- Most már biztos - mondta Minho.

Lucy és Thomas mellette álltak a Szikla peremén, és az alattuk terpeszkedő szürkeséget bámulták. Semelyik irányba, se balra, se jobbra, se fent, se lent, sem előttük nem volt semmi, amíg a szem ellátott. Csak üresség.

- Mi biztos? - kérdezte Thomas.

- Már háromszor láttuk ezt, valami nem stimmel.

- Ja - értett egyet Lucy. - A halott Sirató, amit találtunk, errefelé menekült, de nem láttuk visszajönni. Aztán meg volt az a négy, amiket átvertünk.

- Átvertünk? - tette fel a jogos kérdést Thomas. - Talán mégsem.

Minho töprengve ránézett.

- Hmm... Aztán most meg ez... - Az ürességbe mutatott. - Semmi kétség, a Siratók valahogy ezen az úton hagyják el az Útvesztőt. Mintha varázslat lenne, pont olyan, mint a nap eltűnése.

- Ha ők ki tudnak itt jutni - tette hozzá Thomas folytatva Minho gondolatmenetét -, akkor mi is.

Láthatóan teljesen fellelkesült. Minho azonban elnevette magát.

- Már megint ez az öngyilkos hajlam. A Siratókkal akarsz bulizni?

- Figyelj, szerintem igaza van - állt a fiú mellé Lucy. - Ahol ők kijutnak, ott mi is kijuthatunk.

- És mit tervezel, hogy egyedül elintézed az összeset?

- Ha kell, igen. Egyébként is, van jobb ötleted?

- Kezdjük az elején, Lucy. Keressünk köveket és próbáljuk ki, hogyan esnek le. Valahol lennie kell egy rejtett kijáratnak.

- Minek kellenek kövek, mikor akár lőhetek is?

- Ne fáraszd ki magad feleslegesen. Különben is, a puskád zaja előcsalhatja a Siratókat és nem akarok kockáztatni. A kövek sokkal csendesebbek.

Így aztán a hármas végigkutatta a folyosót, és minden mozdítható követ elhoztak, még a repedésekből is kilazítottak egypárat. Amikor összejött egy méretes kupac, az egészet átvitték a Szikla pereméhez, leültek, és lelógatták a lábukat. Lucy lepillantott, és semmit se látott, csak szürkeséget.

Minho odaadta Lucynak a jegyzettömbjét, hogy rajzoljon és jegyzeteljen (ami ezidáig soha nem fordult elő, és ez jól mutatta a helyzet súlyosságát).

- Oké. Mindent pontosan fel kell írnod. Mi meg rögzítsünk mindent abban a bökött agyunkban, Zöldfül. Ha valami optikai illúzió rejti a kijáratot, akkor nem akarom, hogy az én hibámból kerüljön bajba az első bökött, aki lemegy.

- Az a bökött én leszek - jelentette ki Lucy. - Ha odalent egy horda Sirató vár ránk, jobb, ha én vagyok az, aki először szembesül velük.

Egyik fiú se tiltakozott, de láthatóan nem is tetszett nekik az ötlet, hogy ő menjen le elsőnek. Minho, talán hogy leplezze a félelmét és az aggodalmát, így szólt:

- Ehhez szerintem Newtnak is lenne egy-két szava. Na jó, felváltva dobáljuk őket, hol ide, hol oda célozva. Ha van itt valami mágikus kijárat, reméljük, majd a kövekkel is működni fog, vagyis a kövek is eltűnnek.

Thomas a kezébe vett egy követ, és óvatosan bal felé dobta, azon pont elé, ahol a bal oldali fal találkozik a peremmel. A kő lefelé zuhant. Egyre lejjebb. Aztán eltűnt a szürkeségben.

Minho következett. Olyan harminc centivel kijjebb dobta a maga kövét, de az is lezuhant. Lucy volt a soros, még néhány centivel kijjebb hajította a követ. Thomas újabb köve is a mélybe zuhant. Felváltva dobálták a köveket, aztán amikor már több méternyire kellett volna eldobni, akkor harminc centivel jobbra tolták az irányzékot, és elkezdtek újra a perem felé közeledve célozni.

Mindegyik kődarab egyenesen lezuhant. A következő vonalban is. Már az egész bal oldalt beterítették addig a távolságig, ameddig bárki vagy bármi elugorhatott volna. Lucy minden egyes dobással kedvetlenebb lett, de nem hagyta magát lelombozni. Hitte, hogy van itt valami, bármi, ami talán a kiutat jelentheti a számukra.

És ekkor Minho köve eltűnt.

Ez volt a második legfurcsább és leghihetetlenebb dolog, amit Lucy valaha látott. Minho lehajított egy nagy kődarabot, ami még a falból esett ki annak idején. Lucy merev tekintettel követte az útját, ahogy elhagyta Minho kezét, és nyílegyenesen, gyakorlatilag pontosan a Szikla középvonalában szelte az eget lefelé. Aztán eltűnt, mintha víz vagy sűrű köd nyelte volna el.

Egyik pillanatban még zuhant, aztán a következőben már ott se volt.

Thomasnak elakadt a lélegzete.

- Mi már lehajigáltunk itt mindenfélét - hebegte Minho döbbenten. - Hogy lehet, hogy ez eddig elkerülte a figyelmünket? Még sose láttam semmit így eltűnni. Soha.

Lucy köhintett egyet, teljesen kiszáradt a torka.

- Még egyszer - krákogta. - Lehet, hogy pislogtunk, vagy valami.

Minho így is tett, pont ugyanoda dobta a következő követ, ami megint csak eltűnt.

- Talán nem figyeltetek eléggé, amikor korábban dobálóztatok - gondolkodott hangosan Thomas. - Úgy értem, ez eléggé lehetetlen dolog, és gyakran nagyon oda kell figyelni, hogy észrevegyél valamit, amiben nem hiszel, hogy megtörténhet.

Folytatták a kövek lehajigálását. Az eredeti pontot vették célba, meg a közvetlen környezetét. Lucy nagy meglepetésére a folt, ahol a kövek mind eltűntek, nem volt nagyobb egy-két négyzetméternél.

- Nem csoda, hogy eddig nem vettük észre - mondta Minho, miközben Lucy vadul jegyzetelt és rajzolt. A lány halvány négyzethálókkal igyekezett könnyebbé tenni az otthoniak számára, hol is helyezkedik el az átjáró pontosan - pont úgy, ahogy Építőként tanulta a tervrajzok készítését. Minden szakasz a valóságban egy méternek felelt meg, így láthatóvá vált, milyen apró is a kijárat pontosan. - Elég kicsike.

- Valószínűleg alig férnek át rajta a Siratok. - mondta Thomas, szemügyre véve Lucy rajzát. - Aztán meg, amikor előjönnek, akkor a rés pereméről átugranak a sziklafalra. Nincs is olyan messze, ha én át tudnám ugrani, akkor biztos nekik is megy.

Minho áttanulmányozta Lucy rajzát, hozzáírt pár dolgot, majd a folt felé nézett.

- Ez meg hogyan lehetséges? Mi az, amit találtunk?

- Nem varázslat, az tuti - vélekedett Lucy. - Biztos valami olyasmi, mint az elszürkült égbolt. Valami optikai illúzió vagy hologram rejtheti a bejáratot. Tiszta őrület ez a hely.

- Igen, tiszta őrület. Gyerünk. - Minho morogva felkelt, és magára kapta a hátizsákját. - Próbáljunk annyit látni az Útvesztőből, amennyit csak lehet. Az újszerűen dekorált égből kiindulva lehet, hogy mindenféle fura dolgok történtek odakinn. Majd este beszámolunk Newtnak és Albynak. Nem tudom, mennyit fog segíteni, de legalább már tudjuk, hova mennek a bökött Siratok.

- És azt is, hogy honnan jönnek - mondta Thomas, és még egyszer lepillantott a rejtett bejárat felé. - A Sirató-odú.

- Jó lesz ez a név. Induljunk.

Lucy és Thomas álltak és bámultak, várták, hogy Minho nekieredjen. Több perc is eltelt, amíg Lucy rá nem jött, hogy a barátja is minden bizonnyal pont annyira izgatott, mint ő maga. Végül Minho szó nélkül sarkon fordult, és elindult. Míg Thomas azonnal követte a szürkés Útvesztő mélyére, addig Lucy azon aggódott, hogy ne támadja hátba őket semmi az úton.

Ahogy az lenni szokott, semmit sem találtak, csak falakat és borostyánt. Thomas vállalta a jegyzetelést, míg Lucy az indavágást, mert valamit már kezdeni akart magával. Ez a csönd kikészítette, mivel folyton attól félt, hogy valami a nyakukba ugrik. Mikor elérték a végső zsákutcát, és visszafordultak, Thomas arcára volt írva, hogy kint maradna éjszakára, csak hogy lássa, mi fog történni.

Minho mintha olvasott volna a gondolataiban, mert megragadta a vállát.

- Még nem haver, még nem.

Így aztán hazaindultak.

A Tisztáson komor hangulat uralkodott, ami a szürkeségben egyáltalán nem volt meglepő. A tompa fény semmit se változott, mióta felkeltek, és Lucy nem hitte, hogy „naplementekor" bármi is történne. Az Alkotók nyilván örökre kikapcsolták az eget.

Amint áthaladtak a Nyugati Kapun, Minho és Lucy egyenesen a Térképszoba felé vették az útjukat. Ez szemmel láthatóan meglepte Thomast.

- Hogy bírjátok ki, hogy ne menjetek egyenesen Albyhoz és Newthoz, hogy beszámolhassunk a Sirató-odúról?

- Még mindig Futárok vagyunk - felelte Lucy a fiú helyett. - El kell végeznünk a munkát. De persze amint végeztünk, megkeressük őket.

Alig várta, hogy végre reményt adhasson nekik, valamit, amire igazán szükségük volt ilyen időkben.

A többi Futár már benn gyülekezett, és a térképeiken dolgoztak. Senki nem szólt egy szót sem, mintha az égbolt témáját már rég kimerítették volna. Lucy tekintete egy pillanatra találkozott Hankével, aki olyan kétségbeesett arcot vágott, hogy a lány legszívesebben magához ölelte volna. De sajnos mindkettejüknek dolgozniuk kellett.

Thomas leült az asztalhoz, és felvázolta az aznapi térképet az emlékei és a jegyzetei alapján. Lucy és Minho végig figyelték, mit csinál, és segítették, ahol tudták. Ez szemmel láthatóan bosszantotta Thomast egy idő után, de tizenöt perccel később már a kész térképet tartotta maga előtt.

- Nem rossz - mondta Minho. - Legalábbis egy Zöldfültől.

- Már azt hittem, tényleg kedves leszel bármilyen szarkazmus nélkül - bökte oldalba a fiút Lucy, mire Minho nyelvet nyújtott rá.

Minho felállt, átsétált az Első Zóna ládájához, és kinyitotta. Thomas a láda mellé térdelt, kivette az előző napi térképet, és az előbb rajzolt mellé helyezte.

- Mire figyeljek? - kérdezte.

- Valami rendszerességre. De kétnapi terméssel nem fogsz sokra menni. Több hetet kell ahhoz átnézned, hogy bármire is juss. Valami rendszert keress, akármilyet. Én tudom, hogy van itt valami, ami a hasznunkra fog válni. Csak még nem találtuk meg. Ahogy mondtam, elég nehéz ügy.

Thomas visszafordult a térképek felé és a szemén látszódott, hogy igyekezett találni valamit, ami felett elsiklottak. Annyira belemerült, hogy Lucy odament hozzá és vállon veregette.

- Bármikor visszajöhetsz ide, és vacsora után addig kutakodsz, amíg akarsz, de előbb beszéljünk Newttal és Albyval. Gyere.

Thomas a ládába helyezte a papírlapokat, majd lecsukta a tetőt.

- Oké, menjünk.

Épp csak bezárult mögöttük a Térképszoba nehéz vasajtaja, amikor Newt és Alby bukkant fel előttük. Egyikük sem tűnt túlzottan boldognak, mire Lucyban feltámadt az aggodalom. Ugye nem történt semmi baj?

- Helló - mondta Minho. - Mi épp...

- Ki vele - szólt közbe Alby. - Nincs vesztegetni való időnk. Találtatok valamit? Bármit?

Minho a nem várt gorombaságtól visszahőkölt, de az arcán Lucy inkább zavart, mint sértettséget vagy haragot látott.

- Én is nagyon örülök a találkozásnak. Igen, találtunk valamit.

Alby arcán átsuhant a megkönnyebbülés.

- Csak mer' ez az egész bökött hely darabokra hullik körülöttünk és jó lenne tudni, hogy haladunk valamerre.

- Mire gondolsz? - kérdezte Lucy. - Történt valami más is?

Newt válaszolt, a Doboz felé biccentve.

- Nem jött meg a francos ellátmány. Két évig mindig hetente, ugyanazon a napon, ugyanabban az órában érkezett, most meg semmi.

Mind az öten a földből nyíló vasajtó fölé hajoltak. Lucynak úgy tűnt, hogy egy árny lebeg fölötte, amely sötétebb az őket körülvevő szürkeségnél.

- Akkor tényleg meg vagyunk bökve - suttogta Minho. Lucyt megrettentette ez a reakció. Minhót eddig csak az Útvesztőben éjszakázásnál látta félni és nem örült neki, hogy ez az érzés ismét kiült az arcára.

- A növények nem kapnak napfényt, mi meg nem kapunk ellátmányt a francos Dobozból. Igen, meg vagyunk bökve - bólintott Newt.

Alby keresztbe fonta a karját, és úgy bámulta a Dobozt, mintha az elméjével próbálná felnyitni a vasajtókat.

- Igen, szóval - folytatta Minho -, találtunk valami nagyon furcsát.

Newt felhúzta a szemöldökét.

- Mit találtatok?

Minhónak három percébe telt, míg mindent elmagyarázott, a Siratóval kezdve, majd a kőhajító kísérlet eredményével zárva a mondandóját. Lucy közben előszedte Minho jegyzetfüzetét és megmutatta a rajzát, mintegy illusztrálva az Elöljáró szavait.

- Ez lehet az a hely... - mutatott Minho a kiszínezett négyzetre - ahol a Siratok élnek.

- A Sirató-odú - tette hozzá Thomas, de csak bosszús pillantásokat kapott a fiúktól, mintha neki nem állt volna jogában megszólalni.

- Ezt meg kell néznem magamnak - mondta Newt, majd halkan folytatta. - Szinte el se hiszem.

Lucy elgondolkodott rajta, hogy megosztja velük a kijárattal kapcsolatos elméletét, de inkább elvetette. Ebben a helyzetben nem tudná eladni nekik, hogy a Sirató-odú tűnik az egyetlen lehetséges kiútnak. Persze, azt még nem tudják, hogy éjjel nyílik-e valamilyen kijárat az Útvesztőben.

- Nem tudom, mit tehetünk ez ügyben - mondta Minho. - Talán valahogy el tudjuk zárni a folyosót és akkor ott tarthatnánk őket.

- Semmiképp - vágta rá Lucy. - Ezek képesek átmászni a falakon. Semmit sem tudunk építeni, ami távol tudná őket tartani és lehet, hogy a rúddal el tudnám zárni, de ha éjjel nyílik egy másik kijárat, ahonnan további Siratók érkezhetnek, nem lesz fegyverem, hogy megvédjelek titeket.

Figyelmüket hirtelen a Tábor előtti nyüzsgés vonta magára. Egy csoport tisztárs állt a faház ajtaja előtt, és egymást próbálták túlkiabálni. Chuck is köztük volt, és amikor meglátta Lucyt, Thomast és a többieket, azonnal eléjük sietett, az arcáról sugárzott az izgatottság.

- Mi folyik itt? - kérdezte Newt.

- Felkelt! - kiáltotta Chuck. - A lány felkelt!

Lucy ledermedt, mint őz a reflektorfényben és hirtelen még levegőt is elfelejtett venni. Teljesen elfeledkezett a kómás lányról, hogy ez a hír derült égből a villámcsapás volt számára. Hirtelen azt se tudta, mit csináljon. Azok után, amit a lány mondott neki, nem tudta, képes lesz-e szembenézni vele. Mi van, ha megint vádaskodni kezd? Mi van, ha ő lesz az új Gally?

A kérdést Newt döntötte el, aki Thomason kívül egyedüliként tudta, mivel vádolta meg a lány gépies hangján. Míg mindenki elindult a Tábor felé, ő lopva megfogta a kezét és a fülébe suttogott:

- Nem lesz semmi baj, Luce. Végig melletted leszek.

Lucy nagy levegőt vett, majd miután megszorította Newt kezét, az oldalán követte a tömeget a Táborhoz.