Lucy a nap hátralévő részét a Táborban töltötte. Azt még nem tudta, hogy fogja meggyőzni a srácokat, hogy most is engedjék ki küzdeni, de mivel egész nap egyedül volt, volt ideje kitalálni.

Illetve, ez így nem volt igaz, elvégre Serpenyő személyesen hozott neki ebédet, kekszet és paradicsomlevest, valamint (bár ezt titokban) egy kis szalonnát, hogy hamarabb visszanyerje az erejét. Amíg el nem kezdett enni, addig észre sem vette, mennyire éhes volt. Ám azután jóízűen falatozott, miközben hallgatta a Szakács beszámolóját arról, mi zajlik odakint. Állítólag az Építők továbbra is a Tábor megerősítésén dolgoztak, ám mindenki más tette a dolgát, ahogy eddig is. Próbáltak valamennyit megtartani abból az életükből, amit eddig éltek, még ha minden más fel is borult.

Azonban ahogy közeledett az este, Lucy tudta, hogy nem halogathatja tovább. Muszáj volt beszélnie Newttal és Albyval.

Felállt, nyújtózkodott egyet (erőnek erejével lenyelte a fájdalomnyögéseket, úgy húzódott a bőre és a sebei fájtak még), majd elindult, hogy megkeresse a két fiút. Miközben a Tábor szép lassan megtelt, ő inkább kifelé igyekezett és amint szabad levegőn volt, kutatni kezdett a két fiú után. Ám alig nézett körbe egyszer a Tisztáson, mikor megszólították.

- Te meg mit keresel itt? Ágyban kéne lenned.

Lucy megfordult, hogy szembenézzen Newttal.

- Igen, tudom, de nem tudtam pihenni, főleg így, hogy egyre nagyobb lett a hangzavar - felelte, miközben betűrt egy tincset a füle mögé. - És veled is beszélni akartam.

- Miről? - vonta fel a szemöldökét a fiú, de egy pillanat után le is esett neki. Csalódottan felnyögött. - Luce, nem kockáztathatod az életedet értünk újra és újra. Nem várhatjuk ezt el tőled, ebben igazad volt.

- Nem erről van szó - rázta meg a fejét Lucy. - Még ha nem is vártok el tőlem semmit, én nem tudnék tükörbe nézni, ha csak úgy hátradőlnék és hagynám, hogy elvigyék egyikünket minden éjszaka. Mi lenne, ha ma téged vinnének el? Vagy Chuckot? Vagy Minhót, vagy Serpenyőt, vagy Thomast? Nem élném túl, ha bármelyikőtökkel történne valami. Ezért kell kint lennem, ahol tudom, hogy megvédhetlek titeket, és hogy ha nem is sikerül, az ne a próbálkozás hiánya miatt legyen.

Mivel Newt még mindig nem reagált semmit, Lucy taktikát váltott.

- Nem leszek olyan felelőtlen, mint tegnap. Itt leszek a Tábor tetején és megpróbálok olyan távol maradni tőlük, amennyire csak lehet. Ígérem, tényleg vigyázni fogok magamra és nem kockáztatok fölöslegesen.

Ez előcsalt Newtból egy kis mosolyt, de ez gyorsan el is tűnt. Egy pillanatra félrenézett, majd visszafordult és végül beleegyezően bólintott.

- Azért arról egyszer majd el kell beszélgetnünk, hogy mi is az a fölösleges kockázat, mert nem hiszem, hogy ebben egy véleményen vagyunk - tette hozzá szigorúan, mire Lucy felnevetett. Newt sem sokáig tudta megőrizni komolyságát, ugyanis belőle is előtört egy kis kuncogás. Végigsimított a lány karján. - Légy óvatos.

- Nem az vagyok mindig? - vigyorodott el Lucy, de Newt csak a fejét csóválta, majd csatlakozott a többiekhez.

Lucy a szobájához sétált, ami csodával határos módon még mindig állt, majd felmászott rá és onnan nekiugorva sikerült elérnie a Tábor tetejének szélét. Felhúzta magát, majd felegyenesedett és körülnézett.

Nem volt olyan magasan, mint a Kilátó, de innen is szépen be lehetett látni a Tisztást. Néhányan még kint járkáltak, de ők is sietősen igyekeztek befejezni a dolgukat, hogy mielőtt fedezékbe húzódhassanak. Érdekes módon Thomas is köztük volt, aki az erdőből bóklászott elő és úgy tűnt, fejben semennyire sincs jelen. Lucynak fogalma sem volt, mi lelte. Talán csak a térképeken járt az esze, hogy hátha tudja, mire lesznek jók a szavak.

Miután az utolsó fiú is besietett a Táborba, ismét leereszkedett a kísérteties csönd a Tisztásra. Bár az őket körülvevő sötétség soha nem változott, Lucynak ilyenkor mindig az volt az érzése, mintha tényleg beesteledett volna. Lassan már kezdte megszokni, hogy így élnek, de tudta, hogy ha nem találnak ki valamit nagyon gyorsan, mindannyiukat el fogják vinni a Siratók. Pont, ahogy Gally is jósolta.

Felhangzott a gépies csattogás és a kőhöz súrlódó fém zaja. A lány pont előre meredt, így a perifériában érzékelte, hogy jobbról és balról is Siratók lépnek be a Tisztásra. Pont úgy, ahogy eddig mindig. Ha jól sejtette, most is hatan lesznek. Viszont, ami más volt, az, hogy a Nyugati Kapun át érkezők a Tuskók felé indultak, míg az Északin át érkezők a Tábor felé indultak. Nyilván arra számítottak, hogy megint az erdő felől fog támadni. Így viszont még szerencsésebb volt, hogy ide költözött.

Kettétörte a rudat, majd felragyogott a kék fény és hamarosan ott állt két minigunnal a kezében. Megcélozta a három Siratót, majd tüzet nyitott. Az energialövedékek keresztülszelték a levegőt és belecsapódtak a szörnyekbe, amik erre visítani kezdtek. A másik három erre megfordult és rémes hangot hallatva megrohamozta a Tábort.

A Siratók szétszéledtek, hogy valahogy kikerülhessék a lövedékeket, és így teljesen körbezárták a házat. Lucy erre felemelte a két minigunt és egy pillanatra sem szakítva meg a tüzelést forogni kezdett a tengelye körül. Tudta, hogy ezt nem folytathatja a végtelenségig, de nem volt jobb ötlete arra, hogyan tartsa távol a szörnyeket a barátaitól.

Úgy tűnt, hogy beválik a terve, ugyanis olyan gyorsan forgott, hogy a Siratók nem tudtak közelebb férkőzni. Ám lassan kezdett elszédülni, így megállt, hogy kifújja magát, majd a másik irányba ismét felhúzza ezt a golyókból álló falat. Azonban ennyi elég volt, hogy egy-egy Sirató a Tábor tövébe érjen és elkezdjen felmászni a falakon. Lucy újra koncentrált, majd egy-egy gépágyúval a kezeiben rohangálni kezdett, hogy sorban lelőjje azokat, akik elérték az épületet. De így is hatfelé kellett volna szakadnia, hogy elbírjon velük - egyszerűen túl sokan voltak.

Egyszer csak hátulról hatalmas reccsenés és üvegcsörömpölés hallatszott, amibe az egész ház beleremegett. Lucy zihálva odarohant, de már csak azt nézhette, ahogy a Sirató kihúzza nyálkás testét a lyukon, amiben már ott kalimpált Dave, és lerongyol, hogy az épületet megkerülve csatlakozzon a társaihoz. A lány nem habozott sokat: a puskákból kardokat készített, majd leugrott a tetőről.

A Siratón landolt, egyenesen Dave mellett. Mindkét kardjával vagdosni kezdte a húst, hogy valahogy megpróbálja kiszabadítani a fiút, de a Sirató őrjöngve forogni kezdett, így arra kellett figyelnie, hogy valahogy fent maradjon rajta. Azonban hamarosan megérkezett egy másik, amelyik a skorpiófarkát használva egyszerűen leverte a lányt a társáról.

Lucy zuhanás közben eldobta az egyik kardját, ami pont megállt a betonlapok közti résen, majd úgy pozícionálta magát, hogy lábbal nekitámaszkodhasson, és így megfogja a repülését. Egyensúlyozva megállt a fegyverén, de addigra a két Sirató már eltűnt a sarkon. Leugrott, kiszedte a kardot a földből és utánuk rohant. Viszont amikor megkerülte az épületet és kiért a Tisztásra, hirtelen megdermesztette a sokk és a félelem.

Thomas a Siratók után rohant lélekszakadva és egyenesen közéjük ugrott. Megkísérelte kiszabadítani Dave-t, mire három szörny rontott rá és elkezdték össze-vissza szúrkálni a skorpiófarkaikkal. A Táborból ekkor kirontott Newt, Teresa, Alby, Minho és még sokan mások is, mind Thomasnak kiabálva, de Lucy nem értette, mit mondtak. Thomas kézzel-lábbal kapálózott, félreütötte az egyik borzalmas fémkart, majd pedig jó nagyot rúgott valamelyik lény lüktető húsába. Lucyt megbénította a látvány, ám ezzel együtt a hőség is végigperzselte, kiszorítva minden gondolatot a fejéből.

Őt ne, sikoltotta az elméje. ŐT NE!

Nem vette észre, hogy körülötte kék fénybe borult minden, ahogy a jobb kezében lévő kard átalakult géppuskává. Csak Thomast látta, aki addig vergődött és küzdött, míg ki nem szabadult és rögtön futni kezdett visszafelé. Amint kikerült a veszélyzónából, Lucy célra tartott és lőtt.

A szokásos kék energialövedék helyett azonban egy rendes golyó hagyta el a puska csövét, ami belecsapódott az egyik Sirató húsába, de nem hátravetette, hanem rendesen megsebezte. A szörny felüvöltött és azonnal menekülőre fogta. Lucy azonban nem állt le: a másik kardból is elkészítette a géppuskát és szimultán kezdett tüzelni, és nem akart mást, csak elpusztítani ezeket a szörnyeket, amik kezet mertek emelni Thomasra.

Ám amint eltűntek a Tisztásról, Lucy rohanni kezdett Thomas felé, akit Newt és Minho már elkezdtek visszahozni. A fiú testén több tucat szúrás éktelenkedett és hevesen rángatózott. Lucy ellenőrizte a pulzusát (borzalmasan szapora volt, ráadásul helyenként kihagyott), miközben a két fiú végigcipelte Thomast a rommá tört folyosón, be egy szobába, ahol lefektették a kanapéra.

- Mit műveltél? - kiáltotta Newt közvetlen közelről az arcába. - Hogy lehettél ilyen hülye?

- Nem... - nyögte Thomas. - Newt... Te ezt nem...

- Kuss! - rivallt rá Newt. - Ne pazarold az erődet!

Lucy jelenleg túlságosan félt és aggódott ahhoz, hogy legyen ideje dühösnek lenni Thomasra. Kést készített a rúdból, amivel felszelte a fiú pólóját, hogy átnézze a sebeit. Clint és Jeff a lábait vizsgálták át. Teresa ott állt mellettük és úgy nézett Thomasra, mint aki mindjárt rosszul lesz.

- Thomas... - hallotta Chuck hangját az ajtóból. Érezhető volt rajta, hogy sír, de Lucy most nem tudott odamenni megvigasztalni. Thomasra kellett koncentrálnia.

- Tucatnyi szúrást kapott - mondta Newtnak, miközben felkapott egy viszonylag tiszta rongyot és elkezdte letörölni a vért a sebekről, amiket a tüskék okoztak neki.

- Clint, az Ellenszert! Gyorsan! - parancsolta Newt, mire a Kóronc rögtön elrohant a szérumért.

Lucy újrahajtogatta a rongyot, majd elkezdte a fiú homlokát törölgetni, amiről már folyt le a veríték. Thomas szeme fennakadt, és a teste újra és újra görcsbe rándult.

- Miért csináltad ezt? - kérdezte tőle elcsukló hangon. - Miért, te bolond?

Közben Clint visszatért és a fiú jobb könyökhajlatába gyakorlott mozdulattal szúrta be a tűt. Amint befecskendezte az anyagot, Thomas teste szinte rögtön ellazult, jelezve, hogy működik az Ellenszer. Ám ekkor mozogni kezdett a szája és ha Lucy nem hajolt volna olyan közel hozzá, nem is hallotta volna, mit mond.

- Ne aggódjatok... - lehelte. - Szándékosan csináltam...

Ezután lehunyta a szemét és elvesztette az eszméletét.

Lucy ledermedt, még a törölgetést is abbahagyta. Mert ekkor megértette, mi ment végbe Thomas fejében, hogy miért érezte szükségét ennek. Veszélyes és ostoba, rendkívül ostoba döntés volt, de már értette, mire kellett ez.

- Mit mondott? - hallotta maga mögül Minhót. - Valaki hallotta?

- Azt, hogy szándékosan tette - felelte Lucy, miközben úgy érezte, megszakad a szíve, hogy így kell látnia ezt a fiút. Tovább folytatta a homloka törülgetését, miközben egy pillanatra se vette le róla a szemét.

- Szándékosan? - visszhangozta Alby. - Thomas most már végérvényesen megőrült?

- Nem - mosolyodott el szomorúan Lucy. - Szándékosan megszúratta magát. Átváltozik, hogy visszanyerje az emlékeit, amik hátha segíthetnek nekünk kijutni.

- Ez egy idióta - túrt bele a hajába Newt idegesen. - A legnagyobb bököttfejű idióta, akit valaha láttam.

Thomas békéje eddig tartott, ekkor ugyanis ismét görcsberándult a teste, miközben összeszorította a fogát. A szúrásokból kiindulva mintha valamiféle méreg terjedt volna szét a testében, úgy dagadtak ki feketén lassan az erei. Zihálni kezdett és hamarosan feltört a torkán az első sikoly.

- Jó, mindenki kifelé - parancsolta Alby. - Gyerünk. Tudjátok, ilyenkor mi a szabály.

- Luce, gyere - fogta meg a lány vállát Newt. Lucy azonban csak nyomott egy hosszú csókot Thomas homlokára, mintha így erőt adhatott volna neki az Átváltozáshoz, majd felállt és senkire sem nézve kisétált a szobából.

A nap további részében nem szólt senkihez. Próbált a Thomastól legtávolabb eső szobában aludni, de a fiú sikolyaitól képtelen volt lehunyni a szemét. Chuck végig az oldalához nyomta magát, miközben a vállába sírt, ő pedig a fejét simogatta. Nem tudott másra koncentrálni, csak a szörnyű hangokra, amik Thomas szobájából hallatszottak.

Ám az elmúlt napok megpróbáltatásai miatt olyan fáradt volt, hogy konkrétan átaludta a következő Sirató-támadást. Csak másnap reggel értesült róla, hogy az éjjel elvitték Billyt, meg hogy Thomas a Dutyiban töltötte az éjszakát, miközben Teresa végig mellette volt. Lucy ezután kivette a részét a javításokból, de a Tábor kezdett egyre jobban egy hurrikán által összehordott farakásra emlékeztetni, mint egy rendes épületre. Akkor éjjel aztán hadba állította az új fegyvereit is és bár sikerült kiterítenie két Siratót, a maradék négy közül egy így is elvitte Zartot. Egyre inkább úgy érezte, hogy minden erőfeszítése hiábavaló, hogy semmit sem ér az, amit tesz.

Viszont emiatt volt két halott Siratójuk, amit kedvükre felboncolhattak. Wintson vezetésével a Nyesők alaposan nekiestek a szörnyek (bár egyiküknek sem volt gusztusa hozzá) és igyekeztek rájönni, hogyan működnek és mik a gyengepontjaik. Lucy a napi pihenője után alaposan ki is faggatta.

- Az egésznek egy nagy fémváza van - magyarázta a Nyeső. - Mint egy csontváz. Azonban csak a testét borítja hús, a lábait nem fedi semmi. A farkában van a tű és a méreg, amivel megszúrhat minket, a végén lévő háromkarú kampóval pedig meg tud ragadni dolgokat.

- Igen, tapasztaltam - simított végig észrevétlenül a bal karján Lucy. - A tüskéknek mi lehet a célja?

- Passz. Szerintem csak azért vannak, hogy félelmetesebbnek tegyék őket. Ezenkívül találtunk valami adóvevő-féleséget a fejében, ami összeköttetésben állt az egész fémvázzal - vezette Winston Lucyt a lény fejéhez, amiből kilógott egy nagy, henger alakú tárgy. A hátsó részéből apró szálak sokasága tartott a fémvázhoz és a farokhoz, de a húsban is felfedezhetőek voltak. Ezek közül jó pár el volt nyesve, ahogy a Nyesők felboncolták a szörnyet.

- Valószínűleg ezzel irányítják őket távolról - gondolkodott hangosan Lucy. - Ez lehet a Sirató „agya", a fonalak meg az „idegei", amik mozgatják a testét. Ezek szerint ha túl nagy kárt okozunk bennük, a Sirató lebénul és így nem árthat nekünk többet. A farkában való méreg valószínűleg roncsolja a fémszálakat, ezért esett össze az, amelyikkel a Hetes Zónában találkoztam.

Lucy tekintete visszatért az adóvevőre. Gondolatai egyre gyorsabban száguldottak.

- Szerintem, ha elpusztítjuk ezt - mutatott a hengerre -, akkor azzal megöljük őket. Ha elveszik az összeköttetés, nem irányíthatják tovább, és még ha képes is önállóan cselekedni, szerintem ebben lehet az az egység is, amelyik képes önállóan gondolkodni. De ha ezt elpusztítjuk, azzal elpusztítjuk a Siratót is.

- Ebből engem őszintén csak az utolsó mondat érdekelt - hallotta maga mögül Minho hangját. Lucy megfordult, így láthatta, hogy a fiú jó öt méterre áll tőlük és nem úgy tűnt, mint aki közelebb akar jönni.

- Persze ez csak elmélet - tette hozzá gyorsan Lucy. - De ma éjjel letesztelem.

Akkor este kiderült, hogy ez már nem csak elmélet, hanem nagyon is helyes megállapítás. Lucy a kardjával Siratóról Siratóra ugrált, miközben igyekezett a puskájával úgy összeroncsolni a szörnyek lábait, hogy azok ne mozoghassanak olyan gyorsan. Ezzel, hogy tudta, pontosan hová kell döfnie, már négy Siratóval végzett. Ám azt is kitalálta, hogy az Alkotók figyelték őket, mert most tizenkettő Sirató érkezett, hogy - és erre Lucy csak azután jött rá, hogy visszavonultak Jacksonnal - az elesett társaikat is elvonszolják.

Lucy azonban nem adta fel, folyamatosan tüzelt rájuk, de létszámfölényük miatt így is képesek voltak elmenekülni. Így mikor a fiúk előmerészkedtek, már csak a nagy üresség fogadta őket.

A lány hamarosan Thomas szobájában találta magát. A fiú jó ideje már egy hangot sem adott ki, a rángások is elmúltak, ahogy az erek is visszatértek normális állapotukba. Minden arra utalt, hogy Thomas hamarosan túllesz az egészen, és nemsokára felébred.

Chuck is ott ült az oldalán és néha megszólította, mintha abban bízott volna, hogy Thomas valamikor válaszolni fog. Lucy a földön térdelt és a fiú kezét fogva lehajtotta a fejét az ágyra, így hallgatva Chuck mondanivalóját. A szemhéja egyre jobban elnehezült, végül a tudata alámerült az álomtalan álmok világába.

Arra kelt fel, hogy valaki gyengéden a fejét simogatja. Olyan jól esett neki, hogy nem szívesen akart megmozdulni, de aztán az illető megszólította.

- Lucy, kelj fel. Fontos híreim vannak.

A lány szeme kipattan és felkapta a fejét.

Az ágyban ott ült Thomas; kócos hajával, tiszta tekintetével és hihetetlenül meleg mosolyával.