A lányok és Taehyung szinte kifutottak a repülőből, hogy minél előbb meg tudják szemlélni Jejut. Én csak lassan sétáltam utánuk és néztem csöndben, ahogy a maradék BTS tag egymással osztotta meg a véleményét a helyről, ugyanis ők már jártak itt egyszer-kétszer fotózások miatt. Bora miatt jól tudtam, mivel igazán sokat hallottam a panaszkodását arról, hogy mennyire is hiányzott neki Jimin. A végén már nekem is, mivel mikor itt volt akkor legalább nem beszélt róla ennyit. Nálam senki sem lehetett boldogabb, mikor visszajöttek.

Két furgon vitt el minket a hotelhez, ahol megszálltunk és pont emiatt végig azt hallgathattam nem csak a lányoktól, hanem Taehyungtól és JungKooktól is, hogy mennyire várták már az egészet. Komolyan, jobban illettek ebbe a csapatba, mint én.

Mikor megálltunk egy fehér hatalmas épület előtt, hirtelen azt hittem, hogy egy nyaralóhoz jöttünk. Nem, ez a fehér csoda egy hotel volt. Hyunt nehezen ugyan, de le tudtam arról beszélni, hogy közelebbről megnézze az épület előtt lévő szökőkutat, mivel féltem, még a végén beleesik. A cuccainkat felvéve a második emeletre álltunk meg Borával a fehér faajtó előtt, ami mögött valószínűleg a mesébe illő szobánk volt található. Rajtunk kívül pár idős szülő vagy pedig család tartózkodott az épületben, de szerencsénkre nagyon fiatalok nem voltak, akik felismerhettek volna minket, így teljes nyugodtsággal nyomtam le a kilincset és léptünk be a helyiségbe.

- Aszta ku... - akadt el a szavam és kiejtve a táskámat a kezemből nyitottam be azonnal a fehér és sötét kék csempés fürdőbe, amiben egy hatalmas fehér kád volt. Aztán ráugrottam a sötét kék huzatos ágyra és elégedetten sóhajtottam fel a puha paplan érintésétől. Úgy megtetszett ez az ágy, hogy nem éreztem szükségét a felállásnak és tovább nézelődésnek.

- Még egy saját erkélyünk is van - örvendezett Bora. - Úristen, láttad te ezt a hatalmas szekrényt ? Ebbe egy egész család holmija elfér. És van saját hűtőnk - hallottam tapsikolását és rögtön ki is vett valami italt belőle. - Imádom ezt a helyet, még ha a munka miatt is jöttünk - dőlt el saját ágyán és felé fordítva a fejemet ránéztem. Csak mosolyogni tudtam azon, hogy ide-oda gurult az ágyán egy üveggel a kezében, amit csak reméltem, hogy nem ejt le. Semmi kedvem nem lett volna takarítani.

- Nektek is ilyen baromi jó a szobátok ? - futott be Hyun és elégedetten füttyentett egyet. - Nem költözhetünk ide ? - ült le a kis fehér kanapéra és oldalra dőlve lehunyta a szemét. - Egyszer jöjjünk el ide nyaralni csak mi négyen. Kamerák nélkül - motyogta és az ötlet hallatán egy kicsit elszomorodtam, mivel tudtam, hogy ez biztos nem lehetett még egy ideig lehetséges. A munkánk nem adott elég időt az ilyesfajta kikapcsolódáshoz. Hisz, ha megnézzük, akkor a BTS is csak úgy mehetett el pihenni Európába, hogy közben videózták őket. Ez nem számít igazi kikapcsolódásnak, de egy idol ilyesfajta luxust el sem várhatott. Hisz a családunkra is alig jutott időnk, akkor a vakációzásra még úgy sem.

- Lányok, azt mondták, hogy mindenki keresse meg a csapattársait - lépett be a nap elrontója; MinSeo. Bora és Hyun nyöszörögve felkeltek valahogy és kivánszorogtak az ajtón, én viszont nem mozdultam. Nem bírtam. Hirtelen olyan fáradság jött rám, hogy képtelen voltam megmozdulni. - HyeRin, te nem jössz ? - sétált mellém a világos barna hajú lány és finoman meglökte a vállamat.

- Mindjárt - beszéltem a párnámba, mire MinSeo csak sóhajtott egyet és elhagyta a szobát. Így, hogy egyedül maradtam és a folyosóról csak kisebb hangfoszlányok szűrődtek be, észre se vettem, de elaludtam.

Arra keltem, hogy valaki a fejemet simogatta. Idegesen letoltam magamról az illető kezét és azt szorongatva résnyire kinyitottam a szememet. Egy sötét barna, szinte fekete szempárral találtam szembe magamat és mikor tekintetem a kezeinkre tévedt, rögtön elengedtem és fáradtan felültem az ágyamban.

- Mi van már ? - nyújtózkodtam és néztem farkasszemet nem csak Jung HoSeokkal, de a kanapénkon terpeszkedő YoonGival is.

- Az van, hogy mivel te nem voltál hajlandó megkeresni minket, így kénytelenek voltunk eljönni érted - válaszolta a fekete hajú egy kissé nyersen. Persze, hogy számítottam rá, de azért ilyen fáradtan még jobban felidegesített ez a viselkedése, mint normális esetben.

- Hú, de szuper lesz ez a közös munka - szólaltam meg gúnyosan elmosolyodva és felvéve a cipőmet várakozóan rájuk néztem. - Most akkor megyünk ? - tettem csípőre a kezemet, mire YoonGi morgott egyet és kisétált előttünk az ajtón, Jung HoSeok pedig bocsánatkérően nézett rám és követte barátját. Fújtatva mentem utánuk és mivel nem figyeltem eléggé, ezért bele is ütköztem a hirtelen megálló HoSeokba, aki miattam meg fellökte YoonGit. Nagy puffanással terült ki a hideg kövön én pedig halkan felnevetve mondtam neki egy „bénát", majd kikukucskáltam a vörös hajú mögül megnézni, hogy élt e még. De még mennyire, hogy élt, és eléggé dühös tekintettel fürkészte az arcomat.

- Nyugi hyung - segítette fel az idősebbet a földről az egyetlen nyugodt tag a csapatban. Kihívóan végig néztem a fekete hajún és elmosolyodva benyitottam volna a hotel nagy termébe, de hiába nyomtam le a kilincset az ajtó mégsem nyílt. Dühösen rántottam egyet rajta és maradt emiatt sikeresen a kezemben a fém.

- Hupsz - húztam el a számat -, ez nem vicces - túrtam a hajamba idegesen és rászóltam a nevető HoSeokra, aki a kérésem ellenére is nehezen tudott elhallgatni.

- Szerencsétlen - rázta meg a fejét YoonGi.

- Mondja az, aki pár perccel ezelőtt esett pofára - kontráztam és hadonásztam a kezemben tartott kilincsel, amikor is egy sárga papír kiesett belőle és lassan a földre hullt. Felhúzott szemöldökkel nyúltam érte és kiegyenesedve széthajtogattam, hogy megnézzem mi is állt rajta. " Első feladat: keressetek meg egy rikító rózsaszín kesztyűt. " - Ez meg mi a... - lepődtem meg és engedtem, hogy YoonGi szinte kitépje a kezemből. - Egy kérlek jó lett volna - tettem hozzá, ezzel megtanítva neki az illemet.

- Kösz - vágta rá és belemélyült az olvasásba. Emiatt a válasza miatt igazán elgondolkoztam azon, hogy leütöm a kezemben lévő kilincsel, de miután megláttam Jung HoSeok rémült tekintetét sóhajtva raktam vissza úgy ahogy a helyére és vártam a reakciójukat a szövegre. - Ez mi a jó büdös franc ? - lengette értetlenül a papírt YoonGi, mire csak megvontam a vállamat.

- Úgy tűnik a szervezők egy csapatépítő tréninget terveztek nekünk, mielőtt még elkezdődne az igazi munka - szólaltunk meg egyszerre HoSeokkal, mire torok köszörülve néztem le róla és pofoztam fel magamat vagy ezerszer, hogy mégis miért viselkedtem így. Még én éreztem rosszul magamat a közelében, amikor ennek fordítva kellett volna lennie. Mégis mi a fene lett az elhatározásommal hirtelenjében ?

- És, mégis hol kezdjük ? Egy ilyen kis dolog bárhol lehet - tárta szét a karját a fekete hajú, mire mindannyian elgondolkoztunk. Valószínűnek tartottam, hogy a hotelen belül rejtették el és valami olyan helyen, ahol könnyen megtaláljuk, hogyha úgy gondolkozunk. Mi lehetett a logikus hely egy ilyen elrejtésére ?

- A hallban volt egy nagy karácsonyfa. Szerintem kezdjük ott a keresését - ajánlotta HoSeok, mire egyetértően bólintva meg is indultunk a lift felé. Ugyanis, mint kiderült itt még az is volt, még ha erről mi Borával nem is tudtunk És mi még képesek voltunk felcipekedni a lépcsőn...

Beszállva a kis helyiségbe megnyomtuk a földszint gombját és síri csöndben vártuk, hogy leérjünk. Aha, csak ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy mi azt szerettük volna. Már majdnem leértünk, amikor is hirtelen megállt a lift és lekapcsolódott a világítás is.

- Hát ez remek - sóhajtottam fel és gondterhelten neki dőltem a lift oldalának. Mikor pedig ezt tettem jött a felismerés, hogy valaki közülünk nagyon nem szerette a szűk és sötét helyeket; mégpedig Jung HoSeok. Nem akartam aggódni, de mégis felemeltem a fejemet és megkerestem az ő sötét alakját, ami teljesen neki volt nyomódva a falnak és szép lassan le is csúszott rajta. Emlékeztem, hogy egyszer ugyanezt csinálta régebben is és teljesen kikészült attól, hogy bent ragadtunk a suli szertárjában. A hülye osztálytársaim zárták ránk az ajtót, mivel heccelni akartak minket, de ehelyett csak annyi lett, hogy HoSeok majdnem rohamot kapott. Ha akkor nem lettem volna mellette, akkor biztos elájult volna. Azt ugyan nem tudtam pontosan, hogy YoonGi tudott-e erről, de mindenesetre leguggolt a fiú elé és gyengéden megpaskolta a vállát és megkérdezte, hogy jól van-e. Hú, de utáltam az ilyen helyzetben ezeket a kérdéseket. Persze basszus, majd kicsattant a boldogságtól. Nem túl lelkesen ugyan, de egy kis tépelődés után közelebb léptem és leültem mellé a földre. Dühös voltam rá és még mindig utáltam, de senkinek sem kívántam volna, hogy ilyesmi történjen vele, épp ezért cselekedtem. Lassan felnyúltam a hajához és elkezdtem babrálni vele. Régebben nagyon szerette, hogyha piszkáltam és mindig arról beszélt, hogy milyen jól esett neki. Én utáltam ezt csinálni pont azért, mert ő szerette és csak azért is kevesebbet tettem ezt, mivel vicces volt látni, hogy megsértődött miatta. Már megint a múlt...

- Te meg...

- Csitt - szakítottam félbe a meglepett fiút és óvatosan YoonGira néztem, aki csak reméltem, hogy nem látott semmit, de mivel a telefonjával épp ránk világított így elég kevés esély volt rá. Ha csak meg nem vakult a hirtelen fénytől, mint én pár másodpercig.

- Meg kérdezzem, hogy mit csinálsz vagy inkább ne szóljak semmit ? - vonta fel a szemöldökét, mire dühösen összeszűkítettem a szemeimet jelezve neki, hogy ideje lenne befognia. Gúnyosan rám mosolygott, de nem szólt semmit, ami ebben a helyzetben rosszabb volt annál is, hogyha válaszolt volna. Nagy levegőket véve fordítottam oldalra a fejemet és rögtön szembe is találtam magamat egy meglepett HoSeokkal. Pislogás nélkül nézett a szemembe és a kezemre, ami még mindig a fején pihent és persze, hogy újra megrohamoztak az emlékek. Az akkori nyugtatásom, hogy megöleltem, hogy hülyeségeket hordtam össze, hogy elkezdtem neki énekelgetni, hogy megpróbáltam vicc meséléssel elterelni a figyelmét olyan viccekkel, amik nem is voltak humorosak. Megdermedve néztem a fekete szempárba és kaptam el a kezemet. Utáltam. Utáltam mindennél jobban, de mégis ebben a pillanatban nagyon is hiányzott a barátságunk, mint az elmúlt években, amikben már nem volt az életem része. Ő akkor olyan volt számomra, mint egy testvér és pont ezért nem akartam újra a közelében lenni vagy hallani róla, mert hiába voltam erős, hogyha annyi közös emlékem kötődött hozzá. Ekkor pedig eszembe jutott MinSeo terve és pont emiatt halkan felnevettem. Komolyan ugyanazzal a módszerrel akartam visszavágni neki ? Akkor olyan mélyre süllyedtem volna, min Jung HoSeok és én ezt nem akartam. Épp ezért eldöntöttem, hogy ugyan bosszút állok, de nem egészen úgy, mint ahogy azt az elején terveztem. Valóban úgy akartam, hogy szeressen meg, de utána a saját undok dög énemmel akartam elüldözni, nem pedig faképnél hagyni. Ismerve magamat pedig biztos voltam benne, hogy ez sikerülhet. Időm pedig volt rá bőven és még csak megjátszanom sem kellett magamat, hisz MinSeonak igaza volt, ő akkor is az igaz énemet szerette és nem pedig a hamisat. Különben is, talán még fel is ismerte volna, hogyha hirtelenjében megváltozik a viselkedésem.

- J-Hope, szerintem ez megőrült - térített vissza a valóságba YoonGi hangja és nagyokat pislogva néztem az ijedt arcára. - Már magában nevetgél - húzódott egy kicsit hátrébb.

- Ő mindig is ilyen furcsa volt - közölte HoSeok megvonva a vállát és az arckifejezésemet látva elnevette magát.

- Fú, de seggfejek vagytok - álltam fel, ugyanis hirtelen visszakapcsolódott a világítás és a lift szép lassan megindult és ki is nyílt az ajtaja. Mérgesen lépdeltem ki a folyosóra magam mögött hagyva a röhögő párost. Persze, szórakozzatok csak jól...

- Köszönöm - ért hirtelen mellém HoSeok és megérintve a vállamat leállított. - Köszönöm, hogy emlékeztél rá - nézett mélyen a szemembe. Egy darabig az arcát fürkésztem, majd drámaian felsóhajtottam és belehajoltam az arcába. Ugyanis, ha lábujjhegyre álltam, akkor még ezt is megtudtam tenni.

- Vésd az eszedbe azt, amit múltkor mondtam. Csak azért mert együtt kell dolgoznunk, nem felejtettem el semmit - böktem meg a mellkasát és hátat fordítva neki, trappolva elindultam a hall felé. A fejemben pedig újra meg újra visszapörgött az a szomorú arca. Mégis mi a francnak volt ilyen szomorú ? Én voltam a hülye vagy ő vált számomra túl bonyolulttá ?

Hátam mögött a két beszélgető fiúval léptem be a nagy hallba és szúrtam ki rögtön a karácsonyfát, amin még mindig ott csillogtak a különféle díszek és lógtak rajta az égők a girlandokkal együtt. Közvetlen előtte megállva rögtön ki is szúrtam a keresett kesztyűt, a fa legtetejére akasztva.

- Ne szórakozzanak már velem - sóhajtottam fel és gondolkoztam el azon, hogy mégis hogyan is kellene leszedni abból a magasságból azt a hülye kesztyűt.

- Ez most komoly ? - állt meg mellettem a két fiú is és hasonlóan kétségbeesett fejjel bámultak felfelé. Vagyis Jung HoSeok kevésbé vágott ilyen arcot, amin egy kicsit el is csodálkoztam. Régebben, amikor beleütközött valami akadályba nagyon nehezen jutott túl rajta egyedül, a legtöbb esetben szüksége volt az én segítségemre. Most mégis ő volt hármunk közül az, akinek már kezdett valami ötlet körvonalazódni a fejében.

- Van egy ötletem - mosolyodott el és egyedül hagyva minket elment valahova. Összevont szemöldökkel néztem, hogy mégis mit csinált és jutott hirtelen eszembe, hogy most kettesben maradtam ezzel a pukkancs alakkal. Komolyan mondom még Jung HoSeokkal is szívesebben szívtam egy levegőt, nem hogy a barátjával. Mint mondtam, túlságosan is hasonlítottunk.

- Nem értem mi ennek a lényege - szólalt meg YoonGi felém fordulva és nagyot sóhajtva nézett a szemeimbe.

- Azért mert nincs ahhoz elég eszed, hogy a dolgok mögé láss - mosolyodtam el gúnyosan, mire az előttem állónak rögtön megrándult a szája széle és a tekintete is sokkal barátságtalanabbá vált.

- És én még azt hittem, hogy lehet veled normálisan beszélgetni - forgatta meg a szemeit. - Komolyan mindig ilyen kibírhatatlan vagy ?

- Csak azokkal akiket nem kedvelek.

- Dettó - vágta zsebre a kezét és nagy szemekkel nézett mögém, ezért megfordulva én is szemügyre vettem, hogy mi lepte meg ennyire. Jung HoSeok tartott felénk egy létrával, amit elég nagy erőlködés árán cipelt felénk, ezért YoonGi meg is indult hozzá, hogy segítsen neki. Én csak egy helyben állva néztem feléjük, de nem bírtam megmozdulni. Nem tudtam odamenni és segíteni neki, ebben a helyzetben elég esetlennek éreztem magamat. Vagy csak szimplán nem tudtam valaki olyannak segíteni, mint Jung HoSeok.

Szerencsére nélkülem is el tudtak cipekedni a fáig és lerakva a nehéz létrát valahogy kinyitották és olyan magasságba emelték ahonnan már el lehetett érni a kesztyűt.

- És ki megy fel ? - néztem rájuk felvont szemöldökkel és egy embert már rögtön ki is tudtam lőni.

- Kő, papír, olló ? - ajánlotta HoSeok, mire ugyan nem túl boldogan, de belementem és el is kezdtük a játékot. Oké, köztudott, hogy én minden ilyenben szörnyű voltam így nem is lepett meg, amikor én veszítettem. Mind két fiú megnyugodva sóhajtott fel és nézett rám bíztatóan. YoonGiban nem voltam teljesen biztos, ő inkább kárörvendően mosolygott rám, de ezzel nem is foglalkozva léptem fel az első fokra és reméltem, hogy nem zuhanok majd le olyan magasságból. Lassan ugyan, de egyre feljebb és feljebb haladtam, míg nem már olyan magasságban voltam, hogy elértem a rózsaszín kesztyűt. A létra szélére mászva nyújtózkodtam, hogy elérjem azt a hülye díszt, de bárhogy is próbálkoztam mindig volt pár centi köztem és a rózsaszín förmedvény közt.

- Vigyázz Rin, nehogy leess - kiabálta HoSeok, mire nem túl vidáman lenéztem és rögtön meg is szédültem a magasságtól.

- Tudod, attól mert még bíztatsz, nem biztos, hogy sikerül - szóltam vissza erősen kapaszkodva a létrába és nagy levegőt véve újra megpróbálkoztam a szinte lehetetlennel. A sok nyújtózkodásom miatt végül talán valóban hosszabb lett a karom és elértem a kesztyű sarkát és egy nagyot rántva le is szedtem. - Meg van ! - tájékoztattam őket és megforgatva a szememet a tapsuk miatt megindultam vissza. És itt kezdtem el érezni, hogy ma szinte nem is ettem semmit. Már a felénél jártam, amikor is megszédültem és véletlenül félre léptem. Elveszítve az egyensúlyomat szaladt ki a talaja lábam alól és dőltem hátra. Egy kisebb sikoly is elhagyta a számat miközben éreztem, ahogy zuhanok.

/////////// 

Sziasztok^^

Történnek itt az események ahogy olvashattátok is. De még csak nem is sejtitek, hogy mik lesznek a következő részben... Most igazából csak azért írok, hogy megköszönjem a történeten az 1K megtekintést és a majdnem 200 csillagot^^ Nagyon köszönöm, hogy olvassátok ezt a történetemet is és, hogy tetszik is nektek :D Mindenesetre mindenkinek jó téli szünetet és ne feledjétek, hamarosan szilveszter *-*

///////////