Lucy két nap után kapott engedélyt rá, hogy elhagyja a Tábort. Már előbb is menni akart, mivel nem bírta az egy helyben ülést és már annyira viszketett a tenyere néhány Siratóra, hogy majd beleőrült, de Clint, Jeff, és nem utolsó sorban Newt visszatartották. Viszont amikor a Kóroncok megegyeztek, hogy Lucy már ismét makkegészséges, a szőke fiúnak se maradt több ellenérve, hogy Lucyt a Táborban tartsa.

Viszont amíg „szobafogságra" volt ítélve, addig bőven volt ideje gondolkodni. Mivel a fiúk napközben dolgoztak, így ő egyedül maradt a gondolataival, amik - érthető módon - az emlékei körül forogtak. Mármint az emlékfoszlányok körül, mert még mindig nem sokkal többet tudott magáról, mint az Átváltozás előtt. Többnyire csak ködös érzelmeket tudott felidézni: szorongás, apátia, depresszió és elkeseredettség.

Csupa vidám dolog.

Azonban nem csak érzelmeket élt át, hanem néha hangok is felrémlettek; olyanok, amiket nem ismert fel. Nem tudta, kivenni, mit mondanak, csupán egyetlen nőét, aki azt ismételgette állandóan, hogy „A VESZETT jó". De mi az a VESZETT? Miért lenne jó? Maga a szó sem volt már túl bizalomgerjesztő, de az, hogy ennyire belé akarták nevelni azt, hogy jó, csak növelte a gyanakvását. Valami nagyon nem stimmelt itt.

A hangokon túl aztán ott voltak az arcok. Néha felsejlett a szeme előtt egy-egy halovány arc, de még mindig Newt volt az egyetlen, akit megismert. Nem sokra emlékezett belőle, csupán arra, amit a fiúnak is elmondott. Azonban volt még valaki. Valaki, akihez együttérzés, szánalom és ragaszkodás fűzte. Nem tudta, ki ez, csak annyit, hogy talán korabeli lehetett. Ott volt az elméje egy elrejtett zugában, arra várva, hogy a lány tudjon mit kezdeni vele.

Ezekről természetesen nem beszélt a fiúknak. Nem akart játszani az Alkotók türelmével és mi tagadás, azt a fojtogató érzést sem akarta még egyszer átélni. Meg aztán nem akart súlyosbítani a helyzetén, hiszen az őszintesége így is hatalmas pácba juttatta.

De legalább ott volt mellette Newt és Minho, akik biztosan megvédik majd attól, hogy valaki esetleg éjszaka elvágja a torkát.

Szerencsére mikor két nap után végre kilépett a Táborból, nem kezdték el kövekkel dobálni és a Kitoloncolását követelni. A legtöbben örültek, hogy visszatért, jobbulást kívántak neki és a támogatásukról biztosították. Chuck majd kibújt a bőréből örömében és úgy kellett az Elöljárójának visszarángatni a munkájához. Ben és Adam azonnal az Építőkhöz rángatták, mondván, hogy Minho már úgyis kint van az Útvesztőben, így úgysem tud csatlakozni hozzá. Gally enyhén szólva nem örült a jelenlétének, de Alby pillantásai miatt egy szót sem szólhatott.

Newt ebédnél találta meg és már belekezdett volna egy kiselőadásba, hogy Lucynak nem lenne szabad megerőltetnie magát, mikor Billy, Jackson, Zart, Winston és még azok, akik nem látták kilépni a Táborból köréjük gyűltek és a lány tudtára adták, hogy örülnek a visszatérésének. Lucy mosolyogva biztosított mindenkit arról, hogy jól van, és hogy másnap megy vissza futni, de a tömeg csak akkor kezdett oszladozni, mikor az ebédnek már vége volt.

- Úgy érzem magam, mint valami híresség - jegyezte meg Lucy, miközben visszavitte a tálcáját Serpenyőnek.

- Az is vagy, hidd el - biztosította Newt. - Nagyjából azóta, hogy a Tisztásra léptél.

Lucy ezen jót nevetett, majd visszatért az Építőkhöz, hogy Ben és Adam mellett segédkezzen egy új istálló felépítésén.

Este aztán Minho is megjelent. Ő is örömét fejezte ki, hogy Lucyt a Táboron kívül látja, majd nagy lendülettel levetette magát a lány mellé.

- Szóval, hogy érzed magad? - kérdezte. - Készen állsz holnap visszavágót kérni a Siratóktól?

- Mi az hogy! - élénkült fel azonnal Lucy. - Már halálra unom itt magam. Ha nem szúrok le valamit, én előbb-utóbb kikészülök.

- Szerintem ezt ne hangoztasd - vélekedett Chuck. - Még a végén Gally kiforgatja a szavaidat.

- Neki csak a szája nagy - intette le a fiút Minho. - Tudja, hogy Lucy bármikor a földbe döngölhetné. Főleg, hogy még egy Siratót is megölt.

- Jó, de aztán hagytam, hogy egy megszúrjon - emlékeztette Lucy. - Nem valami fényes teljesítmény.

- Lehetetlen vagy - csóválta a fejét Minho.

- Még csak most jössz rá? - érkezett meg Newt, aki, mintha mi sem volna természetesebb, Lucy másik oldalára ült le. - Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet ez, Luce. Még pihenned kellene.

- Ma egész nap deszkákat pakolgattam és semmi bajom - bizonygatta a lány. - Teljesen jól érzem magam. Különben is, amilyen az én szerencsém, egy hónapig nem fogunk belefutni Siratóba, amin kiadhatnám a dühömet.

- Ne feledd, hogy még három hetünk van, amíg a Hetes Zónában újra megnyílik az a rész, ahol a dögünk van - szólt Minho. - Ha addig nem is, azon majd kiadhatod a mérgedet.

- Jól hangzik.

Szerencsére ezután a társalgás arra terelődött, hogy mit fognak csinálni öt nap múlva a tábortűznél, amikor megérkezik az újabb Zöldfül. Lucy hirtelen ráébredt, hogy már megint eltelt egy hónap, pedig olyan volt, mintha csak egyet pislantott volna. Közben nem hivatalosan örökbe fogadta Chuckot, elveszítette Gallyt és még egy Átváltozást is túlélt.

Hát, nem volt unalmas az élete a Tisztáson, az biztos.

De még mennyire, hogy nem.

Miután kiharcolta, hogy újra kimehessen, Lucy visszatért a Futárok közé és Minho oldalán ismét az Útvesztő feltérképezése lett a feladata. Bár az Átváltozás előtt úgy volt, hogy hamarosan már egyedül is futhat, Minho nem volt hajlandó elengedni őt és mindig ragaszkodott hozzá, hogy a közelében maradjon. Lucynak volt egy olyan érzése, hogy Newt kérte meg a fiút, hogy figyeljen rá, amit még inkább alátámasztott a tény, hogy Newt most már mindig a kapuknál várta őket, mikor visszatértek.

Azonban még a futás és a kimerültség sem tudta elterelni Lucy figyelmét egy másik dologról, ami a fejében motoszkált: hogy minden meg fog változni. Ez még annál is ködösebb volt, mint az egész „VESZETT jó" dolog, viszont sokkal fenyegetőbbnek hatott. Ha minden megváltozik, az csakis a Tisztásbeli életükre vonatkozhat, nem? És Lucy nem akarta, hogy bármi is megváltozzon. Így is pengeélen táncolt, és ha bármi beüt, nagyon gyorsan őt fogják elővenni, mivel ő az egyetlen, aki... más. Enyhén szólva.

Nem akarta elveszíteni ezt. Nem akarta elveszíteni ezt az életet, mindegy, mennyire elfuserált volt. Ám volt egy olyan érzése, hogy ezt nem ő fogja majd eldönteni.

A közelgő változás egyik első jele egy nappal az új Zöldfül érkezése előtt mutatkozott. Lucy, ahogy addig, kint volt az Útvesztőben Minhoval és már visszafelé tartottak a Hatos Zónában, amikor borzalmas üvöltés hallottak.

- Ez meg mi volt? - torpant meg Lucy, miközben lecsatolta a rudat az övéről.

- Nem tudom, de nem Sirató volt - felelte Minho, aki szintén homlokráncolva próbálta beazonosítani a hang forrását. - Sőt, olyan volt, mintha...

Egy újabb üvöltés után Lucy is megértette. Holtsápadtan nézett össze Minhoval.

- Ez a Tisztásról jött - suttogta.

Egy pillanattal később mindketten lélekszakadva kezdtek rohanni a folyosókon. Lucy elképzelni sem tudta, mitől ordíthatott valaki olyan hangosan, hogy még az Útvesztőbe is kihallatszott. Bár az is igaz volt, hogy már nem voltak messze a Déli Kaputól, de akkor is. Mégis mi történhetett...?

Alig egy percen belül a főfolyosóra értek, ahonnan már látszódott a Tisztás. Lucy látta a távolban, hogy a srácok valamit nagyon néznek a kaputól balra, ahol a Tuskók és az erdő is volt és egyre többen gyűltek oda.

- Mi a bökött élet van? - fékezett le Minho zihálva Alby mellett.

- Nem tudjuk - rázta a fejét a sötét bőrű fiú. - Az erdőből jött a hang, de most már olyan csönd van, hogy feláll a szőr a hátamon.

- Csak Ben lehet az! - érkezett meg Adam. - Bement fát vágni és azóta se jött vissza!

- Ben? - sápadt el Lucy, de mielőtt választ kaphatott volna, valaki felüvöltött.

- SIRATÓ!

Lucy odakapta a fejét és akkor látta, hogy egy igazi Sirató ront ki a fák közül. Hogy eddig, hogy nem hallotta, arról ötlete sem volt, de nem most volt az ideje, hogy gondolkodjon rajta. A Sirató visított, miközben a fiúk minden irányba szaladtak, amerre láttak.

- Hogy a...? - Alby szólni sem tudott a megrökönyödéstől.

- Mindenki vissza! - kiáltotta Lucy, miközben felragyogott a fény és egy pillanattal később már egy minigunnal zúdított sortüzet a szörnyetegre. Ám úgy tűnt, ez csak még jobban feldühíti a lényt, mert egy borzalmas üvöltés után Lucyra vetette magát.

A lány sem tétovázott. Ismét felragyogott a fény és mikor a Sirató már majdnem elérte, Lucy egy hatalmas kalapáccsal verte oldalba, egyenesen a kapu felé. A lény egyik mechanikus lába felsértette a karját, ahogy repült, de Lucy meg se nyikkant. Nem ütötte túl messzire, de legalább irányban volt, ráadásul a hátára is fordult, így Lucynak volt ideje gépágyút készíteni és tüzelni, mielőtt a lény ismét támadhatott volna.

Az újabb találat több méterrel lökte hátra a Siratót és ekkor már a kapun kívül volt. Lucy újra és újra lőtt, de a szörny már rendbeszedte magát és ismét előretört. Ám ekkor hatalmas rengés rázta meg a Tisztást és Lucyban ekkor tudatosult, hogy éjszakára záródnak a kapuk. Ha bent ragadnak egy Siratóval és ő nem tud végezni vele...

Azonban úgy tűnt, a Sirató nem akar kockáztatni. Megtorpant, majd egy másodperc után sarkon fordult és szélsebesen eltűnt az Útvesztő folyosóin. Lucy azért a biztonság kedvéért folyamatosan tüzelt, amíg a kapuk be nem záródtak.

- Azt a rohadt kibökött életbe! - káromkodott Minho. - Hogy a fenébe...?

- Senki ne menjen az erdőbe! - kiáltotta Lucy a fiúknak, akik a kapuk bezárása után kezdtek visszaszállingózni. - Meg kell bizonyosodnom róla, hogy nincsenek többen.

- Luce! - érkezett meg Newt is, aki elborzadva meredt a karjára. - A francba, Luce, a karod!

- Nem vészes - legyintett Lucy, miközben elment a fiú mellett. Gépágyúja még mindig a kezében volt és a korhadt fatörzsek között lavírozva az erdő felé tartott.

- Luce, ezt azonnal el kell látni és most nem vitatkozol velem! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Newt. - Keresd meg valamelyik Kóroncot...

- Meg kell találnunk Bent! - vágott a szavába Lucy. - Valószínűleg megszúrták és meg kell kapnia az Ellenszert, különben...

- Itt van! - hallotta Gally hangját, mire Lucy megpördült a tengelye körül. Egy szakadt ruhákban botorkáló, hullasápadt Ben jelent meg a fák között, aki azonban még el sem hagyta az erdő területét, mikor összeesett.

- Clint, vigyétek Bent Gallyvel a Táborba! - utasította a fiút Alby. - Jeff, te lásd el Lucyt! És senki ne menjen az erdőbe, okéság?

- Lucy, jól vagy? - érkezett meg Chuck, aki egész testében remegett és könnyek áztatták az arcát.

- Persze, Chuckie, semmi bajom - mosolyodott el halványan Lucy.

- De a karod...

- Nem vészes, már mondtam. Csak egy karcolás.

- Karcolás, megáll az eszem! - nézett fel az égre tehetetlenül Newt.

- Newt, nyugodj le! - intette le a fiút Lucy. - Most összeszedettnek kell maradnunk. Még többen is lehetnek és én vagyok az egyetlen, aki képes harcolni velük, szóval egyedül én mehetek be az erdőbe megnézni, hogy vannak-e még.

- Luce, mindjárt besötétedik, semmit sem fogsz látni - ellenkezett Newt, aki kicsit lehiggadt, miután látta, hogy Jeff bekötözi Lucy karját (bár nehezen fért hozzá, mivel a gépágyú még mindig könyékig befedte a lány kezét). - Majd holnap...

- Nem várhatok holnapig, mi lesz, ha kirontanak és pusztításba kezdenek?

- Szerintem, ha lennének még, már rég nekünk rontottak volna - vélekedett Minho. - Szerintem az az egy volt, amelyik megszúrta Bent és amelyiket Lucy kikergette a Tisztásról.

- De akkor is le kell ellenőriznünk...

- Lucynak igaza van - szólt közbe Alby. - Viszont Newtnak is abban, hogy már túl sötét van ahhoz, hogy láss valamit az erdőben. Megkértem a Zsákolókat, hogy álljanak őrt a Tuskók körül, amíg Lucy holnap be nem megy, és át nem nézi az erdőt.

Lucy elnézett a válla fölött és látta, hogy jó néhány Zsákoló, köztük Billy és Jackson is hatalmas lándzsákkal a kezükben kerítik körbe a délnyugati sarkot és nézik mereven az erdőt.

- Most menjetek enni - mondta Alby a fejét csóválva. Még mindig sápadt volt. - Én megnézem Bent.

Egy pillantással jelezte Lucynak, hogy nem jöhet, majd elindult a Tábor felé.

Az este további részében mindenki azt találgatta, miért jött be egy Sirató a Tisztásra, mikor eddig erre egyszer sem volt példa az elmúlt két évben. Gally és a többi Átváltozáson átesett fiú megint felemelte a hangját és híresztelték, hogy Lucy a felelős mindenért, de senki sem hitt nekik, hiszen mindenki látta, hogy a lány azonnal a védelmükre kelt és kikergette innen a Siratót.

Lucy azonban nem tudott aludni egész éjjel. A rudat a kezében szorongatva feküdt ébren az ágyán és állandóan azon gondolkodott, hogy miért jelent meg a falakon belül egy Sirató. Talán a változáshoz van köze, amit a zsigereiben érez? De miért most? Miért most kezd felborulni minden, amikor ő már két hónapja itt van? Mi a bökött élet folyik itt?

És ha ez még nem lett volna elég, nem csak a gondolatai nem hagyták aludni, hanem Ben sikolyai sem, hiszen a fiú tőle nem messze vergődött egy szobában és szenvedett az Átváltozással. Lucy végül álomba sírta magát, ami már hosszú idő óta nem fordult elő vele. Mégis mi értelme a képességének, ha senkit sem tud megvédeni vele? Hogy hagyhatta, hogy ez történjen?

Kialvatlanul, fáradtan ébredt fel. Talán ha három órát alhatott, mindenesetre úgy érezte magát, mint aki most jött ki az Átváltozásból. Nagy nehezen kimászott az ágyból és felöltözött, és mikor kilépett az ajtón, egy ugyanolyan megviselt Newttal találta szemben magát.

- Hosszú éjszaka? - kérdezte.

- Mondhatni - ásított Newt. - De ahogy látom, neked se volt jobb.

- Állandóan jár az agyam - magyarázta Lucy. - Miért most jött be egy Sirató? Mi volt más a tegnapi nap? És hogy nem vette észre senki?

- Fogalmam sincs - rázta a fejét Newt. - Talán ott volt a kezdetektől fogva, csak sosem vettük észre.

- De miért nem támadott eddig?

- Fene tudja.

Ben ismét sikított egyet, mire Lucy összerándult.

- Nem a te hibád - karolta át a vállát vigasztalóan Newt. - Senki sem gondolta, hogy egy Sirató fog kitörni az erdőből.

- De ha már itt se vagytok biztonságban, akkor hogy hagyhatnálak itt titeket?

- Hát, ma nem is kell - mondta Newt. - Ma jön az új Zöldfül.

Lucy felkapta a fejét. Teljesen kiment a fejéből.

- Alby azt üzeni, hogy reggeli után bemész és átnézed az erdőt, hogy van-e még Sirató. - Newt hangja elárulta, hogy jobb meggyőződése ellen közli ezt a parancsot. - És mikor jön a Zöldfül, majd te fogsz beszélni vele, mivel úgyis olyan jól szót értesz velük.

- Ugye nem nekem kell majd megcsinálnom a körbevezetést? - kérdezte Lucy felvont szemöldökkel. - Mert az oké, hogy ma nem megyek ki, Minho se megy, de holnap...

- Nem, nyugi, holnap mehetsz futni - legyintett Newt, bár érződött a mozdulatból, hogy ellenzi. Lucy nem foglalkozott vele, hiszen a fiú azóta ilyen volt, hogy kijött az Átváltozásból. Azért ráfogott Newt még mindig a vállán pihenő kezére és megszorította, hogy megnyugtassa. Newt erre elvörösödött és elengedte, de Lucy csak kuncogott, majd beállt a sorba Serpenyőnél.

Reggeli után a lány az utasításnak megfelelően a Tuskókhoz ment, ahol az egész éjszakát ott töltő Zsákolóktól megtudta, hogy semmi gyanúsat nem láttak, de Lucy azért géppuskával a kezében lépett be a fák közé. Körkörösen haladva fésülte át az erdőt, megjelölve minden fát, ahol járt, hogy tudja, hol volt már és így az útját is nyomon tudja követni. A fal tövében, a Tisztás sarkában azonban talált egy nagy gödröt, ami körül fák és ágak hevertek mindenfelé. Ez alátámasztotta Newt elméletét, miszerint a Sirató talán az első naptól itt volt.

Viszont hogy mitől „aktiválódott", arra még mindig nem volt magyarázat.

- Na? - kérdezte Alby, mikor ebédidőben a lány kijött a fák közül.

- Semmi, az egész erdő tiszta - felelte Lucy. - Találtam egy nagy gödröt a falak találkozásánál. Szerintem a tegnapi Sirató ott rejtőzhetett, mielőtt kijött volna.

- De miért most? - tette fel a kérdést Alby. - Nem láttál semmi furcsát azon a környéken?

- Nem, minden rendben volt.

Alby a fejét csóválta, majd elküldte a lányt ebédelni, a Zsákolókat pedig aludni.

Ebédnél aztán mindenki kifaggatta, hogy mit talált, így Lucynak nagyjából tízszer kellett elismételnie a történetet, mire mindenkihez eljutott. Chuck most még mindig a tegnapi események hatása alatt állt, de igyekezett mosolyogni és erős maradni, amiért Lucy nem győzte dicsérni. Elvégre ez egy anya dolga, nem?

Mikor szólt a sziréna, mindenki gyülekezni kezdett a Doboz körül. Lucy most elől állt Alby és Newt társaságában, hiszen az ő dolga volt lenyugtatni az ideges Zöldfület, aki értetlenül fog bámulni mindenre. Igazság szerint örült neki, mivel a fiúknak ötletük sem volt, hogyan kell együttérzőnek lenni (kivéve talán Newt), és ha megint olyan fiatal srác érkezik, mint Chuck, akkor tényleg ő volt erre a feladatra a legjobb.

Egy dübbenés és a Doboz már meg is érkezett. Alby és Newt kinyitották a fémlapokat, és a felszálló por miatt Lucy kicsit hátrébb helyezkedett, miközben eltakarta a szemét. Így azonban nem látta az új Zöldfület, csupán a körülötte álló fiúk megjegyzéseit hallotta.

- Hány éves ez?

- Olyan, mint egy trikós plotty.

- Te vagy a plotty, tökfej.

- Héló, odalenn minden csupa lábszag!

Lucy köhögött párat, miközben Alby és Newt leeresztették a kötelet és felhúzták a Zöldfület. A lány körül állók besegítettek, amint a fiú - Lucy ezt már tisztán látta - elég magasra jutott. Megállt a Doboz szélén, és a fiúk leporolták, miközben Alby köszöntötte tisztárshoz illő módon. Ekkor az új srác felegyenesedett és Lucy szemébe nézett, mire a lánynak elállt a lélegzete.

Az a fiú állt előtte, akinek az arca már egy hete lebegett a szemei előtt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Jesszusom!

Ehhez a sorozathoz is rég nyúltam, de úgy éreztem, már illik folytatni. Nem erre a fejezetre vagyok a legbüszkébb, de remélem, így is tetszik nektek és kíváncsian várjátok majd a folytatást. Jelezzétek véleményeteket, én pedig igyekszem minél hamarabb hozni a folytatást.

Anna