Negyvenkilencedik fejezet
A mai fejezetet a következő embereknek ajánlom:
Köszönöm, hogy visszajeleztetek nekem, nagyon jól esett és a ti kedvetekért jöttem egy extra hosszú résszel! (Legalábbis Útvesztő viszonylatban.) Jó olvasást!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mikor bekanyarodtak az utolsó sarkon, az elsők, akiket megláttak, azok Thomas és Newt voltak. A Kapuban álltak és egymással beszélgettek, de amint észrevették őket, rögtön abbahagyták és hamarosan Thomas kiáltott ki hozzájuk.
- Teljesen elment az eszetek?!
- Ajjaj - sandított Minhóra Lucy. - Elég zabosnak tűnik.
- Végül is csak a Siratók után rohantál, én meg utánad mindenféle fegyver nélkül - mosolygott Minho úgy, hogy még a fogai is kilátszottak. Lucy nem is emlékezett rá, mikor látta ezt utoljára és most döbbent rá, mennyire hiányzott neki. - Elég nagy őrültség volt, valljuk be.
Ahogy közeledtek a Tisztáshoz, Lucy végigmérte az előtte álló két fiút. Thomas sértetlennek tűnt, Newt azonban egy fehér törölközőt szorított a fejéhez, ami már át is ázott vérrel. Automatikusan felgyorsított és szinte a fiú nyakába ugrott, amint visszaért.
- Mi történt? Úristen, ugye jól vagy? - hadarta, miközben elszedte a törölközőt, hogy megnézze Newt sebét. A fiú haja kicsit megnehezítette a dolgot, de sikerült kivennie egy hét centis vágást a fejbőrén, amiből még mindig folyt a vér.
- Gally fejbevágott egy deszkával, mikor letépte azt az ablakról - felelte Newt, megmosolyogva a lány aggodalmaskodását. Lucy közben újrahajtogatta a törölközőt, hogy megkeresse a még tiszta részeit, majd visszaszorította a fiú fejére, miközben a szemein nézte, hogy nincs-e agyrázkódása. - Bököttül fáj, de amúgy jól vagyok.
- Mit keresett ott Gally? - kérdezte most Lucy, aki azért végigtapogatta Newt fejét, hogy biztos nem kerülte el semmi a figyelmét. A vérző sebét leszámítva azonban tényleg nem volt semmi baja. - Amíg fent voltam a Kilátóban, addig nem láttam, szóval azután kellett megérkeznie, hogy harcba szálltam a Siratókkal.
- Egyszer csak berontott a szobába, ahol voltunk - kezdte mesélni Thomas, aki szemmel láthatóan küzdött azzal, hogy visszatartsa a mosolyát (de mi oka volt mosolyogni?). - Teljesen megőrült. Arról kezdett kiabálni, hogy a Siratók minden éjjel elviszik egyikünket, amíg vége nem lesz. Aztán letépte a deszkákat az ablakról, majd hagyta, hogy a Sirató elvigye.
- Azt a minden éjjel egyet dolgot nekem is mondta - lépett egyet hátra Lucy, miután megbizonyosodott, hogy Newtnak tényleg nincs más sérülése. - Mielőtt a Siratók levitték volna a Sirató-odúba.
- Szóval odamennek? - kérdezte Newt. - Tényleg az a tanyájuk?
- Bingó - felelte Minho. - Hogy vannak a többiek?
Newt a Tábor felé intett, ahonnan néhányan már előmerészkedtek. Szinte mindegyikük sokkos állapotban volt és úgy pislogtak körbe, mintha bármelyik pillanatban rájuk ronthatna egy Sirató.
- Mindenki traumatizálva van, de senki sem sérült meg - felelte Newt, majd suttogva hozzátette. - Öregem, micsoda egy éjszaka!
- Ha igaza van Gallynek, még vissza fognak jönni - mondta Lucy. - A lehető legtöbb kárt helyre kell hozni, hogy a Tábor állja a következő ostromot. A maiak alapján megpróbálok kidolgozni egy jobb tervet, hogy megakadályozzam azt, hogy elvigyék valamelyikünket.
- Te - kerülte meg Newt és elkezdte a Tábor felé tolni - most aludni mész. Bízd ránk a többit, te pihend ki magad.
- Azt már nem! - vetette meg a lábát Lucy és szembefordult a fiúval. - Segítenem kell az újjáépítésnél meg ki kell találnom egy csapdát a Siratóknak, meg...
- Luce - fogott rá a két karjára Newt, megakasztva a szóáradatát. - Mindezeket mi is meg tudjuk csinálni. Ahogy téged ismerlek, úgyis csak pár órát fogsz aludni és akkor is bőven lesz időd mindent kiagyalni. De most menj és feküdj le aludni. Pihend ki magad, különben nem fogod bírni a ma esti harcot. Még a szuperhősöknek is kell a pihenés.
- Nem vagyok szuperhős - tiltakozott Lucy, de ezt már nem tudta megállni mosolygás nélkül. Eszébe jutott, mit mondott neki Minho a Sziklánál és azt most Newt szavai is alátámasztották. Így végül beletörődve sóhajtott egyet. - Jó rendben, megyek és kipihenem magam. De amint felkelek, mindenbe bevontok!
- Ahogy a hölgy óhajtja - mutatott be egy elnagyolt meghajlást Newt, mire Lucy nevetve karon csapta, majd sarkon fordult és otthagyta őket.
Utálta beismerni, de tényleg borzalmasan fáradt volt. Bár nem volt olyan súlyos a helyzet, mint a kinti éjszakázása után, de így is amint egy ágy közelségébe ért, csak beledőlt és ott helyben el is nyomta az álom.
☣️☣️☣️☣️☣️
Miután Lucy otthagyta őket, Thomas is elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy leszakadjon Minhóékról és meglátogassa Teresát. Nagyon aggódott érte, hogy külön éjszakázott, ráadásul a hideg és barátságtalan Dutyiban és az sem sokat segített, ahogy mindenki hozzáállt. Biztos volt benne, hogy a lány semmi rosszat nem akar nekik, mindegy, hogy minden széthullott, mikor felébredt.
A Dutyi ablakánál bekukucskált, de semmit sem látott a sötétben. Határozatlanul beszólt:
- Teresa?
Nemsokára a lány arca bukkant fel a rácsok túloldalán. A szemét dörzsölgette.
- Meghalt valaki? - kérdezte tompa hangon.
- Aludtál? - érdeklődött Thomas. Megkönnyebbült, hogy semmi baja sem volt.
- Igen - hangzott a válasz. - Amíg meg nem hallottam a puskalövéseket és a Siratók visítását. Mi történt?
Thomas hitetlenkedve rázta a fejét.
- Nem értem, hogyan tudtál aludni a Siratok zaja mellett.
- Legközelebb próbálj te kómába esni, és majd meglátjuk. Most meg válaszolj a kérdésemre.
A fiú felsóhajtott. Hosszú történet volt, és nem akarta az egészet végigmondani.
- Lucy megpróbálta megvédeni a Tábort, de túl sokan voltak a Siratók és nem osztódhatott hatfelé. Amíg ő velük harcolt, felbukkant Gally. Te nem ismerted: ő egy elmebeteg, aki elfutott. Na, most visszajött, rávetette magát egy Siratóra, ami elhurcolta őt az Útvesztőbe. Nagyon bizarr volt az egész.
Még mindig nem hitte el, hogy mindez tényleg megtörtént.
- Ez már önmagában sokat mond - mondta Teresa.
- Igen.
Thomas hátrapillantott, azt remélve, hogy meglátja Albyt. Most már tényleg kiengedhetné Teresát. A tisztársak már az udvaron nyüzsögtek, de a vezetőjüknek nem volt semmi nyoma. Visszafordult a lány felé.
- Nem értem. Miért távoztak a Siratok, miután elkapták Gallyt? Valami olyat mondott, hogy egyenként fognak levadászni minket, amíg mind meg nem halunk. Ezt legalább kétszer elismételte.
Teresa a rácsokon keresztül kinyújtotta a kezét, és a betonpárkányra támaszkodott.
- Egyenként? Miért?
- Nem tudom. Valamit mondott a... próbákról is. Vagy változókról. Ilyesmi.
Thomas megint érezte a fura késztetést, mint a múltkor, hogy megfogja a lány kezét. Gyorsan leállította magát.
- Tom, gondolkoztam azon, amit állítólag én mondtam, hogy az Útvesztő egy kód. A bezártság csodát tud tenni az ember agyával.
- Szerinted mit jelent?
Azt vette észre magán, hogy tűkön ülve várja, mi a lány véleménye. Nagyon kíváncsi volt mindarra, amire gondolt, főleg, hogy annyi mindennel tisztában volt az ébredése pillanatától fogva. Sokkal előrébb járt, mint bármelyikük.
- Hát, a falak minden éjjel elmozdulnak, ugye?
- Igen.
Érezte, hogy ebből még kisülhet valami.
- És Minho azt mondta, hogy van benne rendszer, ugye?
- Igen.
Thomas agyában is beindultak a fogaskerekek, úgy érezte, mintha egy korábbi emlék szabadulni készülne.
- Hát nem tudom, miért beszéltem erről a kódról. De azt tudom, hogy amikor még kómában feküdtem, akkor különféle gondolatok és emlékek őrült módon kavarogtak a fejemben, szinte úgy éreztem, mintha valaki szép lassan kiürítené az agyamat, és kiszívna belőle mindent. Úgy éreztem, valamit mondanom kell a kódról, mielőtt végleg elvesztem. Szóval, biztos jó okom volt rá.
Thomas alig hallotta a lányt, annyira a gondolataiba merült.
- Az aznapi jegyzeteket mindig az előző napi térképekkel hasonlítják össze, meg az előző napival, és az azt megelőző napival, és ez így megy nap mint nap. Minden egyes Futár csak a saját zónáját vizsgálja. Nem lehet, hogy a zónákat egymáshoz kéne viszonyítani?
Úgy érezte, nemsokára eljut valami megfejtéshez.
Teresa látszólag rá se hederített, és a saját gondolataival foglalkozott.
- Az első dolog, amit a kód szó felidéz bennem, azok a betűk. Az ábécé betűi. Talán az Útvesztő ki akar nekünk betűzni valamit.
Thomas fejében egyszerre minden a helyére került. Szinte hallotta a kattanást, amint a darabok összeértek.
- Igazad van, igazad van! Eddig rosszul álltak hozzá a Futárok. Rosszul próbálták megfejteni!
Teresa olyan erősen szorította a rácsot, hogy az ujjai kifehéredtek. Még az arcát is odapréselte.
- Mi? Miről beszélsz?
Thomas megragadta a rácsot, amit a lány is fogott, és közel hajolt. Olyan közel, hogy érezze az illatát, ami az izzadság és virágok meglepően kellemes illatának bizonyult.
- Minho azt mondta, hogy a zónák felépítése ismétlődik, csak nem tudják megérteni, ez mit is jelent. De mindig csak egy zónára koncentrálnak, és az egymás utáni napokat hasonlítgatják össze. Mi van akkor, ha minden nap egy külön részlete a kódnak, és a nyolc zónát egyszerre kéne figyelni?
- Arra gondolsz, hogy talán minden nap egy másik szót adna ki? - kérdezte Teresa. - A falmozgások által?
Thomas bólintott.
- Vagy lehet, hogy csak napi egy betűt, nem tudom. De mindig azt gondolták, hogy a mozgások a kijáratot mutatják meg, és nem csak betűznek valami üzenetet. Térképként, és nem sima képként tekintettek rájuk.
Hátrafordult és ismét átkutatta a Tisztást. Ezúttal ki is szúrta Albyt, ahogy egy csapat Téglázóval beszélgetett a Térképszoba közelében. A legideálisabb helyen.
- Figyelj, mindjárt visszajövök - kezdett el hátrálni. - Ezt azonnal el kell mondani nekik, mielőtt elkezdik újra tanulmányozni a térképeket.
- Várj! - kiáltotta utána Teresa. - Engedj ki innen!
De erre nem volt idő. Thomas borzalmasan érezte magát.
- Nem tudlak... Visszajövök, ígérem!
Mielőtt a lány tiltakozni tudott volna, Thomas már el is sietett. Épp akkor érte utol Albyt, mikor az beparancsolt néhány Futárt a Térképszobába és ő is épp utánuk akart menni - pont, ahogy az éjjel mondta. Úgy látszott, tényleg félre akar állni és rájuk akarja hagyni a fontos döntéseket.
De így is szükségük volt a beleegyezésére. Minden tisztárs felnézett rá.
- Alby! - kiáltott utána. Az idősebb fiú megállt és jobb lábával idegesen topogva várta, hogy beérje. - Figyelj, el kell mondanom neked valamit. Neked, Newtnak és Minhónak. Ez rohadt fontos, ígérem.
- Ajánlom is, különben a Doboz után hajítalak - fenyegetőzött, majd hátrafordult és beszólt a többieknek. - Kezdjétek el nélkülem, mindjárt megyek én is.
- Épp ez az - mutatott a nagy ajtóra Thomas. - Van nekem és Teresának egy ötletünk. Fölösleges megint nekiállni böngészni a térképeket, mert nem tudjátok, mit keressetek.
- Zöldfül, hogy jössz te ahhoz...
- Csak hallgass végig - szakította félbe Thomas. - Amint mondtam, van egy ötletünk. Talán még működni is fog, de előbb engedd el Teresát. Már biztos farkaséhes és szükségünk van a segítségére.
- Thomas, felejtsd már el, hogy én bármikor is megbízom abban a lányban! Minden elcsesződött, amint felébredt!
- Hé! - érkezett meg hozzájuk Newt. Csak úgy kapkodta a fejét kettejük között. - Mi a francot műveltek?
- A Zöldfül még mindig nem képes lemondani a barátnőjéről - sziszegte Alby. - Folyton azzal nyaggat, hogy engedjük el.
- Miért, szerinted mit fog tenni? Körberohangál és mindenkit leszúr? Ugyan már! - Thomas most eltökélte, hogy nem fogja hagyni magát, hanem mindenképp végigviszi, amit kigondolt. - Csak engedjétek el. Higgyétek el, valahányszor beszéltem vele, arról volt szó, hogyan juthatnánk ki innen. Ő is ugyanazon ment keresztül, mint mi. Hülyeség lenne azt gondolni, hogy miatta van minden.
- Mi folyik itt? - érkezett meg Minho is. - Thomas hangját még a Tisztás túloldalán is hallottam.
- Azon pattog, hogy engedjük el a lányt - magyarázta a Futárnak Alby. - Teljesen becsavarodott.
- Lucy is egyetértett velem - vette elő az adu-ászt Thomas, Newt szemébe fúrva a tekintetét. - Ő is úgy gondolja, hogy Teresa nem akar ártani senkinek, hogy őt csak felhasználják. Engedjétek el és meglátjátok, sokat fog segíteni nekünk.
Newt pár másodpercig mozdulatlanul állt, majd beletörődően felsóhajtott.
- Jó rendben, engedjük el.
- Mi van? - kerekedett el Alby szeme, ahogy felé fordult. - Megőrültél? Azt ne mondd, hogy megbízol benne!
- Benne nem is - felelte Newt. - De Luce-ban igen. Gyertek, hallgassuk meg, mit akarnak. Ennél rosszabb már úgyse történhet.
Miközben a Dutyi felé sétáltak, Alby egész végig magában motyogott és villámló szemekkel meredt Thomasra, akit azonban ez egy kicsit sem érdekelt. Már rég azon járt az esze, hogyan tálalja nekik az ötletüket úgy, hogy ne dobják vissza Teresát egyből a Dutyiba. Minho sem tűnt valami boldognak, de felcsigázta az, amit Thomas röviden elárult neki. Bízott benne, hogy végighallgatják majd őket.
Newt elővette a kulcsait, majd a cellaajtóhoz lépett és pár kattanás után ki is nyitotta.
- Gyere - szólt be a lánynak.
Teresa kisétált az épületből, hidegen végigmérte Newtot és Minhót, viszonozta Alby gyilkos pillantását, majd megállt Thomas oldalán. A karja a karjához ért. Thomas megborzongott, s ettől halálosan zavarba jött. Egy pillanatra felmerült benne a gondolat, hogy vajon Newt is így érzi-e magát Lucy közelében, de gyorsan elhessegette ezt.
- Rendben - mondta Minho. - Beszélj! Mi olyan fontos?
Thomas Teresára nézett. Nem tudta, hol is kezdje.
- Mi? - kérdezte a lány. - Inkább te magyarázd el nekik, én a szemükben egy sorozatgyilkossal érek fel!
- Ja, nagyon is veszélyesnek tűnsz - mondta Thomas, és figyelmét Alby, Newt és Minho felé fordította. - Szóval. Amikor Teresa ébredezett, mindenféle emlékek cikáztak a fejében. Newt, emlékszel - fordult az említett felé -, hogy Clint is mesélte, hogy Teresa motyogott olyat, hogy az Útvesztő egy kód. Akkor is mondta, mikor nála jártunk.
- Meg még sok kedves dolgot mondott Luce-nak - vetett egy hideg pillantást Newt Teresára, aki nem fordította el a fejét, de most először érezhető volt a kiállásában a félelem, hogy vajon mi mindent mondott még.
- Nem ez a lényeg, hanem a kód - hunyta le a szemét egy pillanatra Thomas, hogy lenyugtassa magát. - Szóval a kijárat helyett talán inkább valami üzenetet kéne keresnünk.
- Egy kód? - kérdezte Alby. - Mégis hogyan?
Thomas válasz híján a fejét rázta.
- Nem tudom biztosan. Te jobban ismered a térképeket, mint én. De azért állítottam meg Albyt, hogy mielőtt elkezdik újra átböngészni a térképeket, előbb próbáljuk ki az ötletünket. Ha nem jön be, akkor tévedtem és mehetünk vissza az Útvesztőbe egérként fel-alá rohangálni.
- Csak én nem értek egy szót abból, amit beszél? - kérdezte Minho, de Alby és Newt is csak a vállukat vonogatták.
- Egyszerűbb lesz megmutatnom - rázta a fejét Thomas, majd elindult a Térképszoba felé. Teresa szorosan a nyomában haladt. A háta mögött hátrapillantva látta, hogy a fiúk, kétkedve bár, de követik.
A betonépülethez érve Alby mindenkit kiparancsolt, majd karbatett kézzel nekitámaszkodott az asztalnak és villámló szemekkel nézett Thomasra és Teresára, mintha eddig nem csináltak volna mást, csak az idejét vesztegették. Thomas odasétált az egyik ládához - amiben a Kettes Zóna térképei voltak -, majd kivett belőle egy kupacnyit.
- Oké - kezdte, miközben Minhóra nézett. - A Futárok mindig napról napra hasonlították össze ezeket a jegyzeteket. Azt nézték, hogy van-e valami rendszeresség bennük, ami valami módon egy kijárathoz vezethetné őket. Te mondtad, hogy azzal sem voltatok teljesen tisztában, hogy mit is kerestek valójában, de így is folytattátok a munkát, nem?
Minho összefont karral állt, és bólintott. Úgy nézett, mintha valaki épp az örök élet titkát készülne felfedni előtte.
- Szóval - folytatta Thomas -, mi van akkor, ha a falak mozgásának nincs semmi köze se a térképekhez, se az Útvesztőhöz, vagy bármi ilyesmihez? Mi van akkor, ha a rendszert az adja, hogy szavakat lehet belőlük kiolvasni? Valami jelet, ami majd segíteni fogja a kiszabadulásunkat?
Minho a Thomas kezében tartott térképekre mutatott, és csalódottan felsóhajtott.
- Haver, van fogalmad arról, mennyit nézegettük mi ezeket? Nem gondolod, hogy már kiszúrtuk volna, ha szavakat betűznének ki?
- Talán ezt nehéz így észrevenni, ha csak az egyik napot hasonlítjuk a másikhoz. Talán nem így kellett volna összevetni őket. Szerintem egy teljes napnyit egyszerre kellene nézni.
Newt felkacagott.
- Tommy, lehet, hogy nem én vagyok itt a legokosabb bökött, de nekem most úgy tűnik, hogy zöldségeket beszélsz.
Thomas agya csak még gyorsabban pörgött, miközben beszélt. A válasz a nyelvén volt, tudta, hogy közel jár, csupán jól kell megfogalmaznia.
- Oké, rendben - kezdte újra. - Mindig csak egy Futár dolgozik egy zónában, nem?
- De, többnyire. Bár Lucyt én minden zónába elvittem, hogy ne unja halálra magát, és hogy az egész Útvesztőt megismerje - felelte Minho. Látszott rajta, hogy őszintén érdeklődik, és próbálja megérteni a gondolatmenetet.
- Ebből a szempontból ez nem fontos. Az adott Futár mindennap készít egy térképet, majd összeveti azt az arról a zónáról készült korábbi térképekkel. Mi lenne, ha ehelyett a nyolc zónát vetnénk össze egymással minden egyes nap? Nem lehet, hogy mindegyik egy külön jel vagy kód? Összehasonlítottátok már valaha egymással a zónákat?
Minho megdörzsölte az állát, és bólintott.
- Igen, mondhatni. Megpróbáltuk megnézni, hogy kiadnak-e együtt valamit. Persze, megpróbáltuk, mindent megpróbáltunk.
Thomas maga alá húzta a lábát, és az ölében lévő térképeket tanulmányozta. Az alsó lap épphogy csak áttetszett a legfelsőn. Abban a pillanatban tudta, mit kell tenniük. Felnézett a többiekre.
- Sütőpapír.
- Mi? - kérdezte Alby. - Mi ütött...
- Csak bízz bennem. Sütőpapír kell, meg egy olló. És az összes fekete filc meg ceruza, amit csak találtok.
Serpenyőt nem nyűgözte le, hogy az egész guriga sütőpapírjától megszabadították, különösen most, hogy új ellátmányra se számíthatott. Azzal próbált érvelni, hogy ez olyasmi, amire mindig szüksége van a sütéshez. Végül be kellett avatni a tervbe, hogy belemenjen a dologba. Ezután visszatértek a Térképszobába, ahol Minho már előszedett minden filcet és ceruzát, amit csak talált, valamint ollókat. A lábával dobolva várta, hogy visszatérjenek.
- Remélem, beválik - jegyezte meg, ahogy Thomas ledobta a sütőpapír-gurigát az asztalra. Hangja kétkedően csengett, de a szemében érdeklődés csillogott.
- Én is - mormogta az orra alatt Thomas, majd megrázta magát és így szólt: - Minho, Alby, kezdjétek el vágni a sütőpapírt négyzetekre. Akkorák legyenek, mint a térképek. Newt, Teresa, ti meg segítsetek összeszedni minden doboz első tíz térképét.
- Mi ez, kézimunka szakkör? - Minho undorodva vette kezébe az ollót. - Miért nem mondod meg pontosan, mi a fenének csináljuk mindezt?
- Végeztem a magyarázatokkal - zárta rövidre a beszélgetést Thomas. Tudta, hogy majd ők is meglátják, ami az ő fejében már összeállt. Felállt és elindult az Első Zóna dobozához, ezt látva pedig Newt és Teresa is elindultak összeszedni a térképeket.
Mire mindet kiválogatták, Minho és Alby már húsz lap kivágásával végeztek és az asztalon már egy tisztességes - igaz, ahogy egyik lapot a másikra dobták -, de rendetlen kupac állt. Thomas leült és a kezébe vett egy sütőpapírt, majd feltartotta, és nézte, ahogy fátyolosan áttetszik rajta a fény. Pont erre volt szüksége.
- Rendben - vett a kezébe egy filcet. - Most pedig mindenki másolja át az első tíz napot egy-egy ilyen papírra. Ne feledjétek feljegyezni a tetején az adatokat, hogy tudjuk, mi micsoda. Amikor végeztünk, majd talán látunk is valamit.
- Mi...? - kezdte Minho, de érdekes módon pont Alby szakította félbe.
- Csak vagdosd őket - parancsolta, majd ő is a kezébe vett egy ceruzát. - Azt hiszem, tudom, mire készül.
- Szerintem én is - mondta Newt. - Ha beválik, te valami elképesztő nagy zseni vagy, Tommy.
- Teresának is köszönhetitek a tippet - biccentett fejével a lány felé Thomas. - De most lássunk munkához.
Bele is kezdtek és egyenként gyorsan, de nagy odafigyeléssel átmásoltak a sütőpapírokra minden egyes térképet. Thomas egy fadarabot használt vonalzónak, hogy egyenesek legyenek a vonalai. Nemsokára már öt térképpel végzett, majd elkészült a maradék öt is. A többiek is lázasan tartották a munkatempót.
Rajzolás közben Thomasban mindvégig ott bujkált a félelem. Attól tartott, hogy csak az idejüket pazarolják. Vele ellentétben, a mellette ülő Teresa maga volt a megtestesült összpontosítás, ahogy kidugott nyelvvel rajzolta a vonalakat fel és le, jobbra és balra. Úgy tűnt, ő sokkal jobban hisz benne, hogy jutni fognak valamire.
Dobozról dobozra, zónáról zónára haladtak.
- Elegem van - mondta végül Newt megtörve a csendet. - Már piszkosul fájnak az ujjaim. Nézzük meg, hogy működik-e.
Thomas letette a filctollát, megmasszírozta az ujjait. Remélte, hogy ötlete jónak bizonyul.
- Oké, akkor most adjátok ide az utolsó pár napot az összes zónából. Rakjátok őket egymásra az asztalon, kupacokat alkotva, az Egyes Zónával kezdve a Nyolcas Zónáig, ide az egyest - mutatott az asztal egyik végére -, ide meg a nyolcast - mutatott az asztal másik végére.
Társai úgy tettek, ahogy Thomas kérte, és csoportosították a rajzaikat az előbb említett rendszer szerint, amíg nyolc egyenlő magas papírhalmot nem kaptak.
Thomas rettenetesen izgult. Kézbe vette a nyolc felső lapot, ügyelve arra, hogy ugyanazt a napot ábrázolják, majd egymás tetejére fektette őket úgy, hogy a nyolc külön zóna tökéletesen egymásra illeszkedjen - ilyen módon a szemük elé tárult az egységes kép. Thomast lenyűgözte a látvány. Mint valami varázslat, egyszer csak megjelent előtte egy éles, kristálytiszta kép. Teresa lélegzetvisszafojtva figyelt.
Annyi vonal keresztezte egymást fent és lent, mintha egy kockás lapot tartott volna a kezében. Két, a lap középső részén húzódó vonal gyakrabban ismétlődött, mint a többi, és így sötétebbnek tűnt a végső képen. Az eredmény halványan, de egyértelműen kirajzolódott.
A lap kellős közepén egy L betű állt.
Thomasban a legkülönfélébb érzelmek kavarogtak: megkönnyebbült, hogy működik a terve, meglepődött, aggódott és csodálkozott azon, hogy mindez mire vezethet.
- Haver - mondta Minho, egy szóba sűrítve Thomas érzelmeit.
- Még a végén eléritek, hogy mindent megbocsássak - motyogta Alby, aki szintén csillogó szemekkel nézte az előtte lévő képet.
- Lehet, hogy csak véletlen egybeesés - mondta Teresa. - Gyorsan nézzünk meg egy másikat is.
Thomas így is tett. Az Első Zónától a Nyolcasig szép sorban haladva összerakta a többi naphoz tartozó nyolc lapot is. A vonalak sokasága minden egyes alkalommal egy jól látható betűt adott ki a lap közepén. Az L után az E következett, majd a B, még egy E és végül egy G. Aztán F... O...G.
- Nézzétek - mondta Thomas lemutatva a kis kupacokra. Még közel sem látott át mindent, de örült, hogy a betűk ilyen nyilvánvalóak. - Az egyik szó az, hogy LEBEG, a másik meg az, hogy FOG.
- Lebeg fog? - kérdezte Newt. - Nem úgy hangzik, mint valami francos kimenekítő kód.
- Folytassuk csak a munkát - mondta Thomas.
Még pár lap, és rájöttek, hogy a második szó: FOGD. LEBEG és FOGD.
- Biztos nem véletlen egybeesés - mondta Alby.
- Biztos nem - értett vele egyet Thomas, aki alig várta a többi szót.
Teresa a dobozok felé intett.
- Végig kell mennünk az összes térképen, mindegyik dobozon.
- Igen - mondta Thomas. - Lássunk neki.
- Mi nem tudunk neked segíteni - mondta Minho.
Mind a négyen a Futárra néztek, aki állta a tekintetüket.
- Legalábbis Thomas és én nem. Ki kell küldenünk a Futárokat az Útvesztőbe.
- Micsoda? - kérdezte Thomas. - De hiszen ez sokkal fontosabb!
- Talán - mondta Minho nyugodt hangon. - De nem vesztegethetünk el egy egész napot, most nem.
Thomason úrrá lett a csalódottság. Az Útvesztő végigfutása a kód feltöréséhez képest időpocsékolásnak tűnt.
- Miért, Minho? Te mondtad, hogy hónapokig ismétlődnek az utak. Egy nap ide vagy oda nem számít.
Minho az asztalra csapott.
- Marhaság, Thomas! Simán lehet, hogy ez lesz az eddigi legfontosabb nap. Valami megváltozhatott, valami kinyílhatott. Most, hogy már nem záródnak be a kapuk, akár ki is próbálhatjuk az ötleted, és kint is maradhatunk egy éjszakát, hogy alaposabban felderítsük a terepet.
Ez felkeltette Thomas kíváncsiságát, mivel már a kezdetektől fogva erre vágyott. Azért még makacskodott egy kicsit.
- De mi lesz a kóddal? Mi van a...?
- Tommy, Minhónak igaza van - mondta Newt higgadtan. - Ti bököttek most kimentek futni, de Luce-t ne keltsétek fel, hadd aludjon, amíg tud. Alby és én összeszedjük a megbízható tisztársakat, és végigrágjuk magunkat a térképeken.
Newt most határozottabban beszélt, mint valaha. Thomas figyelmét nem kerülte el, hogy Alby - még soha nem látott ilyet tőle - büszkeséggel pillantott rá.
- Én is - mondta Teresa. - Én is itt maradok, és segítek Newtnak.
Thomas a lányra nézett.
- Biztos vagy benne? - kérdezte. Alig várta már, hogy kiolvassa a kódokat a térképek vonalaiból, de belátta, Newtnak és Minhónak igaza van.
Teresa mosolyogva összefonta a karját.
- Ha egy titkos kódot akarsz kibogarászni útvesztők bonyolult alaprajzaiból, akkor egy női agyra van szükséged, hogy mindent átláss - jelentette ki, és önelégülten mosolygott hozzá.
- Ha te mondod... - Thomas is keresztbe fonta a karját, és mosollyal válaszolt a mosolyra. Már megint nem akart elmenni.
- Remek - szólt közbe Minho szemforgatva, majd bólintott és sarkon fordult. - Minden a legnagyobb rendben van. Gyere. - Az ajtó felé indult, de megtorpant, amikor észrevette, hogy Thomas nem követi. - Gyere már, Zöldfül!
- Ne aggódj, Tommy - mondta Newt. - Jól meglesz itt a barátnőd.
- Ó, te nem szólhatsz be nekem ezért! - vágott vissza Thomas, miközben akaratlanul is elpirult. - Mi is van veled meg Lucyval?
Newt elvörösödött, Thomas pedig önelégült mosollyal nyugtázta, hogy sikeresen elterelte önmagáról a figyelmet.
- Mi lenne? - kérdezte, miközben zavartan a hajába túrt.
- Szerinted? - vigyorgott Minho. - Az egész Tisztás tudja, hogy szerelmes vagy belé, csak ő nem. Már fogadásokat is kötöttek, hogy mikor vallod már be neki. Eddig a srácok negyede rúgott be titokban Serpenyőnél, mert vesztettek. Én még tartom magam - tette hozzá büszkén.
- Még mindig nem mondtad meg neki? - fordult Newt felé Alby is, mindenki nagy döbbenetére. - Én már azt hittem, rég együtt vagytok. Úgy civakodtok, mint egy öreg házaspár.
- Leszállnátok rólam és Luce-ról? - tört ki Newt, akinek már egy paradicsomra hasonlított a feje.
- Nem hozlak többet ilyen helyzetbe, ha te is leszállsz rólam meg Teresáról - jelentette ki Thomas. - Jó mulatást!
Azzal sarkon fordult és gonoszul vigyorogva elhagyta a Térképszobát.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro