- 3 évvel ezelőtt -

Még el se kezdődött semmi sem úgy igazán, még csak egy hónapja laktam a lányokkal és mégis ki voltam. Hyun állandó gyerekessége az agyamra ment, MinSeo mindig kifogásolt mindent, amit csináltam és Bora pedig... Bora volt. Szerintem ez mindent elmondott róla, ha ennyi nem segített valakinek, akkor annyit mondok, hogy az állandó ügyetlenkedésével az agyamra tudott menni. Ez pedig nem csak néha volt, neki az egész lénye egy kész szerencsétlenség volt. Lehet ez a megnevezés egy kicsit erős volt, dehát ez volt az igazság. Már nem utáltam őket, úgy, mint az elején, de annyira meg se kedveltem őket, így szinte minden napiak voltak a veszekedések. Főleg MinSeo és köztem. Ilyenkor a legtöbbször napokig egymáshoz se szóltunk, de volt, hogy a napokból hetek lettek. Így vált ez lassan szokássá nálunk. Mégis, kellett valami olyan hely, ahová ilyenkor menekülhettem, ezért muszáj volt keresnem egyet. Végül a TS épületén belül találtam egy gyakorló termet, amit mindenki csak elátkozott teremnek hívott, ugyanis minden este éjfélkor megszólalt bent a zene és valaki táncolni kezdett. Pedig azt a termet már évek óta nem is használta senki sem. És voltam én, akit az ilyen pletykák teljesen hidegen hagytak, mivel nem hittem az ilyen zagyvaságokban. Amíg én magam nem látok egy szellemet vagy bármi paranormális dolgot, addig nincs okom hinni bennük. Félni meg méginkább... Tehát ezen aggodalmakat félretéve kicsit arrébb rakosgattam a teremben lévő fölösleges bútorokat, letöröltem a tükröket és még egy hangfalat is szereztem. Egész tűrhetően nézett ezek után ki a terem, így eldöntöttem, hogy ez lesz az én saját búvóhelyem.

Egy nagyobb veszekedés következtében egyik nap megint csak itt kötöttem ki, egy csomag chips és kóla társaságában. Magából az életből is egy pillanatra elegem volt, így pont nem érdekelt, hogy ezeket egyenesen tilos lett volna fogyasztanom. Fáradt voltam több szempontból is. Lelkileg, testileg meg voltam terhelve és ezt lassan én is kezdtem érezni. Az állandó veszekedések nem tettek jót az idegeimnek, a rengeteg edzés pedig túlságosan lefárasztott, hisz én nem voltam ezekhez szokva már mióta. Anya halálával is gyakran álmodtam és nem tudtam ezt megbeszélni senkivel sem. Apa, mint mindig dolgozott, amit meg is értettem. Neki rajtunk kívül nem volt szinte senkije, így az egyetlen dolog, ami miatt nem érezte magát olyan egyedül, az a munka volt. MinJit nem is kellett említenem. Kis gyerekes anyukaként és orvosként nem várhattam el tőle, hogy a lelkemet ápolgassa. Aztán ott volt Jung HoSeok, akit néha láttam a tévében, de legtöbbször akkor is elkapcsoltam az adást és inkább néztem nyálas doramákat, csak az ő képét ne kellett látnom. Vele érthető okok miatt nem igazán kommunikáltam. Mondhattam azt is, hogy tulajdonképpen egyedül voltam, amihez hozzá kellett volna szoknom ennyi év alatt mégsem ment úgy, ahogy szerettem volna.

Sóhajtva leültem a tükör elé és annak nekitámaszkodva nyitottam ki a chipses zacskót, amiből épp vettem volna ki egy falatot, de hirtelen megpillantottam a terem másik felében üldögélni egy alakot. Szerintem soha nem ijedtem meg annyira, mint akkor és még a mellettem lévő kólát is feldöntöttem annyira frászt kaptam.

- Kaphatok ? - kérdezte a srác a kezem felé bökve, mire felvont szemöldökkel végig mértem és egy kisebb gondolkodás után megráztam a fejemet.

- Nem, ez nekem is kell.

- Naaa, csak egyet - kelt fel a helyéről és nekem csak akkor esett le, hogy éppen kivel is beszéltem.

- Yoo YoungJae ? - lepődtem meg és el nem tudtam képzelni, hogy ebben az időben mégis mit keres itt egy BAP tag. Hiszen nekik is volt külön gyakorló termük. Ennyi erőből tőlem is megkérdezhették volna ugyanezt, de nekem volt rá megfelelő okom. Neki egy tök jó csapata volt, így nem hittem, hogy előlük menekült volna el.

- Hello újonc - vágódott le elém rögtön és kezével már nyúlt a zacskó felé, amit viszont gyorsan el is vettem előle.

- Mondtam, hogy nem kapsz - forgattam meg a szememet és a kólát is az ölembe húztam, csakhogy ne tudjon belőle inni, ugyanis szemeivel már azt is nagyon fikszírozta.

- Tudod mit ? Beszélgessünk egy kicsit és miután megismerkedtünk, megkínálhatsz a kajádból - ajánlotta, de erre csak a képébe röhögtem és már álltam volna fel, de kezével utánam kapott és lerántott maga elé vissza a földre. Utáltam, ha emberek hozzám értek, így kitéptem kezemet gyenge szorításából és kicsit arrébb csúszva folytattam továbbra is az evést, de most le sem vettem a szememet róla. Túlságosan fura volt és ez nem tetszett. Utáltam a fura embereket, mivel kiismerhetetlenek voltak. - Hagyd abba ezt a nézést, mert úgy érzem miatta magamat, mint egy bűnöző - rázta fejét mosolyogva, mire csak felhorkantam és még egy adag chipset nyomtam a számba. - Úgy látom, rossz kedved van...

- Mikor volt jó kedvem ? - kérdeztem cinikusan és beleittam a kólámba.

- Szeretnél róla beszélni ? - nézett rám érdeklődve és kérdése hallatán egy pillanatra ledermedtem. De rég tett fel bárki is ilyen kérdést nekem...

- Persze, majd pont egy idegennek fogom kibeszélni a gondjaimat.

- Tehát vannak gondjaid.

- Látom leragadtál a fontos résznél - forgattam meg a szememet és egyre jobban zavart ez az idegesítően kedves viselkedése. Nem volt szükségem a segítségére így már igazán egyedül hagyhatott volna.

- Jó vagyok a sorok közötti olvasásban - kacsintott, ami miatt kedvem támadt megütni, de vissza fogva magamat csak ökölbe szorítottam a kezemet és a legdühösebb arcomat vágva néztem vele farkas szemet.

- Nincs szükségem a segítségedre, úgyhogy megkérlek, húzz el. - Kérlek ne hagyj most itt.

- Biztos ? - lepődött meg egy pillanatra és felvont szemöldökkel kezdett el méregetni. Persze, hogy bizonytalan volt utasításomat illetően, hisz könyörgöm, még én magam is az voltam. Abban a pillanatban olyan ramatyul éreztem magamat, hogy még egy csigával is tökéletesen el lettem volna, csak ne lettem volna egyedül. Vicces, hogy kívül mindez nem is látszódott. Csak az tudta valójában, hogy mire gondoltam, aki nagyon jól ismert. Mint anya és Jung HoSeok...

- Egészen biztos. - A fenéket az.

- Hát jó - vakarta meg zavartan a tarkóját és lassan felállt, majd az ajtó felé kezdett sétálni én pedig itt éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Nem akartam egyedül maradni a sötét gondolataimmal, a furcsa érzéseimmel és a torkomat mardosó sírással. Alsó ajkamat beharapva sütöttem le a szememet és vártam, hogy végre elmenjen, ezzel újra a magány bugyraiban hagyva engem, amihez már olyan jól hozzá voltam szokva. Utáltam ezt az egészet. Az életemet, magamat. Mikor épp erre gondoltam YoungJae hirtelen megállt a küszöbnél és válla fölött visszapillantva nézett felém, majd tette fel azt a kérdést, ami után teljesen megváltozott a kapcsolatunk. És én őszintén nem is bántam, hisz nem kívánhattam volna ennél az idiótánál jobb barátot. - Meghívhatlak egy kis sojura ? - kérdezte zavartan én pedig először nem tudtam mit szólni, de végül nagy nehezen kinyögtem valami értelmesnek mondható választ.

- Ha nagyon muszáj - tápászkodtam fel és lassan mellé léptem, majd együtt elindultunk egy kis eldugott bár felé és abból a bárból végül náluk kötöttünk ki, ugyanis bunkó viselkedésem miatt és, amiért majdnem megtéptem az egyik női alkalmazottat ittas állapotomban, kitiltottak minket arról a helyről...

- Napjainkban -

- Érted, megfenyegettek és erre mindenki csak arra volt képes, hogy kioktasson - ittam újra bele a sojuba és éreztem, hogy a nyelvem túlságosan is megeredt, ami miatt le kellett volna állnom, de képtelen voltam rá. Kellett valami, ami elfeledtetett velem mindent. Jelenleg csak erre vágytam és ugyan tudtam, hogy másnap reggel ezt nagyon bánni fogom, hisz fotózásra kell mennem, ahol ráadásul mind a két banda ott lesz, mégsem tudtam abbahagyni. YoungJae pedig meg sem próbált megállítani, csak csöndben és együtt érzően hallgatta végig a sztorimat, miközben ő maga is lassan iszogatott az üvegéből. Habár én már kettővel megittam, ő pedig egyel sem végzett, de valamelyikünknek muszáj volt józannak maradnia és ő tökéletes volt erre a szerepre.

- Értem, bár őket is - magyarázta a fiú, mire csak megforgattam a szememet és kinyitottam a következő üveg sojut.

- Mindenki ezt mondja, és tudd meg, hogy én magam is tisztában vagyok azzal, hogy hülye voltam, de már nem tehetek semmit sem. Ez így alakult. Ennyi, lépjünk túl rajta... De nekik hiába mondanám túl makacsok.

- Akár csak te - motyogta YoungJae, ami miatt kicsit fásult tekintettel felé néztem, de fejét rázva elmosolyodott és bele ivott az üvegébe. - Figyelj, nem hiszem, hogy neked is ennyire fel kéne magadat húzni. És mielőtt ki akarnál nyírni, ezzel csak annyit akarok mondani, hogy próbáld nyugodtan megbeszélni velük a dolgokat és a legfontosabb, hogy kérj bocsánatot - tette hozzá, ami miatt már erősen tiltakoztam volna, de befogta a számat és nem hagyta, hogy újabb kiakadásba kezdjek. Jól ismert, hisz nekem nagyon is számított a büszkeségem, amiből nem engedtem. A bocsánatkérés nem az én asztalom volt. - Bocsánatot kérni nem feltétlenül azt jelenti, hogy gyenge vagy, hanem hogy beismered, hibáztál - nézett mélyen a szemembe a legjobb barátom, majd lassan elemelte kezét szám elől és mintha csak nem mondott volna semmit, belekortyolt a sojujába. Én pedig kezdtem egyre jobban azt érezni, hogy ez az egész nem segít semmin se, és én voltam az, aki hibázott. Jobban meg kellett volna bíznom bennük, hisz így hogyan várjam el, hogy ők is megbízzanak bennem ? A soju pedig kezdett egyre jobban íztelenné válni a számban és már nem kívántam annyira, mint az elején. Nagy gondolataim közepette pedig szép lassan elaludtam és anyával álmodtam...

Másnap reggel, ahogy előre sejtettem, szarul voltam. Ez pedig csak enyhe kifejezés volt. Ilyen másnapos még életemben nem voltam és annyira szédültem, mint még soha. YoungJae viszont megmentett egy pohár kávéval és egy fejfájás csillapítóval, ami legalább addig kitartott, míg dolgoztam. Ugyan a fiú felajánlotta, hogy elvisz a helyszínre, de ezt készségesen vissza is utasítottam, mivel a menedzserem küldött egy üzenetet, miszerint bevisz a fotózás előtt az ügynökséghez. Már előre tartottam az újabb vitáktól, de kicsit jobban átgondoltam a dolgokat és eldöntöttem, hogy nem akadok ki bármi is lesz. Nem hiába én lettem a Red Thread leadere, úgyhogy ahhoz méltóan is kellett viselkednem. Ezzel talán bebizonyítottam volna, hogy kisebb botlásom ellenére is megbízható vagyok. Bár YoonGi szavai eléggé meggátoltak abban, hogy kicsit is pozitívan álljak a dolgokhoz, de a kis hangot a fejemben hátrahagyva minden magabiztosságomat elővéve próbáltam túljutni a problémán, amit saját magam okoztam.

Magam mellett a kicsit sem jó kedvű menedzseremmel baktattam az igazgató irodája felé és próbáltam nyugodt maradni. Habár nem segített a helyzetemen az, hogy minden egyes dolgozó utánam nézett, mikor elsétáltam mellettük.

- Miért érzem úgy, hogy egy kész pletyka tárgya lettem az ügynökségnél ? - vontam fel fél szemöldökömet és Park menedzserre sandítottam, aki szemüvegét megigazítva szűkszavúan csak ennyit válaszolt.

- És nem csak az ügynökségnél...

- Mindent értek - válaszoltam komoran és jöttem rá, hogy nehéz napoknak néztem elébe, ugyanis valaki szépen kiszivárogtatott mindent és valószínűleg már egy csomó portálon szerepeltem, mint az idol, akit halálosan megfenyegettek. Utáltam az ilyet, mivel nem vágytam senki sajnálatára se. Talán e miatt és a túlzott féltés miatt, nem szóltam egy szót sem az egészről.

Bekopogtam az igazgató ajtaján, majd hangja hallatára benyitottam és meghajolva helyet foglaltam az asztala előtti széken. Hogy én mennyit jártam ide mostanában... Bárcsak megint egy megbeszélés miatt kellett volna itt kikötnöm.

- Itt is van a TS Entertainment sztárja - mosolyodott el gúnyosan az igazgató, ami miatt majdnem elfelejtettem, hogy észnél kell maradnom, de végül Park menedzser bíztató jelenléte miatt nem szóltam egy rossz szót sem. – Tudod-e, hogy mekkora galibát is okoztál a cégnél a magán akciód miatt ? Most mindenki azt gondolja, hogy mi magasról teszünk a biztonságotokra, és a család hangulatú ügynökség képünket ez igazán rontja.

- Még hogy család hangulatú - morogtam szememet forgatva.

- Bármit is gondolsz, nem érdekel, mivel miattad a feje tetejére állt itt minden. Tegnap óra folyamatosan csörögnek a telefonok és mindenki interjút akar készíteni veled. De gondolom te ebből semmit sem vettél észre, mert mint mindig, most is elmenekültél minden elől és kikapcsoltad a telefonodat, úgyhogy a híreket sem láttad.

- Valami olyasmi - vallottam be és meglepett, hogy az igazgató ilyet tudott. Belőle soha nem néztem volna ki, hogy akár bármit is tudna rólam. Vagy bárkiről a cégnél.

- De meséld csak el, hogy mi is történt, ugyanis minden féle variációt hallottam már, de én szeretném mindezt a te szádból hallani, hogy az alapján intézkedhessünk - könyökölt az asztalára és úgy nézett rám várakozásteljesen, ami miatt kelletlenül, de bele kezdtem a mesélésbe.

- Tegnap óta pedig semmi hír felőle - fejeztem be a zaklató történetét, majd végig hallgatva a férfi hümmögés áradatát végül mondott valami értelmeset is.

- Rendben. Mától kezdve egy ideig kapsz egy testőrt, aki majd vigyáz rád, aztán ha semmi hír a zaklatóról és úgy tűnik, hogy feladta, akkor elmehet mellőled - jutott végül erre a nem túl kedvező döntésre, de inkább nem ellenkeztem, hisz nem tudtam jobb megoldást. Muszáj volt eltűrnöm, hogy valaki állandóan a nyomomban koslasson. Remek...

- Ennyi volt ? - kérdeztem a helyemen fészkelődve, ugyanis már mindent megbeszéltünk, amit lehetett ezzel az üggyel kapcsolatban, így szívesen elmentem volna.

- Park menedzser mehet, viszont veled még váltanom kell egy-két szót.

- Remélem, hogy az valóban egy-kettő lesz - motyogtam és vágyakozva néztem az épp becsukódó ajtó felé. Szívesen kimentem volna én is...

- Szóval, csak annyit szerettem volna tanácsolni neked, hogy jobb lenne, ha abbahagynád ezt a makacs viselkedésedet, mert a végén mindent elveszítesz, amiért olyan keményen dolgoztál - nézett rám komoly tekintettel és hiába kerestem szemeiben a hátsó szándékot, azt nem találtam.

- Köszönöm a tanácsát, habár erre én magam is rájöttem.

- Szóval ezért voltál magadhoz képest ilyen visszafogott ma - értelmezte a hallottakat, amire csak bólintottam és felálltam, ugyanis azt gondoltam itt vége a beszélgetésünknek. Még meg is hajoltam és már az ajtónál jártam, amikor is még utánam szólt. - És ezt a tanácsot nem csak az elért sikereidre értettem, hanem a lányokra és HoSeokra is - mondta és az utolsó név hallatán egy pillanatra az ütő is megállt bennem. Az imént komolyan azt mondta, hogy HoSeok ? Már kezdek hallucinálni... Mint aki valamit nem hallott jól visszafordultam, de már csak a papírjaiba temetkező igazgatót láttam, így arra a következtetésre jutottam, hogy biztos csak képzelődtem a sok soju miatt. - Csak mondom, hogy jól hallottad. Nem vagyok én azért olyan hülye, mint aminek gondolsz HyeRin - szólalt meg fel se nézve, mire csak zavartan elköszöntem és kilépve az ajtón rögtön bele is ütköztem valakibe, ami miatt majdnem a földön kötöttem ki. Mintha csak egy nagy kőtömbnek mentem volna neki. Ennek a sziklának viszont volt keze is, amivel utánam nyúlt és visszahúzott álló helyzetbe, ezzel megmentve a földdel való találkozástól.

- Jól van kisasszony ? - kérdezte meg tőlem egy magas, sűrű hajú, fekete szemű, fiatal srác, akinek, mint ahogy céloztam is rá elég edzett teste volt. Ha megérzésem nem csalt, ő volt az új testőröm.

- Ja - morogtam és ellépve mellette mentem a kijárat felé. Az igazgató rájött volna a HoSeokkal való kapcsolatomra ? De hát ez mégis hogy lehet ? Alig voltunk mind a ketten előtte. Esetleg Park menedzser jött volna rá és mondta el ? Fhu, de utálom azt a pasast... Hogy mindig képes kételyek között hagyni az embert az valami hihetetlen. Rosszabb, mint én.

Beültem előre az anyósülésre és az ablakon kibámulva kezdtem gondolkozni, hogy mégis hogyan álljak a többiek szeme elé. Biztos, hogy nem lesz minden ugyan olyan egyről a kettőre, hisz annál makacsabbak, hogy ilyen gyorsan megbocsájtsanak. De vajon nekem mit kéne tennem ? Tehetek egyáltalán valamit ?

- Figyelj HyeRin - állította le a kocsit a menedzserem és félig felém fordulva, kicsit megenyhült arccal megfogta a vállamat és gyengéden megszorította azt. - Tudnod kell, hogy mi csak aggódunk miattad, ezért vagyunk mérgesek. Emiatt viszont te ne legyél az, mivel a helyünkben te is ugyanígy viselkednél.

- Tudom - sóhajtottam fel. - Köszönöm az aggódást, habár fölösleges - mosolyodtam el halványan és megragadva a kilincset kinyitottam az ajtót és kilépve a párás melegbe nagy levegőt véve felszegtem a fejemet és eldöntöttem, hogy továbbra is olyan erős leszek, mint eddig. Engem nem rendíthet meg senki sem.

- Oh, és hallgass MinHora, ha lehetséges - szólt még utánam, mire felvont szemöldökkel a mellettem ácsorgó fiúra néztem, majd szememet forgatva bólintottam és becsapva az ajtót megindultam a bejárat felé. Gyűlöltem, ha valaki utánam koslatott, de jelenleg nem tehettem ellene, így elfogadva a helyzetet sétáltam az öltöző felé, miközben hajlongva köszöntem a dolgozóknak. Szerencsére senki sem kérdezgette, hogy is vagyok, inkább csak biztató mosolyokat kaptam, ami miatt egy kicsit fellélegezhettem. Nem lett volna kedvem ahhoz, hogy mindenkinek azt válaszolgassam, hogy minden rendben. Mert tényleg nem volt semmi gond. Már nem.

Ugyan egy pillanatra megtorpantam az ajtó előtt, amire rá volt ragasztva a nevünk, de egy nagy sóhaj kíséretében végül benyitottam. Mindent vagy semmit alapon ez volt a helyes döntés. Azonnal köszöntem a bent lévőknek, majd gyorsan körbefuttattam a szememet a helyiségen és meg is pillantottam a kanapén üldögélő csapattársaimat, akik egymás vállára dőlve aludtak és kezükben a telefonjukat szorongatták, mintha csak az életük függött volna tőle.

- Ennyire kockák lettetek ezalatt az egy nap alatt ? - álltam meg előttük csípőre rakott kézzel, majd fejemet megrázva hagytam, hogy tovább pihenjenek, hisz látszólag ők már készen álltak a fotózásra. Még gyorsan készítettem róluk egy képet a telefonommal, majd a stylistomat követve belebújtam egy kék rövidnadrágba és egy fehér, ujjatlan fodros felsőbe.

- A lányok nagyon aggódtak miattad - igazgatta rajtam a ruhákat unnie. - Egész végig arra vártak, hogy hívd őket, állítólag nem is aludtak az éjszaka.

- Mindig ilyen hülyeségeket csinálnak - mondtam gondterhelten, majd megköszönve unnie segítségét beültem a sminkes asztalhoz és megvártam, amíg megcsinálták az arcomat és a hajamat, majd már mentem is vissza a többiekhez. Kicsit rosszul éreztem magamat, amiatt, amiért miattam nem tudtak aludni, habár ezt valamelyest saját maguknak is köszönhették, de tudtam jól, hogy kettőn állt a vásár. Lehajoltam eléjük, majd mindhármuk homlokát megpöckölve ébresztettem fel őket és egyenesedtem fel, hogy magamra vonhassam félkómás tekintetüket. Először csak lomhán pislogva nyújtózkodtak, majd nagyokat ásítva kezdtek jobban szemügyre venni. Mindhármuk szemöldöke azonnal a magasba ugrott, de Hyun volt az első, aki meg is szólalt.

- Most csak képzelődöm vagy valóban Rin az ? - nézett a mellette ülő két lányra, akik szemüket törölgetve pislogtak nagyokat, majd mikor végre mindegyikhez eljutott, hogy valóban én voltam az, azonnal felugrottak és a nyakamba vetették magukat. Nem igazán számítottam ilyen fogadtatásra, így majdnem fel is borultam velük együtt, hacsak meg nem tartom magamat az utolsó pillanatban, így szerencsére nem kötöttünk ki mindannyian a földön.

- Most legszívesebben leordítanám a fejedet, de a helyzetre való tekintettel visszafogom magamat - magyarázta MinSeo, mire csak szememet forgatva hümmögtem egyet és megpaskoltam a fejét.

- Sajnáljuk unnie - szipogta Bora a pólómba, mire felvont szemöldökkel lepillantottam és észre is vettem, hogy enyhén rázkódott a válla.

- Na ne csináljátok már - nevettem fel. - Nem történt semmi, tök természetes, hogy mérgesek lettetek - magyaráztam és egyben hitettem el magammal, hogy már nem fájtak a szavak, amiket kaptam. Valamennyire sikerült is, ugyanis ezek után nem is gondoltam rájuk.

- Akkor is - nézett fel Hyun. - Nem érdemelted meg - mondta bűnbánóan, mire eltoltam magamtól őket és végig nézve fáradt arcukon megráztam a fejemet és mosolyogva megszólaltam.

- A ti leaderetek a legerősebb a világon, úgyhogy ne aggódjatok az én lelki világom miatt és menjetek az asztalokhoz, hogy kicsit megigazíthassák a sminketeket - parancsoltam rájuk és vettem fel a legmagabiztosabb arcomat, ami félig-meddig valódi is volt.    

/////////// 

Sziasztok^^

Ahogy ígértem itt is lenne a rész :) Nem lett hű de nagyon izgalmas, de majd a következő... Hohó... Tartogatok még nektek itt egy két dolgot ;) Remélem azért tetszett nektek és jó volt ennyi idő kihagyás után újra olvasni ezt a történetet^^  

///////////