Életemben először most estem ennyire kétségbe és ijedtem meg valamitől. Az, hogy szabadesését végeztem kicsit sem volt jó hatással a szívemre, ami ezerrel kezdett el verni és szorosan behunyt szemekkel vártam, hogy végre véget érjen ez a kétségbeejtő helyzet. Viszont ahelyett, hogy a hideg kőlappal találkoztam volna, két puhább emberre érkeztem. Keresztbe feküdve Jung HoSeokon és YoonGin emeltem fel a fejemet és próbáltam meggyőződni arról, hogy még éltem. Viszont mikor két kezemmel feltoltam magamat és találkozott a tekintetem Jung HoSeokéval, aki megnyugodva sóhajtott fel, rögtön élénkebb lettem és gyorsan feltornáztam magamat, közben véletlenül belekönyökölve YoonGiba. Felállva jobban szemügyre vettem a két hátán fekvő fiút, akik lecsukott szemekkel próbálták visszahozni magukat a valóvilágba. Nagyon sok gondolkozás után már épp megköszöntem volna, hogy segítettek, amikor is a fekete hajú megszólalt.

- Tudtad, hogy nehéz vagy ? - kérdezte fél szemét kinyitva és azzal vizslatva engem. E szavak hallatán dühösen ökölbeszorítottam a kezemet és az arcába vágtam a rózsaszín kesztyűt.

- Rohadj meg - néztem szúrósan a szemeibe, és ha ezek segítségével ölni tudtam volna, akkor Min YoonGi már rég a túlvilágon kötött volna ki.

- Nyugalom srácok - állított le minket HoSeok és felülve levette YoonGi fejéről a kesztyűt. - " Látogassatok el a konyhára " - olvasta fel a benne talált sárga cetlit, mire a fejemet fogva bámultam rá.

- Mondd, hogy nem sütni fogunk - reménykedtem benne, ugyanis én tényleg reménytelen voltam a konyhában. Ez volt az a dolog, amiben nagyon is hasonlítottam anyura. Bár a konyha hallatán nagyot kordúlt a gyomrom, mivel már igazán vágytam valami ételre.

- Nem, barkóbázni fogunk...

- Ha nekem nem kell semmit sem csinálnom, akkor egész jól hangzik - hagytam figyelmen kívül YoonGi beszólását és a kezeimet dörzsölve haladtam a konyha felé.

- Várj Rin - futott utánam Jung HoSeok és a vállamnál fogva visszahúzott. - A konyha nem erre van - tájékoztatott és láttam a szemeiben megbúvó nevetés előjeleit, így gyorsan lelomboztam mielőtt még túl jó kedve lett volna. Szörnyű ember voltam, tudom.

- Ne hívj Rinnek - néztem a szemeibe dühösen és követve a fekete hajút előre mentem. Akárhányszor Rinnek szólított mindig előjött a szívemben egy kis melegség, amit nem akartam érezni. Nekem utálnom kellett volna Jung HoSeokot és nem újra megkedvelnem. Még ha hiányzott is a hülye feje, ezt nem szabadott mutatnom, hisz így úgy tűnt volna, mintha a bántó szavait csak úgy elnéztem volna. Pedig dühös voltam és ezt minden egyes alkalommal ki akartam mutatni mikor valami kedves dologgal próbálkozott.

Belépve a konyhára mézes kalács illata csapta meg az orromat és a gyomrom újabb hangos korgással jelezte, hogy már igazán vágyott valami ételre. Viszont azt nem igazán tudtam hova rakni, hogy mégis miért pont mézes kalácsot sütöttek, amikor karácsony már bőven elmúlt.

- Végre, hogy ide értek - nézett ránk boldogan az egyik szakács és vidáman maga mellé terelt minket, majd el is látott a megfelelő instrukciókkal. Mint azt már ki lehetett találni, mézes kalácsot kellett csinálnunk. Csakhogy semmi segítséget nem kaptunk szimplán egy már kész tésztát, amit már csak megformáznunk kellett.

- Komolyan ennyi a dolgunk ? - húzta fel fél szemöldökét YoonGi miközben rénszarvasokat gyártott az előtte lévő tésztából.

- Túlságosan is könnyűnek tűnik - jegyeztem meg és közben a vállam fölött hátranéztem az igazán jókedvükben lévő alkalmazottakba.

- Ne lássatok már mindenben rosszat - rázta a fejét a mindig pozitív Jung HoSeok, mire felemelve egyik kezemet megveregettem a vállát.

- Naiv, naiv fiú vagy te - sóhajtottam fel és raktam be az általam elkészült sütiket a meleg sütőbe, majd felvéve a megfelelő fokra késznek is nyilvánítottam az egészet. Ebben a pillanatban talán egy kicsit én is naiv lehettem, mivel tíz perc sülés után éreztem, hogy valami nagyon égett és mikor a sütő felé fordítottam a fejemet vettem észre, hogy füstölt. Elképedve nyitottam ki azonnal és árasztott el egyúttal a füst. Nagyokat köhögve próbáltam arrébb hessegetni, hogy lássak is valamit, majd nyúltam is be, hogy gyorsan kiszedjem a tepsit, de azzal a lendülettel vissza is kaptam a kezemet és halkan szitkozódva fogtam le az égő és lüktető pontot. HoSeok gyorsan mellém sietett és elzárta a sütőt, majd kerített nekem egy vizes rongyot és megfogva a kezemet hozzányomta az ujjaimhoz.

- Jól vagy Ri... HyeRin ? - kérdezte aggódva és közben pulcsija ujjával letörölte az arcomról a piszkot. Szipogva bólogattam és magamban megállapítottam, hogy ez a tepsi rohadt meleg volt. Na, engem pont emiatt nem szabadott a konyha közelébe engedni. - Tartsd oda, mindjárt hozok elsősegélydobozt - magyarázta, de gyorsan visszarántottam a pulcsijánál fogva és megráztam a fejemet.

- Ne légy velem kedves, ha én nem vagyok az veled - mondtam ki azt, amire legelőször gondoltam, de aztán a lelombozódott tekintete miatt sóhajtva folytattam. - Nincs azért akkora gond. Meg leszek - nyugtattam meg, majd ránézve a mellettünk ácsorgó ledöbbent fiúra megosztottam velük is a meglátásomat, vagyis, hogy mi is volt ezzel az egésszel pontosan a baj.

Elég sokáig kellett keresgélnünk mire találtunk egy rendesen működő sütőt, majd kisütve a mézeskalácsokat elvettük a kapott újabb sárga lapot és egy dobozba pakolva a sütiket útközben neki kezdtünk az evésüknek.

Még volt három különböző feladatunk is, mire végre eljutottunk az egyik producerhez, aki pont a mi csapatunké volt, és végre felvilágosított minket a játékok értelméről.

- Nagyon remélem, hogy valamennyire sikerült összebarátkoznotok és mostantól minden gond nélkül együtt tudtok dolgozni - nézett végig rajtunk, mire nem túl bíztatóan, de halványan elmosolyodtunk és reméltük, hogy zene a témán hamar túl lépünk. Szerencsénkre így is lett, hisz nehezen tudtunk volna valami olyan mellett helyeselni, ami egyáltalán nem volt ránk igaz. YoonGi láthatóan ki nem álhatott engem, ami rám is igaz volt, mivel én sem szívleltem túlságosan a képét, aztán ez volt Jung HoSeokkal is, csak ő kivételesen mind a kettőnket bírt. Jó kis csapatnak ígérkeztünk...

- Itt van kettő papír, amik közül húznotok kell egyet, ezzel eldöntve, hogy milyen témájú dalt is kell csinálnotok. Megsúgom, hogy a szerelem, és vágyódás téma, már elkelt, de még maradt a megbánás és düh - kacsontott a szemüveges kicsit őszülő hajú férfi, mire nem túl magabiztosan ugyan, de ránéztem a két lapra. Nekem nem igazán tetszett egyik téma sem... Főleg a megbánás nem. Semmi kedvem nem volt egy ilyenhez akár csak szöveget kitalálni, de hogy még koreográfiát is...

Jung HoSeok és az én beleegyezésem nélkül, YoonGi már nyúlt is a második laphoz és elolvasva elmosolyodott.

- Azt hiszem erről igazán sok ötletünk lesz - állapította meg és HoSeok kezébe nyomva a papírt el is sétált valószínűleg a szobája felé. Fintorogva néztem utána, majd hajoltam át HoSeok válla fölött és olvastam el az egyetlen szavacskát; düh.

- Remek - sóhajtottam és sütis dobozzal a kezemben a lépcső felé sétáltam. Semmi kedvem nem volt semmi olyasmihez, mint ami pár órája történt, ezért inkább gyalogoltam a kihalt fehérrel lefestett lépcsőkön.

Elgondolkozva sétálás közben a témán, jutott eszembe jobbnál jobb mozdulat, amivel ki lehetett volna fejezni ezt az érzést és teljesen felvillanyozódva tettem meg az út további részét futva, majd rontottam be a még mindig ultra szuper szobánkba és dobtam le a dobozt az ágyamra, ami nagy hanggal véletlenül le is esett a kék paplanról. Csörömpölve ért le a padlóra és összébb húzva magamat fordítottam oldalra a fejemet és vettem először észre azt, hogy szerencsére nem esett ki belőle semmi, majd azt, hogy korántsem voltam egyedül a szobában. A sötétben ugyan nem tudtam megállapítani, de a másik ágyon egymáshoz bújó pár feküdt, akik a zaj miatt mozgolódásba kezdtek és fáradtan fordították felém a fejüket.

- Hupsz - nevettem fel kínomban. - Bocsi, aludjatok csak tovább - fogtam meg az edző cuccomat és a kontaktlencsém dobozát, majd gyorsan kisiettem a helyiségből. Épp sikeresen megzavartam Borát és Jimint, nagyon remélem, hogy az alvásban. Pont ezek miatt utáltam, hogyha a közelemben valakik ennyire szerették egymást, soha nem tudhatta az ember, hogy mikor nyit rájuk. Nem túlságosan sietve, de elsétáltam a recepcióhoz és megvárva, amíg a hosszú hajú nő befejezi a telefonálást kinéztem a hatalmas ablakokon és meglepetten vettem észre, hogy már sötét volt és valószínűleg nagyon hideg. Erről pedig megint csak az az este jutott eszembe, amikor sikeresen kizártam magamat az iskola tetőjére. Halkan mordulva egyet, akár egy kutya, vertem a fejemet a recepciós pultba, majd emeltem fel gyorsan, mikor egy apró köhintésre lettem figyelmes. A recepciós hölgy nézett rám nagy szemekkel és láttam rajta, hogy igazán elgondolkozott egy pszichiáter hívásán. Nem is csodálkoztam, én a helyében már hívtam is volna.

- Minden rendben hölgyem ? - mért végig érdeklődve, mire gyorsan kihúztam magamat és határozottan megszólaltam.

- Meg tudná nekem mondani, hogy merre van a gyakorló terem ? - tereltem a témát sikeresen.

- Persze - mosolyodott el most már barátságosan és a megfelelő irány felé mutatott -, arra elmegy a folyosó végére, majd jobbra fordul és utána balról a negyedik ajtón bemegy, és ott átvágva az edzőtermen benyit a baloldali ajtón, majd ott megint elmegy egy folyosón és annak a végén lesz négy ajtó. Azok mind gyakorló termek, úgyhogy bármelyiket választhatja, ha persze szabad - magyarázta jó hosszan el az útvonalat, mire nagyokat pislogva bólintottam és már kevesebb magabiztossággal ugyan, de megindultam az adott irányba. Na jó, keresnünk kell egy edzőtermet. Nem lesz semmi gond HyeRin, azt egészen könnyen találhatsz. Oké, a folyosó végén balra ? Nem, talán jobbra ? Lehet meg kellett volna kérnem, hogy elkísérjen, pont mint egy óvodást az anyja. Kemény fél óra alatt el is találtam oda, ahová normál esetben öt perc is elég lett volna. És még csak arra sem foghattam, hogy nem volt rajtam a szemüvegem. Megtalálva a keresett ajtókat bementem a harmadikba és felkapcsolva egy villanyt nagyra tátott szájjal néztem körbe a hatalmas gyakorló teremben és kezdtem el forogni benne, majd vágódtam hanyatt a tükör előtt. Nagy mosollyal az arcomon kezdtem el átöltözni, amikor is nyílt az ajtó és egy vörös hajkorona dugta be rajta a fejét, majd mikor meglátott engem egy mackónadrágban és melltartóban rögtön kitágult szemekkel kezdett el dadogni valamit, majd be is csapta az ajtót. Összevont szemöldökkel néztem a bejárat felé és nem tudtam hova rakni a reakcióját. Régebben is látott így és akkor mégsem reagált ennyire látványosan.

- Végeztél ? - szólalt meg az ajtó túlsóvégén, mire bólintottam egyet, de mivel ezt ő nem láthatta, ezért sóhajtva kikiabáltam egy igent. Épp mikor belépett húztam fel a fehér pántos pólómat és kezdtem el felkötni a hajamat. - Bocsánat, hogy rád nyitottam - túrt zavartan a hajába, mire csak megvontam a vállamat és leültem a földre a tükörrel szemben, majd normálisan lófarokba kötöttem a hajamat.

- Nem igazán zavar.

- Ezt meg hogy érted ? - jött hozzám közelebb és megállva mellettem a tükörben rám nézett. A szemeiben valami beazonosíthatatlan érzelmet láttam, így oldalra döntött fejjel mértem végig. Nem tudtam rájönni, hogy mégis mit akart, ezért ugyan talán nem kellett volna sokáig húznunk ezt a témát én mégis megtettem, mivel igazán fúrta az oldalamat Jung HoSeok nézése és gondolata.

- Régebben is láttál így. Ráadásul, ha nagyon zavart volna, akkor sikítva kiküldtelek volna - utaltam a végével az olyan lányokra, akik már túlságosan is szemérmesek voltak a szememben. Attól még, mert fehérneműben látott, ez nem azt jelentette, hogy meztelenül.

- Nem kellene ilyen fél várról venned ezt az egészet - rázta meg a fejét gondterhelten, ami enyhén kicsapta nálam a biztosítékot. Utáltam, hogy még mindig aggódott miattam. Ez mindennél jobban fel tudott idegesíteni, így hát kicsit sem kedvesen, de felé kaptam a fejemet és mélyen a szemeibe néztem.

- Nem kérek a kioktatásodból, ha nagyon akarom, akkor megvédem magamat... - válaszoltam ökölbe szorult kezekkel, mire valami olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam tőle. Hirtelen leguggolt mellém, majd megfogva a csuklómat lenyomott a földre. Hátraesve koppant a fejem a parkettán, ami most kicsit sem zavart, mivel sokkal inkább terelte el a figyelmemet a felettem tornyosuló Jung HoSeok, aki kicsit már túlságosan is belehajolt az aurámba. Az arca olyan közelségbe került, hogy éreztem meleg leheletét a nyakamnál, amitől óhatatlanul is megborzongtam. Kezei szorításából sehogy sem tudtam szabadulni, mivel hiába rángatóztam szilárdan tartott a földön. Legnagyobb meglepetés viszont a dühös tekintete volt, amit sehova sem tudtam tenni. Még ő volt az, amikor nekem lett volna jogom hozzá ? - Eressz - sziszegtem a fogaim közt és újból megpróbálkoztam a szabadulással, de nem voltam elég erős. Hozzá képest semmi sem voltam és ez legbelül egy kicsit megijesztett, ugyanis régebben mindig én voltam az, aki fölényeskedett ilyen téren. Mindig is szekáltam emiatt, de talán ez is volt az egyik, amiért különlegesnek tartottam. Ő legalább semmilyen úton-módon nem tudott bántani. Viszont, ha most a szemeibe néztem, már kevésbé voltam ebben ilyen biztos és nagyot nyelve próbáltam gondolkozni valami menekülési úton, de mivel megrúgni nem tudtam, ugyanis a lábaival lefogta az enyémeket, így teljesen feladtam és megadóan hagytam abba az ellenkezést. A szemem sarkából vettem észre a pólóján keresztül látszódó izmait, amik még az eddigieknél is jobban megleptek. Mégis mi lett azzal a visszahúzódó és gyenge fiúval, akit én ismertem ? Vagy lehet akkor sem lett volna már gyenge, csak én hittem azt ?

- Még mindig úgy gondolod, hogy erős vagy ? - szólalt meg egy eddigi ismeretlen hangján, ami valószínűleg az idegessége miatt jött elő neki.

- Lehet, hogy tévedtem - fordítottam el a fejemet, ugyanis nem akartam látni a győzedelmes arcát. - Viszont hiába várod, hogy féljek, nem fogok - mosolyodtam el gúnyosan, ugyanis tudtam, hogy ez volt a terve és hiába reménykedett benne, de nem sikerült neki. Ő lett volna az utolsó ember, aki miatt a félelem akár egy apró szikrája felgyulladt volna bennem. - Eléggé ismerlek ahhoz, hogy tudjam, nem tennél velem semmit - vigyorogtam még mindig, de miután nem szólt egy szót sem, hanem nagyot sóhajtva lehunyta a szemét és újra kinyitva megváltozott a tekintete, rögtön lelohadt a mosoly az arcomról. Én nem ismertem ezt a Jung HoSeokot.

- Teljesen biztos vagy benne Rin ? - döntötte oldalra a fejét elmosolyodva, amit kicsit sem mondtam volna vidám mosolynak, sokkal inkább volt ijesztő. Komolyan, mintha egy pedofil öregember nézett volna le rám.

- Igen... - motyogtam és hunytam le a szememet. Én soha nem motyogtam, csak akkor, hogyha bizonytalan voltam és a halk nevetése csak alátámasztotta a sejtésemet arról, hogy ezt ő jól tudta. Emlékezett rá. - Jó, rendben, te nyertél. Most már abba hagyhatod a játszadozást - nyitottam fel a szememet és akadt hirtelen minden szó bennem. HoSeok arca még az eddigieknél is közelebb került és már az orra is az enyémet súrolta. Határozottan furcsán hatott rám a közelsége, amit nem tudtam hova rakni.

- Ahogy te is változtál úgy én is - suttogta idegesen a szemembe nézve és véglegesen megszüntette a köztünk lévő távolságot. Ajkaival az enyémekre tapadt és testét még közelebb engedte az enyémhez emiatt megéreztem a belőle áradó hőt és a zöldtea illatát, ami egy pillanatra ugyan, de elgyengített és hirtelen kiverte a fejemből, hogy kivel is csókolóztam ebben a pillanatban. Viszont visszatérítve magamat a valóságba nyitottam ki a szememet és kezdtem el megint fészkelődni, majd nyögtem fel halkan, ugyanis beleharapott az alsó ajkamba. Ezután a szorítása csuklómon egyre gyengült, majd el is engedett és szép lassan elhajolt tőlem. Zihálva néztem mélyen a szemeibe és láttam meg újra a megbánás szikráit. Ezzel újra visszajött a dühöm és idegesen szólaltam meg.

- Na ne velem szórakozz - másztam ki alóla és ütöttem tarkón olyan erősen amennyire csak tellett tőlem. Megfogva a cuccaimat sétáltam az ajtó felé és mielőtt még kiléptem volna rajta visszafordultam az engem néző fiúhoz. - Elérted, hogy elhiggyem, már nem ismerlek. Most örülsz ? - néztem rá kifejezéstelen arccal, de a szemeimben nagyon is jól láthatta a megbántottságot. Egész testem égett és képtelen voltam kiverni a fejemből azt a pár másodpercet, amikor igenis megijedtem. Nem tudom mi oka volt erre, de újra elérte azt, hogy megutáljam, viszont az egyik felem valamiért kíváncsi lett arra, hogy mi történt azzal a fiúval, aki régen volt, ugyanis mikor rám nézett folyton láttam benne. Sőt a BTS tagok közelében is, de mégis lett egy olyan oldala, ami számomra új volt és nem kicsit meglepett.

Az ajtónk előtt megtorpanva kaptam egyik kezemet a számhoz és érintettem meg ezzel biztosra menve, hogy vérzett e. Ugyan a fémes íz a számban elég bizonyíték volt erre, mégis látni is akartam. Az ujjamon éktelenkedő piros folyadékot nézve fogalmazódott meg bennem egyetlen kérdés; mégis mi történt ennyi év alatt Jung HoSeokkal ?

///////////  

Sziasztok^^

Meghoztam azt a részt, ami biztos, hogy sok meglepetést tartogatott nektek XD A végén történő események elég sok dolog miatt fontosak, így hát jól az eszetekbe véstem... Na jó, igazából ez volt az első, hogy egy általam írt karakter ilyet csinált és mivel ez teljesen eltér Hobi megszokott viselkedésétől, így nagyon nehéz volt megalkotnom a végét. De sikerült és itt lenne a végeredmény :D Azért remélem tetszett és már igazán várjátok a következő részt, amiben újabb váratlan események lesznek^^ Már előre várom a reakciótokat :D 

///////////