Az elkövetkező három napban Lucy újabb három Elöljárónál bizonyíthatott és sehol sem okozott csalódást. Legalábbis a visszajelzésekből, amiket a fiúk Newtnak mondtak, erre következtetett.

A Nyesők után az Ekéseknél dolgozott. Ezek a srácok javarészt a Kertben robotoltak, szántottak, gyomláltak, ültettek és néha még a Tisztást is takarították. Zart, aki elég határozatlannak tűnt a Gyűlésen, annál jobban értett a kerti munkához. Nem beszélt sokat, ami Winston után kellemes meglepetést jelentett Lucynak, viszont kőkeményen dolgoztatta őt kapunyitástól kapuzárásig. Gyomlált, megnyeste a gyümölcsfákat, zöldségeket ültetett és szüretelt. Lucy a nap végére úgy érezte magát, mint akit kifacsartak; a sok hajolgatástól fájt a dereka és a térde is sajgott, hiszen több órát térdepelt a földön, de nem panaszkodott. Végre lefoglalhatta magát, nem rágódott az elvesztett emlékein és nem morfondírozott azon, hogy a fiúk még mindig nem tudtak úgy elmenni mellette, hogy ne bámulják meg.

Következőnek a Zsákolóként próbálhatta ki magát. Bár az Elöljáróval kellett volna dolgoznia, valamiért mindig Billy és Jackson társaságában találta magát. Többnyire csak körbe-körbe járkáltak a Tisztáson és rászóltak néhány fiúra, akik lazsáltak, hogy menjenek vissza dolgozni. Bár Zart a Kertben töltött idő alatt ijesztő társaságnak írta le a Zsákolókat, Billy és Jackson nem feleltek meg a sablonnak - legalábbis Lucy megítélése szerint. Így, Gally nélkül mindketten félénkebbek és ezáltal szerethetőbbek voltak. Ez a munka nem terhelte meg annyira, de Lucy valamiért nem tudta elképzelni magát, ahogy járkál a Tisztáson és fenyegtően bámul a lustálkodókra. Főleg ebben a helyzetben nem, amikor senki se veszi őt komolyan.

Ezután a Lögybölők következtek. Lucy kénytelen volt egyetérteni Albyval, miszerint ez a legpocsékabb munka a Tisztáson, hiába volt csak a negyedik, amit kipróbált. Bár nem volt undorítóbb, mint a malac belsőségeiben turkálni, de a többiek lekezelő viselkedése feldühítette őt. Úgy kezelték a Lögybölőket, mintha felesleges emberek lettek volna, és emiatt Lucy akaratlanul is együttérzett velük. Tudta, hogy akármilyen munkát kap, nem lesz ilyen beképzelt és pöffeszkedő a Lögybölők előtt. Különösen úgy, hogy úgy érezte, őt is ugyanígy kezelik csak azért, mert lány. Ezt az észrevételét el is mesélte Newtnak, mikor visszafelé ballagtak a Táborba a Lögybölőkkel töltött nap után.

- Mindenki fontos a Tisztáson - puffogott Lucy. - Mindenki, végezzen akármilyen munkát, létfontosságú ahhoz, hogy ezt a rendszert tovább működtessük. Mégis, egyesek azt képzelik, hogy ők a világ királyai, csak azért mert Zsákolók, Nyesők, vagy Futárok. Ez az igazságtalanság sokkal jobban kiborít, mint bármi más a Tisztáson...

Newt csendben hallgatta Lucy monológját és olyan átható tekintettel vizsgálta a lány arcát, hogy Lucy megint ugyanannyira zavarba jött, mint a fürdőszobában. Szerencsére épp ekkor értek el Serpenyőhöz, így sikerült elrejtenie a megjelenő pírt az arcán.

Másnap reggel először fordult elő, hogy Lucynak nem volt kedve dolgozni menni. Ahogy lustálkodott az ágyában, hirtelen rájött, hogy éppen egy hete érkezett a Tisztásra. Sokkal hosszabb időnek érezte, mintha az egész életét itt élte volna le csecsemőkorától számítva. Lassan már a tisztársak szójárását is átvette, ahogy a viselkedésüket és a szívósságukat is. Kezdett ő is vérbeli tisztárssá válni, de ettől csak jobb kedvre derült. Talán mégis idetartozik és még odáig is elmerészkedhet, hogy ezt a helyet az otthonának nevezze.

Kopogtattak, mire Lucy bosszankodva kimászott az ágyból és a szemébe hulló haját hátrasimítva ment ajtót nyitni. Newttal találta szembe magát, aki a szokásos „Jó reggelt, Luce!" köszöntés helyett most csak leesett állal bámult rá.

- Szia! - köszönt Lucy, miközben az egyik szemöldökét felvonva vizsgálta Newt arcát. A fiúnak sikerült becsuknia a száját, ám az arca most hirtelen vörösbe váltott. Lucy még mindig nem értette, mi baja volt a fiúnak, így végignézett magán. Halványrózsaszín hálóruha volt rajta, aminek az egyik pántja lecsúszott a vállán, és a combja közepéig ért. Az éjszaka különösen meleg volt, ezért választott lengébb öltözéket az alváshoz. Felnézett, és elkapta Newt tekintetét, ahogy a lecsúszott pántot bámulta a vállán. Hirtelen az ő arca is rózsavörössé vált.

- E-Egy pillanat! - hebegte, majd gyorsan becsapta az ajtót. Nekitámaszkodott a csukott ajtónak és beletúrt a hajába. Hihetetlenül kínos volt ez az egész.

Rekordsebességgel öltözött át, hiszen alig három perc után újra kinyitotta az ajtót. Ezúttal a szokásos, farmer-ujjatlan póló duót viselte, és a haját is összefogta. Newt, úgy tűnt, szintén rendbe tudta szedni magát, de egyszer sem tudott a lány szemébe nézni.

A csend közöttük még sosem volt ilyen kínos. Lucy, hogy elfelejtesse az előbbi szituációt, gyorsan rákérdezett a mai feladatára.

- És, ma mit kell csinálnom?

Kérdése láthatóan Newtban is feloldotta a feszültséget, mert a szokásos vidám stílusában válaszolt.

- A Téglázókhoz osztalak be. Mostanra talán megerősödtél annyira, hogy bírd a francos építési iramot.

- Nem az Építők építenek? - kérdezte Lucy.

- De igen, a Téglázók többnyire a javításokat végzik. Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne a munkájuk. Az Elöljárójuk Justin; eléggé beképzelt a bököttje, de jó fej is tud lenni néha.

Lucy emlékezett a fiúra: egy volt Gally bandájából. A Vérház közelében találkoztak, ahol néhány Téglázó már nekilátott a falak foltozásának. Justin épp az egyikőjüket igazította útba, amikor Newt és Lucy odaértek hozzá.

- Áh, Zöldfül! - vigyorodott el, mikor megpillantotta Lucyt. - Már vártam, mikor jössz hozzánk dolgozni. Azt rebesgetik, hogy jobb munkaerő vagy, mint hinnénk és ezt le is tesztelném.

- Azért ne törd össze a nagy tesztelésben - húzta össze a szemét Newt. Lucy bármibe lefogadta volna, hogy nem igazán kedveli Justint.

- Nyugi, vacadék, mire végzünk, még hasznosabb lesz, mint eddig - felelte Justin és Lucyra kacsintott.

A lány csak a szemeit forgatta. A flörtölések soha nem akartak véget érni, de már egész jól ki tudta zárni őket. Csak arra koncentrált, hogy bebizonyítsa, nem egy gyenge kislány, és emiatt jópár flörtölőnek olvasott már be keményen. Tudta, hogy Justinnal is bírni fog.

Newt csak legyintett, majd elsétált. Justin körbevezette Lucyt, nagy gyorsan bemutatta a többieknek, és rögtön kiosztotta rá a feladatot, hogy segítsen beszögelni a deszkákat a Vérház oldalában. A lány az egész délelőttöt szögek beverésével, meg deszkák cipelésével töltötte és nem igazán tetszett neki a dolog. Nem hitte, hogy csak ennyi lenne egy Téglázó feladata.
Ebéd után Justin nem várta meg a Vérháznál, hanem elésietett.

- Elfogytak a deszkák - mondta. - Be kell mennünk az erdőbe, hogy újabb fákat vágjunk ki.

Fejével a Tuskók felé bökött. Lucy csak megvonta a vállát, majd a fiú nyomába szegődött. Útközben azonban eszébe jutott valami.

- Nem küldenek fel az Alkotók minden héten új ellátmányt? - kérdezte kíváncsian. Newt azt mesélte, hogy vagy ma vagy holnap érkezik az újabb adag a Dobozzal.

- De, viszont azok gyengébb minőségűek - felelte Justin. - Meg, őszintén szólva nem bízom a bökött Alkotókban. Mi van, ha direkt selejtet küldenek? Elvégre ők raktak ide minket a Siratókkal körülvéve...

Lucy erre nem tudott mit mondani, hiszen egyetértett Justinnal. Az Alkotókban nem bízhatnak. Különben is, lassan elértek a Tuskókig és mivel erre még úgysem járt, inkább a környezetét figyelte.

A ritkásan álló facsonkokon túl a sűrű erdő várta. Justin előrement, Lucy pedig szorosan a nyomában haladt. Alig tettek meg pár métert az erdő sűrűje felé, máris minden sötétbe borult. Ámulva figyelte a rengeteget. A Tisztás felől nézve az erdő nem tűnt pár hektárnál nagyobbnak. A magas, vastag törzsű fák szorosan álltak egymás mellett, a koronájuk tele levelekkel. A levegő is tompa, zöldes színűnek tűnt, mintha csak pár percnyire volna az alkony. Egyszerre volt gyönyörű és ijesztő, Lucyt azonban úgy vonzotta, mint az éjjeli lepkét a fény.

Justin rendszerint utat tört a lánynak, a sűrű aljnövényzetben lefogta a gallyakat, hogy ne csapják ki lépten-nyomon a szemét. Amikor alig tíz méter után Lucy visszanézett, már nem is látta a Tisztást. Justin még mélyebbre vezette az erdőbe, és lassan már olyan sötét volt, hogy Lucy a fiú körvonalát is alig tudta kivenni. Fogalma sem volt, hova mennek, de meglepő módon egyáltalán nem aggódott. A sűrű erdő megnyugtatta, úgy érezte, mintha hazajönne. Aztán egyszer csak eltűnt a sűrű aljnövényzet és Justin is egy kicsit előresietett.

Egy körülbelül tíz négyzetméteres tisztáson voltak, ahová beszűrődött egy kis napfény a lombkoronán keresztül. Az egész olyan békés hangulatot árasztott, hogy Lucy önkénytelenül is sóhajtott egyet.

- Gyönyörű, igaz? - kérdezte Justin. A tisztás másik végében állt, egy széles tölgyfa törzsének támaszkodva. Lucy lassan odasétált hozzá, miközben továbbra is a látványban gyönyörködött.

- Igen, tényleg az - ismerte be, de aztán eszébe jutott, miért jöttek ide. Megdörzsölte a karját; a sűrűben hidegebb volt, mint a Tisztáson. - Szóval, melyik fát kell kivágnunk?

- Ezt, amelyiknek támaszkodom - mutatott hüvelykujjával a fa felé Justin. - Jó erős, sokáig ki fogja húzni.

Lucy odasétált, aztán rájött, hogy nem hozott magával semmilyen szerszámot. Nem tudta, hogy nem juthatott ez eszébe korábban. Biztosan annyira lenyűgözte az erdő, hogy teljesen kiment a fejéből. Lassan megfordult és azt vette észre, hogy Justin ott áll közvetlenül előtte.

- Te hoztál magaddal fejszét? - kérdezte, miközben igyekezett távolabb húzódni tőle. Azonban alig két lépés után a háta a tölgyfa törzsének ütközött.

- Nem - felelte Justin, majd elvigyorodott. Lucy szeme gyanakvóan összeszűkült; valami nem volt rendben. - De arra nem is lesz szükségünk.

Azzal nekinyomta a lányt a fának, majd a száját az övére tapasztotta.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fontos közlendő!

A következő fejezet 18+-os lesz, vagy minimus 16+-os (nem nagyon tudom, hogyan kell belőni ezeket a korhatárokat), így előre felhívom a figyelmet, hogy csak saját felelősségre olvassátok el. Még annak a fejezetnek az elején is kiírom, hogy biztosan mindenki lássa.

Kommenteket várom, hogy milyen eddig a történet és hogy mit gondoltok, mi fog történni ezután!

A legközelebbi viszontlátásra!

Anna