Másnap reggel Lucy olyan korán ébredt fel, mint még soha. Ahogy kilesett a rönkök közötti résen, látta, hogy még a nap sem kelt fel, bár már világosodott a környezet. Nem ült fel, csak feküdt, bámulta a plafont és azon gondolkodott, amit Minho mondott neki előző nap vacsoránál. A Futár ugyanis megkereste, hogy adjon neki pár tanácsot, mesélt néhány érdekes tényt és adatot, hogy felkészítse a mai napra. Lucy tudta, hogy az izgalom ébresztette fel.

Futár lett. Végre Futár lett. Alig tudta elhinni, pedig tegnap szinte mindenki megkereste, hogy gratuláljon neki. Néhányan messze elkerülték, ők nyilván Albyval értettek egyet, de Lucyt kicsit sem érdekelte. Olyan boldog volt, mint itt tartózkodása óta még soha. Emiatt alig döbbent le az adatokon, amiket Minho elmondott neki. Elmagyarázta, hogy nagyjából mekkora az Útvesztő: minden irányba több kilóméternyi kiterjedésű volt. A Futároknak szinte emberfeletti képességekkel kellett rendelkezniük, hogy végrehajtsák a feladatukat. Bár, végső soron Lucy maga is emberfeletti volt valamilyen értelemben; hiszen ilyen képességet nem birtokolhatott akárki.

Hamarosan kopogtak az ajtaján, mire kikászálódott az ágyából, és ajtót nyitott. Minho állt előtte, zseblámpájával egyenesen az arcába világítva.

- Bökd meg Minho, ne süsd ki a retinám! - kapta szeme elé a kezét Lucy.

- Bocsesz - vonta meg a vállát Minho és lefelé fordította a lámpát. - Na, készen állsz Futárságod első napjára?

- Mi az hogy! Alig tudtam aludni! - vágta rá Lucy. Izgatottsága ismét felbuzgott benne, arckifejezése láttán pedig még Minho is elnevette magát.

- Örvendetes. Akkor öltözz át és megyünk benézni a raktárba. Kapsz pár új cuccot, remélem, örülsz neki - kacsintott.

- Három percet adj! - szólt Lucy és gyorsan becsapta az ajtót. Gyorsan lekapta magáról Newt pólóját, amit újabban pizsamának hordott, felvett egy sportmelltartót, egy futónadrágot, egy testresimuló trikót és a legkényelmesebb cipőjét. Egy új hajgumival összefogta a haját, felvette az övet a derekára, amin a rúd lógott, és máris menetkészen lépett ki a szobájából.

- Hűha, ez még két és fél perc se volt! - csettintett elismerően Minho. - Na gyere Zöldfül, vár a munka!

Minho a zseblámpával mutatta az utat a Tábor mellett. Lucy lelkesen követte a fiút, miközben tekintetével végignézett az „otthonán”. A fiúk hálózsákjaikban húzták a lóbőrt, a Tisztást megvilágították a hajnal első sugarai, mindent sötétkék árnyékok borítottak, a Vérháznál egy kakas kukorékolt. Lucy elmosolyodott. Ilyenkor tűnt a legbékésebbnek ez a hely.

A Tábor túlsó oldalán a hátsó sarokban Minho elővett egy kulcsot, mely egy kis raktárépület ütött-kopott ajtaját nyitotta. Lucy gyakran látta már, amikor Építőként ezen a helyen tevékenykedett de még sosem járt benne. Beleborzongott az izgalomba, alig várta, hogy lássa, mi van odabent. Köteleket és láncokat pillantott meg Minho lámpája fényénél, ami egy idő után megállapodott egy nagy, futócipőkkel teli dobozon.

- Igen, ez az első számú ellátmány, amit kapunk - jelentette ki Minho. - Legalábbis a mi szemszögünkből. Hébe-hóba felküldenek egy dobozt. Ha rossz cipőink lennének, a lábunk már rég tropára ment volna.

Ám Minho nem a nagy dobozba nyúlt, hanem a mellette pihenő kisebbe, amiben női futócipők hevertek.

- Tegnap délután kértünk pár cipőt neked - magyarázta. - Mekkora a lábad?

Lucy egy pillanatra úgy ledöbbent, hogy figyelmen kívül hagyta Minho kérdését.

- Kértetek? Tudtok kérni dolgokat az Alkotóktól?

- Persze, hogy tudunk. Csak bent hagyunk egy papírt a Dobozban és már megy is. Ez nem jelenti azt, hogy mindent meg is kapunk az Alkotóktól. Néha igen, néha nem.

- Kértetek már térképet?

Minho felkacagott.

- Igen, megpróbáltuk. Tévét is kérünt, azt se küldtek. Ezek a bököttek nem akarják, hogy lássuk, milyen szép odakint az élet. De mondd már, mekkora a lábad, mert itt kapok sérvet!

- Oh, bocsi - szabadkozott Lucy, azzal levette a cipőjét és belenézett. - Harminckilences.

- Akkor jól tippeltünk, abból kértük a legtöbbet - egyenesedett fel Minho egy pár pofás, ezüstös színű cipővel.

- Jól néz ki - mondta Lucy, majd kiment, és leült a fűre, hogy felpróbálja. Minho még összeszedett ezt-azt, és csatlakozott hozzá.

- Csak a Futárok és az Elöljárók kapnak ilyet -magyarázta a fiú és egy műanyag karórát nyújtott Lucy felé. Az egyszerű, fekete digitális óra számlapján megcsillant a fény. - Vedd fel és soha ne is vedd le. Az életed múlhat rajta.

Lucy átvette, pár pillanatig nézegette, majd felcsatolta és belebújt a cipőbe. Minho közben folytatta az eligazítást.

- Itt egy hátizsák, pár kulacs és egy doboz az ebédnek. Ruhákat kaptál, elnézve a szerelésed, és szerintem a fiúruháknak nem nagyon örülnél. Bár ki tudja, elnézve azt, amit pizsamának szoktál hordani...

Lucynak nagyon igyekeznie kellett, hogy egy arcizma se rendüljön Minho szavaira. Nem akart most belemenni a fiú játékába, így inkább csak bekötötte a cipőfűzőjét, felállt és sétált benne pár kört, hogy megszokja az új szerzeményét.

- Oké, azt hiszem, rendben van - állt meg Minho előtt. - Még valami?

Minho egy kicsit még igazgatta a táskáját, majd visszasétált a raktárba.

- Még összeszedünk pár fegyvert, aztán mehetünk Serpenyőhöz - hallatszott ki a hangja.

- Fegyvert? - élénkült fel Lucy, és gyorsan követte a fiút. Minho arrébb rakott pár dobozt a fal mellől, feltárva egy csapóajtót a padlón, amit felnyitott. Alatta falépcső vezetett lefelé a sötétbe.

- Igen, fegyvert - mondta Minho. - Lenn tartjuk őket a pincében, hogy akiknek elborul az agyuk, azok ne férhessenek hozzájuk. Gyere.

Minho ment előre. Amint lefelé haladtak, súlyuk alatt nyikorgott a tucatnyi lépcsőfok. A hideg levegő kellemes volt, még az átható por és penészszag ellenére is. Lucy az orráig se látott odabent, amíg Minho egy madzag meghúzásával fel nem kapcsolta a lámpát. A szoba legalább harminc négyzetméter nagy volt. A falakon polcok sorakoztak, de állt itt pár méretes faasztal is. Mindent fegyverek és veszélyes szerszámok borítottak: cölöpök, tüskék, olyan fémháló, amit a tyúkólak építéséhez használnak, szögesdrótok, fűrészek, kések és kardok. Az egyik falat az íjászatnak szentelték, és teleaggatták íjakkal, húrokkal és nyílvesszőkkel. Lucy minden értelmet meghazudtolva megnyugodott a sok fegyver láttán. Úgy érezte, mintha hazatért volna.

- Hűha - szaladt ki a száján ámulatában. Hangja tompán szólt a zárt térben. - Ha neked a Térképszoba a legszebb látvány, akkor nekem ez.

- Nem ezt vártam volna egy lánytól! - nevetett Minho. - De azt hiszem, te sosem voltám simán csak egy lány. Azok után, amit tettél, még meg is értem.

- A legtöbbet nem használjátok, igaz? - kérdezte Lucy, ahogy alaposabban megszemlélte a fegyvereket. A legtöbbjüket vastag porréteg lepte be.

- Így van - bólintott Minho. - De sosem lehet tudni. Általában csak pár éles kést hordunk magunknál.

A sarokban elhelyezett termetes faláda felé biccentett, melynek nyitott teteje a falhoz támaszkodott. A láda tele volt különböző méretű és formájú késekkel.

- Javaslom, te is tegyél el párat, hátha a rudaddal történne valami - szólt Minho, ahogy belenyúlt a ládába, kivett két kést és az övére erősítette őket.

Lucy követte a példáját. Kiválasztott két rövid, ezüstös dobótőrt és egy hosszabb, fekete pengéjű kést.

- Szabadidőmben időzhetek itt? - kérdezte, mikor már felfelé sétáltak a lépcsőn. - Átvizsgálnám a fegyvereket, hogy minél szélesebb repertoárom legyen odakint. Van egy olyan érzésem, hogy a rúddal bármit le tudok másolni.

- Sajnos csak néhány szerencsés rendelkezik ezekkel - csörgette meg a kulcsait Minho. - Hogy te is kapj, ahhoz Alby engedélye kell, és ismerve a bököttet...

- Elég esélytelen - sóhajtott lemondóan Lucy, de azért összemosolygott Minhoval.

Megejtették a látogatást Serpenyőnél, hogy megkapják az ebédjüket a kint töltött naphoz. Mikor itt dolgozott, Lucy elképzelni sem tudta, hogy egyszer Futárként ő is előbb jön majd ételért. Serpenyő sok sikert kívánt a napjához és ahogy Lucy és Minho a Térképszoba felé sétáltak, még utánakiáltotta, hogy szedjen le néhány Siratót. A hajnal már teljes erővel ragyogott, és a tisztársak is elkezdtek mozgolódni. Néhányan, köztük Ben és Adam is sok szerencsét kívántak a naphoz, és hárman váltottak egy szomorú pillantást, mikor a hajnali levegőbe belehasított Gally ordítása.

Minho előreengedte Lucyt a Térképszobában, majd felkapcsolta a lámpákat, végül leültette a lányt az asztalhoz, mondván, pár képet az agyába akar vésni, mielőtt kimennek. Papírt és ceruzát fogott, és elkezdett rajzolni. Lucy közelebb hajolt, hogy jobban lásson. Minho egy nagy négyzetet rajzolt, ami beterítette majdnem az egész lapot, majd kisebb, egyforma nagyságú négyzetekkel töltötte meg, háromszor hárommal. Amőbázni lehetett volna a papíron. A középső négyzetre felírta, hogy TISZTÁS, ezután beszámozta a külső négyzeteket egytől nyolcig, a bal felső saroktól indulva, az óramutató járásával megegyező irányban. Még pár vonás és kész is volt.

- Ezek a Kapuk - magyarázta Minho. - Azokat, amelyek a Tisztásra nyílnak, már ismered. Még van rajtuk kívül négy az Útvesztőben, amelyek az Egyes, a Hármas, az Ötös és a Hetes zónába nyílnak. Mindig ugyanott vannak, de a hozzájuk vezető út minden éjszaka más és más.

Befejezte a rajzot és Lucy elé csúsztatta a papírt. Lucy a kezébe vette. Teljesen lekötötte és lenyűgözte az Útvesztő rendezettsége. Miközben tanulmányozta, Minho folytatta:

- Szóval van a Tisztás, amit nyolc zóna vesz körül. Mindegyik négyzet egy külön egység, egyiket se sikerült még megfejtenünk az elmúlt két évben, mióta itt szórakozunk. Az egyetlen kijáratra emlékeztető dolog, amit találtunk, az a Szikla, de a célnak az se felel meg, hacsak nem akarsz a halálba ugrani. - Minho a térképre mutatott. - A falak összevissza mozognak esténként, ugyanakkor, amikor bezárulnak a kapuk. Legalábbis ezt gondoljuk, mert még soha nem hallottuk őket más időpontban mozogni.

- Azok a hatalmas folyosók is mozognak? - kérdezte Lucy. - Úgy értem, valahányszor kinyílik a kapu, mindig ugyanúgy ágazik el az Útvesztő.

- A kapuk közelében lévő főfolyosók sose mozognak, csak azok, amelyek kijjebb helyezkednek el.
- Értem.

- Mindig legalább nyolc Futárunk van, beleértve az Elöljárót is. Minden zónához egy. Beletelik egy egész napba, amíg feltérképezzük a saját zónánkat, reménykedvve abban, hogy találunk egy kijáratot, aztán visszajövünk, és mindent lerajzolunk egy külön lapra. Minden nap újat kezdünk. - Minho a ládákra pillantott. - Ezért vannak ezek mind tele térképekkel.

Lucy jobban megszemlélte a rajzot maga előtt.

- Egy napba telik, amíg végigfutunk ezeken a pici négyzeteken? - nézett fel kérdőn.

- Vicces, mi? - Minho felállt, odalépett a mögötte lévő ládához, letérdelt, felnyitotta és a tetejét a falnak támasztotta. - Gyere ide.

Lucy felpattant, áthajolt Minho válla fölött és lenézett. A láda akkora volt, hogy négy kupac térkép is belefért, és mind a négy papírhalom lassan már a pereméig ért. Első pillantásra az összes térkép nagyon hasonlónak tűnt: egy négyzet alakú útvesztő vázlata, amely majdnem az egész lapot beteríti. A jobb felső sarokban a Nyolcas Zóna felirat állt, utána egy név: Hank.

Lucy elmosolyodott. Tegnap a vörös hajú fiú is megkereste, hogy gratuláljon és kacsintva megjegyezte, hogy szeretne majd egyszer vele futni, ha Minho már elengedi mással. Erre persze Minho is lecsapott, így a két Futár tíz percig veszekedett a semmin, míg Lucy a fejét fogva röhögött rajtuk.

Gyorsan kiszakította magát az emlékből és újra megnézte a lapot. Hank neve után az jött, hogy Nap, amit egy szám követett. Az utolsón a 682-es volt olvasható.

Minho még nem fejezte be.

- Már az elején rájöttünk, hogy a falak mozognak, és azóta nyomon követjük őket. Úgy véljük, ha napról napra, hétről hétre összehasonlítjuk a helyzetüket, akkor találni fogunk valami rendszert. És találtunk is, az útvesztők egy havonta ismétlődnek. Ennek ellenére olyat még nem láttunk, hogy bármelyikből is kiút nyílna. Soha nem találtuk meg a kijáratot.

- Két éve keresgéltek - kezdte Lucy - ...és még nem adtátok fel. Ehhez hatalmas akaraterő kell. Elképesztőek vagytok.

Valóban így gondolta. Újra és újra elámult a ténytől, hogy ezek a fiúk két év alatt sem adták fel és még mindig reménykednek abban, hogy valahol van kijárat. Ez volt az, ami a leginkább lenyűgözte: ezeknek a fiúknak a kitartása.

Minho szélesen elvigyorodott a dicsérettől.

- Hát igen. Ám ma már csak azok maradtak, akik nem keseredtek el. Az elején nagyon sokan feladták vagy fel akarták adni.

Lucy szíve akaratlanul is összeszorult, ráadásul a feje is megfájdult. Ezekre a szavakra mintha valami elő akart volna törni az elméje mélyéből, de egy gát aztán megfogta, így nem jutott el hozzá. Valami azt súgta neki, hogy egy emlék.

Minho eközben kivett pár lapot a ládából, az utóbbi pár nap térképeit. Átlapozta őket és közben magyarázott.

- Ahogy már mondtam, összevetünk minden napot, hetet és hónapot. Minden Futár a saját zónáját ábrázoló térképekért felel. Be kell vallanom, még semmit sem találtunk. Sőt, azt se tudjuk, mit keresünk. Elég ramaty ügy. Nagyon is az.

- De nem adhatjuk fel - mondta Lucy teljes beleéléssel. Tekintetét belefúrta Minhoéba, aki jelentőségteljesen bólintott.

- Pontosan. Nem adhatjuk fel.

Öt perccel később már a Nyugati Kapu felé futottak. Lucy rettenetesen izgult, ahogy közeledett a monumentális kapuk felé, ugyanakkor meglepve tapasztalta, hogy kicsit sem félt. Félelmét maga mögött hagyta, mikor szembeszállt azzal a Siratóval, amelyik rátámadt a barátaira. Nem jártak már messze a Tisztás határától, mikor valaki utánuk kiáltott:

- Sziasztok!

- Helló, bökött! - fékezett le Minho, hogy bevárja a sántikálva utánuk futó Newtot. - Ne tarts fel minket sokáig, hamarosan nyílnak a kapuk.

- Tudom, csak sok sikert akartam kívánni Luce-nak - mondta Newt, miközben megállt előttük.

Lucynak akaratlanul is eszébe jutott a tegnapi, ahogy Newt szemébe nézett. A Justinos esetet végig a fiú szemébe nézve elevenítette fel, és ahogy beszélt, úgy hagyta el a testét és az elméjét valamiféle méreg, amit azóta magával cipelt. Megkönnyebbült és örült, hogy végre képes volt beszélni róla és annak is, hogy Newttal oszthatta meg először. Talán emiatt nem tűnt fel neki akkor, csak utólag, hogy Newt mennyire dühös lett és hiába telt már el két hét az eset óta, a fiú még mindig nem tudott megbocsátani Justinnak. És ha még csak ez lett volna... De Lucynak az volt az érzése, mintha a beszámolója óta Newt sokkal jobban féltette volna, mint előtte. Legalábbis mindig úgy érezte, mintha a szőke fiú folyton felé pislogott.

- Ne sok sikert kívánj neki, azt már megtették a többiek - rántotta vissza Minho hangja a valóságba. - Te a hős lovag vagy, aki mindig hisz benne, nem? Inkább azt mondd neki, hogy tudod, hogy szuperül fog teljesíteni.

- Nem kell mondania semmit - szólalt meg Lucy és elmosolyodott. - Tényleg semmit. Már így is többet tett értem, mint azt valaha megérdemeltem volna.

Newt és Minho is ledöbbentek, de ebben a pillanatban dörgő robaj rázta meg a Tisztást; nyílni kezdtek a kapuk. Lucy hátrapillantott, majd gyorsan Newthoz lépett és szorosan megölelte.

- Köszönöm - súgta a fiú fülébe. - Mindent köszönök.

Elengedte Newtot, még egyszer rámosolygott, majd megfordult és Minho nyomában kirohant az Útvesztőbe.