Valaki folytonos csoszogására és matatására nyitottam ki a szememet. Próbáltam megállapítani, hogy mi is történik körülöttem. Először meglepetten vettem észre, hogy Jung HoSeok feküdt mellettem és én teljesen belecsimpaszkodtam. Aztán eszembe jutottak a hajnalban történtek, így halványan elmosolyodva állapítottam meg, hogy nem csak álmodtam. Ez megoldódott, viszont a még mindig matató emberke kilétére továbbra sem derült fény, így muszáj volt lemásznom HoSeokról. Lassan felülve kinyújtóztattam elaludt végtagjaimat, amik halkan ropogva kezdtek feloldódni. A hajamba túrva hunyorogtam a szoba túloldalán lévő emberre, akit így nagyjából ki tudtam venni, bár nem ártott volna a szemüvegem, amit sikeresen a szobámban hagytam. Sóhajtva nyugtáztam, hogy muszáj lesz megszólalnom, ha meg akarom tudni, mégis ki mászkál a helyiségben.

- Ki vagy? - kérdeztem reggeli, kissé rekedtes hangomon, mire az ismeretlen a hirtelen hangforrás hallatán összerezzent és kíváncsian fordult felém.

- Öhm...JungKook. - jött közelebb, így lassan kezdett az arca kirajzolódni előttem. Friss arc, telt ajkak, itt ott pár anyajegy, nagy, szinte fekete szemek, fehér póló, szürke melegítő nadrág és természetesen össze-vissza álló haj tulajdonosa állt meg előttem. Magamban kelletlenül ugyan, de megállapítottam, hogy egész helyes srác volt. Ha minden igaz ő volt a legfiatalabb a csapatban és mégse úgy festett. Hogy az ilyen korúakkal mikre nem volt képes a pubertáskor?

- A rendes nevedre vagyok kíváncsi - vágtam rá, mivel senkit sem szerettem a színpadi nevén hívni. Nekem mindig is az az érzésem volt ezzel kapcsolatban, hogy a régi énje az embernek a nevével együtt kezdett eltűnni. Ezért sem engedtem, hogy nekünk más legyen a színpadi nevünk

- Ó, akkor JeongGuk. - túrt zavarta a hajába, de azért megeresztett felém egy halvány mosolyt. Az a mosoly...ez a srác... Wao... Oké HyeRin, nagyon lenyűgözött téged ez a fiú, de igazán bemutatkozhatnál te is.

- Én meg HyeRin vagyok. - emeltem fel a kezemet és intettem egyet, mire még szélesebb vigyorral az arcán ő is utánozta a tettemet. - Bocsánat, hogy így reggel nem várt vendégként itt találtál - kezdtem el neki megmagyarázni a helyzetet mielőtt még túl sokat látott volna bele. Közben kimásztam a takaró alól és leülve az ágy szélére barátkoztam azzal a tudattal, hogy nekem most fel kellett állnom. - Csak nem jutottam be este a saját szobámba, így végül itt kötöttem ki. - raktam le a lábamat a puha szőnyegre és érezve ezt a kellemes csiklandozást a talpamon lassan lábra álltam.

- Fú...- könnyebbült meg és engedte le a vállát. - Örülök, hogy megmagyaráztad az első dolgot, amivel szembesültem húsz perce. Eléggé meglepődtem. - nevetett fel halkan, majd ráncolta hirtelen össze a szemöldökét. - Viszont én úgy tudtam, hogy nem igazán jössz ki hyungal...

- Ez így is volt még négy órája. - bólogattam és az ajtó felé sétálva még visszaszóltam - De azóta minden megoldódott. - mosolyogtam magamban és lenyomva a kilincset hátrahagytam az értetlen JeongGukot.

Hát igen, sok idő kellett volna ahhoz, hogy mindent rendesen elmagyarázhassak. Mivel már előre sejtettem, hogy ezzel rögtön letámadja HoSeokot, mikor felébred, így nem hittem, hogy sokáig tanácstalan marad.

Viszont nem igazán volt túl jó ötlet kijönnöm ilyen tájt a szobából. Kócos hajjal, sebes ajakkal, fekete rövidnadrágban és egy szintén fekete comb középig érő rövid ujjúban, ami félig lelógott a vállamról, ráadásul mezítláb is voltam, így a folyosón mászkáló emberek eléggé megnéztek. Szinte láttam az idős hölgyek szemében a megvetést és a családos embereken a megrökönyödést. Úgy néztek rám, mintha épp most lettem volna túl egy egyéjszakás kalandon, ami egyáltalán nem volt helytálló. Igaz, ami igaz, fiúval voltam egy ágyban, de az égvilágon semmi sem történt.

Ezt mind próbáltam az egyenes járásommal és magabiztos lépteimmel mutatni, de szinte megváltásként ért, amikor bekanyarodtam a folyosónkra és végre bekopoghattam a szobánkba. Nem kellett sok idő és egy kócos hajú Bora nyitott ajtót, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel engem látva és ugrott rögtön a nyakamba.

- Úgy megijesztettél. El nem tudtuk képzelni, hogy merre vagy. - húzott beljebb a szobába, ahol az ágyamon ott ült MinSeo és Hyun. Mind a ketten sokkal enyhébb kifejezést öltöttek az arcukra, de MinSeo elég érdekesen mért végig. Nagyon hasonlított a folyosón járkáló emberekre.

- Mielőtt bármit is szólnál; nem, nem feküdtem le senkivel sem. - figyelmeztettem és a szekrényhez lépve kerestem magamnak valami elviselhető és kényelmes ruhadarabot.

- Azt sejtettem, ugyanis már messziről kiszúrnám, ha így lenne. - magyarázta, de félúton megakadt. - Azt viszont nem értem, hogy mégis kinél voltál te egész este.

- Nehogy nagyon megdöbbenj. - fordultam meg és tettettem zavartságot - De tudod... - érintettem össze két mutatóujjamat és lestem a földet - tudod...

- Na jó HyeRin, igazán vicces vagy, de ez a szerep kicsit sem áll jól neked, így végre kinyöghetnéd normálisabban is azt, amit akarsz. - tette keresztbe a karját és halványan elmosolyodott. Eközben Bora és Hyun már szinte fetrengett a nevetéstől.

- Látod, - böktem feléjük a fejemmel - nekik tetszik - nevettem fel és a cuccaimmal együtt bevonultam a fürdőbe. MinSeo viszont oda is követett és ránk zárva az ajtót neki dőlt, úgy fürkészte az arcomat.

- Most igazán boldognak tűnsz. - állapította meg és szélesen elmosolyodott - Mi történt?

- Hm.. - gondolkoztam el azon, hogy elmondjam-e vagy sem, de átbújtatva fejemet a kék pólómon, végül megenyhülve neki kezdtem a mesélésnek. Nem mentem túlságosan a részletekbe, mivel időnk sem volt rá, de azért nagyjából mindent el tudtam mondani és gyanítottam, hogy a hirtelen elcsöndesült kizárt két lány is hallott mindent.

- Wao... Mintha egy doramában lennél, de komolyan. Mégis hogy lehet ekkora mázlid? - emelte tekintetét a plafon felé, majd közelebb lépve megölelt - Örülök, hogy minden sínen van, bár egy dolgot nem értek. - tolt el magától és jobban szemügyre vette az arcomat. Ó, nagyon is jól tudtam mit nézett ennyire, éppen ezért kínosan elfordítottam a fejemet és a fürdőkádat kezdtem el tanulmányozni. Milyen szép fehér és tiszta... - Mégis miért sebes a szád? - fogta meg és lejjebb húzta, hogy jobban szemügyre vehesse. Mérgesen csaptam rá a kezére, mire nevetve elengedte és komolyabban a szemeimbe nézett.

- Jung HoSeok miatt. - motyogtam, mire nem csak ő, hanem az ajtó túloldalán lévő két lány is felordított.

- Hogy mi?! - csengett a fülem és MinSeo még tett rá egy lapáttal, hogy rosszabb legyen, mivel idegbeteg módjára kezdett el a vállamnál fogva rázni - Mi a fenét csinált az az idióta?

- Engedjetek be minket is! - dörömböltek az ajtón, mire MinSeo elengedett és gyorsan kinyitotta az ajtót, amin szinte beesett Bora és Hyun, akik ugyanúgy rám vetették magukat, mint MinSeo.

- Mégis hogy történt? Mi is van pontosan köztetek? - hadarta Hyun, mire gyengéden rácsaptam az ő és a többiek fejére is, hogy végre lenyugodjanak és elmeséltem ezt a kimaradt részletet is a tegnapból.

- Szóval így értette Jimin, hogy J-Hope megváltozott. - rakta össze fejben Bora a hallottakat, majd érdeklődve fúrta tekintetét az enyémbe - Mit fogsz tenni? Ezen nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz segíteni. Főleg, hogy nem is tudod mi történt vele addig, amíg nem tartottátok a kapcsolatot...

- Ugye tudod, hogy velünk is nyugodtan beszélhetsz erről? - kérdezte MinSeo bíztató mosolyt küldve felém, mire csak megforgattam a szememet és keresztbe raktam a karomat.

- Íjj, ez a nem kérek a segítségetekből póza. - húzta el a száját Hyun, mire hitetlenkedve néztem rá.

- Nincs is ilyen...

- Dehogy is nem! - vágtak mind a hárman közbe, mire ingerülten fújtam ki a levegőmet.

- Mindjárt robbanni fog. - bújt Hyun MinSeo háta mögé és Bora látva a jelenetet inkább követte őt.

- Jó, akkor inkább nem kérlek meg titeket, hogy eszeljünk ki együtt egy tervet. - húztam résnyire a szemeimet, mire a három jelenlévő kitágult szemekkel és lefagyva nézett rám.

- Te most segítséget kértél? Tőlünk? - szólalt meg elsőként MinSeo - Már most kedvelem ezt a HoSeok gyereket. - vigyorodott el és a másik két lánnyal együtt kíváncsian néztek rám - Van valami ötleted?

- Óóó, nincsen, de ha összedugjuk a fejünket, akkor kitalálhatunk valamit. – mosolyogtam elégedetten és megfogva őket az ajtó felé tereltem a kis csapatot, majd elhelyezkedve a szobában neki kezdtünk a nagy tervnek.

Várj csak Jung HoSeok, vissza hozlak onnan ahol most lélekben vagy. Itt van három ilyen téren okosabb és agyafurtabb lány, mint én. Végig nézve a gondolkodó és egymással diskuráló tagokon rájöttem, hogy ők is a legfontosabb személyekké nőtték ki magukat ezalatt a több mint két év alatt. Nem tudtam most már elképzelni az életemet nélkülük, mégha ezt hangosan nem is mondtam volna ki így volt.

Ugyan nem találtunk ki túl sok mindent, de legalább volt pát ötlet, amit akár meg is valósíthattam, ha nagyon szükség lett volna rá. Abban mind egyetértettünk, hogy ezt valamilyen szinten nekem kellett megoldanom, mivel én ismertem a legjobban. Ebben viszont nem voltam egészen biztos tekintetbe véve, hogy nem tudtam mire vélni a gyakorlóteremben történteket.

Már nem voltam mérges, mégis egy kicsit zavart az egész incidens, de ezt inkább nem akartam megemlíteni, ha nem volt szükséges. Ő úgy sem hozta volna fel többet, így én sem erőltettem az egészet.

A kevés alvás eléggé meglátszott a kedvemen, ugyanis reggeli közben teljesen úgy nézhettem ki, mint egy élőhalott és mindenkivel csak morogtam. Az az energia, ami a terv kiötlése közben volt bennem, teljesen eltűnt. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon hová és mikor jön vissza... A kedvemen csak rontott, hogy HoSeok kitalálta, menjünk egy parkba és próbálkozzunk ott ihletet meríteni mind a hárman. Nekem semmi bajom nem lett volna az egésszel, hogyha YoonGi nélkül mentünk volna. Vele nem sikerült megbarátkoznom és pont emiatt állandóan feszült volt a légkör közöttünk. Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy neki mi volt a baja. Az én okom érthető volt, az övé már kevésbé, mivel még csak halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy miért viselkedett így velem. Bár az emberek több mint a fele így beszélt velem az undok természetem miatt, de ő a kezdetektől fogva nem csipázott. Ha ez megnyugtatta, akkor én sem őt.

A fekete sálamat teljesen az arcom köré tekerve mentem ki a hotel elé és várakoztam a két fiúra. Nem ajánlottam volna nekik, hogy randira menjenek, mivel nem kicsit csapták volna ki a biztosítékot az adott lánynál a húsz perces késésükkel. Idegesen rugdostam a porhavat és lestem a bejárat felé, ahonnan végre kijött a két elveszett madár. Halkan morogva vártam, hogy mellém érjenek, majd csípőre téve a kezemet, kicsit sem boldogan, hangot is adtam a véleményemnek.

- Mégis mi a franc tartott majdnem húsz percig? Ki válogattátok, hogy milyen ruhát kellene felvennetek a kabátotok alá, ami még csak nem is látszódik? Vagy szőrmekabátot vartatok? Hm? - néztem a szemükbe és már nem is volt melegem. Ezek ketten annyira felvitték a vérnyomásomat, hogy szinte már Afrikában éreztem magamat.

- Bocsánat Rin. - sóhajtott fel Jung HoSeok és biztos voltam benne, hogy ő tudta mennyire ki leszek akadva, de legalább sajnálta, nem úgy, mint a mellette álldogáló barátja.

- Nyugi asszony, még a végén miattad ismernek majd fel minket. - szűkítette össze a szemeit és lassan előre indult. Tátott szájjal figyeltem, ahogy - olyan lazán, hogy már majdnem szétesett - ment a buszmegálló felé, ott hagyva minket HoSeokkal. A kezeimet idegesen összeszorítottam és halkan elnevettem magamat.

- Ha így akarsz játszani Min YoonGi, akkor én szíves örömest benne vagyok. - iramodtam meg utána, de a mellettem maradt vöröske, látva szemeimben az ölési vágyat, két karomnál fogva visszarántott és egészen addig el nem engedett, amíg abba nem hagytam az ellenkezést.

- Lenyugodtál? - kérdezte félve, mire nem túl boldogan, de bólintottam, ezért szép lassan elengedett és minden lépésemet figyelemmel kísérve folytatta az útját mellettem. - Kérlek, ha lehet, ne öld meg...

- Pf, mit nem gondolsz rólam. - forgattam meg a szememet és gúnyosan elmosolyodtam - Majd álmában fojtom meg. - vontam meg a vállamat. Ennek hallatán pedig Jung HoSeok ledermedve kapta felém a fejét és az arca miatt önkéntelenül is elnevettem magamat. A szemöldöke az egekig szaladt, szemei tágra nyíltak és résnyire szétnyitotta a száját. - Nyugi, csak vicceltem.

- Ilyenekkel kérlek ne. - fújta ki megkönnyebbülten az eddig bent tartott levegőjét és intett az előttünk hátraforduló srácnak, hogy álljon meg.

- De az arcodért megérte. - utánoztam el ránézve az előbbi arckifejezését, mire a kezébe temetve az arcát kért, hogy hagyjam abba. Megint elnevetve magamat figyeltem jókedvűen, ugyanis most végre úgy viselkedett, mint régen is.

Végre az a Jung HoSeok volt mellettem, akit ismertem és nem az a furcsa énje, amit még ki kellett derítenem, hogy hogyan jön elő nála. Emiatt annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem az előttem álló alakot, így neki is mentem.

- Hogy te még látni sem látsz jól. - motyogta az orra alatt YoonGi sóhajtva, mire már visszaszóltam volna, de a válla fölött átnézve észrevettem, hogy piros volt a lámpa, ami pedig azt jelentette, hogy az előttem morcoskodó megakadályozta, hogy elüttessem magamat. - Pedig szemüveg is van rajtad...

- Fárasztó vagy, úgyhogy kuss. - néztem rá idegesen és kerültem ki, ugyanis végre zöld lett. Jó alaposan körülnéztem mielőtt még leléptem volna a zebráról és meglátva a buszt sietősebbre vettem a lépteimet, a másik kettő sráccal együtt. Mondjuk YoonGit egy kicsit meglepte a beszólásom, így fáziskéséssel ugyan, de elindult és sajnos el is érte a buszt. Pedig szívesen itt hagytam volna...

Egy ablak melletti helyre leülve bámultam ki és néztem a mellettünk egyre sokasodó épületeket, az utakon már elolvadt havat és a járdákon még meglévőt. Az égre nézve nem úgy tűnt, hogy mostanában havazás lesz, eső viszont annál nagyobb eséllyel lehetett. Így elmerengve eszembe jutottak a lányok is és kíváncsi lettem volna, hogy vajon mit csinálhattak most. Jó, ők is dolgoztak ez evidens, de azért nekik egy fokkal könnyebb lehetett, mint nekem. Nem tudtam meddig bírja majd az agyam egy idegesítően morcos alakkal és a volt legjobb barátommal, akivel még csak most kezdtük rendezni a dolgokat. Legbelül tartottam attól, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Ennél jobban viszont nem vágytam semmire sem.

YoonGit megint kedvem támadt leütni, ugyanis miatta majdnem fennmaradtam a buszon és ez több okból kifolyólag sem lett volna túl szerencsés. Talán a legnagyobb gond a szörnyű tájékozódási képességem lett volna, egy idegen helyen pedig aztán még tehetetlenebb voltam. Síri csendben követtem a két beszélgető fiút és hagytam figyelmen kívül, hogy HoSeok többször is hátra lesett, hogy meg voltam-e és próbált bocsánatkérő mosolyával kiengesztelni engem. Mivel ezt nem neki kellett volna csinálnia, így be se vált, de mindenesetre egy fokkal nyugodtabb lettem tőle. Ma már ezredjére voltam figyelmetlen, ennek következtében hirtelen észre se vettem a felém száguldozó alacsony valakit, aki neki ütközve a lábamnak hátraesett. Nagyokat pislogva néztem a hó borította talajra és vettem észre egy copfos kislányt, aki összepréselt ajkakkal nézett fel rám. Mivel előre tudtam, hogy ez minek a jele, így kétségbeesetten hajoltam le hozzá és kértem volna elnézést, de ezt meg sem várva tört ki belőle egy idegesítően hangos üvöltés, majd sírás. HoSeok és YoonGi meglepetten fordultak felém a többi járókelővel együtt, emiatt lesütött szemekkel guggoltam a kislány elé és kezdtem el keresgélni a táskámban zsebkendő után.

- Már gyerekeket is megríkatsz? - állt meg mellettünk Morci, mire nem túl boldogan felnéztem rá, majd vissza a táskámra, amiben még mindig nem találtam azt a nyamvadt zsepit.

- Azt hiszem nem éppen ez az ideje, hogy egymás vérét szívjátok. - szólalt meg HoSeok és mellettem leguggolva megfogta a kislány kezeit és közelebb hajolva apró puszit hintett rájuk. A copfoska erre szipogva hallgatott el és nézte elvarázsolva a vöröskét, aki halványan elmosolyodva szólalt meg kedvesen. - Én Jung HoSeok vagyok, benned kit tisztelhetek kicsi lány? - döntötte oldalra a fejét, mire lefagyva néztem YoonGira, aki szinte ugyanúgy leshette a guggoló fiút, mint én. Megrázva a fejemet figyeltem a fejleményeket és próbáltam megemészteni azt a tényt, hogy Jung HoSeok nagyon is értett a gyerekekhez.

- Yoora...Kim Yoora - mondta halkan, majd nézett rám ijedten, ugyanis végre megtaláltam azt a rohadt zsebkendőt, ezért a szeméhez tolva óvatosan megtöröltem. Ebben a pillanatban nagyon örültem, hogy volt egy unokaöcsém, aki körülbelül annyi idős lehetett, mint ez a kislány. Így legalább nem ufóként néztem a gyerekekre, mint a mellettem szobrozó YoonGi, aki láthatóan nem tudott a helyzettel sokat kezdeni. Yoora csöndben tűrte, amíg megtöröltem a szemét, majd rögtön elfordította a fejét és a földet kezdte el lesni. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd még jobban összezavarodtam, mikor kis kezeit felemelve megfogta HoSeok kabátját és megráncigálva kérte, hogy hajoljon közelebb. Ezt követően valamit belesuttogott a fülébe, mire először HoSeok meglepetten kapta a fejét felém, majd mosolyodott el.

- Úgy tűnik fél tőled. - nevetett fel YoonGi és várta, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Őszintén? Én is kíváncsi voltam rá.

- Azt kérdezte Yoora, hogy mi a neved - továbbította a lány mondanivalóját a vöröske, mire értetlenül néztem, a még mindig a HoSeok kabátját szorongató kislányra. Most komolyan félt tőlem? Mi volt ennyire ijesztő bennem? Na jó, ez még viccnek is rossz volt...

- Kim HyeRin - válaszoltam és nyújtottam felé a kezemet, mire rögtön hátrébb húzódott és teljesen hozzábújt HoSeokhoz. A levegőmet kifújva hunytam le a szememet és számoltam el vagy tízig, hogy ne látszódjon rajtam a kiakadásnak, akár egy apró jele is. Igazán dühös lettem, legfőképp magamra, hogy még szerencsétlen gyerekek is félnek tőlem... Na jó, ez alól az unokaöcsém egy jó nagy kivétel volt. Ő imádott és ez igen jót tett az önbecsülésemnek. Az viszont már kevésbé, hogy YoonGi mellettem majd szét pukkadt a nevetéstől és ezt azután sem hagyta abba, hogy felállva belerúgtam a sípcsontjába. Ugyan megrándult a szája sarka, de csak azért sem maradt csöndben.

- És hol vannak a szüleid? - szólt most először a kislányhoz YoonGi, abbahagyva a rajtam röhögését és komolyabb arcát magára véve nézett le Yoorára, aki lehajtott fejjel fogdosta a havat.

- Elvesztettem őket. - szipogta újra, de HoSeok megakadályozva a sírását felállt és megfogva a kislányt felkapta a nyakába.

- Ne hogy leejtsd. - fogtam a fejemet és féltettem már előre szerencsétlen Yoorát, aki viszont a félelem legkisebb jelét sem mutatva kezdett el nevetni. - Yoora, szólj, hogyha látod a szüleidet. - néztem fel rá, de ő még csak felém se nézve lehajolt HoSeokhoz és újra suttogott neki valamit.

- Hogy én mennyire szeretem ezt a kislányt. - figyelte YoonGi visszafojtott nevetéssel az egészet, mire idegesen ökölbe szorítottam a kezemet és megpróbáltam nem pont a kislány szeme előtt kinyírni.

- Én téged már kevésbé. - morogtam és nagyokat lépkedve előre mentem.

Még hogy ijesztő vagyok... Nem is vagyok az. Ha megszólalok lehet, de az ábrázatommal jó kedvemben, semmi bajának nem kéne lennie. Lehet HoSeoknak igaza volt anno? Lelassítva a lépteimet álltam meg egy kirakat előtt és néztem végig magamon, majd állapodott meg a tekintetem az arcomon. Ugyan a nagy sáltól és szemüvegtől nem volt az igazi, de mégis, nem láttam semmi ellenszenveset a világos barna szemeimben, fekete vállamig érő hajamban és már egy kicsit a szemembe lógó frufrumban. Lehet, a hajam színe tette volna? Egyáltalán én miért is foglalkoztam ezzel? Felhorkantva kaptam el a fejemet az üveg elől és vártam, hogy a többiek beérjenek. Újra csak ideges lettem, amikor megláttam YoonGi elégedett vigyorát a fején, amivel a kislánnyal elegyedett szóba. Ő mivel volt barátságosabb, mint én? Argh... Kezdtem lassan meghülyülni, így körbenézve kerestem egy helyet, ahová beülhettünk egy kicsit melegedni, ugyanis már láttam Yoorán, hogy kezdett fázni.

- Yoora. - léptem hozzájuk és néztem barátságosan a kislányra, aki a hangom hallatán megint csak elkapta a fejét és a túloldalt kezdte el bámulni. Semmi baj HyeRin, nagy levegő és túléled. - Hol voltál legutoljára együtt a szüleiddel? - tettem fel valami olyan kérdést, amivel legalább előrébb juthattunk volna a megtalálásukhoz. Biztos szerencsétlenek halálra aggódhatták magukat Yoora eltűnése miatt. Csak remélni tudtam, hogy mielőbb megtaláljuk őket.

Yoora megint csak HoSeoknak továbbította a válaszát, mire feladva, hogy valaha is hallom hozzám beszélni, lemondóan a vöröskére néztem.

- Azt mondta, hogy az utca végén lévő ruhaboltban. - mutatott előre a fiú, mire abba az irányba nézve én is kiszúrtam a nagy épületet. Hát, a szülei nagy valószínűséggel elég jól kereshettek, ha egy ilyen helyen való vásárlást megengedhettek maguknak.

- Szerintem menjünk oda és várakozzunk ott, hátha a szülei visszamennek vagy még ott vannak. - ajánlottam és célegyenest megindultunk a fehér épülethez.

/////////// 

Sziasztok^^

Ugyan nem volt benne semmi izgalom vagy akár történés, de ettől függetlenül remélem, hogy tetszett^^ Most már kezd a suli is lecsillapodni, így majd újra aktívabb leszek és többet fogtok látni; remélhetőleg. Egyébként igaz, hogy nem történt ebben a részben semmi sem, de ettől függetlenül nagyon szerettem írni, így remélem ez azért érezhető volt benne :) 

///////////