Másnap reggel Lucy egyfajta hiányérzettel ébredt. Csak sokára jött rá, hogy napok óta először nem voltak rémálmai és végre nyugodt éjszakája volt. Mikor kinyitotta a szemét, sehol sem találta Newtot. Ám most először nem rémült meg: mikor visszasétáltak a Táborba, Lucy mosolyogva közölte a fiúval, hogy nyugodtan elmehet aludni, hiszen miatta hosszú ideje virrasztott már.

Felült és nyújtózkodott. Úgy érezte, mintha újjászületett volna. Fogalma sem volt, miért volt ilyen hatással rá egy egyszerű csillagnézés, de nem is akarta megérteni. Csak az számított, hogy végre kiszakadt az ördögi körből és tudat alatt elkezdte újra felépíteni az önbizalmát. Sokáig fogja még érezni ennek az egésznek a hatását, ebben biztos volt. Talán rémálmai is lesznek még. De tudta, hogy amíg lesznek mellette olyanok, mint Newt, Minho, Gally és Serpenyő, addig képes lesz szembenézni a démonjaival.

Mai feladatának azt tekintette, hogy megköszönje a segítséget, amit kapott.

Átöltözött, és a holmiját - Newt pólójával együtt - a kezében fogva sétált le a lépcsőn. A többiek még aludtak, a Táborban és kint a Tisztáson is. Lucy csendben elosont a kis szobájához, lepakolt, és már fordult volna el, mikor észrevette a fémrudat az éjjeliszekrényén. A Gyűlés óta mindig ott pihent, sehova sem vitte, csak néha vette a kezébe, hogy a funkcióján gondolkodott. Most azonban némi habozás után a zsebébe süllyesztette. Nem tudta, hogyan használhatná fegyverként, de megnyugtatta a tudat, hogy van valami, amivel megvédhette magát.

Kilépett az ajtón és elindult, hogy korán kelőket keressen. Ám alig tett három lépést a Tábor mellett, mikor valaki boldogan megszólította.

- Nocsak, a Zöldfül végre előbújt a vackából! - futott mellé Minho, szélesen vigyorogva. Jókedvét látva Lucy is elmosolyodott.

- Igen, úgy gondoltam, most már ideje lenne összeszednem magam.

Minho annyira meglepődött, hogy majdnem felbukott az előtte lévő faágban. Mikor újra felegyenesedett, leesett állal bámult Lucyra.

- Te megszólaltál - hebegte döbbenten. - Lucy, te...

- Beszéltem? Igen - bólintott Lucy.

- Ezek szerint Newt sikerrel járt? - kérdezte lelkesen Minho. - Ennyire tetszett a Kilátó?

Lucy igyekezett elvonatkoztatni a ténytől, hogy látszólag mindenki tudott a Kilátó-projektről és csak az ázsiai fiú kérdésére koncentrálni.

- Nem mondanám, hogy teljesen magam mögött hagytam a dolgot, de már tettem egy lépést előre. De ha lehet, ne nagyon faggatózzatok még. Egyelőre szeretnék visszaszokni a Tisztásra és talán egyszer elmesélem majd, mi történt. Most csak dolgozni akarok és...

- Hát itt vagy, Luce! - szakította félbe Newt, aki a Tábor sarkán tűnt fel előttük. Mögötte ott lépdelt Gally, aki ugyanolyan boldogan vigyorgott, mint Minho.

- Már aggódtunk, hova tűntél - mondta Gally. - Jó újra mosolyogni látni.

- Fantasztikus lett a Kilátó - tért rögtön a lényegre Lucy. - Nagyon köszönöm, Gally! Mindannyiótoknak.

- Ugyan, semmiség volt - legyintett Gally és azzal a lendülettel Newt vállára csapott. - Ennek a bököttnek köszönd, neki jutott eszébe az a romhalmaz. Ha nem rugdoss minket minden alkalommal, talán még most se lennénk kész vele.

- Newtnak sose fogom tudni meghálálni ezt, amíg élek - vágta rá Lucy, mire az említett elpirult.

- Hogy érzed magad? - kérdezte gyorsan Newt. - Szeretnél még pihenni?

- Nem, úgy érzem, már eleget feküdtem - felelte Lucy. - Szeretném végre lefoglalni magam és nem a gondolataimmal foglalkozni. Be tudnál már ma osztani valahová?

- Nem hirtelen ez egy kicsit? - kérdezte Gally, de Minho félbeszakította.

- Ugyan, Zöldfül okos. Mi is azért dolgozzunk magunkat halálra, hogy ne gondoljunk a bökött helyzetünkre.

- Oké, akkor az Építőkhöz küldelek - rendelkezett Newt. - Gallyt már amúgy is ismered, és ő majd vigyáz rád. Frankie ugyanis ma szabadul.

Mikor ezt mondta, nagyon óvatosan pillantgatott Lucyra, várva, hogy a lány mikor omlik össze. Ám Lucy a szánalmon kívül semmit sem érzett. Frankie nem akarta bántani, csupán félt, hogy teljesen egyedül marad. Pechére rossz csoportot választott, akikhez tartozni akart.

- Rendben Lucy, akkor reggeli után találkozunk - szólt Gally, miközben elhátrált és az éppen nyíló kapuk felé nézett. - Alby erre tart, szóval Minho, jobb, ha szeded a sátorfádat.

- Viszlát srácok, jó munkát! - zárta rövidre a búcsút Minho és gyorsan elsprintelt a Nyugati Kapu felé.

Lucy és Newt egymásra mosolyogtak, majd elindultak Serpenyőhöz. Közben Lucy egyszerre akart bepótolni mindent, amit az elmúlt napokban elmulasztott. Olyan sokat beszélt, hogy Newtnak néha már rá kellett szólnia, hogy lassítson és vegyen levegőt is néha. Bár a történtekről még mindig nem akart mesélni, de minden benne játszódó érzésről beszámolt, hiszen tartozott annyival a fiúnak, hogy őszintén beszél vele. Olyan gyorsan értek el a konyhába, ahogy talán még soha; Lucy legalábbis úgy érezte, még a töredékét se mesélte el a benne lévő érzéseknek.

Ám egy hirtelen jött, bordaropogtató ölelés beléfojtotta a szót. Serpenyő ugyanis hallotta a hangját a konyhából, így már vigyorogva elésietett, és a karjaiba kapta.

- Na végre, Zöldfül! Azt hittük, már sose térsz vissza közénk!

- Megfojtasz, Serpenyő - nyögte Lucy mosolyogva, de a fiú csak öt másodperc után volt hajlandó elengedni.

- Nézd, nem igazán értek ezekhez az érzelmi plottyokhoz, így előre is elnézést, ha valami olyat mondok. Csak kibököttül örülök, hogy végre újra látunk a Tisztáson.

- Jó visszatérni - bólintott Lucy. - Köszönöm az ebédeket, Serpenyő. Tényleg, nagyon köszönöm.

- Hagyd el, szóra sem érdemes - legyintett a fiú ugyanabban a stílusban, mint Gally. - Ha ma nem dolgozol, nyugodtan időzhetsz nálam a konyhában. Nem kell melóznod, ha nem akarsz...

- Már elígérkeztem az Építőkhöz - felelte Lucy. - De holnap szívesen szállok be a Szakácsok mellé, ha lehet.

Erre mindketten Newtra néztek, aki csak mosolygott.

- Akkor meg is van a holnapi programod - mondta.

- Okéság - csapta össze a tenyereit Serpenyő, majd elindult vissza a konyhába. Lucy és Newt követték.

Reggeli közben szinte mindenki odajött hozzá, hogy gratuláljon a visszatéréséhez és érdeklődjön az állapota felől. Ezidő alatt Lucy két dologra jött rá. Egyrészt, hogy korántsem zavarja annyira a kitüntetett figyelem, mint eddig, noha biztos volt benne, hogy egyesek még gyengébbnek tartják, mint az érkezése napján. Másrészt pedig a hangnem, amivel beszéltek hozzá. Hiányzott belőle a korábbi flört, a fölényeskedő hozzáállás. Mindenki őszintén aggódott érte, bármiféle hátsó szándék nélkül. És ez sokkal jobban megnyugtatta, mint azt gondolta volna.

A nap további részét Gallyvel töltötte a Tábor oldalánál, ahol az Építők dolgoztak a rozoga épület kibővítésén. Lucy itt újra találkozott Adammel, aki egész nap nem tágított mellőle, és főleg akkor volt elemében, amikor Gallynek el kellett mennie valahová. A lány úgy érezte, hogy ez a két fiú kinevezte magát a testőrgárdájának, de ez most nem zavarta. Viszont sejtette, hogy pár nap múlva már inkább idegesítőnek fogja találni, mint megnyugtatónak.

Mire visszajutott az ágyáig, már sokkal jobban érezte magát. Hiába volt hullafáradt, hiszen egész nap deszkákat emelgetett, kalapáccsal verte a falat, dolgoztatta az agyát, hogy memorizálja, mit hogyan kell összeilleszteni, meg mert volna esküdni rá, hogy kezdi visszanyerni az erejét. Gally agyondicsérte egész nap, azt mondta, még soha nem látott olyan Zöldfület, aki ilyen jó volt a tervezésben és építésben. Bár azt gyanította, hogy a megtört önbizalma miatt volt a fiú ilyen kedves vele, valami azt súgta, hogy komolyan gondolta. Főleg, mert hallotta, hogy Gally négyszemközt ugyanezt mondta Newtnak és Albynak. Örült, hogy kiderült: jó döntés volt már most visszamennie dolgozni.

A következő nap nem érte meglepetés, azon kívül, hogy Newt jóval napfelkelte előtt ébresztette, hiszen már akkor fel kellett kelnie, hogy segítsen Serpenyőnek a reggelivel. Mégis frissen és üdén állt be a konyhába, hogy kiporciózza az adagokat a többi tisztársnak. Elsőnek a Futárok jelentek meg, akiknek Serpenyő külön csomagolt reggelit és ebédet. Minho széles mosollyal köszönt Lucynak és kölcsönösen sok sikert kívántak egymásnak a naphoz. Majd nem sokkal kapunyitás előtt már szállingózni kezdtek a többiek is. Lucy olyan jól érezte magát, hogy a nagy reggeli rohamnál minden fiúnak egy ragyogó mosollyal adta oda a tányért, mire mindegyikőjük kivétel nélkül főtt paradicsomra hasonlító fejjel ült le az asztalokhoz. Newt az utolsók között jelent meg, akinek egyedüliként küldött Lucy hálás pillantást. A fiú csak visszamosolygott, de érezhetően feszélyezte a lány folyamatos hálálkodása.

Lucy egész nap a konyhában robotolt, és szinte minden órában jött pár srác, akik titokban akarták megdézsmálni a készletet. Serpenyő ezeket kíméletlenül elhajtotta, majd elmagyarázta Lucynak, hogy a rend miatt nem szolgálhatja ki őket, hiszen a túlélésük volt a tét. Ugyan mit ennének, ha mindenki óránként zabálna, érvelt.

Bár nem volt csapnivalóan béna és mindent jól megcsinált, először kellett komolyan küzdenie egy munkával. Ez volt az első, aminél tisztán érezte, hogy nem neki való. Tudta, hogy bármit is csinált korábban, biztosan nem konyhában dolgozott. Végül már Serpenyő is észrevette ezt és inkább elküldte őt a Kertbe, hogy alapanyagokat hozzon az ebédhez és a vacsorához. Ott szerencsére találkozott Newttal, aki segített neki megpakolni a ládákat, miközben a munkájáról kérdezte.

- Milyen a konyhában?

Lucy habozott egy kicsit, mielőtt válaszolt.

- Nem vagyok olyan rossz, de nem nekem való. Remélem, nem oda osztanak be végül, mert meghalnék a küszködéstől.

- Ha nem megy annyira, miért is osztanának be oda? - kérdezte Newt felvont szemöldökkel.

- Mert lány vagyok, és a lányoknak a konyhában a helyük - felelte lemondóan Lucy, miközben felemelte a zöldségekkel telepakolt ládát.

Newt néhány pillanatig hallgatott, de utána elszántan belenézett Lucy szemébe.

- Mindent el fogok követni, hogy olyan munkát kapj, amit élvezel és amiben a legjobb vagy - jelentette ki. - Ez nem csak nekünk, hanem neked is sokkal jobb lenne. Alby véleménye meg nem érdekel.

- De az Elöljárókkal te sem tudsz szembeszállni, ha egyedül vagy - motyogta Lucy. Nem tudott hangosabban beszélni, annyira ledöbbentette Newt kijelentése. A fiú azonban meghallotta a megjegyzést, így olyan tekintettel nézett rá, mintha a lelkébe akarna látni.

- Szembeszállok akár az egész francos világgal, ha kell. Többet nem hagylak cserben.

Lucy érezte, hogy kezd elvörösödni, így csak zavartan az ajkába harapott és gyorsan elköszönt, mielőtt túlságosan zavarba jött volna. Miért tudta Newt ennyire zavarba hozni? Nem akart gondolkodni rajta, szóval csak visszasietett a konyhába és igyekezett Serpenyő minden szavára figyelni, hogy elterelje a figyelmét. Vacsoraidőre teljesen összeszedte magát és ugyanolyan ragyogó mosollyal tálalt a fiúknak, mint reggel. A többség pedig ugyanúgy reagált, bár Minho a vörös arca mellett még szélesebben vigyorgott. De lehet, hogy a vörös bőre a futástól és a napon töltött idő miatt volt. Mindenesetre, Lucy magában jót nevetett a fiú ábrázatán.

Másnap már magától ébredt, Newttal pedig a szobája előtt futott össze. A fiú a Kóroncokhoz osztotta be, így Clintet kellett majd megkeresnie a Táborban. A lány örült a feladatnak. A konyhában töltött idő után jólesett egy kis magány és az enyhe csalódottság után már vágyott a sikerélményre. Clint azonban már reggelinél megtalálta és rögtön szólt neki, hogy ma nagy mészárlás lesz a Nyesőknél, így várhatóan többen jönnek majd, hogy ellássák a sebeiket. Lucy lélekben már rég felkészült és alig várta, hogy belevesse magát a munkába.

A nap első fele eseménytelenül telt. Clint megmutatta, hol tartják a kötszereket, a gyógyszereket, és a titokzatos Sirató Ellenszert, amiket a Doboz szokott felhozni. Eközben az érkező tisztársakat is ellátták, akiknek többnyire csak felületi sérüléseik voltak, de Lucy élvezte a dolgot. Boldogította a tudat, hogy ténylegesen segít a többieken, hogy a gyógyítással közvetlenül segített rajtuk. Olyannyira belejött, hogy Clint egy idő után már hagyta, hogy egyedül lássa el a sérülteket. A Nyesők valóban túlnyomó többségben voltak, de egy alkalommal például Newt is megjelent, akit állítása szerint sikeresen felsértett egy Ekés egy rosszul célzott metszőollóval. Mivel Clint épp egy Nyesőt kötözött, Lucy vállalta a seb bekötözését. Mikor rákérdezett, hogy mégis mi a francért dobálóznak metszőollóval, Newt csak megvonta a vállát és azt felelte, hogy eddig is ezt csinálták. A seb egyébként sem volt mély, Lucy azonban mégis úgy érezte, hogy túlságosan lassan készül el. Talán csak azért tűnt így, mert minden alkalommal megremegett a keze, amikor Newt bőréhez ért. Szerencsére leplezni tudta, vagy ha a fiúnak fel is tűnt, nem tette szóvá.

Mivel Lucy jól bereggelizett, nem volt éhes, így Clint és Jeff nélküle mentek ebédelni. Ő a Táborban maradt és az egyik szobában tett rendet a gyógyszeres fiókban. Akkora rendetlenség volt, hogy alig értette meg, hogyan tudtak eddig a Kóroncok bárkit is ellátni. Ahogy pakolászott, hallotta, hogy valaki besétált a szobába. Rögtön megragadott egy géztekercset és megfordult.

- Miben se...? - kezdte, de a torkára forrt a szó.

Az ajtóban ugyanis Frankie állt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Üdv ismét tisztársak!

Kicsit hosszabb volt a szünet, de már itt is van az újabb rész! Tudjátok, gondolatok és észrevételek mehetnek a kommentek közé, bármi, ami nyomja a szíveteket, megértő fülekre talál nálam. 😊

Hamarosan jön az új rész, addig is legyetek türelmesek! Viszlát!

Anna