Másnap reggel magától kelt fel. Egy darabig ismeretlennek találta maga körül a környezetet, aztán már rájött, hogy az új szobájában van. Ablak híján a lámpa adott egy kis fényt, amit Lucy még előző nap kapcsolt fel, mikor bejött. Gyorsan átöltözött: farmert vett fel ujjatlan pólóval, a haját pedig összefogta. Előkereste a bakancsot, amit a tegnapi pakolásnál megtalált, felhúzta és elindult kifelé. Amikor kinyitotta az ajtót, majdnem beleütközött valakibe.

- Nocsak, milyen sietős valakinek! - jegyezte meg Newt vigyorogva. - Csak nem titkos randid van?

Lucy még csak el se mosolyodott. Sőt, úgy látta, hogy Newt vigyora sem volt túl őszinte.

- Nem, csupán téged akartalak megkeresni - felelte.

Newt láthatóan meghökkent a válaszon.

- Engem? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen. Alby azt mondta, te osztasz be minden nap egy Elöljáróhoz. Meg akartam kérdezni, mi lesz ma a feladatom.

Newt szinte már csalódottnak tűnt, de ez olyan gyorsan tűnt el az arcáról, hogy Lucy kételkedni kezdett abban, hogy jól látta-e.

- Az újoncok mindig a francos Nyesőknél kezdik - mondta, miközben megfordult, és a Vérház felé indult. Lucy mellé szegődött.

- Szóval malacokat kell majd levágnom? - kérdezte halálos nyugalommal és tárgyilagossággal. Newt feléfordult és a lány arckifejezése láttán elnevette magát. Lucy is csak eddig bírta, ugyanolyan jóízűen nevetett, mint Newt.

- Serpenyő hentesáruinak felvagdalása csak egy része a feladatnak - magyarázta a fiú. - A Nyesők csinálnak mindent, ami a jószágokkal kapcsolatos. Winston az Elöljárójuk - vicces srác, ahhoz képest, hogy meglepően élvezi a feladatát.

- Talán állatokat ölt ezelőtt - jegyezte meg Lucy, majd összenézett Newttal és újra elnevették magukat.

Nemsokára a Vérház pajtája előtt álltak. Tehenek bőgtek, bárányok bégettek és malacok röfögtek körülötte. Valahol egy kutya ugatott és nemsokára meg is jelent Winston.

- Jó reggelt! - köszönt. - Üdv, Zöldfül! Kész vagy az első munkanapodra?

- Még szép - felelte Lucy. - Legalább csinálok valami hasznosat.

- Este érted jövök, Luce - búcsúzott Newt. - Ne kelljen azt hallanom, hogy lazsálsz, különben nem tudom tovább győzködni Albyt, hogy hasznos vagy.

- Ne aggódj, Alby nem tudja, kiről is beszél - kacsintott Lucy Newtra, majd Winston társaságában belépett a Vérházba.

Az első órában Winston körbevezette őt, megmutatva, melyik karámban melyik állatokat tartják, hol vannak a csirkék, meg a pulykák. A kutya, egy Vau nevű szemtelen labrador nem tágított Lucy mellől, de a lány nem bánta, hiszen aranyos volt, ahogy mindig odadörgölőzött hozzá. Arra a kérdésre, hogy honnan jött a kutya, Winston azt válaszolta, hogy Vau mindig is itt volt. Szerencsére a nevét csak viccből kapta, és igazából nagyon csendes állatnak bizonyult.

A második órában Lucy az állatokat gondozta. A karámokat és az ólakat végigjárva megetette őket, javítgatta a kerítéseket, összeszedte a rengeteg plottyot. Végiggondolva érdekesnek találta, hogy már fel is veszi a helyi nyelvjárást, pedig még csak a harmadik napját töltötte a Tisztáson. A harmadik órában végig kellett néznie, ahogy Winston levág egy disznót és lassan előkészíti az állat étkezésre szánt részeit. Lucynak meglepő módon hamar sikerült elvonatkoztatnia a ténytől, hogy egy élőlény pusztult el a szeme láttára és érdekes módon a belsőségektől sem viszolygott. Sőt, a végén még be is segített Winstonnak, a fiú nem kis meglepettségére.

Mikor eljött az ebédszünet, Winston azt mondta, nyugodtan menjen egyedül, ő személy szerint inkább a Vérháznál maradna. Lucy nem tiltakozott. Az elmúlt órákban javarészt a fiú rosszabbnál rosszabb vicceit hallgatta, így jó volt egy kis magány és csönd körülötte. Persze, amint leült, egy tucat fiú vette körül és láthatóan nem szándékoztak elmenni. Lucy legszívesebben olyan kicsire húzta volna össze magát, amennyire csak tudta volna. Szerencsére Newt hamar megjelent és elzavarta őket, így Lucy végre fellélegezhetett. Newt társasága nem zavarta és mellette legalább a többi fiú is békén hagyta.

Ebéd után visszatért a Vérházba és tovább segített Winstonnak a feldolgozásban. Ez sokkal hosszabb ideig tartott, mint azt gondolta volna és mire észbekapott, már záródtak a kapuk. Közben Serpenyő is eljött a feldolgozott áruért, amiből a mai vacsorát akarta elkészíteni. Mikor Lucy kilépett a Vérházból, végignézett magán: a farmerját vérfoltok borították ott, ahol a kötény már nem takarta, a kezeire is rászáradt a vér, így úgy nézhetett ki, mint egy vérengző sorozatgyilkos. Nem is csodálkozott azon, hogy amint Newt meglátta őt, nevetésben tört ki.

- Mit csináltatok odabent? - kérdezte, ahogy végignézett Lucyn. - Kivégeztetek egy teljes állományt?

- Csak egy malacot vágtunk le - felelte Lucy. - Ha tudom, hogy ennyire véres ez a meló, más ruhát veszel fel reggel. Most mindent moshatok ki.

- Ilyen megnyilvánulást sem hallottam még - jelent meg Winston Lucy mögött.

- Hogy teljesített? - kérdezte Newt a fiútól.

- Mindent megcsinált, amit mondtam neki és első próbálkozásra egész szépen oldotta meg a feladatait - összegezte Winston. - Ja, és ő volt az első Zöldfül, aki besegített a feldolgozásnál.

Newt nem tűnt meglepettnek. Úgy mosolygott, mint aki tudta előre, hogy Lucy ilyen jól fog dolgozni.

- Igen, a ruhája állapotából kitaláltam - mondta. - Kösz, Winston.

- Hé, ne akarj már ilyen gyorsan lerázni! - méltatlankodott Winston. - Nem okés, hogy csak te tarthatod meg magadnak, minket meg elhajtasz a közeléből.

- Ha te is velünk akarsz jönni a fürdőszobába ruhákat mosni, akkor légy a vendégünk - vonta meg a vállát Newt és elindult a Tábor felé. Lucy gyorsan a nyomába szegődött, de még visszanézett és látta, ahogy Winston motyogva indul el Serpenyőhöz, az ellenkező irányba.

- Tényleg mindenkit elhajtasz a közelemből? - kérdezte Lucy.

- Ha nem tenném, lélegezni se tudnál a rád akaszkodó bököttektől - felelte Newt. - Mindenkinek megmozgattad a fantáziáját, ezt kár tagadni. De muszáj fenntartanunk a rendet, ha azt akarjuk, hogy az egész francos Tisztás tovább működjön. Nem engedhetjük meg, hogy a jelenléted mindent felborítson.

Mintha én kértem volna, hogy ideküldjenek, gondolta mérgesen Lucy, de egy szót sem szólt. Kezdte azt hinni, hogy Newt is csak egy problémaként kezeli, amiből akár előnyt is kovácsolhatnak. A tegnap ébredő bizalma a fiú iránt egy csapásra semmivé foszlott.

Newt nyilván látta az arcán a mérgét, mert így szólt:

- Ne vedd magadra, Luce. Ez nem ellened szól. De azok, akik ellustulnak, legyen bármi az oka, könnyen elkeserednek és feladják. Ez ilyen egyszerű. És nem veszíthetünk több embert: elegek azok, akik idáig meghaltak.

A Tábor fürdőszobája eléggé lepukkant volt, de ahhoz képest szépen karban volt tartva: a csempe kifakult, egy darab zuhany volt felszerelve a falra és középen a lefolyóból elég érdekes szag áramlott. De minden tiszta volt és sehol sem volt penész. Amíg Newt elment edényért és mosószerért, ami kiszedi a vért, Lucy gyorsan átöltözött a szobájában és mire a fiú visszatért, már készen várta őt a mosnivaló ruhával.

- Gyors vagy - jegyezte meg Newt, amint kipakolt az edényből. - Azt hittem, a lányok sokáig elvacakolnak az öltözködéssel.

- Itt nincs értelme kicsinosítanom magam - vonta meg a vállát Lucy. - Nem akarom még jobban magamra szedni a fiúkat, így se hagynak békén.

Newt egyszerre tűnt elégedettnek és csalódottnak, mintha ez a két érzés viaskodott volna benne. Lucy furcsának találta, hogy ilyen jól tudott olvasni az arcáról, de gyorsan túllépett ezen.

- Nem kell itt maradnod - szólt Lucy. - Biztosan van más hely, ahol besegíthetsz és fontosabb, mint az én ruháim.

Semmi támadó nem volt a hangjában. Csupán logikusan végiggondolta, hogy vezetőhelyettesként Newtnak biztos ezer jobb dolga lenne, mint az ő ruháiból dörzsölni a vért. Ám a fiú nem mozdult, csak leemelte a zuhanyfejet, megnyitotta a vizet és a kezébe vette a farmert.

- Az lehet, viszont sehol sem érezném magam olyan jól, mint veled - felelte. - Még ha csak mosunk is.

Lucy próbálta leplezni és egyetlen arcizma se rendült, ám a szíve nem akart lassítani. Nem értette, mi történik vele hirtelen. Úgy érezte, ha nem foglalná le a kezét a súrolással, látszana a remegése. Nem tudott és nem is akart Newtra nézni. Ha megtenné, még a végén el is vörösödne. Nem értette, mi szállta meg hirtelen.

- Te legalább nem beszélsz össze mindenféle plottyot, mint a többiek - fejtette ki Newt, ezzel tönkre is téve a pillanat varázsát. Már ha létezett olyan; Lucy ugyanis az egész, három másodpercben benne lezajlott dolgot a képzeletének tulajdonította.

Newt szerencsére semmit sem vett észre Lucy különös viselkedéséből. Abban a negyed órában, amíg a ruhákat mosták, többnyire hallgattak és dolgoztak. Lassan a lefolyó felé tartó víz vörös színűre változott, ahogy magával vitte a vért, ki tudja hová. Lucy néha felpillantott Newtra, de a fiú akkor mindig a mosnivalóra figyelt. Ám néha úgy érezte, hogy a fiú őt figyeli, de a tekintetük sosem találkozott.

Amikor végeztek, Lucy megköszönte Newtnak a segítséget, majd a szobájába visszatérve kifeszített egy kötelet, átvetette rajta a ruháit, hogy megszáradjanak, végül elindult vacsorázni. Miközben sorban állt Serpenyőnél az adagjáért, arra gondolt, hogy ez a Tisztás talán mégsem olyan rossz hely. Csak adni kell neki egy esélyt.