Az éjszaka szörnyen aludtam annak ellenére is, hogy rohadt fáradt voltam. Minden percben, amikor sikeresen az álmok mezejére kerültem volna, megjelent a szemeim előtt Jung HoSeok és én, ahogy a gyakorlóterem parkettáján csókolóztunk. Minden épeszű lányból kiváltott volna valamit, viszont én a haragon kívül túl sok mindent nem éreztem. Az összezavarodottságot had ne említsem. Én csináltam mindig ezt, most meg jött ő, akit alapesetben tök jól ismertem volna, erre megmutatta, hogy hoppá, mégsem. Kivettem a fejem alól a párnámat és az arcomba nyomva elkezdtem ide-oda forgolódni, amivel csak annyit értem el, hogy sikeresen leestem az ágyról. Hangos puffanással és kisebb szitkozódásokkal együtt terültem szét a földön és döntöttem el, hogy én ma már nem alszom. Elég kényelmesnek bizonyult a szőnyeggel borított talaj is, így lehunyva a szememet összekuporodtam és álomra hajtottam a fejemet. Már sikerült is volna elaludnom, amikor is újra beugrott HoSeok arca. Idegesen ültem fel a párnámat szorongatva, majd hőköltem hátra a fölém tornyosuló alak láttán.

- Jimin? - szólaltam meg bizonytalanul, ugyanis nem volt rajtam a szemüvegem. Ráadásul vaksötét volt, így akár egy szörny is lehetett volna, aki épp most akar elrabolni.

- Ki más? - kérdezte és éreztem a hangján, hogy mosolygott - Bora még alszik, ha ez lett volna a következő kérdésed - suttogta, mire megnyugodva felálltam és érdeklődve néztem a nálam pár centivel magasabb fiúra.

- Mégis miért nem alszol?

- Ez most komolyan egy kérdés volt? Akkora zajt csaptál, hogy csodálkoztam, hogy nem jöttek fel az alsó szomszédok. Borán nem lepődök meg, ha egy aszteroida csapódna az épületbe, akkor se ébredne fel. - legyintett, mire halkan felnevettem.

- Egész jól kiismerted őt - paskoltam meg a vállát mosolyogva, mire zavartan a tarkójához kapott és a földet kezdte el bámulni.

- Ennyi idő alatt nem volt nehéz – motyogta. - Viszont - nézett újra a szemembe és megfogva a karomat az ajtó felé kezdett húzni.

- Mégis hova megyünk? Jobb kérdés, miért? - ráncoltam össze a szemöldökömet. Azonban választ egészen addig nem kaptam, míg meg nem érkeztünk az épület egy eldugottabb részébe, ahol két fotelen és egy asztalon kívül nem volt semmi más. Viszont egy hatalmas ablak mutatta a hátsókertet, amit ellepett a frissen esett hó. Ezen elgondolkozva már csak egy jó kis forró csoki, meg egy könyv hiányzott és egész jó búvóhelyként szolgált ez a hely.

Leültem az egyik fotelba, míg Jimin a másikba, majd jelentőségteljesen rám emelte élénken fénylő szemeit, amiket az esti fény tökéletesen megvilágított. Hiába gondolkoztam fogalmam sem volt, hogy mit is akart pont tőlem. Hacsak nem az alvási szokásaimról akart ilyen komolyan elbeszélgetni, akkor tippem sem volt.

- Mesélt rólad Hobi hyung. Arról a lányról, aki megmentette - szólalt meg, de a szavai hallatán csak keserű száj íz költözött a számba, majd jobban értelmezve azt, amit mondott, felkaptam a fejemet.

- Mi? Várj, várj, várj! - raktam fel a kezemet mielőtt még folytathatta volna - Szóval ő nem elhordott engem mindennek, hanem ezt mondta? - lepődtem meg és úgy éreztem, hogy az állam a földet verdesi. - Ezt nem értem - ráztam meg a fejemet. - Mondj el mindent részletesen - kértem és figyelmesen végighallgattam minden szavát. Miután végzett a részletes beszámolójával, érthetetlen okokból kifolyólag azonnal felpattantam és futásnak eredtem. Jól tudtam, hogy ilyet csak a dorama karakterek csináltak, de ez most cseppet sem érdekelt, mivel kiderült, hogy oktalanul utáltam Jung HoSeokot éveken keresztül.

" - Azt mesélte, hogy te mentetted meg, mikor öngyilkos akart lenni a középiskolában. Számára te voltál akkor a reményt hozó csillag. Éppen ezért nagyon vigyázott rád és a kapcsolatotokra. Aztán az ő hibájából valami olyat hallottál, ami elég félreérthető volt és ezért meg is érti, hogy megutáltad. De mindig is arra vágyott, hogy megmagyarázza neked az egészet, hogy közölje veled, minden egy nagy félreértés volt. Aznap ugyan az összes rossz dolgot elmondta rólad és igazán hihető is volt, de ő szimplán csak védeni akart téged attól a sráctól. Tudta, hogy ki akart téged használni és mivel te voltál neki a legfontosabb személy, így minden áron megakart védeni, még ha olyan gyengeségeidet is fel kellett nagyítania, amiket kifejezetten szeretett benned. "

A hideg csempén meztelen talpam alatt hallatszódott minden egyes lépésem, azaz futásom. Végig pörgött minden egyes bunkó és rossz szavam, amit HoSeoknak mondtam, amivel belegázoltam a lelkébe. Én voltam a vak és mégis őt hibáztattam mindenért. Ha aznap nem távolodtam volna el tőle ennyire, akkor nem jutott volna a kapcsolatunk addig, hogy szinte már nem is ismertük a másikat. Túlságosan is makacs voltam.

" - Szeretném, hogyha végre kibékülnétek és megbeszélnétek mindent szépen, fokozatosan. Már a kezdetektől fogva volt valami szomorúság a szemeiben, amikor rád nézett vagy csak a ti dalaitokat hallgatta. Túl sokat változott és nekünk nem képes megnyílni normálisan. Kérlek, segíts neki újra a régivé válni. "

Úgy tűnik egy másik tervet kellett MinSeoval kitalálnunk. Ugyanis nem a bosszútétel volt itt már a lényeges, hanem valami olyan, ami nekem már régen egyszer sikerült. Akkor segítettem Jung HoSeoknak kimászni a gödörből, hát most is ezt fogom tenni.

Hirtelen megtorpanva néztem fel arra az ajtóra, ami mögött valószínűleg HoSeok lehetett. Nem voltam benne biztos, hogy ilyen későn bekopogjak-e, de végül magától lendült a kezem és meg is tettem a szükséges lépéseket. Vártam egy ideig, de az ajtó nem nyílt. A fülemet is közelebb raktam, hogy halljam az esetleges kiszűrődő zajokat, de semmit sem hallottam. Valószínűleg azért, mert a túloldalon lévő ember épp megállt, hogy kinyissa az ajtót. Ezért meglepetten hajoltam rögtön el és néztem farkasszemet a már jól ismert barna szempárral. Ő szintén kitágult szemekkel nézett végig rajtam, majd állapodott meg tekintete az arcomon. Habozás nélkül meghajoltam és úgy is maradtam, amíg be nem fejeztem a mondanivalómat.

- Sajnálom Jung HoSeok. Sajnálom, hogy makacs voltam, hogy nem hallgattalak végig, hogy mindennek elmondtalak, hogy annyi ideig haragudtam rád a semmiért, hogy... - még be sem fejeztem, amikor megéreztem kezeit a vállamon, ezzel arra késztetve, hogy felnézzek, majd közelebb húzott magához és karjai közé zárt. Esetlenül emeltem fel én is kezeimet és fontam körbe a dereka körül. Fejemet a már jól ismert mellkasba fúrtam, ami mintha most másabb lett volna, mint eddig.

Még inkább megnyugtatott és most már jobban biztonságban éreztem magamat, mint a próbateremben.

A zöldtea illata megint megcsapta az orromat és halványan elmosolyodva simogattam meg a hátát, viszonozva ezzel az ő tettét.

- Hiányoztál...Rin - mondta halkan, miközben vállamba fúrta a fejét.

- Te is nekem, Jung HoSeok - válaszoltam suttogva, ezzel remélve, hogy nem hallotta. Nem igazán szerettem ilyeneket hangosan is kimondani, épp elég volt az a hülye kirohanásom, amikor mindenért bocsánatot kértem. Már alapból az rontott az imidzsemen, nem hogy még ez.

- Rin?

- Hm? - kérdeztem még mindig az ölelésében. Egy ideje már így álltunk az ajtójukban, ezért csodáltam, hogy nem látott még meg minket senki sem. Bár az éjszaka közepén jártunk...

- Nekem is meg tudnál bocsátani?

- Mégis mit?

- A próbateremben történteket. Tudod nagyon zavart, hogy ennyire nem is foglalkoztál olyasmikkel, hogy bárki letámadhat téged. Elszaladt velem a ló, ezért olyat tettem, amit normál esetben soha nem csináltam volna.

- Nem haragszom. - toltam el magamtól és néztem a szemeibe - Legalábbis már... Nagyon is haragudtam, de már lenyugodtam - vontam meg a vállamat.

Bár igazán kíváncsi lennék, hogy milyen változásokon mentél te keresztül, hogy még ilyet is megtettél; tettem hozzá magamban, de hangosan csak egy valami hagyta el a számat. - Kezdjünk mindent újra. - nyújtottam felé a kezemet, mire meglepetten ugyan, de nagy tenyerébe zárta az én kis kezemet - Kim Hye Rin.

- Jung Ho Seok. - nevetett fel és rázott velem kezet.

Igen, és innentől kezdve megkezdődött az új barátságunk és a harcom azért, hogy megmentsem őt. Én is láttam, hogy valami megváltozott benne és tudtam, hogy ehhez a múltnak is sok köze volt. Annak az időszaknak, amikor nem tartottuk a kapcsolatot. És talán egyúttal ő is jobban megismerhetett, hisz nem ő volt az egyetlen, aki változott. Ezt nagyon is jól mondta.

A nagy egymásra találásunkat én szakítottam félbe. Ugyanis még volt három óránk a reggeliig és én minden szabad percemet alvással töltöttem volna. Így elköszöntem HoSeoktól és megindultam a saját szobám felé. Viszont, ha minden úgy alakul, ahogy azt én szeretném, akkor túlságosan is szerencsés ember lettem volna. Mivel én köztudottan nem voltam az, így legbelül meg sem lepett, amikor visszaérve az ajtónk elé: egy, nem volt kulcsom; kettő: Bora halkan nevető hangját és Jimin szintén kuncogó hangját hallottam meg. Nagyot sóhajtva guggoltam le az ajtónk előtt, de mivel nem voltam többre kíváncsi, így inkább felálltam és új szoba után keresgéltem. Következő úticélom MinSeo és Hyun szobája lett, de ők olyan mélyen tudtak aludni, hogy hiába vertem már ököllel az ajtajukat, egyikük sem nyitotta ki. A fülemet közelebb téve hallottam Hyun kiszűrődő horkolását, és elhúzva a számat állapítottam meg, hogy reggelig biztos fel sem kel. MinSeo meg valószínűleg füldugót használt, így rá sem számíthattam. Már kissé morcosan sétáltam a hideg kövön az utolsó ajtóig, ami mögött még talán menedéket is találhattam.

Kopogtam kettőt és pár perc múlva már nyílt is a megváltást jelentő bejárat. A meglepett vöröskét arrébb tolva sétáltam be a szobába és kerestem meg szememmel a szabad ágyat. A másikon egy összekucorodott JungKook aludt, aki fel sem kelt az érkezésemre, így nyugodtan másztam be a meleg paplan alá és húztam magamra azt.

- Rin, te mégis mit csinálsz? - suttogta Jung HoSeok megállva az ágy előtt. Fáradtan fordítottam felé a fejemet és ásítottam egy nem túl nőieset, majd szólaltam meg.

- Pontosan azt, aminek látszik; alszom. - motyogtam elmosolyodva, ugyanis nagyon kényelmes volt végre ágyban lenni és ráadásképpen jó illata is volt a takarónak. Zöldtea; a kedvencem.

- Azt látom, de ezt miért nem a saját ágyadban teszed? - jött a fejem mellé és hajolt le hozzám, de ezt már csak félig érzékeltem, ugyanis a szemeimet már rég lecsuktam. - Rin... Hallasz? Ne már, így én hol alszom? - nyavalygott és hozzá dobbantott is egyet, hogy még hatásosabb legyen az egész. Idegesen, fáradtan és türelmetlenül ültem fel hirtelen és hajoltam az arcába, amin eléggé meglepődött.

- Jimin és Bora éppen nagyon, nagyon szeretik egymást és mivel én nem akarok fültanúja lenni az egésznek, így kénytelen voltam keresni egy nyugodt helyet, ahol ágy is van. MinSeo és Hyun úgy alszanak, mint a bunda és az utóbbi horkolása miatt szinte semmit sem lehet hallani, így nem is csodálom, hogy nem ébredtek fel a kopogásomra. Az egyetlen ember tehát, akinél maradni tudok az te vagy. - böktem meg a mellkasát és visszadőltem az ágyba. Egy kis csönd, majd újra meg is szólalt.

- Nem félsz, hogy álmodban megerőszakollak? - kérdezte és éreztem a hangjában, hogy mosolyog. Viszont volt valami furcsa is benne, ami miatt kénytelen voltam kinyitni a szememet, de rögtön megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megláttam szélesre húzódott ajkait.

- Pont ezért jöttem hozzád, mivel te vagy az egyetlen, akiben ezen a téren is megbízok. Ne értsd félre, a barátaidból sem nézném ki, de jobb az óvatosság. - vontam meg a vállamat és újra lehunytam a szemeimet.

- Néha igazán az ember agyára tudsz menni Rin - motyogta és nem sokkal ezután éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy és lerántotta rólam a fél takarót.

- Yah! - fordultam felé és néztem dühösen a szemeibe - Ne vedd el az egészet! - húztam vissza az én részemet, mire ő megint vissza vette magához - Régebben is mindig fáztam miattad...

- Rin, az fordítva volt. Én fáztam, mivel te, elvetted az egész takarót. Én legalább hagyok neked egy kicsit. - magyarázta a szemembe nézve.

- Hát jó Jung HoSeok, ha te így akarsz játszani. - húztam résnyire a szemeimet és közelebb gurulva hozzá teljesen belecsimpaszkodtam. Egyik lábamat átvetettem a csípőjénél, míg kezeimmel szorosan magamhoz húztam. Régebben is sokszor aludtam így vele, ezért egyáltalán nem zavart. Főleg most, hogy újra szent a béke, az én részemről is.

- Rin! - nyöszörgött. – Megfojtasz. - panaszkodott.

- Ha nekem adod a takaró felét, akkor elengedlek - suttogtam s már előre tudtam, hogy győztesen jövök ki ebből a helyzetből, hisz régen is így volt...

- Hát jó Rin. - mosolyodott el, ami egy kicsit ugyan meglepett, de próbáltam nem mutatni - Jó éjt. - puszilta meg a homlokomat és lehunyva a szemét halk szuszogásba kezdett.

- Ez most komoly? - motyogtam és feladva azt, hogy kevésbé legyek a közelében én is lecsuktam a szemeimet és Jung HoSeok lélegzetvételét hallgatva szép lassan elaludtam.

" Egy éve voltunk Jung HoSeokkal barátok és pontosan egy éve volt, hogy leszedtem az iskola tetején lévő korlátról, és ez szó szerint így is volt... Én ezt nem vertem túl nagydobra, HoSeok viszont mindenáron meg akarta ünnepelni az egy éves évfordulónkat. Én ezen a megnevezésen csak nevetni tudtam, de hagytam had szervezkedjen. Vicces volt nézni, ahogy elintézte a szüleinél, hogy náluk aludhassak. Nem mintha ez nem történt volna már meg egyszer-kétszer, de nem igazán repestek az örömtől se az ő, se pedig az én szüleim, hogyha együtt voltunk éjszaka is. Nekik eléggé nehezükre esett elfogadniuk, hogy a mi esetünkben igenis létezett fiú-lány barátság. Főleg, hogy HoSeoknak már tetszett egy másik lány, akivel kezdtek a dolgok alakulni.

Köszönve a házban lakóknak bementem HoSeok szobájába és levetettem magamat az ágyra. Fárasztó napom volt, így hát meg sem lepődtem azon, hogy rögtön bevágtam a szunyát. Már csak arra ébredtem fel, hogy halkan szólt a tévé és Jung HoSeok valamit babrált a csuklómnál. Fáradtan fordítottam felé a fejemet és próbáltam rájönni, hogy mégis mit csinált. Aztán mikor kitisztult a látásom és hunyorogva szemügyre tudtam venni a kezemet, észrevettem egy egyáltalán nem oda illő dolgot. Rekedtes hangon kértem számon HoSeokot, hogy mégis miért rakott rám egy ezüst karkötőt, ami szimplán csak egy sima vékony láncnak tűnt, de mikor jobban szemügyre vettem láttam, hogy vékony ezüst szálak fonódtak végig egymásba. Utáltam az ékszereket, viszont ez kifejezetten tetszett, mégsem akartam elfogadni.

- Jung HoSeok, nem azt beszéltük meg, hogy nem veszünk egymásnak semmit? - ültem fel és bámultam rá összehúzott szemekkel. Valójában én is vettem neki valamit, de az fel sem ért ezzel az ajándékkal.

- De igen... Viszont nem bírtam megállni, hogy megvegyem neked. - sóhajtott fel és leült velem szemben a földre.

- Aish, hihetetlen vagy. - ráztam meg a fejemet és az ölembe véve a megstrapált kis hátizsákomat, kikerestem belőle a nyakláncot - Csukd be a szemedet. - utasítottam, mire kétkedve nézett a markomra, majd az arcomra.

- És ezután jön az, hogy nyisd ki szád? - kérdezte, mire megforgatva a szememet guggoltam le elé és ütöttem fejbe.

- Ne mókázz itt nekem, hanem csináld, amit mondtam. - kértem, mire nem túl boldogan, de lehunyta a szemeit. Kivettem a kezemben tartott nyakláncot és áthajolva a vállán megpróbáltam felrakni neki. Kisebb nagyobb sikerrel ment is, így meglökve a karját kértem, hogy nézze meg. Lassan felnyitotta a szemét és a mellkasára nézve észrevette a bőr láncra kötött aranyozott gyűrűt. Még vagy két hónapja nézte nagyon egy kirakatban, de le is mondott róla, mivel szerinte nem állt volna jól neki. Szerintem meg igen, így meg is vettem és mint mindig, most is igazam lett. Kiköpött Jung HoSeok volt. - Legalább tetszik, vagy még mindig úgy gondolod, hogy rosszul áll? - döntöttem oldalra a fejemet, mire szélesen elmosolyodva a szemeimbe nézett és közelebb húzva magához megölelt.

- Köszönöm - suttogta, mire csak megforgattam a szemeimet és megpaskoltam a hátát.

Az éjszaka is eljött és fáradtan bújtunk a takaró alá, hogy aludhassunk, csakhogy én egyedül fáztam, így lemásztam az ágyról és befeküdtem HoSeok mellé, szinte teljesen birtokba véve a takaróját. De mivel ezt a tettemet hapcizással jelezte, így közelebb kúsztam hozzá és úgy rendeztem a takarót, hogy őt is fedje."
Valóban takarórabló voltam, de egyúttal meg is osztottam vele. Mégis nekem volt igazam...mint mindig.

  /////////// 

Sziasztok^^

  Nem kellett olyan nagyon sokat várnotok, míg meghoztam a folytatást. Ráadásul  most akkor, amikor valóban is szerettem volna XD Ilyen is ritkán van. Látszik, hogy egy ideig nem volt suli... Na mindegy, hagyjuk ezt a sad storyt XD Remélem tetszett ez a rész és igazán sokként ért titeket ez a hirtelen változás. Nyugodjatok meg, ettől függetlenül nem lesz minden zökkenőmentes XD 

Mindenkinek szép napot és kitartást a sulihoz^^

  ///////////