Örültem, amikor végre belebújhattam a melegítőmbe és rögtön jobb kedvem is lett tőle. Ránézve az órára, már nyolc óra felé járt az idő, így tudtam, hogy nem sokára Bora is megérkezik és MinSeo is, a randijának híreivel.

Ezek előtt viszont jobbnak láttam kiszellőztetni a fejemet, ezért felvéve a kabátomat és a sálamat, kimentem a hotel kertjébe. Nagyon úgy tűnt, hogy hamarosan havazni fog, bár ezt ilyen sötétben már nem tudtam biztosan megállapítani. Mindenesetre reménykedtem benne.

Leültem egy magányosan árválkodó padra és a megvilágított macskaköves utat figyelve próbáltam gondolkozni valami szövegen, amivel egy kicsit a fiúk segítségére lehettem. Ugyan YoonGi még mindig nem volt a szívem csücske, de abban biztos voltam, hogy imádott zenéket írni és egy kicsit azért szerettem volna én is a segítségére lenni, de főleg HoSeoknak. Már itt voltunk egy hete és éreztem, hogy ez a három hónap túl gyorsan el fog telni.

Éppen ezért nekem is próbálkoznom kellett az ötleteléssel, még ha nem is értettem ehhez annyira, mint a táncoláshoz.

- Még a végén meg fagysz te lány. - állt meg előttem HoSeok és hirtelen egy sapkát húzott a fejemre - Miért vagy egyedül kint az éjszaka közepén? - döntötte oldalra a fejét, mire csak megvontam a vállamat és halkan megszólaltam.

- Gondolkoztam...

- És el is árulod, hogy min? - ült le mellém, mire hirtelen eszembe jutott valami, így jól meggondolva a szavaimat válaszoltam neki.

- Ha te is, hogy mit titkolsz előlem és a fiúk elől. - néztem rá elszántan és figyeltem, ahogy a tekintete egy percre elsötétült, majd megköszörülve a torkát a földet kezdte el bámulni.

- Nem titkolok semmit...

- Persze és az is csak heccből volt, hogy letepertél.

- Annak meg volt az oka. - kapta felém a fejét idegesen és a kezét tördelve nézett még mindig a szemeimbe. Megint szomorú volt, csak tudtam volna, hogy miért.

- Mégis mi Jung HoSeok? Mi az a dolog, amit ennyire nem mondhatsz el nekem?

- Minden... Sok minden... Ha elmondanám, akkor biztos, hogy csalódnál bennem és nem akarom, hogy megint eltaszíts magadtól. Így is csak nehezen kaptam vissza az egyik legjobb barátomat... Nem akarom újra elveszíteni.

- Nem értelek. - ráztam meg a fejemet idegesen - Én mindig mindent elmondtam neked. Ez azt jelentené, hogy nem bízol meg bennem?

- Nem erről van szó... Csak, nehéz nekem erről beszélni. Ráadásul miért lennél valaki olyanra kíváncsi, aki cserben hagyott téged, mikor a legnagyobb szükséged lett volna rá? - állt fel hirtelen és dühösen kezdett el előttem járkálni, folyton folyvást a hajába túrva. Tudtam, hogy mire gondolt, de azt még csak nem is tudhatta, hogy sokkal jobban fájt anya halála, mint ahogy azt ő vagy apa és MinJi gondolták. Ők nem tudták, hogy láttam. Ebbe belegondolva viszont én is titkolóztam, csak úgy, mint HoSeok.

- Állj le! - álltam fel lassan és megfogtam a kezét, hogy ne folytassa a haja kitépését - Támadt egy ötletem. - húztam le a kezeit magunk közé és megszorítva, ellágyult arcvonásokkal néztem újra a kétségbeesett szemeibe - Mit szólnál, hogyha szép lassan megosztanánk egymással azokat az éveket, amikor nem beszéltünk? - ajánlottam és meglepetten tapasztaltam a reakcióját. Az ajkait beharapva bólintott egy aprót és elengedve a kezeimet a derekamnál fogva magához húzott. Fejét a nyakhajlatomba fúrta, ami miatt ösztönösen kirázott a hideg és lassan felemelve a kezemet a hátát kezdtem el simogatni. Hirtelen valami ismeretlen érzés kerített hatalmába, ami miatt a gyomrom görcsbe állt és felforrósodott az arcom. Nagyot nyelve fúrtam a fejemet mellkasába és hagytam, hogy egy kis ideig ez az érzés a hatalmába kerítsen és ne hagyjon menekülni. Jung HoSeok, már most érzem, hogy egy nagyon rossz játszmába kezdtünk bele, amiből biztos, hogy én fogok vesztesként kijönni...

Két hete voltunk már Jejun és minden csapat nagyban dolgozott. Aztán voltunk mi hárman, akik semmit sem haladtak. Ez főleg YoonGi és miattam volt, ugyanis bármilyen ötlettel is állt elő a másik, rögtön amellett kezdtünk el érvelni, hogy nem elég jó, így hát semmit sem tudtunk haladni. HoSeok pedig csak csöndben figyelte a veszekedéseinket. Néha-néha megpróbált leállítani minket, de ilyenkor vagy nem vettük őt figyelembe vagy egyszerre ordítottuk le a fejét a semmiért. Egyetlen jó dolog az itt tartózkodásunkban csak MinSeo egyre javuló kapcsolata volt SiWooval, az ő lovagjával. Még mindig emlékeztem a hosszú élménybeszámolójára egy héttel korábbról.

" Mikor visszaértem a beszélgetésünkből HoSeokkal, már MinSeo bent volt a szobában és rögtön fel is kapta a fejét az érkezésemre. Hyun és Bora már az ágyon ülve várakozta, feltehetőleg rám.

- Na, mi volt? - ültem le Hyun mellé törökülésbe és érdeklődve vártam a folyton vigyorgó lányt, hogy végre megszólaljon.

- Hosszú lesz, úgyhogy helyezzétek kényelembe magatokat.

- Már megtettük. - mosolyodott el Bora, mire a barna hajú lány, csak szórakozottan felnevetett és leülve a földre bele is kezdet a mesélésbe.

- Saját maga főzött nekem, mikor megérkeztem és nem hagyta, hogy bármit is segítsek neki. Aztán evés közben beszélgettünk a kimaradt évekről és kiderült, hogy akart engem többször is hívni, de mivel lecserélte a telefonját, így minden számot elveszített belőle, köztük az enyémet is. Emiatt annyira megkönnyebbültem, hogy az látszódott is az arcomon, amit meg is említet. Mire csak annyit mondtam, hogy hiányoztak a beszélgetéseink. Értitek... Nem azt mondtam, hogy ő, hanem a beszélgetéseink. Tiszta hülye vagyok! - csapott a homlokára - Viszont miután felkísért a szobám elé - tűrte egy tincsét a füle mögé és zavartan megköszörülte a torkát -, a fülemhez hajolt és azt mondta, hogy hiányoztam neki, majd adott egy puszit a homlokomra. Lehet, hogy ez a ti szemetekben nem olyan nagydolog, de nekem igenis sokat jelentett. Főleg azok után, hogy eddig mindig úgy bánt velem, mint a húgával. Jó, lehet most is így tett, de érzem, hogy valami megváltozott.

Ezután ideje sem volt mást mondani, mivel Hyun és Bora azonnal ráugrottak és sikítozva gratuláltak neki, ami ugyan nem esett túl jól se MinSeo, se az én dobhártyámnak. Mindenesetre boldogan néztem végig rajtuk és bólintottam elégedetten, mikor találkozott a barna hajú lánnyal a tekintetem. Ő csak suttogott egy köszönömöt, mire megráztam a fejemet és tovább néztem, ahogy megölték a szeretetükkel a legidősebbet."

Mint mindig fáradtan másztam ki reggel az ágyamból és halkan készülődtem, hogy nehogy felébresszem az alvó Borát, aki sokkal később jött vissza, mint én. Ő és Jimin sokkal keményebben dolgoztak, mint a mi csapatunk, ami nem is kicsit zavart. Utáltam magamat, amiért ilyen kötözködős természetem volt, így el is határoztam, hogy megpróbálom visszafogni magamat. Felvettem a HoSeoktól kapott ruhát miközben megint csak eszembe jutott egy tök jó ötlet a dalhoz, így kisiettem a helyiségből és HoSeok keresésére indultam. Boldogan sétáltam az edzőteremhez, hogy megbeszéljem vele az ötletemet, és benyitva a zenétől dübörgő terembe meg is pillantottam a tükör előtt táncolva. A számnak pont akkor lett vége, mikor én megérkeztem, így lerogyva a földre eldőlt a parkettán és úgy lihegett, mint egy kutya. Vicces látvány volt, így halkan mellé sétáltam és megállva felette megböktem a cipőm orrával a lábát. Egyik szemét kinyitva nézett fel rám és hirtelen ki is pattant mind két szeme. Meglepetten ült fel és nézett végig rajtam, majd nyelt egy aprót. Csípőre tett kézzel figyeltem, hogy mégis mi baja lett hirtelen, de nem tudtam hova rakni ezt a különös viselkedését.

- Már fel is vetted a ruhát? - mosolygott rám zavartan, mire csak leültem elé törökülésbe és a két kezem közé fogtam enyhén izzadt arcát - Te meg mégis mit...

- Csitt. - szóltam rá és mélyen belenézve sötét szemeibe halványan rámosolyogtam. Sokáig üldögéltünk így egymással szemben, teljes csöndben, ami alatt azt elemeztem, hogy Jung HoSeok valóban olyan helyes-e. Ugyanis még mindig sokat vitatkoztam ezzel kapcsolatban magammal. Mindeközben ő mikre gondolhatott fogalmam sincsen, de láttam az arcán, hogy kezdett zavarba jönni. Az én közelemben csak nagyon ritkán csinálta ezt, így nem tudtam hova rakni ezt a cselekedetét. Mégis mi üthetett bele?

- Rin...

- Hm. - figyeltem fel rá rendesen, ugyanis eddig nem igazán hallottam, ha mondott is valamit, mivel túlságosan is lefoglalt az arca elemzése. Nem nézett ki rosszul, sőt! Ennek ellenére most mégis ugyanúgy néztem rá, mint eddig; barátként. Viszont egy hete valamiért más érzések kavarogtak bennem... Lehet csak fáradt lettem volna?

- Abbahagytad már a szugerálásomat? - kérdezte halkan, mire az arca láttán felnevettem és felállva megsimogattam a fejét.

- Olyan cuki vagy - tettem hozzá nevetve és indultam volna kikapcsolni az újraindult zenét, amikor is a kezem után kapott és megszorítva azt, nem hagyta, hogy távozzak. Basszus, már megint kezdett furcsa lenni. Nyugi HyeRin, nem csinál veled semmi rosszat. Ő még mindig a régi Jung HoSeok.

- Már megint felelőtlen vagy - motyogta és hirtelen rántott rajtam egyet, ami miatt az ölében kötöttem ki. Meglepetten pislogtam magam elé és szinte fel sem fogtam, hogy átölelte a derekamat és megint csak mozgásképtelenné tett. Hülye HyeRin, hogy nem tudsz soha nyugton maradni. Viszont nem szabadott pont most meghátrálnom. Tudtam, hogy bántani soha nem merne, így nem ijedtem meg, viszont ilyen helyzetben nem igazán tudtam neki megemlíteni az ötletemet.

Bár azt nem értettem, hogy miért pont a gyakorló teremben jutottunk mindig idáig...

Lemondóan vettem tudomásul, hogy innen egy darabig nem fog elengedni, így az ajtót bámulva ültem csöndben és vártam, hogy megszólaljon. Ilyen közelségben viszont ismét megcsapott a zöldtea félreismerhetetlen illata, ami teljesen megnyugtatott. Az viszont kevésbé, hogy éreztem egy férfi mellkasát le, fel süllyedni közvetlen magam mögött. Kicsit furcsa hatással volt rám, hasonlóan, mint egy hete azon az éjszakán. Viszont, amikor megéreztem száját a nyakamnál, azonnal kirázott a hideg. A torkomat köszörülve próbáltam megszólalni, de minden szó bennem akadt a további apró csókok miatt, melyekkel a nyakam többi részét is elhalmozta. HyeRin szedd már össze magad! Te nem ilyen vagy. Te egy erős és szabadszellemű érett nő vagy, nem pedig egy beszari gyerek. Könyörgöm, szólalj már meg...

- Jung HoSeok...- motyogtam. Na basszus, már motyogok is. Remek...

- Igen Rin? - nevetett fel halkan és állát megtámasztotta a vállamon. Hirtelen rettenetesen melegem lett és csak szabadulni akartam mihamarabb, ami jelen esetben elég lehetetlennek tűnt.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy én a barátod vagyok és nem a hálótársad? - szólaltam meg, a már jól ismert ideges hangomon, ami adott nekem egy kis önbizalmat. Igen, ez határozottan én voltam.

- Tudom, hogy a barátom vagy. Éppen ezért figyelmeztetlek, hogy ne csinálj ilyen dolgokat férfiak előtt. - engedett el és két kezét megtámasztotta maga mellett. Én viszont még mindig egy helyben maradtam és hirtelen ellepte az agyamat a vörös köd; a düh. Még hogy ő figyelmeztet? Nem mintha más fiúk előtt annyira illegettem volna magamat. Könyörgöm, még ő előtte se. Most hirtelenjében miért vette ezt az egészet ilyen komolyan?

- Akkora egy idióta vagy Jung HoSeok! - pattantam fel mérgemben és csípőre tett kézzel idegesen belerúgtam a lábába, ami miatt halkan felszisszent - Nem vagy te se az apám, se az anyám, hogy megmond nekem mit csináljak. Ha akarnám, akkor az első szembe jövő emberrel lefeküdhetnék, neked még ahhoz sem lenne semmi közöd. Én csak szeretném visszakapni a régi barátomat, de ha te nem vagy képes beavatni a múltadba, hogy segíteni tudjak, akkor inkább ne is szólj hozzám, amíg nem leszel újra normális. Én az igazi Jung HoSeokot akarom, nem pedig...ezt! - mutattam rá tehetetlenül - Ezt a hamis mosolyú, hamis érzelmekkel teli embert! - kiabáltam le szinte a fejét, majd horkantva egyet hátat fordítottam neki és kivágva az ajtót faképnél hagytam.

Idióta, érzéketlen, hülye, vadbarom... És én még megbocsátottam neki, holott most rosszabb, mint előtte. Fújtatva siettem a szobám felé, magam elé se nézve, amikor is valakinek neki mentem, aki egy vödör jéghideg vizet öntött rám. A víz szép lassan csurgott végig a hajamon és csepegett le a földre és a már ázott ruhámra.

- Úgy sajnálom. Jól van? - nézett rám kétségbeesetten egy nálam pár centivel alacsonyabb fiatal alkalmazott, mire már mondtam volna, hogy soha jobban, de ehelyett egy óriásit hapciztam. És ezzel kezdődött minden...

Este kiderült, hogy MinSeonak újra találkozója lesz SiWooval, így elhatároztuk a lányokkal, hogy most meglessük őket. Ezzel bíztatva a még mindig zavarban lévő lányt.

Nekem pedig csak ez kellett, hogy el tudjam terelni a figyelmemet. HoSeok egy csomószor keresett, de megtiltottam a lányoknak, hogy beengedjék. Általában azt mondták neki, hogy máshol vagyok, nem pedig a szobában. Ugyan biztos nagyon fúrta az oldalukat a kíváncsiság, hogy vajon megint mi történt, de nem mondtam semmit sem. Túlságosan is dühös voltam ahhoz, hogy beszéljek róla.

A fejem viszont iszonyatosan lüktetett és nagyon melegem volt, emiatt egy picit ledőltem az ágyra, amíg MinSeo elvégezte a sminkje utolsó simításait is.

- Unnie, mégis miért van ebben a szatyorban vizes ruha? - lépett elém Bora és emelte fel a zacskót, amibe bevágtam a hülye elázott cuccaimat.

Hirtelen felpattanva próbáltam volna kivenni a kezéből, de a fejembe ismét belenyilalt a fájdalom és a kezemet rögtön a homlokomhoz szorítottam. Iszonyatosan hasogatott és csak nem akarta abbahagyni. Ráadásul szüntelenül folyt az orrom és szörnyű orrhangom lett. A hülye is rájött volna, hogy valami nem volt rendben, nem hogy azok a lányok, akikkel már három éve éltem együtt.

- Maradj csak egy helyben. - szólt rám MinSeo, mire sóhajtva engedtem, hogy hozzáérjen a homlokomhoz - Te normális vagy? Lázasan akartál velünk jönni? Most rögtön feküdj vissza az ágyba és itt maradunk veled. Inkább lemondom azt a hülye találkozót...

- Nem, nem, nem! - tiltakoztam és ugyan kicsit szédültem, de felálltam és megfogva a vállát az ajtó felé toltam, miközben magam után tereltem a másik két lányt is. - Jól leszek, csak egy kis pihenés kell. Úgyhogy mielőtt még én is veletek tartanék, menjetek gyorsan, én megleszek egyedül is. - biztosítottam őket.

- De... - kezdte Hyun, mire mérgesen ránéztem emiatt rögtön el is csöndesedett.

- Ha még van energiája így nézni, akkor nincsen semmi baja. - sóhajtott MinSeo és belekarolva a mellette ácsorgó fiatalabb tagokba, elindult a lift felé. - Jól pihend ki magadat - szólt még vissza, majd gyorsan becsukva az ajtót valahogy visszabotorkáltam az ágyhoz és befeküdtem a paplan alá. Viszont mivel irtózatosan melegem volt, így ledobtam magamról és lehunyva a szememet próbálkoztam meg az alvással. Ami ilyen állapotban egyáltalán nem ment. Ide-oda forgolódva próbáltam keresni valami megfelelő pozíciót, de semmi sem bizonyult annyira megfelelőnek, hogy álomra is tudjam hajtani a fejemet. Nagyon gyengének éreztem magam, a szemeim égtek, a fejem lüktetett. Egyszer remegtem máskor pedig majd megsültem és szörnyen kapart a torkom is. Viszont arra semmi energiám nem maradt, hogy hívjak valakit, így csak arra vártam, hogy leteljen az a pár óra és visszajöjjenek a lányok. Az idő mégis, szinte csigalassúsággal telt és már nem is érzékeltem a körülöttem lévő dolgokat. Szapora lélegzetvételemet hallgatva próbáltam elaludni, de nem sikerült. Hirtelen, az én kezemnél jóval hidegebb ujjak érintették meg a kézfejemet. Lassan oldalra fordítottam a fejemet és megpróbáltam beazonosítani az ismeretlent, de fogalmam sem volt róla, hogy ki az.

Mindent homályosan láttam, így nem is csodáltam, hogy csak annyit tudtam megállapítani: egy ember állt mellettem, egy igen magas alak. Valamit mondott is nekem, de nagyon kellett összpontosítanom, hogy meg is értsem, miről beszél.

- Rin, Rin... Hallasz engem? Ha igen akkor bólints kérlek - hallatszódott valaki hangja, de csak annyit tudtam megállapítani, hogy fiú volt az illető. Aprót bólintottam, mire közelebb jött és segített felülni.

- Ezt szépen most vedd be, jó? - mutatott valami fehéret a kezében, mire megint csak bólintottam és résnyire nyitottam a számat. Óvatosan berakta a gyógyszert és a szám elé emelt egy poharat, hogy kiigyam belőle a vizet, ami segítségével le tudom majd nyelni a fehér pirulát. Ahogy bekerült a folyadék a számba, úgy majdnem vissza is köptem az egészet, de mégis megpróbálkoztam a lenyelésével, ami irtózatosan kellemetlen volt, de lement. Kicsiket köhögve hagytam, had döntsön vissza az ágyra az idegen és takarjon be jó alaposan. Úgy láttam, hogy készült menni, ezért gyorsan megfogtam a kezét, hogy maradásra bírjam.

- Kérlek, ne hagyj egyedül. - suttogtam amennyire csak tudtam és finoman visszarántottam. Tétován állt meg az ágy mellett és nézett le a kezeinkre, ugyanis nem állt szándékomban elereszteni. Muszáj volt itt tartanom, mert szükségem volt rá. Valakire, aki mellettem van, így nem lettem volna teljesen egyedül; még ilyen állapotban is. Lassan arrébb kúsztam és megpróbáltam lehúzni a szabad helyre, hogy biztosan itt tartsam. Mire habozva ugyan, de felsóhajtott és befeküdt mellém. Kellemes illat csapta meg az orromat, így mosolyogva hunytam le a szememet. Zöldtea.

/////////// 

Sziasztok^^

Egy igazán érdekes részt hoztam nektek :D Nem történt benne az égvilágon semmi, még csak izgalmas sem volt... De a következő... Na, ott már megtudtok egy pár dolgot HoSeok múltjából. Végre XD Oh, és ne lepődjetek meg, de hamarosan szereplőink helyszínt fognak váltani, még ha ez számotokra gyorsnak is fog tűnni. A történet szempontjából fontos :) Éééés... Belekezdtem egy új sztoriba :D Juhú^^ Sok-sok ötletem van hozzá, és ugyan egy kicsit másabb témájú lesz, mint az eddigiek, de azon garantáltan nem fogtok unatkozni :D Úgyhogy nyugodtan nézzetek be oda is; Lost címen megtaláljátok a munkáim között^^

///////////