Lucy arra ébredt fel, hogy valaki beszél hozzá. Azonban a szemét sem kellett kinyitnia ahhoz, hogy tudja, ki az.

- ...és így most minden Futár kint tölti az éjszakát az Útvesztőben. A károkat az Építők javarészt helyrehozták, és reméljük, hogy mivel egész nap dolgoztak, tovább bírják, mint tegnap. Amúgy egy óra múlva kellene záródnia a kapuknak és arra gondoltam, hogy most már bejövök és felkeltelek, hogy legyen időd rendesen felébredni, mielőtt jönnek a Siratók, de már fél órája beszélek és meg se mozdultál, szóval nem tudom, most hívnom kéne egy Kóroncot vagy...

- Vagy csak türelmesnek kell lenned és előbb-utóbb felkelek - nyögte Lucy, miközben a hátára fordult és kinyitotta a szemét. Chuck vigyorgott rá, mintha nem lenne semmi gond a világon és Lucynak hirtelen minden gondja elszállt. Bármit megadott volna, hogy a fiú arcán továbbra is csak ezt lássa.

- Jó reggelt, Lucy! - köszöntötte Chuck. - Vagyis inkább jó estét. Egy óra múlva záródnak a kapuk.

- Igen, azt felfogtam - ült fel a lány, miközben ásított egyet. - Nem gondoltam volna, hogy az egész napot átalszom. Miről maradtam le?

- Fú, azt sem tudom, hol kezdjem - jött izgalomba Chuck azonnal. - Képzeld, Thomas és a barátnője megfejtették a térképeket.

Lucy annyira nem ezt várta, hogy pár másodpercig csak pislogás nélkül meredt a fiúra. Aztán felpattant, de olyan hévvel, hogy Chuck a földön landolt.

- Micsoda? - hápogta döbbenten. - Mi az, hogy megfejtették?

- Nem igazán értem, de egy csomóan a Térképszobában dolgoznak. A másik lány is ott van, meg Newt és Alby is. A Futárok, köztük Minho és Thomas most kint vannak az Útvesztőben és arra készülnek, hogy kint töltsék az éjszakát. Newt azt mondta, hogy téged ne ébresszenek fel, hogy ki tudd pihenni magad...

De Lucy már nem figyelt rá. Kirontott az ajtón, majd amint füvet érzett a talpa alatt, azonnal a Térképszoba felé vette az irányt. Úgy érezte, mintha szétrobbanna az indulattól és a rengeteg felkavart érzelemtől.

Persze, hogy akkor kell kidőlnie, mikor minden fontos fejlemény történik. Teljesen haszontalannak érezte magát, hiszen amíg ő aludt, addig mindenki más a kijutásért vagy a túlélésért dolgozott. Mintha neki a Siratókkal való harcon kívül nem lenne más haszna, mintha ő nem létezne semmi másért, csak ezért. A gondolat olyannyira kiborította, hogy az amiatt érzett haragot is teljesen idegennek érezte.

Mindez azonban nem állította meg abban, hogy berontson a Térképszobába és magyarázatot követeljen. Mégis, mikor meglátta, mi folyik ott, megtorpant és csak bámult zihálva.

Az asztalokon halomban álltak a négyzetek, amik valamiért sütőpapírból voltak kivágva és mindegyiken egy-egy térkép szerepelt. Voltak, akik újabb lapokat vágtak ki, mások másoltak, megint mások pedig Alby és Teresa (mikor lettek ezek ilyen jóba? Alby azelőtt ki nem állhatta) segítségével egymásba illesztették a darabokat. Newt pedig valamit irkált egy lapra. Az érkezésére azonban mindenki abbahagyta, amit csinált és felnézett. Néhány másodpercig csak bámultak egymásra, mintha az idő is megállt volna.

Newt ocsúdott fel a leggyorsabban.

- Luce! - sietett oda hozzá. - Mi történt? Baj van?

- Mi van a térképekkel? - kérdezte a lány, figyelmen kívül hagyva Newt döbbent ábrázatát. - Chuck azt mondta, megfejtettétek őket.

- Igen - felelte Teresa és intett, hogy jöjjön oda. Lucy engedelmeskedett és lenézett az asztalra: azon egymásra rakva feküdtek a térképek, amik áttetsző mivoltuk miatt tökéletesen kiadtak betűket. Most egymás után épp a H, az A, az L, az Á és megint L betűket.

- HALÁL? - nézett a lányre kérdőn Lucy.

- Ez egy a szavak közül, amiket az Útvesztő kibetűz - magyarázta Teresa. - Thomas rájött, hogy a falak mozgása, ha egymáshoz viszonyítjuk a zónákat egy adott napon, akkor kiadnak egy betűt. Minden nap mást. Eddig hat szót találtunk - emelte fel Newt jegyzetét és megmutatta.

LEBEG
FOGD
VÉR
HALÁL
MEREV
NYOMD

- Viszont egy ideje már csak ezeket ismételgeti, szóval szerintem lassan abbahagyhatjuk - folytatta Teresa. - De biztosra akarunk menni, így még végignézünk pár hetet. A NYOMD után mindig van egy hét, amikor egyetlen betű se bukkan fel, majd minden újrakezdődik a LEBEG szóval, ezért úgy gondoljuk, ez lehet az első szó, a többi meg utána következik.

- És mire megyünk velük? - tette fel az újabb kérdést Lucy. Nyersebb volt, mint akarta, de jelen pillanatban csak az érdekelte, hogy bepótoljon mindent, amiből kimaradt.

- Még nincs ötletünk. De már ez is több, mint a semmi.

- Mi van veled, Luce? - kérdezte Newt, aki mindig is különösen érzékeny volt a hangulatváltozásaira. Odalépett hozzá, de Lucy erre hátrált egy lépést. - Luce?

Lucy szó nélkül sarkon fordult és kisietett a Térképszobából. Úgy érezte, megfullad odabent, hogy a négy fal rázáródik és mindent összenyom benne. De kint a Tisztáson se lett jobb a helyzet: a hatalmas falak és a szürke ég csak még rosszabbá tette a semmiből jövő klausztrofóbiáját és most először érzett valamiféle pánikot, aminek a forrását nem tudta beazonosítani.

- Luce! - szólongatta Newt, aki kitartóan követte. - Luce, állj már meg, kezdesz megijeszteni! Mi a francos élet történt?

- Miért nem ébresztettek fel? - fordult meg Lucy olyan hirtelen, hogy Newt majdnem belerohant. - Miért nem szóltatok, mikor Thomas kitalálta, mit csinálnak a térképek? Miért nem szóltatok, hogy segítsek kibetűzni a szavakat? Miért nem szóltatok, mikor a Futárok kimentek éjszakára?

- Ezt most komolyan kérdezed? - kerekedett el Newt szeme, de mivel Lucy ugyanolyan lángoló tekintettel meredt rá, muszáj volt válaszolnia. - Pihenned kellett. Nem várhatjuk el tőled, hogy mindig talpon legyél, hogy mindig ott legyél mindenhol. Nem robot vagy, hanem ember, valamikor aludnod is kell, meg enned és...

- Majd eszem, miközben várok a Siratókra! - söpörte félre ezt az érvet Lucy. Érezte, hogy kezd egyre feljebb menni benne a pumpa. - És majd alszom, mikor már nem lesz több tennivaló!

- Mikor elmentél aludni, már több mint huszonnégy órája ébren voltál! - emelte fel a hangját Newt is. - Nem eshetsz össze a fáradtságtól, miközben épp az életedért harcolsz, muszáj...

- Mert nektek csak ez számít, igaz? - suttogta Lucy. Hatalmas nyomás nehezedett a mellkasára, úgy érezte, nem kap levegőt. - Nektek csak az számít, hogy én küzdjek és küzdjek, mert van ez a hülye képességem...

- Jézusom, Luce, hallod magad? - Newt arca olyan fokú megbántottságról árulkodott, hogy Lucy szíve normál esetben összefacsarodott volna tőle. Most azonban mintha hideg lett volna, mint a jég: nem érzett semmit. - Te tényleg azt hiszed, hogy nem vagy több számunkra, mint egy fegyver? Honnan jött ez?

- Mégse szóltok, ha valami fontos történik. - Lucy tudta, hogy úgy hangzik, mint egy hisztis kislány, de nem érdekelte. Az se tűnt fel neki, hogy körülöttük mindenki a vitájukat hallgatja, még azok is, akik eddig a Térképszobában dolgoztak. - Nem szóltok, hogy megfejtettétek a térképeket, hogy a Futárok elindultak, hogy megtegyenek olyasvalamit, amit soha korábban. Én is Futár vagyok, az Isten szerelmére! Odakint kéne lennem a többiekkel! De nem, mert mindjárt jönnek a Siratók és Lucy az egyetlen, aki képes harcolni ellenük, nem igaz? A pokolba is, csak azért lettem Futár, mert kiderült ez a nyomorék képességem! Csak azért engedtetek ki az Útvesztőbe, mert hirtelen rájöttetek, hogy meg tudom vívni helyettetek a csatáitokat! Nem vagyok más számotokra, mint egy élő fegyver, amit addig el kell zárni, amíg hasznát nem veszitek!

Newt holtsápadtan bámult rá, mint aki tényleg nem hisz a fülének. Lucy zihált az indulattól, már a könnyei is kicsordultak és úgy érezte, mindjárt felrobban, ha nem szabadulhat ki innen. Erős késztetést érzett rá, hogy a Doboz után ugorjon vagy elrohanjon a Sirató-odúba és fejest ugorjon az ismeretlenbe. Bármit, csak eltűnhessen innen.

Lassan körülnézett és ekkor ébredt rá, hogy egész végig volt közönsége. Az összes tisztárs hallotta a kirohanását és mindenki döbbenten bámult rá, mint akiket őszintén meglepett, hogy ezt ő tényleg kimondta. Egyedül Alby nézett úgy rá, mint aki pontosan érti, miről beszél. Hát persze, hiszen számára sosem volt több. Mint ahogy senki számára sem.

Különben nem próbálták volna kímélni őt a következő csatára a Siratók ellen. Különben beavatták volna, mire jöttek rá.

Mivel hosszú másodperceken át senki sem mozdult, Lucy tette ezt meg: sarkon fordult és keresztülvágva a tömegen a Tuskók felé vette az irányt. A mai napon nem akart senki mással sem beszélni. Ha már nem tartják másra, csakhogy Siratókat öljön, akkor azt is fogja tenni. Különben mi értelme a létezésének?

Miközben a Kilátóban ücsörgött és próbált valami ételt leerőltetni a torkán, a viselkedésén gondolkodott. Eddig soha nem érezte, hogy ilyen gondolatai lettek volna, de most, hogy ennyi mindent megtudott, hogy ennyi mindenről lemaradt, úgy tört fel benne minden, mintha egy folyó tört volna át egy gátat. Olyan mélyről jövő harag volt ez, amit nem indokolt a tisztársak viselkedése, de amit ki kellett engednie, különben felrobbant volna.

Nem meglepő módon senki sem próbált feljönni hozzá. Sőt, még csak a Tuskókat sem merték megközelíteni. Nagy ívben elkerülték az erdőt, mintha Lucy azért is lelőné őket, hogy túl közel merészkednek. A lány érezte, hogy most borzalmasan elvetette a sulykot, de nem tudott lemenni és a szemükbe nézni. Addig nem, amíg ő maga rá nem jött, honnan is származik ez a hatalmas, eltemetett harag, hogy el tudja nekik mondani, mi miatt volt tényleg dühös.

Viszont amíg erre rá nem jön, addig inkább önkéntesen elzárkózik tőlük. Nem akarta, hogy féljenek tőle.

Lassan ismét csönd borult a Tisztásra. Lucy látta, hogy páran a Térképszobában maradtak, de a legtöbben a megerősített Táborban húzták meg magukat. Eljött egy újabb álmatlan éjszaka ideje.

Mivel eltökélt szándéka volt, hogy egyetlen életcélját maradéktalanul beteljesítse, kényszerítette magát, hogy lehiggadjon, és hideg fejjel tudjon gondolkodni. Mivel tegnap az egyik nagy problémája volt, hogy sokáig tartott lejutni a Kilátóból, így mikor már senki sem tartózkodott a Tisztáson, elrohant a Kertbe, hogy az egyik tárolóból előkeresse azt a kötelet és csigát, amit a mini-Útvesztőnél használtak. Ezenkívül magához vett egy hosszú és erős farönköt, ami majd elbírja a súlyát. Odavontatta a Tuskókhoz, majd felállította, rögzítette és a végére fúrt kötél másik végét egy nyílpuska segítségével kilőtte a Kilátó tetejére. Ezután visszamászott és ott is rögzítette a kötelet. Mivel úgy tervezte, hogy magasabb legyen, mint az őt körülvevő fák, bízott benne, hogy mikor lecsúszik rajta, nem fog fennakadni az ágakban.

Mikor mindezzel végzett, ismét elfoglalta az őrállását és folytatta a várakozást. Azonban bármennyire igyekezett higgadt maradni, az érzelmek továbbra is tomboltak benne. Nem akart mást, csak hogy végre meglássa a Siratókat, hogy végre valamin kiadhassa az eltemetett indulatait, hogy valamit addig üthessen, amíg mozgott. Épp emiatt, mikor három óra elteltével mozgás vett észre az Északi Kapuban, létrehozta a legnagyobb rakétavetőt, amit csak tudott és azonnal tüzet nyitott.

A robbanás akkora volt, hogy az egész Tisztás beleremegett. A Siratók visítása fülsértő volt, de Lucy nem törődött vele. A Nyugati Kapun berontó szörnyet is megcélozta, majd azt is telibe találta. Ám mivel a lövedékei még mindig tiszta energiából álltak, nem okoztak kárt bennük, csak hátráltatták őket. Ez viszont épp elég időt adott neki arra, hogy létrehozza a géppuskáját és megkapaszkodjon a csigában. Mikor látta, hogy a három „nyugati" Sirató felé tart, az „északiak" pedig a Tábor felé, lendületet vett és elindult lefelé. Közben egy pillanatra sem hagyta abba a tüzelést, de nem célzott mást, csak a Tábort támadó Siratókat. Az őt fenyegetőkre ügyet sem vetett.

Mikor látta, hogy a kötélpálya lassan véget ér, a puskát a földre irányította, így mikor eljött az ugrás ideje, meghúzta a ravaszt és a lendület a magasba lökte. A pályája miatt egyenesen átugrotta a felé törtető Siratókat és miután tompította az esést, rögtön futásnak eredt. A szörnyek már épp kezdték megostromolni a Tábort, de amint Lucy tüzet nyitott rájuk, kettő levált és rátámadt. A lány ismét a kilövős stratégiát választotta, ami ezúttal is eredményes volt: amint túljutott azon a két Siratón, rögtön az utolsó egyre fókuszált, figyelmen kívül hagyva azt, hogy öt épp üldözte.

A rúdból kalapácsot készített, amit meglendített és egy ütéssel leverte a Siratót, ami már a ház falán mászott. Azonban ezzel pont elég időt adott a másik ötnek, hogy utolérjék és hátbatámadják. Lucy csak azt vette észre, hogy egy kampóféleség körbezárja őt - felhasítva az oldalát és a bal karját -, felemeli, majd elhajítja. Végiggurult a betonon, minden szabad bőrfelületét lehorzsolva, és ahogy megállt, érezte, hogy a ruhája is kiszakadt pár helyen. Szédült vele a világ, hányingere volt, de mégis egy kétségbeesett kiáltás elég volt ahhoz, hogy észhez térjen.

Bár homályosan látott, mégis talpra kászálódott és igyekezett beazonosítani a hang forrását. Elhűlve látta, hogy az egyik Sirató már át is szakította a Tábor egyik fával borított részét és a testével fogságba ejtette az egyik fiút. Mivel csillagokat látott a fájdalomtól, nem látta jól, ki volt az, de nem is érdekelte: azonnal rohanni kezdett a szörnyek felé.

A Siratók azonban rá se hederítettek. Amint megszerezték, amiért jöttek, rögtön a Nyugati Kapu felé vették az irányt. Lucy viszont nem lassított, gondolkodás nélkül követte őket - vagyis csak követte volna, ha valaki nem állítja meg.

- Ne csináld, Luce! - kiáltotta Newt, sikeresen elkapva a bal csuklóját, amin már ragadt a rászáradt vér. Lucy már rég kiszabadította volna magát, ha nem látja meg a fiú könnyektől csillogó arcát és könyörgő tekintetét. A háttérben már felgyúltak a fények a Táborban. - Kérlek. Nem veszíthetlek el.

Halk, elcsukló hangja elég volt, hogy Lucy lábai engedelmeskedjenek neki, hiába akart a lány még mindig az elragadt fiú után menni. Ám már az elméje is tudta, hogy a Siratók túlságosan messze voltak és esélye sem volt, hogy utolérje őket. Egyszerűen nem volt elég gyors.

- Ki...? - kérdezte majdhogynem hang nélkül. A jobb keze remegett, és a gépágyú vészesen szikrázott.

Newt úgy tűnt, nem akar válaszolni, de végül mégiscsak megtette.

- Adam.

A gépágyú elsülésének hangja elnyomta Lucy gyomorba vágó üvöltését.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Öhm... nos.

Tudom, hogy ez borzalmasan éles váltásnak tűnik, de minden meg lesz magyarázva, ígérem. És nem kell sokat várnotok, már a következő részben megkapjátok a válaszok egy részét. De higgyétek el, azzal is elégedettek lesztek.

További szép estét mindenkinek és jó éjt!
Anna