Továbbra is kedvetlenül hallgattam a kis csevegésüket Yoorával, aki jókat nevetett HoSeok és YoonGi apróbb veszekedésein. Azt viszont nem tudtam hova rakni, hogy néha elég érdekesen fürkészte az arcomat. Mindig suttogott valamit HoSeoknak, aki szintén halkan válaszolt is, így a körülöttünk lévő tömeg zaja miatt nem is hallottam semmit. Ezek után már nem is érdekelt és megkönnyebbülten léptem be a fűtött helyre, ahol végre nem fagyott le a fülem és a kezem.

Széthúzva a kabátomat levettem magamról és elrendeztem úgy a sálat, hogy ne legyen felismerhető az arcom. Bár ilyen cuccokban nem igazán hitték volna el, hogy én voltam, mivel egy szürke melegítő gatya és egy fehér sima pulcsi nem igazán volt idolhoz illő; gondolták ezt ők. Bár azért a mi rajongóinkkal vigyáznom kellett. Ők voltak az egyetlenek, akik tudták, hogy én szeretek a mindennapokban kényelmes ruhákban járkálni. Ennek pedig még örültek is, hisz legalább valamiben olyan voltam, mint ők. Pedig azért annyira sokban nem különböztem tőlük. Sőt, egyikünk sem, mi is ugyanolyan emberek voltunk, mint a fanjaink. Csak ezt nekik nehezükre esett elhinni...

- HyeRin. - állított meg a vállamnál fogva HoSeok, mire nagyokat pislogva néztem fel rá. Próbáltam rájönni, hogy mégis mit akarhat, amiért megállított a pulcsik nézegetésében. - Yoora azt kérte, hogy próbálj fel neki valamit. - mutatott a nyakában ülő kislányra, aki lehajtott fejjel fogdosta HoSeok vörös tincseit.

- De hát a szülei...

- Már beszéltünk az alkalmazottakkal, akik felhívták nekünk őket. Már a környéken keresgélik Yoorát, de a telefonszámukat itt hagyták vészhelyzet esetére. - mosolyodott el, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel és emeltem barna szemeimet a félénk kislányra. Magamban elgondolkozva végül arra jutottam, hogyha emiatt egy kicsit legalább barátságosabbnak tart, akkor még meg is éri.

Így követve őket összeszedtem a ruhadarabokat, amik nagyon nem nyerték el a tetszésemet. Először is egy fekete szoknyát választott ki nekem, hozzá egy bordó vékony pulcsival, ami még egész jól is nézett ki, na de a szoknya... Életemben csak a középiskolában volt rajtam ilyen és akkor is nadrággal, de hiába ajánlottam fel ezt a lehetőséget, HoSeokkal megüzente, hogy vegyem fel egy fekete térdzoknival... Remek. Türelmetlenül várakoztam egy szabad fülkére és néztem a mögöttem ácsorgó két fiúra. Az egyikük úgy vigyorgott, mint a tejbetök, így kedvem támadt felképelni, a másik pedig csak bíztatóan betolt az immár üres fülkébe. Bezártam magam mögött az ajtót és lassan levettem a szemüvegemet, a sálamat, a pulcsimat és végül a nadrágomat. Így hát egy szál fehérneműben ácsorogtam és szemeztem a felakasztott ruhákkal. Nagyot sóhajtva vettem fel a szoknyát és végül a pulcsit, majd nagy nehezen felrángattam a zoknikat is és vegyes érzelmekkel ugyan, de kinyitottam az ajtót.

- Nagyon muszáj kimennem? - szólaltam meg a kilincsen pihentetve a kezemet. Hirtelen minden eddigi bátorságom elszállt és még csak a tükörbe se kellett néznem, hogy tudjam, szörnyen festek. Még fellépésekre is maximum rövidnadrágot aggattak rám, de hogy szoknyát. A stylist és én is egyetértettünk abban, hogy nem lett volna jó ötlet rám adni egy lengedező akármit, ami szinte semmit sem takart.

- HyeRin, ugye tudod, hogy nem a megölésedre készülünk? Nem kell mitől félned. – mondta HoSeok szórakozottan, mire ingerülten kitártam az ajtót és úgy, hogy csak ők lássanak, kiléptem a kis helyiségből.

- Most örülsz? YoonGi arcát elnézve biztos baromi jól állhat, úgyhogy inkább átöltözöm. - fújtattam a hajamba túrva, mire Jung HoSeok megfogta a csuklómat és visszafordított maguk felé. Most fordult először elő velem, hogy fel sem mertem nézni, így oldalra fordítva a fejemet szemeztem a fehér választó fallal és szerettem volna, hogyha a föld megnyílik alattam ....úgy most.

- Te elpirultál? - szólalt meg HoSeok és éreztem a hangján, hogy mindjárt elneveti magát. Idegesen felé kaptam a fejemet és megpillantottam Yoora engem vizslató szemeit, amik csak úgy csillogtak, még a kis száját is résnyire nyitotta úgy nézett engem. Emiatt rögtön észhez is tértem, kirántottam a kezemet a vöröske fogásából és gyorsan visszamentem a fülke védő falai mögé. - Igen, szerintem is. - hallottam még HoSeok mosolygó hangját és nagy nehezen, de vetettem egy pillantást a tükörképemre. Meglepetten szaladt a plafonig a szemöldököm és néztem valaki olyanra, aki nem én voltam. Jól rendezett haj, ami ment a sötét színű ruhákhoz, kicsit kipirult arc, fénylő szemek; csípőhöz illeszkedő, térdemig érő lenge fekete szoknya és a szintén vékonyságomat, illetve testi adottságaimat kiemelő bordó vékony pulcsi. Oké, egész jól néztem ki. Még talán néha-néha hordtam is volna ezt az összeállítást, de nem bírtam elfogadni, hogy ez én voltam, ezért megrázva a fejemet vettem le mindent. Hiába voltam ezekben szép, hogyha belül romlott voltam és ez még kívül is látszódott. A combomon ott éktelenkedett egy hosszú heg, amit a szoknya pont eltakart. Ezért volt mindig rajtam a rövidnadrág alatt is egy fekete harisnya, ha véletlenül kilátszódna. Még gyerekkoromban szereztem, amikor egy fáról leesve felhasította egy ág a combomat. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy nem volt mély a seb és gyorsan kórházba kerültem, ha ez nem így lett volna, akkor súlyosabb is lehetett volna ez az apró baleset. Számomra mindig is az maradt még ha a seb, nem is ezt bizonyította. A családtagjaimon kívül senki sem látta még, Jung HoSeok sem és a Red Thread tagok sem. Mindig hátat fordítottam nekik, hogyha öltöztem. Nem szerettem mutogatni, mert mindig a belső romlottságomra emlékeztetett.

- HyeRin, élsz még? - kopogtatott be HoSeok ezzel felébresztve a bambulásomból, mire kiszóltam egy igent és gyorsan felkaptam a cuccaimat, a combomat nem is nézve.

- Na végre, hogy kész lettél! - sóhajtott fel YoonGi gondterhelten, erre csak megforgattam a szemeimet és visszaakasztottam a helyükre a ruhákat.

- Nem veszed meg őket? - szólalt meg egy félénk hang, mire Yoora felé kaptam a fejemet, aki HoSeok nyakából figyelte minden egyes mozdulatomat és döntötte kérdőn oldalra a fejét. Olyan aranyos volt, hogy rögtön halvány mosolyra görbült a szám és közelebb lépve hozzá lábujjhegyre álltam és megsimogattam a fejét.

- Te is láthattad, hogy nem igazán álltak rajtam jól. Ha majd nagy leszel, hozzád biztos jobban fognak illeni és gyönyörű leszel az ilyen ruhákban. - emeltem el a kezemet és kacsintottam rá, majd hátat fordítva nekik elindultam a melegítők felé. Örültem, hogy ezeket még egy ilyen helyen is lehet kapni. El is határoztam, hogy veszek egy fekete pulcsit és nadrágot belőlük.

- Rendben. - hallottam magam mögül HoSeok nevető hangját, ami miatt én is elmosolyodtam. A régi volt, határozottan a régi. Csak egy kicsit erősebb és talán, de csak nagyon talán férfiasabb változatban. Jung HoSeok férfias?

Ezen elgondolkozva torpantam meg és sandítottam a nadrág fogdosása közben oldalra, hogy jobban szemügyre vehessem. Széles vállak, kidolgozott felsőtest, erős alkat, szintén erős kisugárzás és helyes arc... Észrevéve, hogy őt bámultam felém nézett, mire rögtön elkaptam a tekintetemet és az igazán érdekes melegítő alsót kezdtem el tanulmányozni. Nem, nem, nem, nem, nem... Jung HoSeok még mindig a kis visszafogott, aranyosan gyenge fiú, ugye? Mert az nem lehet, hogy ilyen szinten is változott volna... Persze HyeRin, neked sem lett szélesebb a csípőd, nagyobb a melled és formásabb a hátsó feled... Ááá, nem. Na jó, kezdek megőrülni, már magamban beszélek.

- Hé, itt vannak a szülők. - érintette meg a vállamat egy mély hang tulajdonosa, mire megfogva a melegítő alsót és fölsőt ránéztem YoonGira.

- Mindjárt jövök én is, csak ezt gyorsan megveszem. - magyaráztam és zavartan nevetgélve elindultam a kasszák felé. Olyan hülyének éreztem magamat amiatt, hogy ilyen szinten a múltban ragadtam. Pedig jól tudtam, hogy változott, mégsem akartam elfogadni. Hisz ez azt jelentette, hogy hiába lettem újra a barátja, hogyha közben jön egy szép és kedves idol lány, aki a maradék szabadidejét is elveszi. Így lehetetlen lett volna, hogy bepótoljuk a kimaradt éveket.

- 206 324 won lesz, adhatok még valamit? Hölgyem? - szólalt meg a kasszánál álló fiatal, jól öltözött férfi, mire csak megráztam a fejemet és átnyújtottam a hitelkártyámat. Amikor viszont eljutott az agyamig a végösszeg megrökönyödve néztem fel.

- Hogy mennyi? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- 206 324 won hölgyem. - mosolygott rám udvariasan az eladó, mire megint csak meggondolatlanul szólaltam meg.

- Miből készült, arany szálakból vagy mi a franc? 206 324 won egy melegítőért? - kérdeztem csak úgy kíváncsiságból, mire a férfi sóhajtva mosolyodott el újra és kezdtem úgy érezni, hogy magában már vagy ezer helyre elküldött, csak hogy már végre kint tudhasson a boltból.

- Sajnálom, de a márka miatt ennyi. Esetleg problémája lenne a kifizetésével? - mutatta fel a bankkártyámat, mire elnevettem magamat.

- Most leszólta az öltözetemet? - mutattam magamra összeszűkített szemekkel és jól tudtam, hogy eltaláltam.

- Nem, csak gondoltam megemlítem, hogyha esetleg nem lenne...

- Mindegy, kifizetem. - legyintettem, ugyanis óvatosan körbenézve észrevettem, hogy már pár ember figyelmét magamra vontam. Nem szerettem volna, hogyha pont miattam bukunk le és YoonGinak igaza lett volna. Gyorsan le is húzta a kártyámat és egy boldog mosoly kíséretében átnyújtotta a ruhászacskóval együtt. Hú, de szívesen levarázsoltam volna a mosolyt a képéről. Nyugodtságot erőltetve magamra sétáltam ki az üzletből és láttam meg rögtön feltehetőleg Yoora szüleit és a fiúkat, akik mosolyogva társalogtak velük. A kis copfos kislány, a hosszú világos barna hajú, mosolygós arcú elegáns anyja és fekete, bozontos hajú szintén elegáns apja között álldogált a kezüket szorongatva.

Észrevéve engem rögtön felkapta a fejét és ugyan lehet csak beképzeltem, de mintha el is mosolyodott volna. Ennyi pénz elköltése után azt sem csodáltam volna, hogyha egy unikornis csorda rohant volna el előttem.

- Jó napot. - hajoltam meg a fiatal házaspár előtt, mire elmosolyodva köszöntek és szintén meghajoltak.

- Nagyon köszönjük még egyszer, hogy megtalálták a lányunkat és vigyáztak rá. - nézett végig rajtunk az anyuka és az apa helyeslően bólogatott.

- Ugye nem én üldöztem el önöket? - nevettem fel zavartan, mire összenéztek majd megint rám és kitört belőlük a felhőtlen kacagás.

- Nem dehogy, csak sietnünk kell, mert egy családi vacsorára vagyunk hivatalosak - magyarázta az anyuka, mire megkönnyebbülten fújtam ki a levegőmet és győződtem meg arról, hogy mégsem voltam annyira ijesztő ember, hogy mindenki menekülőre fogja, ha meglát. Nem adtam mások véleményére, de azért ők elég szimpatikusnak tűntek, így talán rosszat tett volna az önbecsülésemnek, ha így vélekedtek volna rólam. Yoora elbúcsúzott YoonGitól és HoSeoktól, majd én már feladva a reményt, hogy megkedvelt, álltam volna fel. Erre lassan elém lépett és gyorsan egy puszit nyomott az arcomra, majd oda is futott a kicsit távolabb várakozó szüleihez. Meglepődve emeltem jobb kezemet az arcomhoz és fogtam meg, majd mosolyodtam el szélesen.

- Ennyi vagy YoonGi. - néztem az említettre, aki csak egy hosszú ölelést kapott, majd boldogan sétálgatva mentem előre és mélyedtem el a gondolataimban. Már megint annyira nem figyeltem, hogy észre se vettem, hogy csak YoonGival szálltam fel a buszra és HoSeokot valahol útközbe elhagytuk. - YoonGi, hol van HoSeok? - néztem hátra a mögöttem ülőre, aki az állát a kezével megtámasztva nézett ki az ablakon és csukta le a szemét.

- Azt mondta, hogy venni akar valami kaját egy étteremben, amiben múltkor is ettünk, mikor legutóbb itt jártunk.

- Aha - válaszoltam és magamban több helyre is elküldtem Jung HoSeokot, amiért nem hívott meg kajára vagy legalább említette volna meg, hogy én is tudjak enni belőle. Pedig nagyon jól tudta, hogy imádtam enni...

Mikor beléptem a szobámba jöttem rá, hogy mennyire is fáradt voltam. Borának hűlt helye volt, így elvetődtem az ágyamon és lassan el is nyomott az álom.

A telefonom rezgésére keltem, ami a párnám alatt volt, így morcosan elővettem és kiégetve a retinámat megpróbáltam leolvasni, hogy ki hívott. A szám ismeretlen volt, így felvettem és idegesen beleszóltam.

- Ki az az elmeháborodott, aki nem hagy engem még fél órát sem aludni?

- Ennek az elmeháborodottnak ajándéka van számodra, így vár a gyakorlóteremben. - nevetett fel a vonal túlsó végén HoSeok és már ki is nyomott. Még csak meg sem várta a válaszomat. Egy ideig azon gondolkoztam, hogy nem megyek, de végül valahogy felkelve elbaktattam az ajtóig és lassan a gyakorlóterem keresésére indultam. Megint beletelt jó pár percbe, mire megtaláltam, de legalább most gyorsabban ment, mint legutóbb. Bele se gondolva abba, hogy mi történt itt nem rég, nyitottam be a terembe és láttam meg azonnal a földön kiterült HoSeokot, aki lecsukott szemekkel szuszogott.

- Idehív, aztán elalszik. - háborogtam és leülve mellé, unottan kezdtem el babrálni a hajával.

- Rin... - motyogta, ami miatt azt hittem, hogy ébren van, de a folytatás miatt rá jöttem, hogy csak álmodott. Ezek szerint velem. - Rin, kérlek, bocsáss meg. Kérlek, ne hagyj el. Nem mondtam komolyan... Rin.... ments meg - suttogta, mire nem tudtam ugyan mi vezérelt, de hirtelen lehajoltam és hozzáérintettem a számat a homlokához. Erre rögtön résnyire nyitotta a szemét, majd megdörzsölve azt vette észre, hogy még mindig az arcába hajoltam. Ijedten ült volna fel, emiatt időm se volt arra, hogy elhajoljak, így szépen lefejelte az államat.

- Aish... Jung HoSeok, hogy lehetsz ilyen... - mérgelődtem, de rögtön elhallgattam, mikor megláttam, hogy tiszta vörös volt az arca és nagyot nyelve nézett a szemeimbe.

- Fel-felébreszthettél volna másképp is, hogyha már megérkeztél. - nézett oldalra, ami miatt még jobban összezavarodtam.

- Ez most komoly? Zavarba jössz ennyitől, amikor a legutóbb letepertél és megcsókoltál? - akadtam ki és mutogattam idegesen az alsó ajkamra - Ha nem rémlene, akkor ezt is te csináltad.

- Az más volt. - kapta újra felém a fejét és lett komolyabb a tekintete.

- Ugyan mégis miben? - vontam fel fél szemöldököm és tettem karba a kezemet magam előtt - Hogy abban nem volt semmi érzelem? Ja, valóban más volt. - bólogattam.

- Miért, ebben volt? - lepődött meg, mire újra gondoltam az elhangzottakat és gyorsan kijavítottam magamat.

- Persze, hogy volt, hisz ez egy baráti keltés volt. - vigyorodtam el, majd néztem szét, hogy minél előbb terelni tudjam a témát. Meg is akadt a tekintetem egy túlságosan is ismerős zacskón.

- Baráti keltés...aha...

- Ugye nem az az ajándékom? - böktem a zacskó felé, mire észbe kapva elmosolyodott és rögtön jobb kedvűen felállt. Odasétálva felvette, majd lerakta elém a csomagot és leült mellém a földre.

- Nézd meg. Yoora mondta, hogy vegyem meg neked.

- Mégis miért? - mosolyodtam el és néztem bele a zacskóba, amiben valóban az a ruha összeállítás volt, amit felpróbáltam abban a rohadt drága üzletben.

- Mert szerinte igazán gyönyörű voltál benne...

- Haha jó vicc...

- ...és szerintem is. - fejezte be a mondatát HoSeok, mire értetlenül néztem rá, de ő csak elmosolyodva figyelt. Láttam rajta, hogy egy cseppnyi gúny sem volt abban, amit mondott és teljesen komolyan gondolta. Oké, rendben. Nekem ilyet senki, de tényleg senki nem mondott még, így érthető okokból kifolyólag életemben másodszor jöttem zavarba. Idegesen krákogni kezdtem, de valamiért nem lett alacsonyabb a kialakult hőmérsékletem, így próbáltam volna felállni, hogy elmeneküljek, de HoSeok ebben megakadályozott és visszarántott maga mellé. Esetlenül dőltem el véletlenül pont az ölébe és néztem fel rá. Nagy, sötét barna szemeivel az arcomat vizslatta és elmosolyodva megfogta a kezemet, majd a tenyerembe apró köröket kezdett el rajzolni az ujjával.

Emiatt értetlenül néztem ugyan rá, de hagytam, had csinálja és lehunyva a szememet éreztem, hogy kezdett minden helyre állni bennem.

/////////// 

Sziasztok^^

Elnézést, hogy ilyen semmilyen résszel jöttem, de ennek így kellett most lennie XD Ennek ellenére remélem élveztétek^^ Majd a jövőben lesznek izgalmasabb és ehhez hasonló részek, viszont ebben a történetben talán nem is az izgalom a fontos. Mint az első történetemmel, úgy ezzel is egy célom van, ami remélem eljut hozzátok :) 

 ///////////