Mature content!

A fejezet tartalmaz 18+ pillanatokat! Olvasás csak saját felelősségre!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Lucy bármennyire igyekezett, nem tudott elfordulni. Justin a kezei közé szorította az arcát, hogy a lány nem mozdulhasson, miközben a nyelvével keresztülfurakodott a lány száján. Lucyt összesen három másodpercre dermesztette meg a sokk, viszont ekkor támadott. Felemelte a lábát, majd tökön rúgta a fiút, aki ettől összerándult és nyögve borult térdre. Lucy kihasználta az alkalmat és elkezdett rohanni a Tisztás felé. Azonban alig tett meg pár lépést, mikor Justin hangját hallotta.

- Fogjátok meg!

Három fiú ugrott ki a bokrok közül. Ebből kettő lefogta Lucyt, egy pedig egy kendőt kötött a szájára, hogy ne tudjon segítséget hívni. Hiába dobálta magát, próbált ütni és rúgni, a fiúk túl erősek voltak. Érezte, hogy a kendőt megkötötték a tarkóján, és lassan visszavonszolták a tölgyfához. Justin időközben feltápászkodott, bár az arcán még látni lehetett a rúgás okozta fájdalmat. Mégis vigyorgott, ahogy Lucy kimerültség miatt végül abbahagyta az ellenállást és lihegve körbenézett. Két ismeretlen srác fogta le a kezeit, ám a harmadik, aki bekötözte a száját, nem más volt, mint Frankie. Igyekezett olyan arcot vágni, mint a többiek, de Lucy látta a szemén, hogy nem akarja ezt. A lány talán legvégső megoldásként fohászkodhat hozzá - de azt csak tényleg akkor, ha már minden ötlete befuccsolt.

Justin újra összeszedte a tekintélyét és most a lefogott Lucyhoz sétált. Megragadta Lucy állát, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

- Szerettem volna a szép módon csinálni, de ha te így akarod, hát legyen - suttogta vészjóslóan, hiába mosolygott.

Hogy lehet ezt a szép módon csinálni? kérdezte volna Lucy legszívesebben, de a kendőtől nem tudott megszólalni.

- Justin, lehetek utánad a következő? - kérdezte a Lucy bal oldalán lévő srác.

- Bökött, úgy volt, hogy én jövök majd utána! - rivallt rá a jobb oldalon álló.

- Egyelőre csak tartsátok - utasította őket Justin. - Nehogy itt ugrándozni kezdjen nekem.

Lucy eközben ismét gyűjtött egy kis erőt, így újra rúgásra emelte a lábát. Justin azonban ezúttal felkészülten várta és könnyedén távolabb ugrott.

- Ugyan már, Lucy! - mosolygott, mire Lucy még egyet felé rúgott, és közben morgott is. A két idegen srác csak nevetett rajta, de Frankie félve hátrált egy lépést, amit Justin nem látott. - Tartogasd csak az erődet. Elvégre négy fiú várja, hogy általad férfivá váljon.

- Justin, szerintem hagyjuk ezt - szólalt meg Frankie. Justin még csak felé se fordult, amikor válaszolt.

- Ahogy akarod, de ezentúl ne várd, hogy eltűrjünk magunk mellett. Ha tényleg nem akarod, akkor tűnj el.

Lucy legszívesebben könyörgött volna Frankie-nek, hogy rohanjon és hívjon ide valakit, de a fiú csak nyelt egyet és a helyén maradt. Justin nyilván tudta, hogy nem kell különösebben győzködni, mert ismét Lucy felé fordította a figyelmét. A lány még egyet rúgott, de Justin most elkapta a bokáját, és ahogy egyre közelebb sétált, úgy csúsztatta végig a kezét először a lába, majd a combja belső felén.

- Vedd le rólam a kezed! - kiabálta volna legszívesebben Lucy, de túl szoros volt a kendő. Ám a kétségbeesett hang így is elhagyta a torkát, amin Justin csak mosolygott.

- Látom a szemedben, hogy félsz - mondta, miközben olyan közel hajolt, hogy Lucy még a sötét fényt is látni vélte a szemében. A csípőjét a lányénak nyomta, mire Lucy csak félrekapta a fejét. - Normál esetben nem kellene. De te akartad ezt a nehezebb úton. Hát akkor meg is mutatom, milyen az igazi rettegés.

Lucy fém csúszását hallotta, így gyorsan visszafordult. Justin egy kést vett elő az övéből és a pengéjét megcsillogtatta a gyér fényben. Lucy szíve a mellkasában dörömbölt, dolgozott benne az adrenalin, de nem mert megmozdulni. A szeme végig a késre tapadt.

- Okos lány - susogta Justin, majd megragadta a lány pólóját és egy mozdulattal felhasította. Lucy még a kendőn keresztül is akkorát sikított, hogy a közelben lévő kis élőlények szapora menekülésbe kezdtek. A lány csak abban bízott, hogy ezt a Tisztáson is hallották.

- Ha nem ugrálsz, nem fog hozzád érni - szólalt meg a bal oldalán álló fiú. Lucy lassan már nem érezte a karjait, úgy szorították őket, de már nem merte próbálgatni, hogy vajon ki tudna-e szabadulni. Justin eközben felszelte a pólója martalékát és leszaggatta róla, így ott állt melltartóban, tehetetlenül, miközben a fiúk tovább falták őt a szemükkel.

- Igazad volt, Justin - szólalt most meg a jobb oldali. - Valóban elsőrangú.

- Nem megmondtam?

- Justin, rakd már el azt a kést! - kérte kétségbeesetten a fiút Frankie. - Nem látod, hogy halálra rémíted vele?

- De ha egyszer csak így hajlandó szót fogadni - legyintett Justin, majd a kés lapját Lucy hasához érintette. A lány összerándult a hideg fémtől, a mellkasa pedig vadul hullámzott, ahogy zihált a félelemtől. Úgy tűnt, Frankien kívül mindhárom srác élvezte kiszolgáltatott látványát.

Hirtelen eszébe jutott, hogy a kendőtől talán meg tudna szabadulni segítség nélkül is. Feltűnésmentesen próbálta a nyelvével kitolni a vászondarabot a szájából, miközben Justin tovább táncoltatta a kés lapját a hasán. Majd átvette a bal kezébe és a jobbal erőteljesen rámarkolt a lány mellére. Lucy ismét félrekapta a fejét, és lehunyta a szemét, miközben kicsordultak a könnyei. Aztán érezte, hogy Justin végignyalja az arcát, elmosva ezzel a könnyeket. Legszívesebben okádott volna vagy akár rúgott volna, de a kés még mindig fenyegető közelségbe volt az oldalához.

- Emeld fel a lábát! - utasította Justin az egyik fiút. Lucy érezte, hogy az egyik kéz elengedi a bal csuklóját, megragadja a lábát a térdhajlatánál és felemeli. A kendőnek már nem kellett sok, érezte, hogy a csomó kezdett engedni a tarkóján, és hogy lassan újra tud majd beszélni.

Justin eközben elengedte a mellét, és a tenyerét a bőrén csúsztatva elindult lefelé. Közben a bal oldalán álló srác simogatta a combja belső oldalát, de Lucy mindezektől semmit sem érzett. Semmi olyat, amit a fiúk el akartak érni. Csak félelmet és iszonyodást.

- Forró vagy - lehelte a fülébe Justin, ahogy elért a lába közé. - Talán te is akarsz minket?

Lucy csak a fejét rázta, miközben egyre csak folytak le a könnyei. A kendőtől már majdnem megszabadult, miközben Justin tovább simogatta, de a remegés, amit a fiú izgalomnak vélt, pusztán a rettegéstől volt. Végül, mikor a fiú felemelte a kését, feltehetően azért, hogy levágja a nadrágot is, Lucy végre kiköphette a kendőt és azonnal kiabálni kezdett.

- VALAKI! SEGÍTSÉG!

Justin rögtön a torkának szegezte a kést, mire Lucy elhallgatott. Zihált és csak abban reménykedett, hogy valaki meghallotta és a segítségére siet.

- Jobban teszed, ha csendben maradsz - suttogta Justin. - Nem akarom elcsúfítani a gyönyörű testedet különböző sebekkel.

- Justin, kérlek, ne csináld - könyörgött Lucy zokogva. A fiú ismét végignyalt az arcán.

- Justin, ne vacakolj annyit! - szólt rá a jobb oldali srác. - Lehet, hogy meghallották. Inkább intézzük el gyorsan.

- Rendben - felelte Justin. Belenézett Lucy rettegéstől kerekre nyílt szemeibe, majd lenyúlt a farmerhoz és néhány mozdulattal kettéreszelte az övet. Közben a jobb oldali fiú ráfogott Lucy torkára, hogy fojtogathassa, ha újra segítségért akarna kiáltani. Lucy csak behunyta a szemét és magától kérdezgette újra és újra, hogy mit tehetett, amiért ezt érdemelte. Vajon tényleg azért küldték ide az Alkotók, hogy a fiúk által elnyerje a büntetését? Ennyire súlyos lett volna a bűne, hogy így kelljen elveszítenie az ártatlanságát? Hát tényleg nincs senki, akit egy kicsit is érdekelné a sorsa?

- Ne félj, Luce - vigyorgott Justin, majd még egyszer végigsimított Lucy lába között, aztán a gombhoz nyúlt.

Mielőtt azonban Justin kigombolhatta volna a farmert, egyszerre több dolog történt. A bokrok zörgéséből ítélve még többen léptek a kis tisztásra. Lucy azt hitte, további telhetetlen fiúk érkeztek, de hirtelen érezte, hogy elengedték a karjait, a lábát és a torkát, így köhögve borult térdre, miközben a torkát masszírozta. Kinyitotta a szemét és szétnézett - ekkor lepődött meg igazán.

Hárman érkeztek. Az egyikőjük Gally volt, aki a bal oldali srácot rángatta le róla és kezdett birkózni vele. Látszott, hogy gyakorlott verekedő, hamar fölénybe került és végül sikerült a földre szorítania a fiút. A másik Alby, aki a jobb oldali fiúval állt neki verekedni, de ott már kiegyenlítettebb volt a küzdelem. Frankie megpróbált elrohanni, de ekkor érkezett meg Billy és Jackson, így szinte rögtön a karjaikba szaladt. Harc nélkül megadta magát.

A harmadik fiú Newt volt, aki rögtön Justinnak ugrott. Lucynak csak ekkor szúrt szemet, hogy Newt kicsit furcsán mozgott; mintha az egyik lába sérült lett volna. De még ez sem jelentett neki hátrányt. Egy ütéssel kiverte Justin kezéből a kést, egy újabbal pedig akkorát bemosott neki, hogy a fiú pár lépést hátrarepült, mielőtt hanyatt esett volna. Még fel sem eszmélt, de Newt már a kezein térdelt, miközben megragadta a pólóját és úgy kiabált vele, mintha három kilométerre lett volna tőle, nem harminc centire.

- Teljesen elment az eszed?! Mi a francot gondoltál?! - kiabálta Newt eszét vesztve. Lucy még az emlékei nélkül is tudta, hogy még soha, senkit se látott ilyen dühösnek. - Van egy kicsi értelem is abban a sötét lyukban, amit az agyadnak nevezel?! Komolyan azt hitted, hogy ilyen simán megúszod?!

Újra behúzott neki egyet, mire Justin szája felrepedt. Még egy jobbostól pedig az orra vére is eleredt.

- Soha - többet - nem - érhetsz - hozzá! - üvöltötte Newt, minden szavának egy ütéssel adva hangsúlyt. Justin arca lassan a felismerhetetlenségig elcsúfult, és hiába próbált ellenállni, Newt haragját nem tudta megállítani.

- Newt, állj le - próbált közbeszólni Alby, megragadva Newt bal kezét.

- Eressz el! - rántotta ki karját a fiú szorításából Newt és egy újabb ütésre emelte a kezét, amikor a tekintete találkozott Lucyéval.

Lucy olyan szinten az események hatása alá került, hogy egy pillanatig még sírni is elfelejtett. Ám ekkor, amint belenézett a csokoládébarna szemekbe, hirtelen minden egyszerre szakadt rá és zokogni kezdett. Félig a megkönnyebbüléstől, félig a sokktól, hiszen az előbb majdnem megerőszakolták. Hirtelen tudatosult benne, hogy a felsőtestét semmi sem fedi, így gyorsan átkarolta magát, miközben tovább zokogott és lassan már nem is látott rendesen, annyira elhomályosították a látását a könnyek. Azt valahogyan mégis látta, ahogy Newt leeresztette a karját, majd jelezte Gallynek, hogy átveheti Justint. Mielőtt azonban leszállt róla, Lucy hallotta, hogy odasúgja a fiúnak:

- Senki se nevezheti őt Luce-nak rajtam kívül, seggfej!

Azzal felállt és lassan elindult Lucy felé. A lány, amennyire tudta, követte a mozgását és azt olvasta ki belőle, hogy óvatosan, minden hirtelen mozdulatot kerülve közelített hozzá. Biztosan attól tartott, hogy bármelyik cselekedetével megijesztheti.

- Jól vagy, Luce? - kérdezte, mikor leguggolt hozzá.

Lucy megrázta a fejét. Nem, egyáltalán nem volt jól. Ezek az előbb majdnem megerőszakolták, ugyan mitől lenne jól? Aztán rájött, hogy Newt valószínűleg arra volt kíváncsi, hogy megsérült-e valahol, de nem tudta kinyitni a száját, hogy válaszoljon neki. Newt levette a pólóját, amit Lucy először nem nagyon értett, de aztán látta, hogy felé nyújtja.

- Vedd fel - suttogta neki. Biztos nem akarta, hogy a többiek is hallják.

Lucy remegő kezekkel vette át a pólót, majd megpróbálta áthúzni a fején, de annyira remegett, hogy képtelen volt rá. Newt besegített neki, gyengéd kezekkel ráhúzta a pólóját, ami érezhetően nagy volt rá, de legalább takarta.

- Fel tudsz állni? - kérdezte most Newt. - Vissza kell mennünk a Táborba.

Lucy megpróbálkozott vele. Komolyan próbálta, de amint ránehezedett a lábára, újra térdre borult és tovább zokogott. Ezentúl légszomj is kínozta, csak úgy kapkodott a levegő után, mire Newt átölelte és magához szorította.

- Már vége van - suttogta a fülébe. - Már vége van. Ne aggódj, többé nem hagyom, hogy kezet emeljenek rád. Sajnálom, amiért hagytam, hogy ez megtörténjen.

Nem a te hibád, akarta mondani Lucy, de nem tudott szavakat formálni. Newt vállába temette az arcát, miközben igyekezett minél kisebbre összehúzni magát a karjai között. Érdekes módon, kezdte egy nagyon kicsit biztonságban érezni magát most, hogy Newt átölelte.

Aztán hirtelen lebegni kezdett. Egy kis idő múlva rájött, hogy Newt vette a karjaiba és indult el vele vissza, a Tisztás felé. Valamit odaszólt Albyéknak, de Lucy nem értette, mit. Még mindig zokogott, a fülében dobogott a vér, amitől még azt is alig hallotta, amit Newt neki mondott.

- Hallasz engem, Luce? Hallod a szívem?

Lucynak csak egy kicsit kellett megmozdítania a fejét, hogy a füle pont Newt szíve fölött legyen. A dobogás, amit eddig a fülében lévő vérnek tulajdonított, valójában a fiútól származott, akinek a karjaiban úgy érezte magát, mintha repülne. De ettől csak még jobban megrémült, hiszen attól félt, hogy Newt bármelyik pillanatban elejtheti. Zihálni kezdett, mire Newt közelebb hajolt hozzá.

- Hallod a szívem, Luce? Csak arra koncentrálj. Koncentrálj a dobogásra, hallgasd, ahogy ver. Próbálj megnyugodni.

Bár kételkedett benne, Lucy mégis követte Newt utasításait. A tenyerét a fiú mellkasára fektette, miközben próbált normálisan levegőt venni és csak Newt szívverését hallgatni. Meg sem érezte a bokrok ágait, amik szüntelenül csapkodták a lábát. Aztán, pár perc múlva döbbenten vette észre, hogy Newt módszere használ. Nagyon lassan, de végre sikerült rendesen levegőt vennie, és noha a könnyek még mindig folytak le az arcán, legalább nem zokogott.

Egyszerre rengeteg lett a fény. Nem nézett körbe, de sejtette, hogy kiértek a Tisztásra. Már csak azért is, mert hirtelen mindenki egyszerre kezdett beszélni körülötte, és a hangjukból ítélve komolyan aggódhattak. Newtot kérdezgették, hogy mi történt, aki egy szimpla „Mindenki takarodjon vissza a francos munkájához!" felkiáltással szétkergette a tömeget. Ezután nem sokkal ismét minden elhalványodott; nyilván beértek a Táborba. Newt felvitte őt a lépcsőn, majd bevitte az egyik szobába. Ekkor a megnyugtató dobogás hirtelen megszűnt és helyette egy párnát és egy takarót érzett maga alatt. Ráfogott a párna sarkára, akárcsak egy csecsemő, majd magzatpózba húzta magát. Newt kihalászta alóla a takarót és gondosan betakarta. Ezután csak állt és nézte őt.

Lucy felnézett a fiú arcára. Úgy tűnt, mintha Newt két dolog között őrlődött volna és nem tudta volna, mit döntsön. Ám nem sokkal később gyengéden végigsimított Lucy arcán és az ajtó felé fordult. Biztosan távozni akart, de Lucy nem akarta, hogy elmenjen. Úgy érezte, ha Newt most itt hagyja, akkor teljesen szét fog esni. Nem akart egyedül maradni és valamiért biztos volt benne, hogy senkinek a jelenléte nem tudná olyan jól megnyugtatni, mint Newt-é. Így, mikor a fiú tett egy lépést az ajtó felé, a keze után kapott. Newt döbbenten fordult vissza és kérdőn nézett Lucy szemeibe. A lány, amennyire tudta, megszorította a fiú kezét.

- Maradj! - suttogta. - Kérlek!

Úgy tűnt, nem kell sokat győzködni. Newt leült az ágy szélére és az ölébe húzta az összekulcsolt kezeiket.

- Nem megyek sehova, Luce - mondta. - Ígérem!

Lucy még egy nagyon halvány, hálás mosolyt is megengedett magának, mielőtt lehunyta volna a szemét, és megadta volna magát a zokogó kétségbeesésnek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kész is!

Sokkal hamarabb megvoltam vele, mint vártam. Remélem, tetszett nektek és ne felejtsétek el véleményeteket megosztani velem! ;)

A képen tekintsetek el attól, hogy Newt haja fekete, átszíneztem, de úgy ocsmány lett és nem vállaltam, hogy feltegyem. Remélem, ez az apró részlet nem vonja el a figyelmeteket magától a fejezettől.

Hamarosan újra jelentkezem!

Anna