Lucy megdermedt, miközben elemi erővel robbant be minden az agyába, ami felébredése után fogalmazódott meg benne. Azonban nem sokat tudott gondolkodni, mivel Newt megragadta a kezét a jobbjával, miközben a baljával karon ragadta Thomast.

- Gyertek már - húzta őket. - Ne aggódjatok, veletek megyek.

Lucy követte őt, miközben a kezét szorongatta. Mögöttük Thomas és Chuck haladt. Elhagyták a Tanácstermet, és a csigalépcső felé vették az irányt. Annak aljában azonban Newt villámló szemekkel ránézett Chuckra.

- Te itt maradsz.

A pufók fiú csak bólintott. Lucy félt tőle, hogy Alby valamivel borzalmasan megrémiszthette, így elengedte Newt kezét és szorosan megölelte „kisfiát".

- Nyugi - borzolta össze Chuck haját Thomas. - Most választottak meg Futárnak, szóval a barátaid között tudhatsz egy igazi nagyágyút.

- Persze - suttogta Chuck, tekintetét a lépcsőre szegezve.

- Hé, nincs semmi baj - simított végig a fiú arcán Lucy. - Minden rendben lesz.

Chuck nem szólt semmit, csak ismét bólintott. Lucy még egyszer megszorította a vállát, majd felment a lépcsőn, nyomában Thomasszal. Közben próbált nem túlságosan engedni a sötét gondolatainak, de közben rettenetesen félt, mi fogja várni őt. Vajon Alby is ugyanolyan ellenséges lesz vele, mint Gally? Vajon ő is azt fogja mondani, mint Ben? Ha ő Kitoloncolásra ítéli őket, akkor mondhat bármit Newt és Minho, az ítéletet végre fogják hajtani. Lucy nem tudta, mennyi ideig tudna küzdeni a Siratókkal egyhuzamban és nem akarta kipróbálni.

Newt borús arccal várta őket a lépcső tetején. Mikor Lucy és Thomas felértek, jobbra a második ajtóig vezette őket, majd finoman bekopogott. Egy nyögés volt a válasz. Newt benyitott, belépett, és néhány másodperc múlva intett, hogy ők is jöjjenek. Lucynak fogalma sem volt, milyen állapotban lesz Alby, de kicsit megkönnyebbült, mikor látta, hogy a fiú már túl van a legrosszabbon, csupán végtelenül kimerültnek és sebezhetőnek tűnt. Csukott szemmel feküdt és úgy tűnt, hogy alszik.

- Alby? - szólította meg halkan Lucy, miközben leült az ágy jobb oldalán található székre. Thomas helyet foglalt a másik oldalon.

Mivel Alby nem reagált, ezúttal Newt próbálkozott egy kicsit hangosabban.

- Alby? Chuck mondta, hogy beszélni akarsz Luce-szal és Tommyval.

Alby szeme kipattant, így látni lehetett, mennyire véreres volt és úgy tűnt, mintha láztól csillogott volna. Először Lucyra, majd Newtra, végül Thomasra nézett, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében felült, hátát az ágy támlájának döntve.

- Aha - motyogta rekedten.

- Chuck azt mondta, összevissza vergődsz, mintha bekattantál volna. - Newt előrehajolt. - Mi a baj? Még mindig rosszul érzed magad?

Alby zihálva válaszolt, úgy tűnt, mintha minden egyes szó egy héttel rövidítené meg az életét.

- Minden... meg... fog... változni.... Lucy... A lány... Thomas... láttam őket. - Pislogott egyet, majd visszafeküdt. A plafont bámulta. - Nem érzem túl jól magam.

- Hogy érted, azt láttad, hogy... - kezdte Newt.

- Lucyt hívtam! - kiáltotta Alby olyan hirtelen jött energiával, amire Lucy egyáltalán nem számított. - Nem téged hívtalak, Newt, hanem Lucyt! Őt és Thomast!

Lucy kérdőn Newt felé fordult, majd összenéztek Thomasszal, aki megvonta a vállát. Lucy látta a szemén, hogy retteg ettől a beszélgetéstől és utálta, hogy osztozik ebben az érzésben.

- Rendben, te morcos bökött - mondta Newt. - Itt vannak, beszélj velük.

- Menj el - lihegte Alby. A szeme még mindig csukva volt és nehezen lélegzett.

- Francokat! Hallani akarom.

- Newt... Menj. Most.

- De...

- Kifelé! - kiáltotta Alby az erőfeszítéstől recsegő hangon. Felült és hátrébb csúszott, hogy a dereka elérje az ágytámlát. - Menj el!

Lucy felpillantott Newtra, aki sértődött képet vágott. Rátette a kezét a fiúéra, ami a székének támláján pihent, ezzel elérte, hogy ránézzen.

- Nem lesz baj - mondta. - Menj csak.

A legkevésbé sem akarta, hogy Newt távozzon mellőle, de tudta, hogy Alby addig nem fog nekik elmondani semmit, amíg ő idebent van. Tudni akarta, mit látott a fiú és hogy többet tud-e a múltjukról, mint ő. Ugyanakkor rettegett tőle, hogy Alby is a halálát fogja majd kívánni, ahogy eddig mindenki, aki átváltozott.

Newt néhány pillanatig a szemébe nézett, majd egy aprót biccentett, sarkon fordult és az ajtóhoz lépett.

- Ne várd, hogy megcsókoljam a seggedet, amikor jössz bocsánatot kérni - mondta, majd kilépett a folyosóra.

- Csukd be az ajtót magad után! - kiáltotta Alby, újból megsértve ezzel barátját. Newt engedelmeskedett és becsapta maga után az ajtót.

Percekig néma csend volt, csak Alby reszelős légzése hallatszódott. Lucy vetett egy pillantást Thomasra; a fiú keze remegett a félelemtől és úgy tűnt, inkább töltene még egy éjszakát a Siratókkal, minthogy Albyval egy légtérben legyen. A lány nem érezte ennyire radikálisnak a helyzetet, de ő is szívesebben lett volna máshol, mint ebben a szobában.

- Tudom, kik vagytok - törte meg végül a csendet Alby.

Thomas motyogott valamit, de nem lehetett érteni belőle semmit. Lucy minden ellenérzését figyelmen kívül hagyva kicsit előrehajolt, hogy jobban hallja a fiú szavait.

- Hogy érted? - kérdezte, noha egyáltalán nem volt biztos benne, hogy tudni akarja a választ.

- Tudom, kik vagytok - ismételte lassan Alby. - Láttam. Mindent láttam. Hogy honnan jöttünk, hogy kik vagytok. Meg hogy ki a lány. Emlékszem a Kitörésre.

Kitörés? Lucy szintén emlékezett erre a szóra, de számára nem hordozott jelentést. Fogalma sem volt, mi ez vagy mit jelent. Albynak talán többet engedtek látni, mint neki? De miért?

- Fogalmunk sincs, miről beszélsz - szólt Thomas. Úgy tűnt, minden egyes szó kimondását külön erőltetnie kellett. - Mit láttál? Elmondod, kik vagyunk?

- Nem lesz benne köszönet. - Alby Newt távozása óta most először nézett rájuk. Beesett, sötét szeme mély szomorúságot tükrözött. - Ti voltatok a kedvenceik. Imádtak titeket, különösen téged, Thomas. Lucy, veled túl sok probléma volt, miután megismertél minket. Ezért küldtek fel minket először ide, hogy ismét irányítani tudjanak.

Lucynak minden izma megfeszült, úgy hallgatta Albyt. Csak remélni merte, hogy a fiú arra gondolt, amire a szavai utaltak.

- Szörnyű dolgokat tettetek - suttogta Alby. - Szörnyűeket. Már értem, Gally miért akar megölni és hogy Ben miért támadt Thomasra. De ők nem látták, amit én. Nem láthatták, hogy ti ketten...

Hirtelen kiguvadt a szeme, majd megragadta a saját karját és fojtogatni kezdte magát. Hörgött, a lábával rúgkapált, összevissza csapkodott: teljesen úgy viselkedett, mintha valaki más próbálná megfojtani. Thomas gyorsan felállt és riadtan hátratántorodott, míg Lucy Albyhoz ugrott és megpróbálta lefejteni a kezeit a nyakáról. Alby úgy küszködött, mintha valami rohama lenne, mindenfelé rugdosott. Az imént még sápadt arcbőre teljesen belilult és a szeme is fennakadt.

- Alby! - kiáltotta Lucy. - Ne küzdj ellene! Engedd el, ne próbáld kimondani! Engedd el!

- Newt! - ordított mögötte Thomas. - Newt, azonnal gyere be!

Az ajtó kivágódott, mielőtt Thomas befejezhette volna a mondatot. Lucy riadtan fordult Newt felé, aki egy pillanatra ledermedt Albyt látva.

- Segíts! - könyörgött a lány.

Newt átment az ágy másik oldalára, megragadta Alby vállát és igyekezett az ágyhoz szorítani a rángatózó fiút.

- Fogd a lábát! - üvöltötte hátra Thomasnak.

Lucy nem látta, hogy boldogult a fiú, mert azon dolgozott, hogy lefejtse az ujjakat Alby nyakáról. Nem értette, mit kiabált Newt Thomasnak, mert csak Albyra koncentrált, akinek egyre jobban elkékült a feje.

- Alby, ne küzdj ellenük! - gyűltek könnyek a szemébe, hiszen semmi eredményt nem ért el.

- Állj hátrébb! - szólt Newt, majd miután Lucy teljesítette a parancsot, rátérdelt Alby vállaira, miközben a fojtogató kezek köré fonta az ujjait.

- Engedd el! - kiáltotta két rántás között. - Megölöd magad!

Lucy figyelte, ahogy Newt karizmai megfeszülnek, miközben próbálja leválasztani Alby kezét a nyakáról. Kisimította a haját az arcából, és igyekezte lecsillapítani őrülten dobogó szívét, miközben letörölte a könnyeit. Thomas Alby lábain terpeszkedett, így próbálta az ágyhoz szorítani őket. Végül Newtnak lassan, centiről centire sikerült lefeszegetnie és a fiú mellkasához szorítania a kezeket. Alby teste még párszor megrándult, majd lassan lenyugodott. Néhány másodperc múlva már mozdulatlanul feküdt, fátyolos tekintettel és egyenletesen lélegezve.

Thomas még mindig szorosan fogta Alby lábát, és Newt is a helyén maradt. Mindketten ziháltak, ahogy várakoztak egy percen keresztül, amíg Newt el nem engedte Alby kezeit. Még egy perc, és levette a térdét a fiú válláról, majd lemászott az ágyról, amit látva Thomas szintén elengedte a lábakat.

Alby felnézett. Ködös tekintettel meredt rájuk, úgy tűnt, pillanatokon belül elnyomja az álom.

- Bocsánat, Newt - suttogta. - Nem tudom, mi történt. Mintha... mintha valaki átvette volna felettem az irányítást. Bocsánat...

Lucy odalépett az ágyhoz, felkapta az éjjeliszekrényen lévő rongyot és megtörölte vele Alby arcát. Bár kicsit remegett a keze az előbbiek után, nem foglalkozott vele.

- A bocsánatkérés itt nem elég - mondta rekedten Newt. - Megpróbáltad megölni magad.

- Esküszöm, nem én voltam - suttogta Alby.

- Mi az, hogy nem te voltál? - hitetlenkedett Newt.

- Az Alkotók voltak - magyarázta Lucy, miközben visszatette a rongyot az éjjeliszekrényre. - Ha olyasmiről akarunk beszélni, ami nem tetszik nekik, beavatkoznak. Ez történt az én Átváltozásomnál is velem és Gallyvel. Talán kettesben tudtunk volna beszélni róla, de azok, akik még nem mentek keresztül ezen, nem hallhatják.

Newt még mindig értetlenül állt az eset előtt, de határozatlanul bólintott egyet. Felvette a küzdelem hevében a földre került takarót, és a beteg fiúra terítette.

- Aludj, aztán később megbeszéljük. - Megsimogatta a barátja fejét, majd hozzátette: - Ezt elszúrtad, bökött.

Alby kezdett álomba merülni. Még megpróbált bólogatni, de közben lehunyta a szemét.

Newt előbb Thomasnak biccentett, akinek nem kellett kétszer mondani és már indult is az ajtó felé. A fiú ezután Lucy felé fordult, de a lány csak bólintott és követte Thomast az ajtó felé. Amint kiléptek volna a folyosóra, hallották, hogy Alby valamit motyog az ágyában. Mindhárman megálltak.

- Mi van? - kérdezte Newt a küszöbről.

Alby egy pillanatra kinyitotta a szemét, majd hangosabban megismételte, amit az előbb mondott.

- Vigyázzatok a lánnyal.

Ezután újra lecsukta a szemét.

Megint a másik lány. Valahogy mindig nála kötöttek ki. Newt kérdőn Lucyra és Thomasra nézett, akik csak megrántották a vállukat. Egyikük sem tudta, miről van szó.

- Menjünk - suttogta Newt.

- És Newt - szólalt meg újra Alby immár csukott szemmel.

- Igen?

- Vigyázz a térképekre.

Alby az oldalára fordult, jelezve, hogy nincs több mondanivalója. Nem túl biztató, gondolta Lucy. Egyáltalán nem. Kimentek a szobából, és halkan becsukták maguk mögött az ajtót.