Sziasztok^^

Most kivételesen előbb szólok hozzátok, habár biztos, hogy unjátok, amiért mindig megjelenek XD De komolyra fordítva a szót. Még minden előtt szeretnék valamit hozzáfűzni az elején történő dolgokhoz. Ne féljetek, nem lesz benne semmi durva dolog. Csak annyit szerettem volna mondani, hogy az egész, ami majd lejátszódik egy olyan dolog, amitől minden nő fél. Ugyan tényleg nem volt benne szinte semmi, mégis az írása közben azért jócskán összeszorult a torkom. De megírtam, hisz ez az egyik témája a történetnek, mégha csak nagyon rejtetten is. Azt hiszem csak ennyit szerettem volna. Azért remélem, hogy tetszeni fog és nektek soha nem kell majd olyat vagy rosszabbat átélnetek, mint Rinnek és még valaki másnak... A kis titkolózó XD Na jó, hagylak titeket XD Jó olvasást^^

///////////  

Tehát röviden: egyedül maradtam szakadó esőben, egy parkban azzal az emberrel, aki elég sokszor a tudtomra adta a napokban, hogy nem igazán vagyok a szíve csücske. Valamiért mégsem féltem, ugyan a telefonom se működött, de egy cseppnyi aggodalom nem volt bennem. Leginkább gyűlölet volt az, amivel az előttem magasodó fiút bámultam. Megnehezítette az egyébként is fárasztó napjaimat a hülye tréfáival, pluszba még össze is vesztem miatta szinte mindenkivel a környezetemben. Így hát nem volt csoda, hogy azonnal kitéptem karomat szorításából és egy lépést hátráltam tőle. Nem akartam túlságosan is közel lenni egy ilyen undorító alakhoz. Nem is ismert és úgy utált. Hát gratulálok neki.

- Mit akarsz ? - néztem vele farkasszemet, hisz ha elkaptam volna a tekintetemet róla, akkor csak azt bizonyítottam volna, hogy tartok tőle. Pedig ez egyáltalán nem volt igaz. Sőt, még azt is el tudtam képzelni, hogy előbb töröm én kettő őt, minthogy hozzám tudjon érni. Nem tűnt túl edzettnek, habár cipzáros pulcsit viselt. Hogy nem sült meg ilyen időben azt nem értettem, de nem is ez volt a lényeg.

- Mondtam, beszélgetni - lépett egyet közelebb, de inkább nem hátráltam tovább. Nem volt kedvem fogócskát játszani vele szakadó esőben.

- Oké, azt értem, de mégis miről ? Ismét el akarod mondani, hogy milyen szar is vagyok, és inkább lépjek ki a Red Threadből ? - kérdeztem mellkasom előtt összevont karral, és tettem miatt halványan elmosolyodott.

- Hiába mondanám ezt, úgy sem döntenél másképp - vonta meg a vállát. - Így gondoltam találkozok veled élőben, hátha ezzel jobban rá tudlak venni az eltűnésre - magyarázta és ismét lépett egyet. Már túl sok távolság nem maradt köztünk, így még inkább nem akartam leengedni karomat. Jobban éreztem magamat, mivel azzal is tudtam egy fajta távolságot tartani ettől az elmebetegtől. - És úgy veszem észre, hogy ez máris jobban hat, mint bármelyik üzenetem, amit küldtem, bár a motoros incidens is eléggé rád hozta a frászt.

- Nem félek egy olyan szánni való alaktól, mint te - szűkítettem össze szemeimet és a nem túl kedves jelzőm hallatán megrándult szája sarka, majd erőltetetten felnevetett.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy te egy nő vagy én pedig egy férfi ? - döntötte oldalra a fejét engem méregetve és kérdése hallatán majdnem az arcába röhögtem.

- Na neee - tettettem meglepetést. - Ezt komolyan nem gondoltam volna, most megvilágosodtam - válaszoltam szarkasztikusan. Mire ismét csak felnevetett és szinte minden távolságot megszüntetett köztünk. Ott kezdtem érezni, hogy lehet, el kellene mennem miután jól kioktattam.

- Még mindig nem érted miért kerestelek fel személyesen ? - hajolt az arcomba és hirtelen közelsége miatt meglepetten pislogtam az arcába. Ugyan nem direkt, de azonnal hátráltam egyet, hogy kevésbé sértse meg a magánszférámat. Utáltam, ha idegenek ilyen közelségbe hajoltak hozzám.

- Igazából nem is érdekel - vallottam be őszintén. - Csak szerettem volna elmondani neked, ha már találkoztunk, hogy egyáltalán nem volt vicces, amit csináltál. Nem is értem, hogy hogyan gondolhattad, hogy egy ilyen fenyegetés miatt ott hagyom a lányokat. Nekem ők a családom és soha nem fogom cserben hagyni őket. Akkor fogom abbahagyni ezt az egész idolságot, ha akarom és nem fog érdekelni, hogy utánad még hányan kívánják a kilépésemet - magyaráztam mélyen a szemébe nézve és akkora gyűlölet áradt belőlem, hogy bárki lesütötte volna már a szemét a nézésem miatt. Ő viszont csak mosolyogva hallgatta végig a mondanivalómat és látszólag jól szórakozott a dühömön. Határozottan fura figura volt, de egy elmeháborodottól nem vártam túl sok megértést. Őket az éltette, hogyha bármilyen formában hatni tudtak az áldozatukra, és ha már a megfélemlítésem nem jött össze, akkor annak örült, hogy legalább felkaptam a vizet. Viszont mivel látszólag nem mutatta megbánásnak, akár egy kis jelét is, így sóhajtva megráztam a fejemet, majd hátat fordítottam neki, mivel a hűvös eső cseppek miatt kezdtem fázni és kényelmetlennek tartottam a rám tapadó ruhámat is. Még csak az kellett volna, hogy emiatt az ember miatt megfázzak.

- Nem hiszem, hogy te most el fogsz menni - szólalt meg mögöttem és éreztem, hogy kezeivel megragadta a vállamat, majd magához rántott. Lehet félre értettem volna a jeleket ? Ő nem is egy pszichopata lenne, hanem egy pedofil ? Basszus... - Most elmagyarázom, hogy miért is akarom, hogy kilépj. Biztos azt hitted, hogy azért mert utállak. Tulajdonképpen ez egyáltalán nem így van. Felnézek rád, mint előadóra és úgy gondolom, hogy sokkal többre vihetnéd egyedül, mint a lányokkal. Ráadásul kevesebb fiú is legyeskedne körülötted és akkor velem lehetnél. Na, mit szólsz ? - fordított hirtelen maga felé, majd csillogó szemekkel nézett rám. Igazából iszonyatosan nagy undort éreztem abban a pillanatban és ugyan nem vallottam volna be magamnak, de kezdtem félni. Érdekes, hogy jobban tartottam egy pedofil rajongótól, mint egy pszichopatától. Kezdtem érezni, hogy nagyon hiányzott HoSeok... Én nem akartam, hogy más férfi hozzám érjen és ugyan hallottam, hogy sajnos gyakran tűntek fel a lány idolok életében ehhez a sráchoz hasonló alakok, de nem hittem volna, hogy majd pont nekem kell szembe néznem egy ilyennel. Már bántam, hogy egyedül eljöttem, de erősnek kellett tűnnöm.

- Eressz el - szűrtem ki fogaim közt még viszonylag kedvesen, mire csüggedten megragadta a kezemet és magunk közé rántotta.

- Kérlek, csak egy esélyt adj - kérlelt, mire sóhajtva megráztam a fejemet. Jól tudtam, hogy ez az ember beteg, de egyszerűen nem bírtam lakatot rakni arra a lepcses számra.

- Ha te lennél az egyetlen ember a Földön, akkor sem járnék veled, soha - mondtam merő undorral a hangomban és megpróbáltam kitépni szorításából a kezemet, de most nem ment. Itt jöttem rá, hogy ez a srác mégsem volt olyan gyenge. Azonnal beugrott, ahogy HoSeok szorított le a padlóra és azt mondta, hogy ne higgyem azt, hogy mindig erősebb leszek egy férfinál. Nagyot nyelve sütöttem le a szememet és valami menekülő útvonalon gondolkoztam és eszembe is jutott egy terv. Ha megtudnám rúgni, akkor talán elfuthatnék, bár nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne, hisz talán csak még jobban eltévednék.

- Én a helyedben nem tenném - szakított ki gondolataim közül és szemével a lábamra sandított, amit már reflexszerűen emeltem volna a magasba. - Ha csak nem szeretnéd, hogy rálépjek a lábadra. Hidd el, nagyon fájna - mondta, de mégsem tudott megállítani. Azonnal lendítettem a lábamat, de megfogta és erősen visszalökte a helyére, ami miatt megcsúsztam a vizes füvön és lábam alól kiszaladt a talaj. Ő pedig azonnal el is engedett és hagyta, hogy elessek. Fájdalmas grimasszal az arcomon pillantottam fel rá és hátrahőköltem a hirtelen közelsége miatt. Már nem állt, hanem előttem guggolt és mosolyogva fürkészte az arcomat. Olyan szívesen letöröltem volna azt az elégedett vigyort a képéről. - Én szóltam - vonta meg a vállát. - Most pedig térjünk a tárgyra. Ha ma teljesíted egy kívánságomat, akkor békén hagylak egy időre. Ha viszont nem, akkor lehet, hogy véletlenül összefutok a kis Borával is - kacsintott és a lány nevének hallatára ismét düh lepte el az egész agyamat.

- Az nem érdekel, ha engem zaklatsz, de a többieknek ne merészelj a közelébe menni - sziszegtem, mire elégedetten bólintott és közelebb hajolt.

- Ez azt jelenti, hogy teljesíted a kívánságomat ? - pillantott a számra és én ott jöttem rá, hogy mégis mit akart.

- Na nem - húzódtam el megrökönyödve. Soha nem lettem volna képes megcsalni HoSeokot a saját érdekeim miatt. Ha kell állandóan járőrözök a lányok mellett, de nem fogok egy ilyen undorító alakot megcsókolni. - Ha közelebb merészelsz jönni, esküszöm megütlek - fenyegetőztem, bár kezdtem úgy érezni, hogy a bátorságom tova szállt és kezdte átvenni felettem a düh mellett a félelem is az irányítást.

- Hát jó - sóhajtott gondterhelten és azt hittem, hogy végre feladja, de ekkor közelebb hajolt, olyannyira, hogy éreztem rajta kölnijének irritálóan erős szagát. Kezem azonnal lendült és majdnem pofon is vágtam, csakhogy elkapta kezemet és hiába próbáltam kiszabadulni, nem ment. Viszont mielőtt másik kezemmel is támadhattam volna azt is elkapta és úgy nézett velem farkasszemet. - Ooo, úgy látom a kicsi Rin is kezd félni. Nem hittem volna, hogy pont miattam lesznek ilyen érzéseid - rázta a fejét sajnálkozva. - Nyugi, annyira azért nem lesz rossz - kacsintott, majd szép lassan elkezdett közeledni felém. Akkor éreztem talán életemben legelőször ekkora félelmet és undort egyszerre. Szememet inkább összeszorítottam, hogy még csak látnom se keljen az egészet, habár jócskán a hányinger kerülgetett a csók gondolatától is. Én nem akartam egy ilyennel érintkezni és mikor eszembe jutott HoSeok nevető arca azonnal összeszorult a torkom. Én csak őt akarom csókolni, senki mást. Kezdtem bánni, hogy egyáltalán annyi hülyeség miatt összevesztem vele. Ha az elejétől kezdve szóltam volna erről az emberről neki, akkor nem vesztünk volna össze. Szinte remegtem már és kezeimet annyira összeszorítottam, hogy a szédülés kerülgetett. Éreztem, ahogy egyre közelebb ért a sasaeng, majd egyszer csak valaki felordított.

- Ne merészelj a lányomhoz érni ! - azonnal felnyitottam szemeimet, majd már csak azt láttam, ahogy valaki ráugrott az előttem guggoló fiúra és leteperte a vizes fűbe. Tágra nyílt szemekkel pillantottam oldalra, majd láttam meg, ahogy az apám a csuklyás fiúval verekedett. Azt hittem már, hogy megőrültem, amikor is még több hangot hallottam meg felénk közeledni.

- HyeRin ! - kiáltotta a nevemet három csapattársam is, majd már csak azt vettem észre, hogy rám vetették magukat és eltökélt szándékuk volt, hogy a szuszt is kiszorítsák belőlem.

- Úgy aggódtunk - zokogta a nyakamba Bora.

- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen, hogy ilyenkor is képes vagy eltévedni ? - szipogta MinSeo is és vöröslő szemekkel kezdett el méregetni, hogy megnézze hol bántott az az őrült.

- Soha többé nem fogok rád haragudni unnie - mondta Hyun is sírva. Halványan elmosolyodva néztem végig az én drága barátnőimen, majd szorosan magamhoz öleltem őket és halkan megszólaltam.

- Semmi bajom nincs, nyugi - magyaráztam, de éreztem, hogy fejem rettentően lüktetett. Miközben csapattársaimat nyugtattam felpillantottam és észrevettem a futva közeledő HoSeokot is, aki teljesen kétségbeesett mikor meglátott a földön ülve kicsit sem megnyugtató kinézettel. Fejét azonnal a mellettünk harcoló párosra kapta és gyorsan oda sietett szétszedni az apámat és a zaklatómat. Bár úgy gondoltam, hogy HoSeok is szívesen bemosott volna neki. Miután rólam arra az emberre futott a tekintete egy pillanatra ökölbe szorította a kezét. Lassan segítettek a lányok felhúzni a földről, de éreztem, hogy szemem előtt hirtelen összemosódott minden és már csak azt láttam, ahogy a menedzserünk, a testőröm, pár staffos és BTS tag futott felénk, de többet már nem voltam képes feldolgozni, ugyanis hirtelen elsötétedett a világ és lábam összecsuklott alattam.

Egyenletes csipogásra keltem és arra, hogy valakik körülöttem sutyorogtak. Éreztem, hogy három alak is rajtam feküdt, de a fejembe hasító fájdalom miatt még nem igazán tudtam kinyitni a szememet. Végül ebben nagy segítségemre volt a feltörni készülő prüszkölésem, ami miatt akkorát hapciztam, hogy ugrottam egyet fektemben.

- Aish - dörzsöltem meg fejemet, majd szép lassan kinyitottam a szememet és lassan kirajzolódott mellettem két álló alak körvonala, majd ahogy tisztult ki a látásom, úgy pillantottam meg nem túl élesen, de a nővéremet és Park menedzsert.

- Hát felébredtél - sóhajtott fel megkönnyebbülten a nővérem, majd felém nyújtotta a mellettem lévő éjjeliről a szemüvegemet, hogy ezáltal élesebben láthassam a kórházi szobát, ahol feküdhettem.

- Köszi - néztem rá szipogva, majd a kétszeresére tágultak a szemeim, mikor megpillantottam a rajtam fekvő három csapattársamat és a mellettem nem sokkal lévő fotelek egyikén alvó apámat. Arcán egy két karmolás nyoma volt felfedezhető, haja pedig a szokásosnál is göndörebb volt és egy szénakazal benyomását keltette. A fekete tincsek között felvéltem fedezni pár fűszálat is. A rajta viselt fehér pólója pedig tiszta sár volt és világos színű térdig érő nadrágján is éktelenkedett pár fűfolt. A napszemüvege pedig tropára törve lógott pólója nyakában.

- Ne aggódj, a zaklatód is körülbelül ilyen állapotban ment a rendőrségre - magyarázta MinJi meglepett tekintetemet látva, mire azonnal felé kaptam a fejemet.

- Tehát börtönbe kerül ?

- Nem is hagynám, hogy egy ilyen alak kint mászkáljon az utcákon - rázta a fejét a menedzserem dühösen, majd közelebb sétált - úgy, hogy a többieket fel ne ébressze -, majd megállt mellettem és aggódva pillantott le rám. - Ugye jól vagy ? Nem bántott az a szemét ? Ugyanis ő azt állította, hogy megcsókolt, ami miatt HoSeok bevert neki egyet - húzta el a száját a mondat végére én pedig nagyokat pislogva néztem a szemüveges férfira. Úristen, HoSeok komolyan megverte ? Arcomat azonnal kezembe temettem és egy reszketeg sóhaj hagyta el a számat, ahogy bele gondoltam ennek következményeibe. - Szép dolog volt tőle, tekintve, hogy a barátod, de emiatt majdnem őt is bevitték az őrsre - folytatta, mire ijedten felkaptam a fejemet, de Park menedzser halvány mosolya láttán mindent megértettem. - Szóval valóban együtt vagytok, akkor így már értem, hogy miért cselekedett ilyen felelőtlenül HoSeok.

- Sajnálom, az ő nevében is, hogy ekkora gondot okoztunk Park menedzser - hajoltam meg ültömben, mire a férfi csak halkan felnevetett és fejét rázva mondta, hogy ez semmiség. - De ő most hol...

- Nyugi, nincsen semmi baja, csak kiküldtük, mert úgy járkált fel s alá a szobában, mint egy mérgezett egér és féltünk, hogy felébreszt titeket - sandított az alvó lányok felé. - Egész éjszaka itt őrködtek feletted az apukáddal együtt. Nagyon aggódott miattad mindenki - mondta és arrébb lépve elém tárult a kisasztalon heverő sok-sok virág és édesség.

- Ezeket a BTS tagok küldték, a többit pedig a staffosok és a rajongóitok - mutatott az ajándékokra MinJi és a rajongóink említésére összezavarodva kaptam fejemet a menedzserünk felé.

- Sajnos eljutott a sajtóhoz, hogy a zaklatód miatt kórházba kerültél. Most mindenki azon pletykál, hogy vajon mi is történhetett a parkban. Az ügynökségnél próbálják elsimítani a dolgokat, habár nem megy olyan egyszerűen.

- Viszont megnyugodhatsz - lépett mellém a nővérem és gyengéden megszorította azt a kezemet, amit nem fogott Bora. - Igazából nem teljesen amiatt az ember miatt kerültél be, hanem mert túl nagy stressz ért téged a napokban és nem aludtál illetve ettél normálisan - szűkítette össze szemeit rosszallóan, ami miatt lesütöttem a szememet és újra végig néztem a lányokon. - De azt nem tagadhatom, hogy nagyban benne volt a keze annak a sasaengnek is.

- Meddig kell bent maradnom ? - kérdeztem halkan előre félve a választól. Utáltam kórházban lenni, mégha most jól is estek a rajongóink aggódó ajándékai.

- Még ma bent alszol és holnap, miután az utolsó infúziód is lecsepegett, mehetsz a dormba. Viszont ezt a három jómadarat haza kellene küldeni, mivel már egy egész napja nem ettek nagyon semmit és teljesen ki vannak merülve. Rám nem hallgatnak és a menedzseretekre sem, így ez a felelősség rád hárul - nyomott egy puszit a homlokomra MinJi, majd mosolyogva elköszönt és kiment, hogy ellenőrizze a többi betegét is.

- Most én is magatokra hagylak titeket, de mire visszajövök, valahogy vedd rá a lányokat, hogy kicsit menjenek a dormba pihenni, rendben ? - nézett rám Park menedzser kérlelően, mire csak határozottan bólintottam és megvártam, amíg behúzza maga után az ajtót, majd sóhajtva a rajtam fekvő lányokra pillantottam.

- Tudom, hogy fent vagytok - ráncoltam szemöldökömet, mire Hyun úgy tett, mint aki épp változtatja helyét, de gyengéden ráütöttem a fejére, így nyöszörögve kinyitotta a szemét és rám nézett.

- Olyan kegyetlen vagy unnie - rázta a fejét fintorogva.

- Csak hagyhattad volna, hogy tovább színészkedjünk - kelt fel a karomról MinSeo is és meglökte Bora karját, aki úgy tűnt valóban aludt még. - Szerintem, ha már rajta kívül senki se lenne a szobában sem tűnne fel neki - állapította meg összevont szemöldökkel és még egy kis ideig ugyan kellett ébresztgetnie a kisebbet, de végül nagy nehezen kinyitotta a szemeit és ásítva felemelte a fejét, hogy körülnézhessen.

- Unnie ! - vidult fel azonnal, mikor meglátta, hogy élek és virulok, majd gyorsan felállt és óvatosan megölelt. Felemeltem kezemet és megsimogattam a fejét, majd mosolyogva néztem, ahogy visszaült a kényelmetlen székre.

- Ugye nem történt semmi sem a parkban ? - kérdezte MinSeo kicsit feszengve, mire csak lassan megráztam a fejemet és felsóhajtottam.

- Nem csókolt meg, csak akart, úgyhogy tényleg nem kell aggódnotok. Tökéletesen rendben vagyok - nyugtattam meg őket.

- Fel nem foghatom hogyan tudsz még ezek után is mosolyogni - rökönyödött meg a barna hajú lány. - De a barátod igazi férfiként viselkedett - vigyorodott el hirtelen az emlékek hatására, ami miatt zavaromban a hajamba túrtam.

- Amint ököllel leütötte azt az undorító alakot olyan hangosan törtem ki ujjongásban, hogy elég sokan rosszallóan kezdtek el méregetni. De tök menő volt, úgyhogy nem bírtam visszafogni magamat - mesélte lelkesen Hyun és róla még el is tudtam képzelni, hogy egy olyan komoly helyzetben is képes volt ilyenre.

- Valóban aranyos dolog volt tőle - értett egyet Bora is szégyenlősen, majd részletesen elmesélték, hogy mi is történt, amíg nem voltam magamnál. A történet hallgatása közben kezdtem úgy érezni, mintha nem is a valóságban lettem volna, hanem valami filmben. Körülbelül arra hasonlított ez az egész sztori.

Biztos elbeszélgettünk vagy másfél óráig, de végül kezdett nagyon estefelé járni az idő, így kénytelen voltam rátérni a szomorú igazságra.

- Most szépen mind a hárman visszamentek a menedzserrel a dormba és esztek, majd normálisan kipihenitek magatokat, mert képtelen vagyok elhinni, hogy ezeken a székeken bármennyit is lehet aludni. És ne nézzetek így rám - állítottam meg őket mielőtt még nagyon meg akartak volna próbálkozni a kutyakölyöknézéssel, ami rám köztudottan nem volt semmilyen hatással. - Ez leaderi parancs - fejeztem be ellentmondást nem tűrően, mire MinSeo sóhajtva felállt, majd megölelt és maga után húzta a nagyban tiltakozó Hyunt is. Bora pedig nyomott egy puszit a fejemre, majd követte a többieket. Már épp húzták volna el az ajtót, amikor is az kitárult előttük és egy vöröses hajkorona dugta be a fejét. Amint észrevette, hogy fent vagyok, kikerülte a lányokat és nagy léptekkel az ágyamhoz sietett és amint odaért, magához húzott és jó szorosan megölelt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől és a három lány is nagyokat pislogva nézett felénk, majd egymásra és a fotelben még mindig békésen szundító apámra. Végül megindultak az idős férfi felé, majd rázogatni kezdték, hogy ébredjen fel.

- Mi történt ? Valami baj van ? HyeRin ! - nyitotta ki szemeit ijedten, majd mikor megpillantotta a lányokat és végül engem meg HoSeokot ingerülten kelt fel a fotelből. - Azonnal engedd el a lányomat ! - szólt rá a vörös hajú fiúra, aki értetlenül hajolt el tőlem és nézett a felpörgött férfira. - Oh, te vagy az HoSeok ? - könnyebbült meg, majd elgondolkozva újra megszólalt. - Engeded el a lányomat ! - mondta újra, mire a három csapattársam gyorsan az ajtó felé kezdték húzni aput. - Ya ! Beszélnem kell a lányommal - szólt nekik, de Boráék nem igen figyeltek rá és ki is vitték a kórteremből.

- Na, ez fura volt - bámultam még mindig a becsukott ajtóra, majd kicsit tartva HoSeok nézésétől óvatosan ráemeltem tekintetemet. Ő összeszűkített szemekkel vizslatta az arcomat, ami miatt hihetetlenül elmosolyodtam. - Miért nézel így ? Tán nem láttál még ázsiait ?

- Ne viccelődj Rin - rázta a fejét a fiú, majd leült az ágyamra és kezemet megfogva nézett mélyen a szemembe. - Tudod te mennyire aggódtam miattad és erre te komolyan úgy viselkedsz mintha semmi se történt volna ?

- Most miért reagáljam túl az egészet, ha valóban nem is történt semmi ? - ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- De igen is történt !

- Nem, nem történt. Úgyhogy nyugodj meg HoSeok. Nem is értem miért vagy ennyire kiakadva.

- Én azt nem értem, hogy te hogyan vagy még ezek után is képes ennyire félvállról venni az egészet - magyarázta idegesen és fejét rázva komorult el a tekintete. - Meg is erőszakolhatott volna és erre te úgy viselkedsz, mintha a világ legnormálisabb dolga lenne, hogy megtámadnak, és erőszakkal majdnem megcsókolnak ! - emelte fel a hangját és arca láttán ijedten ugrott össze a gyomrom.

- Jó, oké. Féltem ! Érted HoSeok ?! Iszonyatosan féltem, hogy valamit csinálni fog velem és emiatt undorodni fogsz tőlem, ahogy én is magamtól. De mégis mit tehettem volna ? Nem mutathattam senkinek sem, hogy félek különben csak még rosszabbul éreztem volna magamat és csak a sajnálatot kaptam volna ! - kiabáltam az arcába és kifakadásom miatt azonnal megváltozott a tekintete. Aggódva fogta két keze közé az arcomat, majd hüvelyk ujjával letörölt valamit szemem alól; a könnyeimet. Nem tudom pontosan mikor, de sírni kezdtem és úgy tűnt, hogy erre az előttem ülő fiú sem számított, ugyanis kétségbeesetten húzott magához és simogatta gyengéden a hátamat.

- Bocsánat, hogy kiabáltam veled - motyogta a fülembe, ami miatt jól eső borzongás járta át egész testemet és még erősebben kapaszkodtam a pólójába. Beszívtam a belőle áradó kellemes zöldtea illatot és fejemet nyakába fúrva sóhajtottam fel.

- Én vagyok az, aki miatt aggódnod kellett, így ne kérj bocsánatot - motyogtam, majd lassan elhúzódtam tőle és aggódó szemeit megpillantva elmosolyodtam. - Nyugi - mondtam két szipogás között -, most már teljesen jól vagyok - húztam kényszeredett mosolyra ajkaimat, amit csak egy gondterhelt sóhajjal nyugtázott.

- Soha sem változol. Mindig próbálsz erősnek tűnni már gimi óta és... - szememet forgatva hallgattam egy ideig, hogy próbál kioktatni, de megunva ezt a tettét közelebb hajoltam és nyomtam egy apró csókot piros ajkaira, majd elhúzódtam tőle és felnevettem lesokkolódott arcán. - Te komolyan kinevetsz ? - kérdezte játékosan, majd elvigyorodott és csikizni kezdte az oldalamat a takarómon keresztül.

- Ya ! - nevettem fel és éreztem, ahogy közelebb hajolt és száját enyémre nyomta, hogy ne hallatszódjon ki az ő általa okozott sikításszerű nevetésem. Folyamatosan bele-bele mosolyogtam csókunkba és próbáltam leszedni kezét oldalamról, de nem igazán hagyta. - Idióta - morogtam mikor elhajolt tőlem. Kezemet felemeltem és végig simítottam arcán. - Köszönöm - néztem mélyen csillogó barna szemeibe és ki se kellett mondanom, ő jól tudta mire értettem.

- Igazán nincs mit - próbált kacsintani, de nem igazán jött össze neki és úgy tűnt, mintha épp tikkelt volna a szeme. Mosolyomat látva csak megrázta a fejét és színpadiasan felsóhajtott. Egy darabig csillogó szemeivel enyémekbe bámult, de lassan ezt a tekintetet felváltotta valami egészen más; talán a vágy. Egyik kezét tarkómra vezette és azzal húzott közelebb magához, míg másikkal vállam mellett támaszkodott, hogy lehetőleg ne nyomjon agyon és figyeljen egyúttal az infúzióra, habár csikizés közben nem igazán zavartatta magát. Lassan lehunytam szememet, ahogy arca egyre közelebb ért enyémhez és már éreztem, ahogy orra enyémet súrolta és ajkaimat megcsapta meleg lehelete, ami miatt a szívem hihetetlen gyorsasággal kezdett dobogni, de hirtelen nyílt az ajtó, így tette közben ledermedt.

- Öhm... Bocsánat, csak azt hittem valami gond van - szólalt meg zavartan MinHo, a testőröm és látva, hogy HoSeok majdnem kilapított és hogy mire készült meghajolt, majd magunkra hagyott.

- Hát ez igazán félreérthető helyzet volt - ráncoltam homlokomat még mindig az ajtót bámulva.

- Nem baj, legalább tudja, hogy foglalt vagy - szűkítette össze szemeit a már az ágy szélén üldögélő barátom.

- Te komolyan féltékeny voltál rá ? - nevettem fel reakcióját látva, mire csak zavartan beletúrt hajába és lesütötte a szemét.

- Én nem is... - morogta, ami miatt kedvem csak még jobb lett és igazán jót szórakoztam HoSeok félreérthetetlen arca láttán. Valóban aranyosak a férfiak, ha féltékenyek.

- Viszont - gondolkoztam el egy kis hallgatás után és miközben emésztgettem a nem rég történteket eszembe jutott, hogy HoSeok mennyire ki volt akadva a sasaeng miatt. Talán most jött el az ideje, hogy rákérdezzek arra a dologra. - Esetleg megosztanád velem a múltadnak azt a részét, ami miatt néha úgy viselkedsz, ahogy ? - emeltem rá kíváncsi tekintetemet és kérdésem hallatára azonnal megfeszült egész testében. - De ha még mindig túl nehezedre esik, akkor nem muszáj csak gondoltam...

- Nem. Elmesélem. Már rég el kellett volna és akkor talán megértetted volna, hogy mégis miért vagyok néha túlságosan is ideges miattad - magyarázta bűntudatosan és szavai hallatán arrébb csusszantam az ágyamban és felemelve a takarót megpaskoltam magam mellett a helyet.

- Így talán kényelmesebb lesz. Tudom jól, hogy milyen szörnyen kényelmetlen ott üldögélni - mosolyodtam el szomorúan és azonnal eszembe jutott, hogy abban az egy hétben mennyit ültem egy ilyen széken anyu kezét szorongatva. Arra várva, hogy felébredjen.

HoSeok elhelyezkedett mellettem, majd hagyta, hogy fejemet vállára döntsem és kezünket összekulcsolva lerakta a takaró tetejére magunk közé.

- Hosszú lesz, úgyhogy készülj fel - magyarázta zavartan, mire csak némán bólintottam és vártam, hogy belekezdjen annak a történetnek a mesélésébe, amivel teljesen meg tudtam volna érteni a fiú cselekedetei mögött lapuló okokat.