Lucy szíve a torkában dobogott. Így, hogy Thomas kimondta, hirtelen több ezer hang szólalt meg a fejében és mind ezt az egy szót ismételgette. Az Angyal, az Angyal, az Angyal... Fogalma sem volt, mire utalt ez vagy miért nevezték így, de az tény volt, hogy rengetegen így ismerték a külvilágban. A kérdés már csak az volt, miért is volt ő ennyire ismert.

Gondolataiból Newt hangja szakította ki.

- Mi a fenéről beszéltek ti itt? - kapkodta közöttük a fejét tökéletesen értetlenül. - Mi az, hogy Luce az Angyal? És hogy készíthetted volna te az Útvesztőt? Csak egy nyamvadt tizenhat éves kölyök vagy!

- Mi... okosak vagyunk - felelte határozatlanul Thomas, mint aki nem tudja, hogyan is kéne ezt elmondania. - Teresa is, Lucy is, én is, és ti mindannyian. Ám minket valamilyen oknál fogva kiválasztottak, hogy segítsünk nekik létrehozni az Útvesztőt. Lucy pedig a vele született mérnöki és építői tehetsége miatt különleges kiképzésben részesült. Megtanították harcolni, amit összekötöttek azzal a képességgel, amit adtak neki és megkapta azt a becenevet. Mindhármunknak azt kellett tennünk, amit parancsoltak nekünk.

- De hallgassatok rám - folytatta szinte esdekelve. - Minket kényszerítettek, hogy segítsünk. Nem tudom, hogyan meg miért, de tudom, hogy így történt. - Szünetet tartott. - Talán meg akarták nézni, hogy a bizalmatokba tudunk-e férkőzni úgy, hogy igazából a rendszer részei vagyunk. Talán kezdettől fogva az volt a szerepünk, hogy felfedjük a kiutat. Bármi legyen is az oka, a térképeitek segítségével megfejtettük a kódot, és most fel is kell azt használnunk.

Lucy végignézett az Elöljárókon. Meghökkentő módon egyetlen dühös arcot sem látott; a legtöbben még mindig bambán bámultak maguk elé, Winston és Clint a fejüket csóválták, Minho pedig - valamilyen különös oknál fogva - mosolygott.

- Ez mind így igaz, és tényleg nagyon sajnálok mindent - folytatta Thomas. - De egy valamit megígérhetek: mi mind egy csónakban evezünk. Teresát és engem is ideküldtek úgy, mint mindenki mást, és ugyanolyan könnyen meg is halhatunk. Lucyra ez ugyanúgy igaz. De az Alkotók már eleget láttak. Itt az idő a végső próbára. Szükségem volt az Átváltozásra, hogy teljesen összeálljon a kép. Szerettem volna elmondani nektek az igazságot, és azt: van rá esély, hogy felülkerekedjünk.

Newt földre szegezett szemmel a fejét csóválta, majd felnézett, és végigfuttatta a tekintetét az Elöljárókon.

- Azok a bökött Alkotók tették ezt velünk, nem Tommy meg Teresa. Luce-nak pedig köze nem volt ehhez az egészhez. Nem ők voltak, hanem az Alkotók. És nagyon meg fogják ezt bánni.

- Persze, persze - legyintett Minho. - Ki a plottyot érdekel ez az egész? Térjünk már rá a szökésre.

Lucy úgy érezte, mintha tűzijáték robbant volna a gyomrában és nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Hihetetlenül boldog volt, hogy a többiek is úgy kitartottak mellettük, ahogy ők kitartottak értük. Mindegy, mi történt a múltban, ők már összetartoznak és vissza fogják fizetni az Alkotóknak azt, amit kaptak tőlük. Kerül, amibe kerül.

Thomas szintén csillogó szemekkel nézett végig az Elöljárókon, majd újult erővel folytatta.

- Van egy számítógépes terminál egy olyan helyen, ahol még senki sem keresgélt. A kód ki fogja nyitni az ajtót, amin kijutunk az Útvesztőből. Talán még a Siratókat is leállítja, hogy ne jöjjenek utánunk. Csak túl kell élnünk az oda vezető utat.

- Egy hely, ahol még nem keresgéltünk? - kérdezte Alby hitetlenkedve. - Szerinted mit csináltunk az elmúlt két évben?

- Bízz bennem, ott még senki se járt. Eddig csak egy embernek fordult meg a fejében a gondolat, hogy ott talán kijuthatunk, de szerintem ő maga sem hitte, hogy tényleg az lesz a kijárat.

Lucyra nézett, aki értette a célzást. És ahogy Thomas mondta, nem akarta elhinni, hogy tényleg oda kell menniük. Ám azt is tudta, hogy ez az egyetlen lehetséges út.

- Ugye nem?

- De.

- Ez öngyilkosság.

- Az.

- Benne vagyok - vigyorodott el Lucy, amit ő maga sem értett, de már csak nevetni tudott a helyzetükön. Az agya ráadásul rögtön maximális fokozatra kapcsolt és rögtön elkezdett azon gondolkodni, hogyan tudnák mégis megúszni. - És ha kijutottunk, az összes Alkotónak kitekerem a nyakát.

Minho felállt.

- Mi a bökött életről beszéltek? - kérdezte.

- Arról - fordult felé Lucy -, hogy az egyetlen kiút felé vezető út gyakorlatilag öngyilkosság. Nekünk fognak esni a Siratók, ha megpróbáljuk. Az összes, egyszerre. Ez a végső próba.

- Szóval, hol van? - kérdezte Newt előrehajolva.

- A Szikla alatt - válaszolta Thomas. - Át kell mennünk a Sirató-odún.

Mindenki egyszerre kezdett beszélni. Lucy a nagy hangzavarban nem tudta kivenni, ki mit üvöltözött, de mielőtt ismét a plafonra lőhetett volna, hogy elcsendesítse őket, Alby felpattant és ez elég volt arra, hogy mindenki elhallgasson.

- Igazatok van - nézett először Thomasra, majd Lucy felé fordult és a szemébe fúrta a tekintetét. - Ez tényleg öngyilkosság. De ha jól sejtem, szerinted lehetséges.

- Így van - bólintott Lucy. - Most, hogy tudjuk, hol van a Siratók gyenge pontja, reális esélyünk van legyőzni őket. Ráadásul már képes vagyok olyan fegyvereket létrehozni, amik képesek megsebesíteni őket hosszú távról is, így lehet, hogy sikerül viszonylag rövidre zárni a küzdelmet. Ez persze attól is függ, mennyivel állunk szemben.

- Micsoda? - tátotta el a száját Thomas. - Mióta?

- Majd elmesélem - intette le Lucy. - De a lényeg, hogy mielőtt elindulunk, mindenkit kiokosítok a Siratókról, minimálisan megtanítom nekik, hogyan bánjanak a karddal és a lándzsával és igyekszem megtanítani nekik, hogyan öljenek meg egy Siratót. Szerintem minél hamarabb el kell indulnunk, hogy a lehető legtöbben legyünk ellenük.

- Egyetértek - állt fel Newt is. - Ha ilyen szempontból nézzük a dolgokat, máris nem tűnik annyira lehetetlennek.

- Elment az eszetek? - horkant fel Serpenyő. - Az Útvesztőből nem tudunk kijutni, és ez az ötlet, hogy beállítsunk a Siratók bulijára, a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. Ennyi erővel itt is felvághatnánk az ereinket.

- Minden jobb annál, mint hogy itt üljünk tétlenül és várjuk a halált - vágta rá Minho. - Majd lerendezzük az Alkotókat, ha kiértünk. Egyelőre a terveik szerint kell cselekednünk, és át kell vágnunk a Sirató-odún, hogy megszökjünk. Ha közben páran meghalunk, akkor nincs mit tenni.

Éles vita robbant ki az Elöljárók között, és mindenki egyszerre beszélt. Végül Newt hallgattatott el mindenkit egy erőteljes kiáltással.

Miután mindenki elcsendesedett, Thomas újra szót kért.

- Én már döntöttem. Lemegyek az Odúba, vagy meghalok az odaúton. Úgy tűnik, Alby, Newt, Minho és Lucy is velem tart, és biztos vagyok benne, hogy Teresa is csatlakozik hozzánk. Ha elég ideig fel tudjuk tartóztatni a Siratókat ahhoz, hogy valaki beüsse a kódot, ami kiiktatja őket, akkor ki tudunk menni ott, ahonnan ők jönnek. Akkor átmentünk a teszten, és szembenézhetünk az Alkotókkal.

Newt mosolyában nem volt sok vidámság.

- Tegyük fel, hogy képesek vagyunk állni a sarat. Mi lesz ha megszúrnak minket? Ahhoz elég csak figyelmetlennek lenni, és ha rengetegen lesznek, szinte mindenkit sarokba tudnak szorítani, még Luce-t is. És mindegyikük ott vár majd ránk, mire a Sziklához érünk. A késlegyek mindig mindenhol ott vannak, az Alkotók tudni fogják, mikorra várjanak minket.

Thomas sokáig nem felelt, mint aki mérlegel valamit. Fehér volt, mint a fal, de a hangja nem remegett.

- Szerintem nem fognak megszúrni minket. Az Átváltozás egy olyan Változó, aminek csak idebent volt szerepe, de ennek már majdnem vége. Meg aztán lehet, hogy van egy adu ászunk.

- Igen? - kérdezte a hitetlenkedő Newt. - Alig várom, hogy megtudjam, mi az.

- Az Alkotóknak nem érdekük, hogy mindannyian meghaljunk. A teszt nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Szerintem végre megértettem, miért vannak arra programozva a Siratók, hogy naponta csak egyvalakit öljenek meg. Ha egyikünk feláldozza magát, hogy megmentse a többieket, akkor elérhetjük az Odút. Szerintem ennek így kell történnie.

Csend borult a szobára, amit a Vérház Elöljárójának hangos kacaja tört meg.

- Tessék? - kérdezte Winston villámló szemekkel. - Szóval azt mondod, hogy dobjunk valami szerencsétlen kölyköt a Siratók karmai közé, hogy megmenekülhessünk? Ez a te zseniális ötleted?

Lucy titokban egyetértett Winstonnal. Az, hogy egyikőjük feláldozza magát a többiekért, számára elfogadhatatlan gondolat volt. Ő nem akarta, hogy bárki is meghaljon. Ő úgy képzelte, hogy mind ki fognak jutni innen, persze ha logikusan végiggondolta a dolgot, akkor tudta, hogy ez csupán egy hiú ábránd.

- Igen, Winston, örülök, hogy figyelsz - felelte epésen Thomas. - És tudom is, ki lesz az a szerencsétlen kölyök.

- Igen? - kérdezte Winston. - Kicsoda?

Thomas karba fonta a kezét.

- Én.

Újra kitört a vita. Newt nyugodtan felállt, megragadta Thomas karját és elkezdte kifelé terelni a szobából, miközben halkan magyarázott neki. Lucy egy ideig a gondolataiba mélyedt, megpróbálta feldolgozni mindazt, amit hallott, majd mikor ez sikerült, felnézett és ismét a plafonra lőtt, hogy elcsendesítsen mindenkit.

- Köszönöm - szólt, mikor már mindenki rá figyelt. - Figyeljetek, Thomasból a bűntudat beszél. Felelősnek érzi magát a történtekért, azért, hogy mi itt vagyunk és így akar leszámolni a lelkiismeretével. És bár van ráció abban, amit mondott, de nem bízhatunk az Alkotók kegyelmében. Egyáltalán nincs garancia rá, hogy ha egyikünk feláldozza magát, a többieket békén hagyják a Siratók. Szerintem azzal kell számolnunk, hogy harc lesz, ráadásul nagyon véres harc. De én hiszem, hogy meg tudjuk csinálni. Nem lehetetlen a kijutás, így, hogy tudjuk, hol van a Siratók gyenge pontja. És ahogy Minho is mondta - pillantott a fiúra, aki elszánt tekintettel nézett vissza rá -: inkább harc közben haljunk meg, minthogy az életünk utolsó perceit rettegésben töltsük. Én nem vagyok hajlandó feladni, mert lehetetlennek tűnik.

- Lucynak igaza van - bólintott Alby, alaposan meglepve mindenkit. A lány maga csak egy kicsit csodálkozott a dolgon, hiszen ők ketten már kezdtek egy hullámhosszra kerülni. - Ne feledjétek, hogy ő már megölt hét Siratót, tehát tudja, hogyan kell küzdeni ellenük. És ha felkészülünk, amennyire tudunk, szerintem van esély rá, hogy kijussunk innen.

- Ez akkor is őrültség - morogta Serpenyő. - Különben is, ha igaza van Thomasnak és elég egyvalakinek meghalnia, ki vállalná be? Csak úgy állunk majd és fütyörészünk, miközben azt várjuk, hogy valaki odadobja magát a Siratóknak?

- Én kész vagyok rá - jelentette ki Lucy. Minho már nyitotta volna a száját, de megelőzte. - Ahogy Thomas és szerintem Teresa is. Tudom, hogy ez kötött össze minket a múltban - amíg ti itt voltatok és a kiutat kerestétek, mi odakintről figyeltünk titeket. Tudom, hogy bármit megtettünk volna azért, hogy kijuttassunk innen titeket és ez most sem változott. Megmondtam nektek, emlékeztek? Ha választanom kell köztem és köztetek, gondolkodás nélkül mellettetek döntök.

- Én pedig megmondtam - szólt közbe Newt, aki időközben visszatért a szobába -, hogy soha többé ne beszélj ilyenekről. Ha megcsináljuk ezt, akkor kövessük a tervet és mindenki játszon arra, hogy megússza. Mindenki. Megértetted?

Megvárta, amíg Lucy bólintott (még ha nem is vetette el teljesen az ötletet), majd a többiek felé fordult.

- Tudom, hogy bököttül féltek. Én is félek. De ez így nem élet, még annyira se, mint ezalatt a két év alatt volt. Tudjuk, hol a francos kijárat és hogyan juthatunk ki: nem ezért dolgoztunk eddig? Nem ezt akartuk? Akkor meg mit szerencsétlenkedtek? Teljesen logikus, hogy az Alkotók, akik eddig is szépen szopattak minket, nem fognak olyan simán kiengedni innen. Szóval szedjétek össze magatokat, mert itt mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell vezetni a többieket. Még ha félünk is, ez nem akadályozhat minket.

Newt, Alby, Minho és Lucy addig folytatták a motivációs beszédeket, míg szépen mindenkit meg nem győztek, hogy érdemesebb megpróbálni, mint itt ülni és várni a halált. Serpenyő ellenkezett a legtovább, de végül ő is belement a dologba. Ezután összerakták a tervet és az időbeosztást, hogy ki mikor mit csinál, és hogy Lucynak mennyi ideje lesz megtartania a gyorstalpalót. Mikor ezzel is megvoltak, a Gyűlést berekesztették és minden Elöljáró elindult, hogy összeterelje a beosztottjait és ismertessék velük a tervet.

Lucy és Newt a Doboz felé vették az útjukat, hogy tájékoztassák Thomast a fejleményekről.

- Sokkal gyorsabban ment, mint vártam - jegyezte meg a fiú.

- Az biztos - értett vele egyet Lucy. - Bár tényleg őrült ötlet, de nincs más választásunk. Inkább küzdök, mint itt ücsörögjek és féljek.

- Mindig is ilyen voltál, Luce - mosolygott rá Newt. - Az események sűrűjében van a helyed, nem a kispadon. Bármennyire utálom, hogy így van, nem igazán tudok rajta változtatni.

- Muszáj megtennem mindent azért, hogy megvédhesselek titeket - mondta a lány -, különben sosem bocsátanék meg magamnak. Így is felelősnek érzem magam, mert az Alkotóknak dolgoztam.

- Ezért akarod feláldozni magad? - kérdezte csöndesen Newt, mire Lucy megtorpant. Erre a fiú is megállt, de nem nézett rá, hanem maga elé meredt.

- Newt... - kezdte Lucy, de a fiú a szavába vágott.

- Nem, Luce - emelte fel a fejét. Az arcán ezer érzelem kavargott, barna szeme pedig szinte égette őt, ahogy ránézett. - Én nem tudom elfogadni, hogy te képes lennél megöletni magad. Miattunk vagy a bűntudatod miatt, nem számít, egyszerűen nem tudom elfogadni. Sok mindent le tudok nyelni, de ezt nem.

- De ha ezzel megmenthetnék mindenkit...

- Ilyen áldozat árán én nem vagyok hajlandó tovább élni - jelentette ki Newt, mire Lucy elsápadt. - És szerintem a többiek sem. Túl fontos vagy nekünk, hogy csak végignézzük, ahogy...

Elakadt a szava, így elfordította a fejét, nyelt egyet és erőszakosan megtörölte a szemét. Utána azonban visszafordult.

- Luce, én... - kezdte, de ismét elcsuklott a hangja. - Egyszer már azt hittem, elvesztettelek. Megszámolni se tudom, hányszor fordult meg a fejemben az, hogy Minho visszatér, de te nem vagy vele és így kell megtudnom, hogy... - Megrázta a fejét. - Már a gondolatát se tudtam elviselni. Ezért se akartalak kiengedni az Útvesztőbe. De az, hogy a szemem láttára halj meg... Luce, kérlek, ne kényszeríts, hogy végignézzem. Vagy ha mindenképp ezt akarod, akkor számolj vele, hogy megyek utánad, mert én nem vagyok hajlandó egy olyan világban élni, ahol te nem létezel.

Lucynak akkora gombóc volt a torkában, hogy képtelen volt tőle szavakat formálni. Csupán Newt szemébe fúrta a tekintetét, miközben igyekezett a pillantásával közölni azt, amit el akart mondani neki.

Hogy ő is ugyanezen oknál fogva lenne hajlandó meghozni ezt az áldozatot.