Másnap reggel Lucy jóval napkelte előtt kelt fel. Még akkor se ébredt fel ilyen korán, mikor a Szakácsok akarták kipróbálni. Ma félig szándékosan, félig szándékán kívül mászott ki ilyen hamar az ágyból. Szándékos volt, mert rögvest hozzá akart kezdeni az önálló edzéshez, hogy megerősödjön és képes legyen megvédeni magát. Azonban szándékán kívül is volt, hiszen ma volt beosztva az utolsó csoporthoz, a Futárokhoz, és ez azóta izgatta a fantáziáját, amióta először beszélt Hankkel. Úgy tudta, hogy a vörös hajú fiú már újra kijárt az Útvesztőbe, így bízott benne, hogy találkoznak majd, míg Minho leteszteli őt.

Lucy felöltözött, majd kiosont a szobából - sikerült anélkül, hogy megnyikordult volna az ajtó -, és a Tuskók felé vette az irányt. Remélte, hogy senki sem szúrja ki őt, ráadásul még sötét volt, így a földön szétszóródott tárgyakra is vigyáznia kellett. A szeme hamar hozzászokott a fényviszonyokhoz, így mire elért az első korhadt fákig, már látta a körvonalukat.

Az erdő szélén egy pillanatra megállt. Szinte mellbevágta az az érzés, ami akkor volt, mikor Newt hozta ki őt a Kilátóhoz. Ám most gyorsan megrázta a fejét és behatolt a fák közé. Nem hagyhatta többé, hogy a trauma mindannyiszor megbénítsa, akárhányszor az erdő közelébe ér. Ráadásul a vágya, hogy megerősödjön, sokkal erősebb és szilárdabb volt, mint a félelme.

Elment a Kilátó mellett, de ekkor megállt. Elég mélyen volt már a fák között, ráadásul, ha csendben marad, nem fogják meghallani. A Kilátó távol esett a Kapuktól és minden más építménytől, így senki sem jön a közelébe, akinek nem specifikusan a Kilátónál van dolga; és ilyen nem sok volt. Lucy így visszafordult és felkapaszkodott az egyik rúdra, ami az építményt tartotta össze. Ráült a rúdra, a térdhajlatáig lecsúszott róla, majd leengedte magát. Tarkóra tette a kezét és elkezdett felüléseket csinálni. Lassan, de egyenletesen emelte fel a felsőtestét, miközben nem hallott mást, csak a lélegzését. Be és ki, be és ki. Fel és le, fel és le. Akkor kezdett el először erőlködni, mikor negyvennél járt. Nyolcvannál már remegett a teste és alig bírta tartani magát. Felült, és megtámaszkodott a rúdon, hogy le ne essen. Zihált, de közben elégedettséget érzett. Azt hitte, sokkal kevesebbet fog bírni, így kellemesen csalódott magában. Erősebb volt, mint azt hitte. Leszállt a rúdról, majd átkarolta, a kezével megtartotta magát és így kezdett erősíteni a karjára. Ez sokkal nehezebben ment, mint a felülés, de harmincat még így is simán tudott csinálni. Negyvennél azonban már le kellett jönnie, mivel már borzalmasan fájt a karizma. Ezután lenyújtotta magát, elkezdett lábra erősíteni.

Mire felkelt a nap, már teljesen átizzadt, ugyanakkor sikeresen felmérte a teste teljesítőképességét. Most már tudta, hogyan feszegesse a határait, hogy egyre erősebb lehessen. Gyorsan visszarohant a szobájába, felkapott egy váltásruhát és elindult lezuhanyozni. A víz még inkább felfrissítette és úgy érezte, tele van energiával és bármire képes lenne a mai napon. Felöltözött, és visszament a szobájába, ahonnan azonban Newtot látta kilépni.

- Hát itt vagy! - szólt, mikor észrevette Lucyt. - Zuhanyoztál?

- Igen - felelte Lucy, miközben kikerülte a fiút és gyorsan feltette az edzőruháját száradni a kifeszített kötélre. Felkapta a rudat az éjjeliszekrényéről, majd csatlakozott Newthoz a reggeli felé menet. - Miért kerestél?

- Miért kellene lennie bármi nagy oknak ahhoz, hogy lássalak? - kérdezett vissza Newt. Ám ezután félrekapta a fejét, mintha valami olyat mondott volna, amit nem lett volna szabad.

- Akkor csak beugrottál hozzám - szögezte le Lucy, megpróbálva figyelmen kívül hagyni Newt zavarát. - Nem baj, bármikor szívesen látlak.

Mivel Newt erre még jobban elvörösödött, Lucy inkább úgy döntött, nem beszél tovább. Serpenyőnél megkapták az adagjaikat, aztán leültek egymás mellé reggelizni. Lucyra, mint mindig, továbbra is ráköszöntek a fiúk, de a legtöbben most szerencsét is kívántak neki a mai naphoz. Lucy értetlenül fordult Newt felé.

- Miért kívánnak nekem szerencsét? - kérdezte.

- Mert a mai próbád mindenki látni fogja - felelte a fiú helyett egy másik hang. Lucy megfordult és még épp látta, hogy Minho leveti magát mellé. - A Futárok kipróbálása a másik nagy esemény a Tisztáson a tábortűz mellett. Mivel rajtuk áll vagy bukik a kijutás, általános elfogadottságra van szüksége egy jelöltnek, hogy Futár legyen.

- Vagyis ha ma jól is szerepelek, még nem leszek automatikusan Futár - szűrte le a lényeget Lucy, mire Minho bólintott.

- Okos vagy, Zöldfül - vigyorgott, majd folytatta. - Így van, ha ma figyelemreméltó leszel, akkor is csak a Futárjelöltek listájára kerülhetsz fel. Akkor válsz végérvényesen Futárrá, ha bebizonyítod, mire vagy képes.

- És mit is kell ma csinálnom? - tette fel a következő kérdését Lucy, miközben szorgalmasan lapátolta magába a szalonnát és a tojást.

- Először a térképekről mesélek neked - felelte Minho. - Régen külön voltak a Térképészek és a Futárok, de egy idő után ez a kettő egybeolvadt. És amíg mi a Térképszobában időzünk, addig a többiek összeállítják nekünk a pályát.

- Milyen pályát? - kérdezte Lucy, majd értetlenül Newt felé fordult. A szőke fiú csak megvonta a vállát, de a nevetőráncok azért látszottak a szeme alatt.

- Meglepetés, Luce - mondta. - Elvégre a Futárok nem tudhatják, mi vár rájuk az Útvesztőben. Minden este mozognak azok a francos falak, minden nap más és más az útvonal. De jól fogod érezni magad; a Zöldfülek általában szeretik ezt a próbát.

- Vagy nyilvánosan megszégyenülsz - szólt közbe Minho, mire Lucy felékapta a fejét.

- Ne rémítsd már halálra, bökött! - szólt rá a fiúra Newt, de Minho csak nevetett.

- Csak viccelek, nyugi - bokszolt bele gyengéden Lucy vállába Minho. - Te erős lány vagy, szerintem szoros lesz a küzdelem.

- Most már kíváncsivá tettetek - csóválta a fejét Lucy, de belül izgatottan kattogott az agya. Vajon mi lesz a feladat? Biztos valami nyilvános próba vár rá, amit az összes Tisztárs láthat. Vajon ki kell állnia valamelyik Futár ellen? De miben? Lemérik, hogy ki a gyorsabb? De ahhoz minek állítanának fel akármilyen pályát?

- Meghiszem azt, Luce - mondta Newt. - Na, én léptem, innentől rádbízom őt, Minho. Találkozunk ebédnél!

- Viszlát! - köszönt el Lucy. Newt felállt és az üres tányérjával elsétált. Lucy nem sokkal később követte a példáját, sarkában a folyamatosan vigyorgó Minhoval.

- Na, ha mindened megvan, akkor menjünk - szólt és a kis szürke téglaépület felé vette az irányt.

- Mindig ilyen feldobott vagy, vagy csak annak az esélye vidít fel, hogy leégek mindenki előtt? - kérdezte Lucy a fiútól.

- Az csak vicc volt, már mondtam - jelentette ki Minho olyan hangsúllyal, mint aki nem érti, mit kell ezen magyarázni. - De abban igazad van, hogy azért van most ilyen jókedvem, mert veled tölthetem az egész napot.

- Mintha vártad volna - fürkészte az arcát Lucy.

- Mindenki azt várta, hogy végre náluk tölts egy kis időt - védekezett Minho. - Nagyon rég jött már ilyen jóképességű Zöldfül a Tisztásra. Elég komoly feladat elé állítottad az Elöljárókat, mert gőzünk sincs, hova rakjunk.

- Ez volt a célom - ismerte be jóleső elégedettséggel Lucy. - Te is azt mondtad, hogy bizonyítsam be, képes vagyok arra, amire ti.

- Túl jó munkát végeztél - vigyorgott Minho. - Na, de majd meglátjuk, hogyan teljesítesz ma.

Elértek a Térképszoba fémajtaja elé. Minho kinyitotta a zárat, kattanásig forgatta a zárókereket, majd kitárta a kaput. A nehéz fémlap egy tiltakozó nyekergés kíséretében elmozdult.

- Csak utánad - szólt Minho, és úriember módjára meghajolt.

Lucy csak mosolyogva forgatta a szemét, majd belépett. A sötét szobában jellegzetes, nedves szag terjengett, Lucy a szájában érezte a fémes ízt. Egyszerre eltöltötte az izgatottság érzése, és azon kapta magát, hogy alig várja, hogy meglássa, mi is van idebent.

Minho felkattintott pár kapcsolót, amire több sornyi neoncső kezdett villogni, majd amikor már teljes erővel világítottak, a fényük betöltötte a helyiséget. Lucyt meglepte az egyszerűség, amit látott. A keresztben nagyjából hatméteres szoba csupasz falait semmi sem díszítette. Egy faasztal állt a szoba kellős közepén, körülötte nyolc szék. Gondosan elrendezett papírhalmok és ceruzák hevertek az asztalon, egyenlően elosztva a székek előtt. Ezeken kívül még nyolc, gondosan lezárt láda tartozott a szoba berendezéséhez, minden falnál kettő.

- Üdv a Térképszobában - jelentette ki Minho. - Ennél szívderítőbb hely nincs is a világon!

- Elég más fogalmunk van a szívderítőről - mondta Lucy, de többé-kevésbé megértette, mire gondolt a fiú. Nyilván megnyugtatja őket ez a szoba, miután visszajönnek az Útvesztőből. Azt jelenthette nekik, hogy túléltek még egy napot, hogy sikerült elkerülniük a Siratókat.

- Én szeretem - vonta meg a vállát Minho, majd kihúzott két széket, és leült az egyikre.

- Tulajdonképpen mit is csinálunk itt? - kérdezte Lucy, miközben leült a másikra.

- Mivel nem vagy Futár, se Futárjelölt, egyelőre nem láthatod az Útvesztő térképeit - bökött hátra Minho a ládákra. - Valójában csak azért időzünk itt, hogy a többiek odakint felállíthassák a pályát.

- Milyen pályát?

- Nyilván tudod, hogy minden a Futárokon áll vagy bukik. Nem lehet akárkiből Futár; ők a leggyorsabbak, a legerősebbek, és a legokosabbak, és ezt most anélkül mondom, hogy magamat akarnám fényezni - húzódott mosolyra a szája, de egy pillanattal később már újra elkomolyodott. - Döntéseket kell hoznunk, tudnunk kell, mennyit kockáztathatunk. Nem lehetünk vakmerőek, de félénkek sem. Mivel minden nap mások az útvonalak, az összes térképnek ott kell lennie a fejünkben. Elég egyszer eltévedni ahhoz, hogy a szörnyekkel éjszakázzunk. Ahhoz, hogy felmérjük, kik lehetnek alkalmasak Futárnak, úgy döntöttünk, hogy minden hónapban felépítjük a saját Útvesztőnket.

- Szóval valamiféle akadálypályán kell végigmennem? - kérdezte Lucy.

- Mondhatni. Nem olyan komplex, mint az igazi és a falak sem mozognak - bár le tudják kívülről zárni az egyes folyosókat -, de a nyomás itt is rajtad lesz. Egy adott időn belül kell teljesítened, különben buktad az egészet.

- Mérni fogjátok, mennyi idő alatt jutok ki?

- Nem - vigyorodott el Minho. - Velem fogsz versenyezni. Ha én nyerek, az azt jelenti, hogy vagy elkapott egy Sirató, vagy bezárultak a kapuk és kintragadtál. Mindegy, a lényeg, hogy vesztettél.

- Ez automatikusan azt jelenti, hogy már nem is lehetek Futár?

- Ha nagyon sokkal vesztettél, akkor igen. De ez minden esetben más, mivel senki se teljesít ugyanúgy. Volt már, hogy valaki a cél előtt zúgott el, így tudtam csak nyerni. Az ilyen hibák ugyan nem férnek bele a Futár-életbe, de attól még feltettük a bököttet a jelöltek listájára. Ám végül nem érkezett olyan lehetőség, hogy bebizonyíthassa, mit tud.

- Akkor hogyan lehet egy jelöltből Futár?

- Többnyire úgy, ha valamelyik másik meghal. - Mivel Lucy elsápadt, Minho gyorsan hozzátette: - Nyugi, már jó ideje nem vesztettünk el egyetlen Futárt sem.

Lucy nem akart jobban a témába mászni, így gyorsan visszakanyarodott a mai feladatára.

- Hogyan zajlik ez az egész?

- Egy darabig itt vagyunk, majd elmegyünk ebédelni. A mi útvesztőnk falai nem sokkal kisebbek, mint mi, így nem láthatod az elrendezését, de lehet látni, hol jársz. Ebéd után végigvisznek mindkettőnket egyszer az egész pályán, az összes lehetséges útvonalon, és csak azután következik maga a verseny.

- De ha ezt minden hónapban megépítik, nem tudod máris az útvonalakat?

- Drága Építőink nagyon kreatívak és igyekeznek mindig megváltoztatni az útvesztő szerkezetét, hogy ne legyen túl nagy előnyöm a Zöldfülekkel szemben. Azért még így is tíz másodperc előnyt kapsz a rajtnál.

- És ki visz végig minket a pályán?

- Newt. Ő ügyel arra, hogy ne lehessen ugyanaz az útvesztő hónapokra visszamenőleg.

Lucy eltátotta a száját. Arra számított, hogy valamelyik Futár lesz, esetleg Gally, aki szinte biztosan az építést felügyeli.

- Miért ő?

- Ő is Futár volt - közölte teljesen természetes hangon Minho, mire Lucy még jobban ledöbbent. Newt Futár volt? Elkerekedett szeme láttán Minho szintén meglepődött. - Nem is vetted észre a sérült lábát?

- De igen - bólintott lassan Lucy. - De nem gondoltan volna, hogy az Útvesztőben sérült meg.

- Sosem kérdezted tőle?

- Nem - rázta meg a fejét Lucy. - Valahogy egyszer sem éreztem alkalmasnak az időpontot. Biztos voltam benne, hogy nem túl kellemes élménynek köszönhette, és tapasztalatból tudom, hogy a rossz emlékek még később is letaglózhatják az embert.

Minho elkomorodott, mint aki pontosan tudja, miről beszél Lucy. Kicsit közelebb húzódott hozzá, a tekintetéből az összes vidámság eltűnt.

- Akarsz mesélni róla?

Lucy az asztalra szegezte a tekintetét. Lassan egy hét is eltelt már azóta, de ő éveknek érezte. És az emlékek is úgy jöttek fel benne, mintha évek távlatából tekintett volna vissza. Ennek ellenére megrázta a fejét.

- Még nem. Még... még nem.

Minho megértően bólintott. Lucy még magának sem vallotta be, hogy valójában azért nem akart erről beszélni, mert nem Minhot tekintette annak a személynek, akinek elsőként kellett hallania a történetet.