Az elkövetkező két és fél hét volt Lucy legboldogabb időszaka a Tisztáson. A tábortűzön történtek annyira feldobtak mindenkit, hogy a kötelező munkák még sosem folytak ilyen jó hangulatban. A fiúk mindig köszönten Lucynak, a lány lelkesen viszonozta ezt és lassan már kezdtek egy nagy boldog családra hasonlítani. Még ha nem is mindenki vett részt ebben az „idillben".

Gally öt nappal azután hagyta el a Tábort, hogy magához tért és azóta az egyik leghangosabb ellenzője lett Lucy jelenlétének. Mindenkit azzal traktált, hogy a lány veszélyes, hogy nem szabad bízniuk benne és hogy minden, amit eddig tett, csupán beetetés volt, hogy a bizalmukba férkőzzön. A fiúk többsége csak legyintett ezekre vagy figyelmen kívül hagyták, viszont néhányan egyetértettek Gallyvel: ezek azok a fiúk voltak, akikkel Lucy soha egy szót sem beszélt, sőt, nem is nagyon látta őket. Ők letten Gally új bandája.

- Ők azok, akik átestek az Átváltozáson - magyarázta Newt egyik este. - Többnyire nem sok vizet zavarnak, megvannak magukban. Ám mióta Gally csatlakozott hozzájuk, egyre többet zúgolódnak.

- Gondolom azon, hogy miért bíztok meg bennem - motyogta Lucy kedvetlenül.

- Ja, valami ilyesmi a bajuk - vonta meg a vállát Newt. - Ne foglalkozz velük, Luce. Te közénk tartozol, és rajtuk kívül mindenki ezt gondolja.

Lucynak azonban a többi öt srác helyett is fájt, hogy Gally most már ellenségnek gondolta. Hiányzott neki a fiú régi énje, akivel még együtt dolgozott, tervezett és viccelődött. Hiányoztak a kiprovokált balhék közte és Minho között; mert balhék most is voltak, de ezek már fájóan igaziak voltak. Mivel Lucy egész nap az Útvesztőben szaladgált, csak este találkozott a többi tisztárssal, viszont ilyenkor majdnem mindig kénytelen volt elviselni Gally hangos piszkálódásait. Newt, Serpenyő, Minho, Ben, Adam és még Alby is próbálták leállítani, de az mind falra hányt borsó volt.

Gallyt elvesztette, viszont megkapta helyette Chuckot. A pufók fiú vacsoránál mindig elmesélte a napját és a próbáit, viszont minél többet teljesített, annál egyértelműbbé vált, hogy Lögybölő lesz belőle. Nem volt erős, mint egy Építő, se gyors, mint egy Futár, ráadásul a hosszú munkát se bírta a Kertben. A kézügyessége viszont jó volt, hiszen Lucy gyakran látta, hogy egy kis fadarabot faragott vagy vadvirágokból készített láncot.

Nappal Chuck állandóan viccelődött és próbált mindenkinél bevágódni, felvenni a stílust és a szavakat, éjszaka azonban gyakran kínozták rémálmok és szinte mindig sírt. Egy éjszaka Newt majdnem Lucyra törte az ajtót, mert Chuck már órák óta zokogott és senki sem tudta lenyugtatni. A lány bozontos hajjal, félálomban és Newttól megörökölt pizsamájában kereste meg Chuckot a hálózsákban alvók között és ölelte szorosan magához.

- Ne sírj, semmi baj - motyogta álmosan. - Tudom, hogy rossz, én is voltam már így, de túl kell lendülnöd rajtuk. Ha hagyod, hogy eluralkodjanak rajtad, ők győztek.

- Hiányzik a mamám - szipogta Chuck, miközben a kezével Lucy pizsamáját markolta.

Lucyba ekkor hasított a gondolat, hogy még nem is gondolt a családjára. Vajon mi lehet az ő anyjával? Még az arcára se emlékezett. Gyorsan kiverte ezt a fejéből.

- Tudom - simogatta a fiú fejét. - De ő sem akarná, hogy minden éjszakádat a félelmeid között töltsd. Nem baj, ha félsz, hiszen itt mindenki félt már egyszer, de ne hagyd, hogy a félelem irányítson.

- Még te is? - nézett fel rá Chuck nagy szemeket meresztve.

- Igen, én is - bólintott Lucy és próbált nem Newtra nézni, aki végig ott állt fölöttük. - Sokszor félek, hogy odakint egy Sirató elkap valakit és én nem lehetek ott, hogy megmentsem. Félek, hogy berontanak ide fényes nappal és megölik a fiúkat...

- De volt már olyan, hogy magad miatt féltél? - kérdezte Chuck. - Mint én a rémálmaimtól?

- Igen, volt - suttogta Lucy. Mostanra az álmosság utolsó morzsája is eltűnt a szeméből. - Nekem is meg kellett küzdenem a saját démonjaimmal. De a többiek ott voltak mellettem és segítettek szembenéznem velük. Most én vagyok itt és segítek neked. Ne hagyd, hogy ők győzzenek, Chuck. Egyszer szembe kell szállnod velük.

- Itt maradsz? - kérdezte Chuck.

- Persze - mosolyodott el halványan Lucy, miközben befeküdt a fiú mellé és a kezét fogva aludt el.

Chuck rémálmai és esti zokogásai még ezután is folytatódtak, de már nem tűnt annyira megviseltnek tőlük. Az áttörés akkor érkezett meg, mikor a fiú vörös fejjel megkérte Lucyt, hogy legyen a mamája. A lány természetesen beleegyezett, hiszen nem látott semmi bajt azzal, ha anyaként figyel oda Chuckra, akit már a legelső pillanattól kezdve meg akart védeni mindentől. Attól kezdve Chuck egyre kevesebbszer ébredt fel éjszaka, míg végül Lucy visszamehetett a szobájába aludni.

Ami a Futárkodást illette, Lucynak minden napja ugyanúgy telt. Kapunyitás előtt kelt, Minhóval kértek kaját Serpenyőtől, majd kirohantak a kapun, hogy egész nap a folyosókon futkározzanak. Az Elöljáró néha már elengedte Lucyt egyedül, de sosem messzire vagy hosszú időre. Többnyire annyiból állt a dolog, hogy Lucy egyedül elfutott a zsákutcáig (tíz elágazás volt eddig a legtöbb), majd visszament Minhóhoz. A fiú elégedett volt a fejlődésével, és kijelentette, hogy hamarosan már egyedül is nekiállhat feltérképezni az Útvesztőt.

Siratóval eddig egyetlen egyszer találkozott. Minho és ő a Hetedik Zóna külső részében jártak, nagyjából két héttel Chuck érkezése után, mikor az egyik kanyar mögött váratlanul belefutottak a szörnybe. Mivel zúgott benne az adrenalin és a tettvágy, Lucy azonnal maga mögé lökte Minhót, a rúdból géppuskát csinált és igyekezett valahogy kárt tenni a gépszörnyben.

Viszont a lövedékek még mindig energiából álltak, vagyis a hátráltatáson kívül nem szolgáltak semmire. Lucy egészen addig lőtte a Siratót, amíg az fel nem mászott a falra és rá nem vetette magát. A lány előrevetődött, bukfencezett egyet, miközben koncentrált. A teste átvette felette az irányítást, pontosan tudta, hogyan támassza ki magát, hogyan álljon fel, hogy a lehető leghamarabb támadóképes legyen. Teste minden porcikája száztíz százalékon pörgött, és amikor a Sirató megfordult, hogy újra támadjon, már két karddal várta.

- Mit művelsz?! - kiáltotta Minho és az idegen hang megzavarta a szörnyet. Megállt, tétovázott, ez pedig Lucynak pontosan kapóra jött. Nekiugrott és egy suhintással levágta az egyik kiálló tüskét. A Sirató rémisztő és fülsértő hangot hallatott, Lucy azonban úgy érezte, mintha valami felrobbant volna benne.

A Siratókat igenis meg lehet sebezni.

A lény előrecsapta skorpiófarkát és szúrni készült. Lucy hátraszaltózott, így a tüske előtte csapódott a földbe. A lány nem várt tapsra: megragadta a tüskét és lenyisszantotta. Baljával felkapta, egy fordulattal lendületet nyert, és mint egy lándzsát, úgy dobta bele a Sirató nyálkás húsába. A lény visított és dobálta magát, Lucy azonban felé rohant, a jobb kardját beleszúrta a szörnybe, majd felugrott, dupla lábbal rátaposott a tüske kiálló részére és addig nyomta befelé, amíg az el nem tűnt a szörnyben. A Sirató ezután kiterült és nem mozdult többé.

Lucy zihálva szállt le a lényről. Haja kibomlott, ruhája több helyen is kiszakadt, karcolások borították mindenhol, de semmi komoly sérülése nem volt. Minhóhoz kocogott, aki szájtátva bámult rá.

- Te... - tátogta. - Te... te megölted...

- Igen - lihegte a lány. - Jó tudni, hogy meg lehet sebezni őket. Viszont csak közelharcban tudok kárt tenni bennük, vagyis még kevésbé tudlak fedezni, ha közben a szörnnyel viaskodom. Valahogy olyan halálos fegyvert kell készítenem, ami távolról is meg tudja ölni.

- Ez kész... - kaparta össze az állát Minho. - Most öltél meg egy Siratót és arról panaszkodsz, hogy nem vagy elég jó. Fel se fogtad, mit csináltál az előbb, ugye? Még soha, senki nem ölt meg egy Siratót.

- De ti is képesek lennétek rá - ütötte tovább a vasat Lucy. - Vannak kardjaitok. Ha gyakorolnátok velük, meg tudnátok küzdeni a szörnyekkel. Annyira nem okosak, könnyen túljárhattok az eszükön.

- Viszont közel sem mozgunk annyira jól, mint te - kontrázott Minho. - Neked a véredben van a harc. Láttam, hogy mozogsz.

- Oké, ezt megbeszélhetjük később is - pillantott le az órájára Lucy. - Vissza kéne indulnunk, különben kint ragadunk.

A visszaúton egy szó sem esett köztük, viszont a kapuban már várta őket egy csapat srác, élükön Newttal, aki azonnal kérdezgetni kezdte őket.

- Mi történt? - ragadta meg Lucy csuklóját. - Hallottuk a lövéseket és a Siratót...

- Lucy kinyírta - mesélte lelkesen Minho. - Komolyan mondom. A Hetedik Zónában van egy dögünk.

Erre mindenki eltátotta a száját és úgy meredt Lucyra, mint amikor először használta a képességét.

- Nem nagy dolog - vonta meg a vállát Lucy. - Ti is képesek lennétek rá, ha tudnátok bánni a karddal.

- Mi a franc van? - sápadt el Newt. - Te puszta kézzel estél neki egy Siratónak?

- Karddal - javította ki Lucy.

- Levágta a tüskéjét, amivel meg szokott szúrni minket - magyarázta Minho -, és azt beledöfte a Siratóba. Megkóstoltatta vele a saját mérgét.

- Jól halottam? - furakodott előre Alby. - A mérgükkel meg lehet ölni őket?

- Nem tudom, az végzett-e vele - felelte Lucy. - Többször is felhasítottam a húsát és beleszúrtam a kardom. De elképzelhető.

Mögöttük hangos dörrenés hangzott fel, majd a kapu elkezdett bezáródni.

- Holnap visszamentek és megkeresitek - rendelkezett Alby. - Sőt, én is veletek megyek. A saját szememmel akarom látni.

- Az a folyosószakasz holnapra le lesz zárva - szólt közbe Minho. - Legközelebb egy hónap múlva mehetünk oda vissza.

- A bökött életbe a falakkal - morogta Alby a bajsza alatt. - Oké, majd visszamegyünk akkor. Most pedig tűnés vacsorázni.

- Luce, hogy gondoltad ezt? - kérdezte Newt, mikor a lány ő és Minho társaságában elindult Serpenyőhöz. A srácok még mindig bámulták őt, de nem foglalkozott velük.

- Mit hogy gondoltam? - értetlenkedett Lucy.

- Nekimentél egy francos Siratónak! - nézett rá villámló szemekkel Newt. - És ha megszúrt volna? Ez csak a második találkozásod volt velük, hogy lehettél ilyen felelőtlen?

- Ne aggódj már annyit - próbált könnyed maradni Lucy, de közben fortyogott benne az indulat. Ő nem egy törékeny kislány, akire mindig figyelni kell. - Tudok vigyázni magamra. És közlöm, hogy tökéletesen ura voltam a helyzetnek.

- Olyan vagy, mint egy vénasszony, Newt - szólt közbe Minho is. - Állandóan csak aggódsz. Figyelj, te nem láttad, hogy harcolt. Lazán el tud bánni egy Siratóval.

Newt mélyet sóhajtott.

- Jó, igazatok van - ismerte be végül. - Csak átéltem már pár dolgot odakint és...

- Ne félts, Newt - simított végig a fiú karján Lucy. - Nem lesz semmi bajom.

- Lucy! - rohant oda hozzá Chuck. - Komolyan kinyírtál egy Siratót?

- Kitől hallottad ezt? - érdeklődött a lány.

- Már majdnem mindenki tudja - mesélte Chuck és az étkezde felé mutatott. - Nézd, ott jön Gally és a bandája.

Valóban, Gally érkezett elég nagy tempóban és nem tűnt valami boldognak. Egyszerre volt riadt és dühös.

- Ti nem vagytok normálisak! - esett neki Newtnak és Minhónak. - Tudtok a képességéről és még ki is engeditek?

- Ne kezd ezt, Gally - próbálta leállítani Minho. - Inkább örülnöd kéne, hogy eggyel kevesebb Siratóval kell bajlódnunk.

- Örüljek?! - villámlott Gally szeme. - Két évig éltünk együtt ezekkel az izékkel! És ő - mutatott Lucyra - most megölt egyet! Ki tudja, mit hoz ez ránk? Szerinted az Alkotók örülni fognak neki, hogy a kis kedvencük a házi állataikat öldösi?

- A kis kedvencük? - értetlenkedett Lucy. - Rám gondolsz?

- Ki másra szerinted? - fröcsögte a fiú.

- Hagyj minket a francos fantáziálásoddal, jó? - tolta félre az útból Gallyt Newt, miközben Lucyt előretolta. - Nincs kedvünk a plottyodat hallgatni.

Lucyt azonban napokkal később sem hagyták nyugodni Gally szavai. Miért mondta ezt? Hogy értette, hogy a kis kedvencük? Miért favorizálták volna őt az Alkotók? Mi köze lehet hozzájuk? Vajon a válasz az oka annak, hogy Gally ennyire kifordult önmagából?

Ezekkel a gondolatokkal kelt fel azon a bizonyos napon is. Átlagosnak indult minden, mint négy nappal korábban, mikor megölte az első Siratót. Felöltözött, összefutott Minhóval Serpenyőnél, megkapta az adagját, majd kapunyitáskor elköszönt Newttól és kisprintelt az Útvesztőbe.

Ebédig a szokásos menetben haladtak. Lucy vágta az indákat, Minho néha lelassított, hogy írjon valamit, miközben egy pillanatra sem álltak meg. Azután leültek megenni a szendvicseket, és közben sztorizgattak. Mióta Futárrá vált, Lucy a napjai nyolcvan százalékát Minhóval töltötte, így nagyon közeli és jó barátok lettek. Minho persze gyakran flörtölt vele, de sosem célzott rá, hogy esetleg valami komolyabbra gondolna. Sőt, ahogy a napok múltak, úgy lett ez a közös játékuk, hogy egymással flörtöltek, de a komolyabb pillanatokban mindketten tisztázták, hogy ez csak játék és semmi komoly.

- Na menjünk - állt fel Minho, miután végzett. - Még jó időben vagyunk, de sosem árt az óvatosság.

Lucy még pakolt, miközben Minho már elindult. Éppen jegyzetelt valamit a lapjára, így nem figyelt előre. Lucy a hátára vette a hátizsákját, amikor kiszúrta a fémes villanást az elágazás jobb szélén. Miután jobban megnézte, esett le neki, hogy nem késlény volt...

- Minho, vigyázz! - kiáltotta és odarohant, hogy félrelökje a fiút. Ám eközben azt érezte, hogy valami az oldalába szúrt, de reménykedett, hogy a Siratónak csak az egyik tüskéje találta el. Minhóra esett, de rögtön fel is ugrott, miközben előkapta a rudat és koncentrált.

A szörny a falon lógott, mint valami nagyon groteszk pók. Skorpiófarkát visszahúzta és Lucy abban a pillanatban fogta fel, mikor érezni kezdte, hogy a testét elárasztja a fájdalom. Összeszorított foggal célra tartotta a puskát és lőtt. A Sirató leugrott a falról és próbálta megkerülni, de Lucy kitartott, és amikor a szörny másodjára is megcélozta Minhót, egy hatalmas karddá változtatta a fegyverét és megint a fiú elé ugrott. Ismét belészúródott a tű, ezúttal a mellkasába, de legalább le tudta vágni azt a farokról. A Sirató visított és inkább menekülőre fogta.

Lucy addig maradt talpon, míg a szörnyeteg el nem tűnt a sarkon. Akkor azonban kiejtette a kardot a kezéből és összeesett.