A következő pár óra izgalmasan telt.

A legtöbb tisztárs úgy döntött, velük tart - többen is, mint amennyire Lucy számított. Bár senki sem ismerte be, a lány úgy érezte, a legtöbben arra játszottak, hogy majd csak egyvalakit fognak megölni a Siratók. E feltevés alapján a túlélési esélyek már nem is tűntek olyan rossznak. Azok, akik a maradás mellett döntöttek, kevesen voltak, de igen határozottnak és nagyhangúnak bizonyultak. Fel-alá járkáltak, duzzogtak, és arról győzködtek mindenkit, hogy Thomas terve hülyeség, öngyilkosság. Egy idő után aztán feladták, és elvonultak.

Lucyra és a távozást választó többi tisztársra rengeteg munka hárult. Miután ő és Newt beavatták Thomast és Teresát a történésekbe, elindultak, hogy leltározzak a fegyvereket, amiket Lucy használhatónak ítélt a Siratók elleni harchoz. A lány gyorsan beszervezte az Építőket és a Téglázókat, hogy segítsenek neki minél több lándzsát készíteni, amíg a többiek nem végeznek a saját teendőikkel. Kis idő múlva Thomas is csatlakozott hozzájuk, hozzáadva saját ötleteit a tervezéshez (így készítettek például szögesdróttal körbetekert farudakat és néhány masszív ág végére pedig késeket kötöztek).

Serpenyő és a Szakácsai hátizsákokat osztottak és pakoltak tele készletekkel. Ők feleltek az élelmiszerek beszerzésért és egyenlő elosztásáért. Az Ellenszerből is kapott mindenki, bár Lucy egyetértett Thomasszal abban a kérdésben, hogy a Siratók megszúrnák őket. Chuck feladata volt a vizes palackok megtöltése és kiosztása, amiben Teresa is segített. Lucy hallotta, ahogy Thomas arra kéri a lányt, hogy nyugtassa meg Chuckot vállalkozásuk veszélyeit illetően, még akkor is, ha ezért hazudnia kell. Általában kellett. Chuck megpróbált bátran viselkedni, de izzadt bőre és tompa tekintete jól mutatta a valós lelkiállapotát. Lucy nagyon szívesen töltötte volna azzal a délutánt, hogy megnyugtatóan magához öleli, de sajnos rengeteg dolga volt.

Minho kivitt néhány Futárt a Sziklához, hogy indák és kövek segítségével még egyszer leteszteljék a láthatatlan Sirató-odút. Remélték, hogy a lények a szokásos rutin szerint fognak közlekedni, és nap közben nem jönnek elő. Mikor visszatértek, Lucyban felébredt az optimizmus. Tényleg van ott egy kijárat. Vagy bejárat. Nézőpont kérdése.

Mikor mindent összeszedtek. Alby és Newt mindenkit összeterelt a Tisztás közepére, hogy Lucy bemutassa nekik, hogyan tartsák helyesen a fegyvereiket és hogyan tudják őket a legcélravezetőbben használni. Mindenkinek az arcán látszott a tömény összpontosítás, ahogy igyekeztek minél hamarabb elsajátítani a megfelelő készségeket, és ennek hála a két órás gyorstalpaló végére már mindenki olyan ügyesen bánt a lándzsával és a karddal, amennyire ilyen helyzetben lehetett. Lucy reménykedett benne, hogy ez elég lesz nekik ahhoz, hogy megállják a helyüket a Siratókkal szemben.

Nem sokkal a hagyományos kapuzárási időpont előtt Serpenyő még összeütött egy utolsó nagy vacsorát, hogy átvészeljék az éjszakát. A hangulat nem lehetett volna komorabb - a tisztársak arcán evés közben is látszott a félelem. Lucy Thomas és Chuck mellett ült, és talán ő volt az egyetlen, aki képes volt nyugodtan enni. A két fiú legalábbis csak piszkálta az ételét, bár Chuck igyekezett tisztességesen megvacsorázni.

- Szóval, Thomas - kezdet a pufók fiú teli szájjal. - Én ki után lettem elnevezve?

Thomas csak csóválta a fejét.

- Nem tudom. Talán Darwin. Az ürge, aki felfedezte az evolúciót.

- A nyakamat rá, hogy még senki se hívta őt ürgének. - Chuck bekapott egy újabb falatot.

- Ha már itt tartunk - szólalt meg Lucy is -, én kiről kaptam a nevem?

Thomas úgy nézett rá, mint aki nem akarja elhinni, hogy őt is csak ez érdekli ebben a helyzetben, de a szája sarka felfelé ívelt.

- Azt hiszem Lucy Stone után. Ha jól rémlik, ő a nők jogaiért küzdött és elég jó szónok volt.

- Na, ennél nagyobb hasonlóság nem is kell ide - vélekedett Chuck ismét teli szájjal. Úgy tűnt, számára az az ideális beszédhelyzet, ha tele van a szája. - Tudjátok, én igazán nem is félek annyira. Az utóbbi pár este, amikor csak ültünk a Táborban, és vártuk, hogy felbukkanjon egy Sirató és elragadja egyikünket, na, az volt a legrosszabb dolog, amiben valaha részt vettem. Most legalább mi támadunk, legalább megpróbálunk valamit, legalább...

- Legalább mi? - érdeklődött Lucy. Egy pillanatra se hitte el, hogy Chuck nem fél. Megszakadt a szíve a hősködését látva.

- Hát, mindenki arra bazíroz, hogy csak az egyikünket fogják megölni. Lehet, hogy bököttül hangzik, de ez reményt ad nekem. Legalább a legtöbben átjutunk, és csak egy szerencsétlen fog meghalni. Jobb, mintha mindnyájunkkal ez történne.

Lucy és Thomas megrökönyödve összenéztek. Nem nagyon akarták elhinni, hogy tényleg az ad reményt a társaiknak, hogy csak az egyikük fog meghalni. Lucy minél többet gondolt erre, annál inkább kételkedett benne. Az Alkotók tudtak a tervről. Simán átprogramozhatják a Siratókat. De a hamis remény még mindig jobb a semminél.

- Talán mind megússzuk - szólalt meg Thomas. - Főleg, ha mindenki kitart.

Chuck egy pillanatra abbahagyta a zabálást, és Thomasra nézett.

- Ezt komolyan gondolod, vagy csak fel akarsz vidítani?

- Meg tudjuk csinálni. - Lucy végzett az utolsó falattal, és ivott egy nagy korty vizet. Bár tényleg hitt ebben, de azt is tudta, hogy emberek fognak meghalni. De ő majd mindent megtesz, hogy minél kevesebben essenek el. És hogy Chucknak ne essen baja. Meg Newtnak, Minhónak, Albynak, Serpenyőnek és Thomasnak sem. - Ne feledd, mit ígértünk neked Thomasszal. Még mindig számíthatsz rá.

Chuck elfintorodott.

- Nagy ügy, én azt hallottam, a kinti világ elég plottyos állapotban van.

- Meglehet - hárított Lucy -, de mi akkor is vigyázni fogunk rád, amíg élünk. Majd együtt találunk magunknak egy otthont.

Chuck feltápászkodott.

- Nem akarok erre gondolni - jelentette ki. - Csak juttassatok ki az Útvesztőből, és én máris boldog fickó leszek.

- Megegyeztünk - egyezett bele Thomas.

Nagy nyüzsgés támadt a többi asztal körül. Newt és Alby elkezdték az emberek mozgósítását. Itt az idő. Lucy maga nem félt, legalábbis nem attól, hogy vele mi fog történni. Az érdekelte a legkevésbé. Sokkal inkább aggódott azon, hogy a többiek hogy fogják megállni a helyüket a Siratók ellen. Megragadta a hátizsákját. Thomas és Chuck ugyanezt tették, és megindultak a Nyugati Kapu felé, a Szikla irányába.

Lucy a kapu bal oldalán találta meg Minhót és Teresát, akik épp a kód beütésére vonatkozó felületes terv részleteit beszélték meg most utoljára.

- Készen álltok, bököttek? - kérdezte Minho, amikor meglátta őket. - Thomas, ez az egész a te ötleted, és remélem, beválik. De ha nem, akkor a Siratókat beelőzve foglak megölni.

- Köszönöm - mondta Thomas, majd Teresára nézett, aki egyik lábáról a másikra állt és a kezét tördelte. - Minden rendben?

- Aha - felelte a lány egy halvány mosoly kíséretében. Egyértelműen nem volt minden rendben. - Csak alig várom, hogy túl legyünk rajta.

- Ámen - mondta Minho.

Még Minho tűnt a legnyugodtabbnak, a legmagabiztosabbnak, a legkevésbé ijedtnek a srácok közül. Lucy arra gondolt, hogy milyen nagy utat tett meg azóta a bizonyos éjszaka óta és határtalan büszkeség kerítette hatalmába.

Amikor Alby és Newt végre mindenkit összegyűjtöttek, csendet kértek. Alby Newt felé mutatott, jelezve, hogy ő fog beszélni. Lucy egy pillanatig elgondolkodott azon, miért adja át Alby egyre jobban a vezetői szerepet a szőke fiúnak, de aztán Newt beszélni kezdett, így gyorsan arra fordította a figyelmét.

- Összesen negyvenen vagyunk. - A kezében tartott hátizsákot felvette a vállára, és felkapott egy vastag, az egyik végén szögesdróttal körbetekert farudat. - Ellenőrizzétek, hogy megvannak-e a fegyvereitek és tartsátok észben, amit Luce-tól tanultatok. Ezenfelül nem nagyon van mit mondanom. Mindannyian ismeritek a tervet. Átverekedjük magunkat a Sirató-odúig, és odabenn Tommy majd beüt valami mágikus kódot, ami után benézünk a drága Alkotókhoz egy kis bosszú erejéig. Tiszta sor.

- Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? - kérdezte Minho.

- Hát, hajrá - vágta rá Newt.

Minho bólintott, majd a csoport felé fordult.

- Legyetek óvatosak - mondta tárgyilagosan. - Ne haljatok meg.

Lucy felnevetett, amiért rengeteg furcsa pillantást kapott, de nem érdekelte. Feltartotta a kezét, mire Minho vigyorogva belecsapott.

- Remek. Most már mindenki fel is lelkesült - mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. - Ismeritek a tervet. Két évig mi voltunk itt az egerek, de ennek vége. Ma éjjel kiállunk magunkért. Ma este megmutatjuk az Alkotóknak, hogy nem szórakozhatnak tovább velünk. És nem érdekel, mi vár ránk az úton. Ma éjjel a Siratóknak van okuk a félelemre.

Valaki éljenezni kezdett, majd egyre többen és többen csatlakoztak hozzá. A csatakiáltások és rikoltások egyre hangosabban szóltak, a végén már mennydörgésként hatottak. Lucy szintén kurjongatott, miközben összenézett Newttal, aki ezután az ég felé emelte a fegyverét és felkiáltott.

- Halljátok ezt, Alkotók? Jövünk!

Ezzel sarkon fordult, és bevetette magát az Útvesztőbe. A bicegése szinte eltűnt. A tisztársak felkapták a fegyvereiket, és hangosan kiáltozva követték. Lucy tudta, hogy csendben kéne lenniük, nehogy felhívják magukra a figyelmet, de túlságosan fellelkesült Newt beszédétől ahhoz, hogy érdekelje. Otthagyta Thomasékat és előrefutott, hogy Newt és Alby oldalán vezesse a támadást. Ő volt most itt a katonai vezető, akinek a legtöbb harci tapasztalata volt, ezért az élen kellett állnia, hogy példát mutasson a többieknek.

Tudta, hogy ezzel együtt hatalmas felelősséget is vállalt, de igazság szerint erre készült azóta, hogy először megalkotta a gépágyúját a rúdjából.

Egyenletes tempóban futott a többiekkel együtt a Szikla felé vezető kikövezett folyosón. Már teljesen hozzászokott az Útvesztő-futáshoz, de ez most egészen más volt. A léptek zaja visszhangzott a falakon, és a késlegyek vörös lámpái talán még a szokásosnál is fenyegetőbben villogtak a borostyánok között. Az Alkotók kétségkívül nézték és hallgatták őket. Ebből mindenképp harc lesz.

A csoport teljes szélességben elfoglalta a folyosót. Állandó, fürge tempóban futottak. Lucy hátrapillantott, hogy nézze, mennyire bírják a nem-Futárok az iramot. Mintha kitalálta volna a szándékait, Newt lelassított, és jelezte Minhónak, hogy vegye át a vezetést. Minho bólintott, és előrefutott, utat mutatva a kanyarokban.

Lucy most mellé szegődött, miközben a gondolataiba mélyedt. A lelkesedését felváltotta a kemény összpontosítás és az egyre épülő feszültség, ahogy a falakat pásztázta Siratók után kutatva. Vajon mikor fognak rájuk támadni? Meddig engedik őket csata nélkül? Mögötte a futáshoz nem hozzászokott tisztársak vadul ziháltak, de ő meg se hallotta, csak továbbra is nyitva tartotta a szemét. Még mindig nyomát se látta a Siratóknak és ez kezdte egyre jobban megijeszteni. Ugye nem egy csapdába sétálnak?

Végül, Lucy életének egyik leghosszabb órája elmúltával, elérték a hosszú folyosót, amiről a Sziklához vezető út nyílt, ami egy rövid, jobbra mutató elágazás volt, olyan, mint egy T betű szára. Lucy volt legelöl, mögötte Minho, aztán Newt, Alby, majd a többiek. A lány lelassított a sarok előtt, majd megállt és feltartott kézzel jelezte, hogy mögötte mindenki ugyanezt tegye. Hátranézett, hogy lássa, mindenki vette-e az adást. Thomas és Teresa időközben felzárkóztak hozzá és Minhóhoz.

Mikor mindenki megállt, Lucy előre osont és kinézett a sarkon. Nem fordult vissza egyből, miután felmérte a tényállást, hogy a többiek ne lássák az arcán a rémületet, hogy pontosan az történt, amire számított, de amit a legkevésbé akart.

Legalább egy tucatnyi Sirató várakozott a folyosón, élettelenül, de ahogy nézte őket, úgy keltek életre. Kattogásuk visszhangzott körülöttük, és ahogy egyre több tápászkodott fel, úgy tudta Lucy egyre jobban kivenni és megszámolni őket. Tizenhatan voltak. És csak rájuk vártak.

Visszahúzódott és rezzenéstelen arccal fordult szembe a tisztársakkal, akik bizonyára hallották a Siratókat, mert mindannyian holtsápadtak voltak.

- Tizenhat - jelentette. - Tizenhat Sirató. Csak minket vártak.

Látta, ahogy mindenkit egyre jobban hatalmába kerít a rettegés. Ő maga nem érzett semmit a tömény összpontosításon kívül: agya már lázasan pörgött, hogy kiválassza a megfelelő stratégiát. Newt és Alby eközben közelebb hozták a tisztársakat. Úgy tűnt, szavai már bejárták az egész csoportot, mert Newt rögtön kijelentette:

- Hát, mindig tudtuk, hogy nem úszhatjuk meg harc nélkül.

Remegő hangja elárulta Newt igazi érzelmeit. De bátorságot akart önteni a többiekbe és Lucy csak csodálni tudta ezért.

- Talán már el is vittek valakit a Tisztásról - jelentette ki bizakodva Thomas. Hangja enyhén remegett. - Talán el tudunk menni mellettük, különben miért ülnének...

Thomast félbeszakította a felcsendülő lárma. Lucy a tisztársak feje felett elnézve látta, hogy még legalább tíz Sirató tart feléjük kimeresztett tüskékkel és felemelt skorpiófarokkal a Tisztás irányából. Lucy épp mondani akart valamit, amikor a folyosó másik végéből is meghallotta a lények hangját.

Az ellenség teljesen körbevette őket.

Az új helyzet miatt muszáj volt újraterveznie, ami eltelt egy kis időbe. Közben a tisztársak köré gyűltek, és a tömeg elsodorta a lányt, ki az elágazásba, ahol a Sziklához vezető út találkozott a főfolyosóval. Lucy látta a köztük és a céljuk között álló lényeket, a tüskéiket, a pulzáló, nedves bőrüket. Vártak és figyeltek. A Siratók két másik, a Tisztás felől érkező csapata egyre közeledett, aztán ők is megálltak pár méterre a tisztársaktól, szintén várakozva és figyelve.

Lucy körbefordult és alig tudta megállni, hogy ne nyögjön fel hangosan. Teljesen bekerítették őket. A lehető legrosszabb szituáció alakult ki és nem volt hová menniük. Egyetlen esélyük az volt, hogy Thomast és Teresát valahogy eljuttassák a Sirató-odúhoz. Oda pedig nem volt más út, mint előre.

Az elágazás közepén összegyűlő tisztársak egyre szorosabbra vonták a kört Lucy körül. Mindenki kifelé fordult. A lányt Newt és Alby fogta közre. Lucy látta, hogy Newt remeg a félelemtől és már ennyi elég volt ahhoz, hogy felforrjon a vére. Tudta, hogy soha többé nem akarja látni, hogy Newt ennyire rettegjen. Soha.

Senki sem szólt egy szót sem. Csak a Siratok baljós nyögéseinek és a gépek zúgásának zaja visszhangzott a falak között. Mintha a szörnyek élvezték volna, milyen jó kis csapdát állítottak az embereknek. Visszataszító testük minden egyes gépies lélegzettel ki-be rándult.

- Figyeljetek rám - szólt félhangosan, hogy mindenki hallja, de a késlegyek ne tudjanak rendes adást közvetíteni az Alkotóknak. Hangja keményen, határozottan csengett, nem volt benne szikrányi félelem sem. Senki sem fordult felé, de mindenkinek kicsit változott az állása, jelezve, hogy figyelnek. - Ilyen helyzetben az egyetlen lehetséges út, ha kitörünk a körből. Mivel az Odúba kell mennünk, semmi értelme magunk mögé figyelnünk azon kívül, hogy vigyázzunk, ne rohanjanak le minket.

- Hank, Clint, Jeff - szólt a leghátul lévő fiúknak -, szervezzetek be három-három embert magatok mellé, lehetőleg olyat, aki közel van hozzátok. Ti figyeltek arra, hogy a lehető legtovább visszatartsátok a mögöttünk lévő Siratókat. Az egyetlen célotok az, hogy annyi időt nyerjetek nekünk, amennyit csak tudtok. A többiek előrefelé támadnak: próbáljatok meg létrehozni egy folyosót Thomasnak, Teresának és Chucknak, hogy eljussanak az Odúig.

- Nekem is? - hallotta valahonnan Chuck reszkető hangját.

- Igen. Jobb, ha többen mentek, hátha ott is várnak rátok Siratók. - Ez vaskos hazugság volt és Lucy biztos volt benne, hogy ezt mindenki tudja. Mégse szólt senki egy szót sem; talán mind azt akarták, hogy Chuck mihamarabb kikerüljön a közvetlen életveszélyből.

- Te mit fogsz csinálni? - kérdezte tőle Thomas.

Lucy előre fordult, és egyenesen a Siratókra bámult. Arca megkeményedett; ez volt a terv legkényesebb része, ami csak azon múlt, hogy a fiúk képesek lesznek-e uralkodni magukon.

Azt vette észre, hogy Newt megragadja a karját és olyan erősen szorította meg, hogy Lucy majdnem felszisszent.

- Nem! - sziszegte.

- Bízz bennem, Newt - mosolygott a fiúra Lucy. A szíve a gyomrába zuhant Newt elkeseredett tekintetét látva: olyan arca volt, mintha akit éppen a pokolba hajítottak. - Nem lesz semmi baj. Amíg nem mondom, hogy „most", ti csak álljatok készenlétben.

Lefejtette magáról Newt kezét (nem kis erőfeszítésébe került), majd átfurakodott a tömegen, egyenesen a Siratók felé. Közben Thomas, Minho, Serpenyő és még Teresa is próbálták megállítani, de minduntalan kicsúszott a markukból és hamarosan három lépéssel a csoport előtt állt, az emberek és a szörnyek közti senki földjén.

Még egyszer visszanézett. Newtot Thomas és Alby fogta le, hogy ne rohanjon utána, míg mindenki más olyan tágra nyílt szemekkel bámult rá, mint egy kistányér. Lucy végignézett rajtuk, miközben végig mosolygott.

- Minden rendben lesz - mondta. - Bízzatok bennem.

Azzal visszafordult és határozott léptekkel elindult a Siratók felé.