Ez volt életem egyik legszörnyűbb napja... Ha nem a legszörnyűbb mind közül.

Közeledett a visszatérésünk és egyben a születésnapom is, amire a lányok előszeretettel emlékeztettek. Nem volt tulajdonképpen nagy bajom vele, de nem is vártam. Szimplán csak semleges volt a számomra. Ezekben a napokban rengeteget gyakoroltunk és már felvettük az összes dalt is az albumunkra, na meg a videoklipek forgatásába is belekezdtünk. Épp az egyik helyszínről tartottunk volna a dorm felé, de Park menedzser útközben megszólalt, hogy tulajdonképpen az ügynökséghez is be kellene ugranunk. Ennek egyikünk sem örült kifejezetten, hisz mindannyian már épp eléggé ki voltunk fáradva a mai nap. Erre fogta Kim TaeSong és behívatott minket, bár neki mindig is mindegy volt, hogy holt fáradtak voltunk, ha neki kellett valamit mondania, akkor az nem várhatott holnapig. Nem igazán bírtam az igazgatónkat, de miután nem szólt semmi rosszat sem az ellen, hogy Bora egy hétig a kórházban pihent, így most én sem haragudtam rá. Még.

A fáradságunkat leplezve szálltunk ki a kisbuszból és sétáltunk be az épületbe. A három lány csak arról beszélgetett, hogy mégis mit akarhatott megint az igazgató, engem viszont nem igazán izgatott. Ha nem akart beleszólni a dolgunkba, akkor nem zavart. Felérve a legfelső emeletre kiszálltunk a liftből és halkan beszélgetve megálltunk az ajtaja előtt, majd bekopogva be is léptünk. A bőrszékében ülve rakosgatott valami papírokat az asztalán és mikor felnézve megpillantott minket fekete keretes szemüvege mögül, ijesztő széles mosoly költözött ajkaira. Valamire készült, azt már most sejtettem és fogadni mertem volna, hogy ez neki igazán kedvező lesz, mi meg csak szívni fogunk. Leültünk négy székre és Park menedzser megállva mögöttünk figyelmesen hallgatta velünk együtt Kim TaeSong mondandóját.

- Egy rendkívüli hírem van nektek lányok - csapta össze kezét és szinte láttam a szemeiben a kis pénz jeleket. A mellettem ülő Bora összerezzent e tette miatt, ezért gyengéden megszorítottam a kezét és hagytam had szorongassa, hogyha félne. Szegény lány gyakran megijedt az igazgatótól, amit nem is csodáltam. Ijesztő egy pasas volt ilyen közelségből. - Nem sokára megjelenik a második nagy albumotok és rengeteg munkátok lesz meg minden, viszont Januártól kezdve elintéztem nektek egy olyan dolgot, ami miatt akkor sem lesz időtök a pihenésre - magyarázta megállás nélkül, ami nekem már most nem tetszett. Egyébként sem lett volna szünet a promótálások után sem, de ezt ő honnan tudhatta volna. Soha nem is látta bennünk az embert, szimplán csak a pénzt. Ezért iszonyatosan utáltam, de legalább nem szólt bele abba, amit írtunk, amíg ezt nem tette, addig nem volt okunk elmenni innen, hisz ő volt az egyetlen, aki szúrta a szememet. A többi dolgozót nagyon megkedveltem a segítőkészségük miatt. Na meg az itteni idolok is csupa szív emberek voltak. - Találgassatok vajon mit intéztem el nektek - húzogatta szemöldökét mosolyogva, ami miatt éreztem, hogy a mellettem ülő vöröske kezdte kiszorítani az életet is a kezemből.

- Tévé szereplés ? - kérdezte Hyun izgatottan, de Kim TaeSong csak megrázta a fejét és érdeklődve várta MinSeo mondandóját.

- Divattanácsokat adhatunk idoloknak ?

- Már miért is tennétek ezt ? - értetlenkedett az igazgató, erre MinSeo csak megforgatta a szemét és a jelentkező Borára pillantott.

- Főzőműsorban vehetünk részt ? - csillantak fel a szemei.

- Még a végén felégetnél vagy megvágnál valakit. Dehogy is - rázta a fejét mogorván, ami miatt rögtön ökölbe szorult a kezem és mérgesen figyeltem, ahogy várakozásteljesen nézett rám. Oké, hogy Bora nagyon ügyetlen volt és én is simán kinéztem volna belőle, de azért nem ilyen helyzetben kellett volna ezt mondania.

- Fogalmam sincsen vajon mit tervezhet, de gondolom most elmondja, nem ? - döntöttem oldalra a fejemet, mire csak nagyot sóhajtott és megdörzsölte a halántékát.

- Komolyan ennyire butácskák vagytok ? - nézett hitetlenkedve az ég felé, ami miatt ösztönösen felálltam volna, de Park menedzser előre sejtve a szándékaimat, visszanyomott a helyemre és gyengéden megszorította a vállaimat. - Képzeljétek csak el, hogy én, Kim TaeSong elintéztem, hogy együtt dolgozhassatok egy különleges albumon a Bangtan Boys fiú csapattal - bökte ki mosolyogva és saját maga éltetésébe kezdett a tapsolásával. Én viszont azonnal lefagytam és próbáltam egy épkézláb kérdést megfogalmazni. - Ennél azért nagyobb lelkesedésre számítottam. Tudjátok ti, hogy mennyit güriztem emiatt ? És ugyanolyan híresek, mint ti, így ha összerakunk titeket, akkor hatalmas lesz a siker. Ráadásul abban egyetértettünk Bang ShiYukkal, hogy ez igen jó alkalom arra, hogy a két fandom végre jobban kijöjjön egymással. Főleg azután a vitád után az egyik ARMYval - nézett rám szúrós szemekkel, de nem igazán érdekelt, hisz ebben a pillanatban csak egyetlen egy kérdés fogalmazódott meg bennem.

- Mégis miért pont ők ? - kérdeztem az állapotomhoz képest teljesen higgadtan. Belül már rég ordítoztam vele, de nem szabadott kiakadnom. Ebben a helyzetben most biztos nem.

- Ezt az előbb már megmagyaráztam HyeRin. Figyeltél te rám egyáltalán ? - rázta a fejét ciccegve, ami miatt kedvem támadt megütni. Most Bora volt az, aki a kezemet megszorította ezzel egy kicsit megnyugtatva, bár még mindig forrtam a dühtől, ami nem akart alább hagyni.

- Én ebben nem veszek részt - néztem az igazgató sötét szemeibe, de ahelyett, hogy mérges lett volna, csak gunyorosan elmosolyodott.

- HyeRin, ugye azzal tisztában vagy, hogy itt nem te, hanem én parancsolok és akár bármelyik pillanatban kitehetlek a bandából ? Hisz több százan szeretnének a helyedben lenni, így könnyen elintézhetem a pótlásodat is - fejezte be megtámaszkodva a könyökével az asztalon és szinte látszott az arcán a nyertesek öröme. Én tisztában voltam mindezzel és mégis ellenkezni akartam. Nem voltam hajlandó több hónapon át Jung HoSeokkal együtt dolgozni. Inkább a halál, mint ő.

- Engem ez nem...

- Beleegyezünk - szólalt meg MinSeo ezzel belém fojtva a szót. Dühös tekintettel kaptam felé a fejemet, de ezt nem láthatta, mivel egyenesen az igazgatóra nézett.

- Na, úgy tűnik valaki most okosabb volt, mint a leader - mosolyodott el elégedetten és elénk csúsztatott négy papírt. - Most pedig ezeket szépen írjátok alá és utána mehettek a dolgotokra. Az első találkozóval kapcsolatban majd szólok - magyarázta és elénk tolt egy tollat is, ha esetleg nem lett volna nálunk. Kifújva a szememből a frufrumat írtam gyorsan alá és felállva meghajoltam, majd elhagytam a szobát. Tudtam, hogy MinSeo miért tette, de mégis haragudtam rá, de talán legfőképp magamra. Hisz majdnem elintéztem azt, hogy mindenkinek tönkremenjen a karrierje és az eddigi kemény munkája. Ebben a pillanatban szörnyen utáltam magamat, amiért ilyen felelőtlen leaderként viselkedtem.

A hazafelé vezető út csendben telt és hiába léptünk be végre a nyugalmat biztosító lakásba én kicsit sem voltam emiatt feldobódva. Még mindig idegesen dobtam le minden hülye cuccomat az ágyamra és indultam újra a kijárat felé pár zacskó zsepit a zsebembe gyömöszölve.

- Mégis hová mész HyeRin ? - nézett ki rám a konyhából felvont szemöldökkel MinSeo.

- Kiszellőztetem a fejemet - válaszoltam morcosan és a hangomat és egyben kedvemet figyelembe véve nem szólt semmit csak figyelte, ahogy elhagytam a házat.

Utáltam, hogy így irányítottak minket, utáltam, hogy nem lehetett szabad akaratunk, utáltam, hogy valakikkel együtt kellett dolgoznunk és mégis a legjobban magamat utáltam. Magamat, mivel egy röpke pillanatig önzőn viselkedtem és a hülye utálatom vezérelt Jung HoSeok felé. Tudtam, hogy megértették még ha a pontos okát nem is tudták és mégis zavart, mivel én nem ilyen ember voltam. Ezalatt a pár év alatt teljesen megváltoztam és fogalmam sem volt, hogy mégis milyen irányba.

Elővéve a zsebemből a telefonomat küldtem egy üzenetet annak az embernek, aki ebben az időben egy kicsit el tudta terelni a gondolataimat és egyenesen a táncterem felé vettem az irányt. Mire megérkeztem a fűtött épületbe, már nem éreztem a füleimet és a kezeim is szét fagytak. Hiába mentem be a táncterembe és ültem le a földre még mindig fáztam egy kicsit, így nem akartam egy könnyen megszabadulni a meleg kabátomtól. A telefonomat kivéve a zsebemből nézegettem az albumunkon lévő szövegeket, amikor is gyors léptekre lettem figyelmes és hirtelen kivágódott az ajtó, ezzel pedig elém tárult egy szaporán lélegző YoungJae. Lekapta a fejéről a fekete sapkáját és nagy lendülettel levetette magát mellém.

- Mégis mi történt, hogy ilyen későn ide hívsz beszélgetni ? - érdeklődött fáradtan, de láttam a szemeiben, hogy aggódott, ami egy hangyányit jól esett a szívemnek. Főleg tőle. Félreértés ne essék nem tetszett, nem voltam belé szerelmes, szimplán egy jó barátom lett ez alatt az idő alatt. És az egyike azoknak, akikben megbíztam.

- Egy szó; BTS - néztem rá fél szemmel, mire rögtön elhúzta a száját és megveregette a vállát.

- Nyugodtan sírd ki magad.

- Mi ? Nem fogok... - tiltakoztam volna, de egy mozdulattal magához rántott, így valóban a vállán kötött ki a fejem. Hirtelen közelsége miatt megcsapott a csokis tusfürdője illata, amit még én adtam neki karácsonyra. Őszintén szólva azért, mert nem volt jobb ötletem. - Ha kérdeznéd a válaszom az, hogy nem lett jobb - vontam össze a szemöldökömet és előre nézve magunkat bámultam a tükörben.

- Jó, te eleve nem az a sírós típus vagy, de azért próbálkoztam - nevetett fel, de továbbra is hagyta, hogy neki dőlve kezdjek neki a mesélésnek.

Egészen Bora lebetegedésétől az igazgató hülye intézkedéséig mindent elmeséltem neki és próbáltam nem újra idegessé válni, ami a helyzetet tekintetbe véve nehezen ment. Jól tudta, hogy mindig is utáltam az igazgatót és a hülyeségeit, meg persze Jung HoSeokot is. Bár arról még neki sem meséltem, hogy egész pontosan miért is. Viszont így is ő tudta a legtöbbet, mivel legalább annyival tisztában volt, hogy egy suliba jártunk. Ő volt az egyetlen, akinek ezt elmondtam. A lányok is csak sejtették, de nem mertek rákérdezni, mivel tudták, hogy ezzel a témával kapcsolatban haraptam. Nem is kicsit.

Elhallgatva vártam, hogy a mellettem ülő fiú szóljon valamit és megnyugtasson afelől, hogy minden oké lesz. Aha, én ezt várhattam, mivel ennek teljesen az ellentettje történt.

- Annyira biztos nem lesz rossz. Max, nyilvánosság előtt balhézni fogsz vele és vége a karrierednek, mivel kiderül mindenki számára, hogy egy igen agresszív lány vagy - magyarázta, mire oldalba könyököltem és kiegyenesedve felé fordítottam a fejemet, hogy jól láthassa az arcomat. - Látod, én megmondtam - fogta a sérült helyet és közben úgy tett mint aki bármelyik percben meghalhat.

- Azért ennyire ne reagáld túl... És ez neked a figyelemelterelés ? - forgattam meg a szememet és nekidőltem a falnak.

- Ebben a pár másodpercben, míg kiakasztottalak nem gondoltál rá, nem igaz ? - mosolyodott el féloldalasan, mire fújtatva a plafont kezdtem el bámulni.

- Oké, te nyertél - tártam szét a karomat. Ezek után pedig vagy öt percen keresztül YoungJae nevetése hallatszódott a teremben, ezzel egy kicsit jobb kedvre derítve engem is. Végül is sikerült a tervem, mivel a dormhoz visszaérve, már kevésbé voltam ideges és higgadt fejjel meg tudtam a lányokkal beszélni a dolgokat, de legfőképp MinSeoval.