Itt egy extra hosszú rész, extrán Mr. Styles mentesen.

Sajnálom az eddigi késéseket, sok mindennel túl vállaltam magam, EZÉRT egy másik lány, nagyon jó barátnőm fogja átvenni helyettem a ké történet fordítását, de ebbe csak úgy egyezett bele, hogy segytek neki, ha van időm.

De most jó olvasást!

All the love x Flora

9. fejezet: A maszk mögött, és margaréták

„Everybody's waiting

For you to breakdown

Everybody's watching

To see the fall out

Even when you're sleeping, sleeping

Keep your eyes open

Eyes open – Taylor Swift

- Nézd meg ezt, Isabel. – Jenny ragyogott, kezében egy fekete maszkot tartva, amit különböző ékszerek díszítettek. – Azt hiszem, ez jól illik a ruhámhoz, nem gondolod?

Bólintottam, megcsodálva a maszkját. – Ez Jen-é lesz. – simítottam végig ujjammal a selymes anyagot, amely a fehér maszkot ölelte gazdagon, és nem voltam biztos, hogy kellene e nekem,vagy sem.

- Ebben mész? – kérdezi, mire megrázom a fejem. – Nem. – teszem vissza a maszkot a polcra. – Ne aggódj, még egy csomót látok a polcokon, majd csak találok egyet, ami alkalmas. – enyhe csalódottsággal rágtam az ajkam, hogy nem találtam meg azonnal a maszkot, ami kellett.

Néhány perc múlva feladtam a keresgélést a polcokon. A lányokkal a pénztárnál találkoztunk, elővettem a tárcámat. – Adjátok a maszkokat, kifizetem. – azonnal tiltakozni kezdtek, de megvettem őket. – Nem baj srácok, tényleg. Én fizettem, és kész.

- Köszönöm Bel, de nem kell kifizetned dolgokat. Hiábavalónak érezzük, barátok vagyunk. – mondta Gale, átkarolva. Elutasítottam ezt az állítást. – Gyerünk, ti hárman mindig ott vagytok nekem, még akkor is mikor nem kérem. Csak visszafizetem, amit tesztek értem, mind hárman. Végtére is ezért vannak a barátok, nem?

Kuncogtam. – Rendben. Csoportos ölelés! – nevetésben törtünk ki, de megöleltük egymást. Ez volt az, amikor egy torokköszörülést hallottunk, mire elváltunk. Egy öregember volt, a bolt tulajdonosa. – Fognak fizetni?

Piros árnyalatú lett az arcom, és zavartan bólintottam. – Igen, uram. – hallottam Gale-t suttogni, az emberről, hogy hátborzongató, mire Janice meglökte. A pultra helyeztem a maszkokat, várva, hogy az öreg, elszámoljon.

- Az egészet? – kérdezte, zavartan bólintottam. Mikor átnyújtottam a pénzt, a szemem meglátott valami fényeset a polcok mögött. Egy maszk volt, két különböző oldalú. A balon fekete kavargó minták voltak, míg a másik elefántcsont fehér volt, ezüst ékszerekkel borítva.

- Mennyibe kerül az, Uram?

Az öreg felnézett a polcra, rámutatva. – A maszk? – benyúlt, és elvette a gyönyörű maszkot. – Valójában, ezt kaptam, ellentétben a többi maszkkal, amit megvettél. A New Orleasni fesztivál óta megvan, ezért úgy tizenhat dollárért adom el.

- Ó, igen kérem. – mondtam, átnyújtva neki a pénzt. Elvette, majd a maszkot egy papírzacskóba tette, mielőtt átnyújtotta nekem. – Köszönjük a vásárlást, jöjjenek vissza máskor is! – intett búcsút az öreg, amint kiléptünk a boltból.

- Bármi mást szeretnél venni, Bel? – megráztam a fejem, Jenny kérdésére. Felé fordultam, a többi lány felé, a fejüket csóválták. – Nos, ez csak egy dolgot jelent. Menjünk vissza a klubba.

Visszamentünk a kocsihoz, és visszahajtottam a Country Clubba. Nem volt túl nagy forgalom, mint az vártuk, hogy megérkezünk a korai vacsora előtt.

Az út nem volt olyan csendes, egy darabig. Gale, telefonon beszélt valakivel, míg Janice a telefonján játszott. Jenny halkan dúdolta a rádióból szóló zenét. Megnyugtató volt.

Nem volt hosszú az út a Country Klub kapujáig. Némán figyeltem a nap lassú lenyugvását nyugaton, egy madár repült át a rózsaszín és narancssárga horizonton. Jenny leparkolt, és kivette hátulról a holmikat, Belépve a klubba, egyenesen a szobámba mentünk.

Ahogy a fürdőszobába vettem az irányt, a telefonom rezegni kezdett. Elővettem, elolvasva apa üzenetét.

Feladó: Apa

Isabel, gyere az irodámba. Kérdezni akarok valamit.

Ez kicsit megriasztott. Mit akar kérdezni? Kiléptem a szobából, elnézést kérve, és apa irodájába mentem. Abban a pillanatban mikor beléptem, Miss Lindsey mondta, hogy csak menjek be, apa vár rám.

- Látni akartál?

- Hol voltál?

- Mi?

Nagyot sóhajtott. – Meg akartam kérdezni, mi legyen a születésnapod témája, de mikor megkérdeztem Miss Lindseyt, azt mondta ki mentél. – vállat vonva ültem le a székbe. – Ki mentem ruhát venni holnapra.

- Nem zavar, hogy nem mondtad meg?

- Apa, mikor utoljára megnéztem, még huszonkét éves voltam, nem tizenhat. – érveltem. – Tudok egyedül menni, ilyen helyekre.

- De az apád vagyok, és aggódom, az utolsó leheletemig. Mindig ott leszek, bármire van szükséged. Ez az amit egy apa tesz, nem.

A homlokom ráncolom, mikor hirtelen eszembe jutott. – Akkor hol voltál, mikor anya meghalt? – észrevettem, hogy megmerevedik a székében, szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Beletelt pár másodpercbe, míg összeszedte magát. – Ne beszéljünk inkább erről?

Összefűztem kezeimet a mellkasomon, megráztam a fejem, s küldtem felé egy komoly pillantást. – Mint mindig a munka félbeszakított, és egyéb dolgok. Azt hiszem ez a legjobb amit mondani tudsz most nekem.

- Isabel...

- Hol voltál? – követeltem, és most nem tudtam mit tenni az érzelmeimmel, átfutottak rajtam. – Hol voltál, mikor szükségem volt rád? Azt hittem ott leszel.

Egy sóhaj hagyta el ajkait, s meggörnyedt a székében. – Én... - elhallgatott egy pillanatig, felült, az asztalon összefűzve a kezét. – Egy üzleti útra mentem, New Yorkba. A nénikéd mondta nekem, hogy édesanyád haldoklik, egyenesen a repülőtérre mentem, privátgéppel, azonnal repültem Illinoisba.

- És mire oda értem, édesanyád halott volt. – fejezte be, ráncok jelentek meg a homlokán, az öregség jelei. – Túl késő volt, és sajnálom, hogy nem voltam ott korábban.

Némán bámultam, tele voltam gondolatokkal, azt hiszem. Megnyaltam a kiszáradt ajkam, mielőtt megszólaltam. – Apa, tudod, hogy még mindig szeretlek, ugye? Még ha nem kap búcsút is.

Apa ünnepélyesen megrázta a fejét. – Nem. Utáltak engem, voltak pletykák, hogy az anyád látni sem akar többé, és hogy talált egy másik férfit.

- Apa, ezek csak pletykák. – szakítom félbe. – Pletykák, amit néhány kíváncsi ember terjesztett. Apa, még a halálos ágyán is azt hajtogatta, hogy szeret. És megbocsát.

Ez a kérdés zakatolt a fejemben, már mióta. – Apa, anyu miért bocsátott meg neked? Úgy értem, mit csináltál? – kérdeztem kíváncsian.

Nem tudom, hogy a világítás volt rossz az irodában, vagy apa csak elsápadt a kérdésemre. Kinyitotta majd becsukta a száját, több alkalommal is, mintha nem találná a hangját. – Apa. – mondtam lassan. – Van valami, amit tudnom kellene? Akkor mond most, ha nem akarod megszakítani a beszélgetést, mint mindig.

De mielőtt szólhatott, kopogtattak az ajtón, ami mindkettőnket visszarántott a valósába. Milyen ironikus. Miss Lindsey volt, rengeteg mappával. – Uram, a fájllokat kérdez... - apám tekintetét látta.

- Félbeszakítottam uram?

- Nem, nem dehogy. Kérlek, gyere be. – mondta apa, elérve a mappákat Miss Lindseynél. Nos, hát az üzlet. – Ó, és Mr. Chantel látni akar.

Bólintott. – Oké, küld be ha befejeztem a lányommal a beszélgetést. – kis mosollyal megráztam a fejem. – Semmi gond apa, találkozz Mr. Chantellel. Minden rendben.

Homlokráncolva fölállt a székből, és elindult. – Isabel, biztos vagy benne? – halkan bólintok, kinyitva apa irodájának ajtaját. – Igen apa, minden rendben lesz. Köszönöm az idődet. – szó nélkül hagytam el az irodát, s mentem vissza a szobámba.

Könnyek kezdték csípni a szemem, ahogy átmentem a folyosón. Igyekeztem megnyugtatni az érzelmeimet, letöröltem a könnyeimet, és leejtettem a végtagjaimat. Elértem a szobám ajtaját, kinyitottam, és bementem. A nappaliból fecsegést hallottam, levettem a cipőm, és odamentem.

- Isabel! Gyere. – javasolta Janice, felemelve a pohár limonádét. Valószínűleg észrevette a szorongásomat, mert a homlokát ráncolta. – Bánt valami, Bel? – kérdezte Jenny, harapva egyet a kosárból vett almából.

- Huh? Ó, semmi. Csak az apámmal beszéltem korábban. Tudod, család, meg ilyenek. – ültem le Janice mellé. – Srácok, még mindig tartotok egy vacsorára?

Gale bólintott. – Persze, ez egy könnyű nasi. Megvártunk téged, és úgy döntöttünk eszünk egy kis nasit, kicsit éhesek voltunk.

- Ne higgy neki, Bel, egyedül ő volt éhes. – suttogta Janice, olyan hangosan, hogy Gale hallotta. Harciasan elmosolyodott. – Ez nem igaz!

Janice a szemeit forgatta. – Csak valld be, Gale, hogy éhes vagy. – egy kis vállrándítással ette tovább az almát. Nevetve álltam fel a helyemről. – Gyerünk srácok, úgy tűnik Galenek szüksége van a vacsorára. – viccelődtem, mire úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy ezt mondtam. – Úgy értem, mindannyian. – javítottam ki magam, visszafojtva a nevetésem.

A többiek viszont nem. Jenny, és Janice nevetése vízhangzott a falakon, ahogy kisétáltunk a szobából. Gale arca rózsaszín volt zavarában. – Ó, fogjátok be. Mindketten visszakapjátok. – fenyegette meg őket játékosan, de annyira könnyen vették. Akkor vág vissza az ellenségeink, mikor azok a legkevésbé sem számítanak rá, Gale néha ijesztő volt.

Csendben indultunk az étkezőbe, miután oda értünk, a pincér sietve vette fel a rendelésünk. Az egész hely tele volt emberekkel, akik éteztek, akiknek a hasuk tele volt, és csak fecsegtek.

- Izgatott vagy a holnap miatt? - érdeklődött Jenny, ujjával az asztalon dobolva. – Hogy őszinte legyek nem vagyok izgatott, mint kellene. – ismertem el, lenézve a kezeimre. El tudom képzelni, hogy néznek rám a lányok most.

- Mi az? Bel, nem vagy boldog? – kérdezte Jenny, meglepte a válaszom. – Úgy értem, annyira szerencsés vagy, hogy az apád nem felejti el a születésnapod. Elegánssá, és lenyűgözővé teszi, és te nem vagy izgatott?

Elutasítóan intettem a kezemmel. – Nem, nem. Úgy értem nem tudom mit érezzek a születésnapom iránt. – kerestem a tekintetük, majd ahogy találkoztak, folytattam. – Persze, hogy boldog vagyok, hogy a családommal, és néhány barátommal ünnepelhetem a szülinapom, de nem éreztem azt a boldogságot, mint régen. És nem tudom miért, ez kicsit vicces érzés.

- Nem vagy boldog valamiért a holnap miatt? – megrázom a fejem, Gale gondolatára. – Nem nagyon remélem, hogy nem.

A beszélgetés után, megérkezett az ételünk, és enni kezdünk, mert mindnyájan éhesek vagyunk, főleg Gale, az után a fárasztó nap után. Négyen osztoztunk a számlán. Míg a hatalmas szökőkút peremén járkáltam, addig leültünk a zöld fűre.

Lenézve az órámra, láttam, hogy 9:00 van. Még néhány óra, és hivatalosan is huszonhárom leszek. – Hé, nézzétek azt az embert. – mutatott oda Janice. Ugyanaz a kövér ember volt, akivel már találkoztam az irodában, most dühösen üti a labdát, ami megragad a sziklák között. – Még sötétben is játszik. A kedvenc sortja lehet, ha van hozzá ennyi türelme. – vont vállat Gale.

- Menjünk vissza a szobába srácok, elfelejtettem, hogy fel kell készülnöm a holnapi versenyre. – mondtam sietve, leporolva a piszkot magamról. Habozás nélkül mentem vissza a szobámba.

Levettem a cipőmet, szépen letettem őket, és a puha ágyamba mentem. Fáradtan felnyögtem, kinyújtóztam, mire a lányok is ágyban voltak.

- Későig fenn maradsz? – érdeklődött Janice, bólintottam. – Van néhány dolog amit el kell intéznem. – vontam vállat, átölelve a párnámat. – Esti szülinapos lány.

Ez megmosolyogtatott. Elővettem a laptopomat, és megnéztem az E-mailjeimet. Nem volt semmi új, kiéve egy levelet az egyik gimis barátomtól. Úgy döntöttem válaszolok rá, majd gépelni kezdtem.

Este fél tíz lehetett mire végeztem. A fürdőben öltöztem át a pizsamámba, és mostam le a sminkem.

Az arcomat egy törülközővel szárítottam meg, majd a tükörben bámultam magam. Holnap, van a nap. Fogtam a fogkefém, és fogat mostam, utána aludni mentem.

A plafont bámultam, ahogyan egy csomó gondolat futott át a fejemen, jó néhányuk rossz volt. Megnyugtattam mag, lehunytam a szemem, és aludtam.

***

A napsugarak áthatoltak az ablakon, megvakítva, mire felnyitottam a szemeim. Hunyorogva láttam, halkan nyöszörögtem, ahogy nyújtózkodtam, szabadnak és nyugodtnak éreztem magam. Felülve a fejemet vakartam. Az óra felé fordultam, reggel kilenc volt. Felkeltem az ágyból, nem zavarva a lányokat, ahogy a fürdőbe léptem, mikor a nappaliba mentem, megláttam az asztalt tele étellel.

Különböző muffinok voltak a tálcára helyezve, áfonyás, eper lekváros, mellette forró szelet kenyér, egy üveg nutellával. Egy kancsó hideg víz, és egy tál friss gyümölcs. Összegyűlt a nyál a számban a látványra.

Az egyik tányérnál a volt egy kis üzenet, a nevem kezdőbetűivel. Felvettem, és olvasni keztem.

Kedves Isabel,

Boldog 23. születésnapot, édes! Remélem boldogan, és energikusan keltél fel. Reggelizz a barátaiddal egyet. Az asztalon megtalálod. :) Remélem élvezed, töltsd meg a hasad.

Mrs. Henrietta

Miután elolvastam a levelet, villámként csapott belém. Hivatalosan is huszonhárom vagyok. Letettem az asztalra a papírt, és csak a hirtelen kopogás zökkentett ki az állapotomból. Kissé pánikba estem, felkötöttem a hajam, felvettem egy köpenyt, mielőtt az ajtóhoz indultam.

- Alexander, jó reggelt! – a lélegzetem elakadt. – Hé, Isabel, jó reggelt neked is. – vakarta meg a fejét. – Mit csinálsz itt? – kértem csendesen, s óvatosan.

- Ó, hát itt járok, hogy átadjam ezt neked. – egy kis kék dobozt nyújtott át, fehér szalaggal. – Ma van a születésnapod. Boldog születésnapot, Isabel. – elmosolyodott, megmutatva a fehér fogait.

- Köszönöm Alexander, ez kedves tőled.

- Nem tesz semmit, este találkozunk a partin. – sétált el búcsúzva. Néztem őt amíg el nem tűnt a másik folyosón, majd vállat vonva visszaléptem. Kinyitva a dobozt, mosolyogtam, egy karkötőt adott nekem. Egy ezüstláncon lévő arany rózsa volt. Még egyszer meg kell köszönnöm Alexandernek, ezt a csodálatos ajándékot.

- Reggelt, Bel. – köszöntött Janice, kiléve a hálóból. Halkan nevettem. – Reggelt Janice, van reggeli. Jenny, és Gale fent vannak? – megrázta a fejét, arcát egy törölközőbe törölve. Majd rám mosolygott. – Boldog születésnapot Bel.

- Köszönöm, Jan. – kuncogtam könnyedén. Felemelte a kezét. – Várj, van valamim a számodra. – meglepett mikor elment, majd a táskájával jött vissza, egy becsomagolt dobozzal. – Neked.

Ahogy felbontottam az ajándékot, Gale és Jenny éljenezve jött ki. A hagyományos születésnapi dalt kezdték énekelni, míg én csak mosolyogva álltam. – Boldog születésnapot, Isabel!

- Á, köszönöm rácok. – kuncogtam, figyelembe véve Gale, és Jenny ajándékát. Az asztal felé intettem. – Mielőtt bármi mást tennénk, reggelizzünk?

Vettem egy kenyeret, és megkentem Nutellával a tetejét. Jenny beleharapott s muffinjába, mielőtt rám mosolygott. – Nem tudom elhinni, hogy már huszonhárom vagy.

- Öregnek érzem magam. – motyogtam. Jenny a fejét rázta. – Öreg? Ha csak tudnád milyen huszonötnek lenni, Bel. – viccelődött, egy áfonya lekváros muffinal. Mikor befejeztük a reggelit, kopogtattak. – Megyek.

Kinyitottam az ajtót. Mrs. Henrietta volt. – Szia Isabel, boldog születésnapot! – húzott egy ölelésbe. -Remélem tetszik a reggeli, amit neked és a barátaidnak készítettem.

- Köszönöm, Mrs. Henrietta, a reggelit számunkra. – vigyorogtam. Puszit lehelt az arcomra. – Szívesen kedves. Nos mennem kell, fel kell készülni a partira.

- Persze, Mrs. Henrietta.

Búcsút intve, visszamentem folytatni a reggelit. Reggeli után felváltva voltunk a fürdőben. Én voltam az első, majd utánam Jenny következett.

Megszárítottam a hajam, egy fehér inget, és egy kifakult kék farmert viseltem. Kisétáltam a hálóból, a nappaliba. Összefogtam a hajamat, Jenny frissen zuhanyozva egy rózsaszín virágos ruhában volt.

- Szóval. – kezdte leülve mellém. – Van valami amit szem előle kell tartanod az esti party előtt, Bel? – vállat vonva, felemeltem a távirányítót, bekapcsolva a tv-t. – Hogy őszinte legyek, csak itt akarok maradni, filmezni, és fagyit enni.

Néhány óra elteltével, még filmeztünk, Janice rendelt fagyit, Gale pedig almás pitét vett. addig folytattuk, míg egyet ütött az óra délután. – Akartok ebédelni? – kérdezték, lehalkítva a tv-t.

- Igen, persze. – mondta Janice. Egyetértésül bólintottak, felálltunk a cipőnkért. Gale kikapcsolta a tévét követve minket. A maguk módján köszöntöttek a személyzet tagjai, mosolyogva köszöntem meg.

- Jó napot, Miss Cartlon. – mosolygott a pincér. – Boldog születésnapot.

- Köszönöm, Hans. – vigyorogtam. Leadtuk a rendelésünket, és a pincér Hans, azt ígérte öt perc és itt lesz. Várakozás közben Janice lelkes beszédét hallgattam a divatbemutatóról, amint a múlt héten vett részt az anyjával.

Mikor felszolgálták az ebédet, boldogan ettük meg azt. A számlát ismét felesben fizettük, majd visszamentünk a szobámba. Mikor épp a cipőmet vettem le mikor kopogtak. Ki lehet az?

Kinyitottam, Miss Lindsey volt, egy nővel. – Miss Lidndsey, hello. - köszöntöttem mosolyogva. – Mielőtt bármi történne, boldog születésnapot, Isabel.

- Köszönöm, Miss Lindsey.

- Az apád szakembereket bérelt. – intett a nőre maga mellett az öt nőre, két barna hajú, két szőke, és egy fekete hajú volt, akinek festett volt a haja. – Azért vannak itt, hogy elkészítsék a hajatokat, és a sminketeket.

- Nagyon szépen köszönöm, Miss Lindsey. – mosolyogva bólint, majd elsétál. Az öt nőre tolódott a pillantásom. – Hello, Miss Isabel, Indiana a nevem, é ők a legénységem. – mondta az egyik.

- Hello, Miss Indiana. – intettem, hogy lépjenek be a szobámba. – Kérem, jöjjenek be. – Janice és a többiek bámulták őket.

- Miss Indiana, a barátaimat is?- kérdeztem mire bólintott. – Természetesen, a mi dolgunk a szépítkezésetek. Biztos vagyok benne, hogy elbírunk hármatokkal. Mi a nevük?

- Köszönöm, Miss Indiana. Ők, Jenny, Janice és Gale. – mutattam be a lányokat mire integettek.

- Oké, kezdjük hölgyek.

Arra kértek, hogy vegyünk fel köntötst, ihenjünk, hideg uborkalevet kortyolgatva, miközben dolgoznak a sminkünkön,és a hajunkon. Elővettem a ruháimat a bőröndből, és kiterítettem az ágyra. – Huszonhárom vagy igaz, Isabel? – biccentek Indiana kérdésére. – Melyik ruha az?

- A fehér. Köszönöm, beleértve a barátaimat, Miss Indiana. – elmosolyodott, összedörzsölve az olajos kezeit, amit a hajamra tett. – Nem gond.

Indiana tovább szárította a hajam, miközben a szőke hölgyek a sminkemet csinálták. A zajt a szárító, a nyugtató zene okozta, ezt töltötte be a termet, és Indiana parancsainak hangja.

A dohányzóasztalról megragadom a telefonom, nehogy piszkos legye a manikűröm, óvatos vagyok. Megkeresem apa nevét a kapcsolatokban. Harmadik csörgésre vette fel.

- Isabel.

Nevetek. – Szia apa. Köszönjük, hogy elküldted ezeket a csodálatos nőket. Apropó, hol vagy? – kérdeztem, suttogást hallva.

- Boldog születésnapot kedvesem, úton vagyok visszafelé. Csak felvettem Grace-t a plázánál.

- Ó, értem. – motyogtam. – Rendben apa, szeretlek. – hallottam a morgást, mielőtt nevetve válaszolt. – Szeretlek kedvesem, este találkozunk.

Szakítottam a hívást, és visszatettem a telefont a dohányzóasztalra. – Minden rendben? – kérdezi Indiana, kezében egy tükörrel, megmutatva a hajamat. A hajam egy puha kontyban volt oldalt, fényes csattokkal megtartva. Elvigyorodtam. – Igen ez gyönyörű. Köszönöm.

- Oké, csak várd meg míg a körmöd megszárad. – mondta Indiana, mielőtt elment Janicehez segíteni.