A fiúk szétszéledtek, de jópáran még mindig Lucy és Newt kettőse felé pislogtak, akik a Tábor felé tartottak - legalábbis a fiú így nevezte azt a roskadozó faépületet az építmény és a mögötte húzódó kőfal árnyékában.

- Nos, ez itt a Tisztás - mutatott körbe Newt. - Itt élünk, itt eszünk, itt alszunk. Ez a mi kis birodalmunk. Kemény munkánk van benne, így nagyon ügyelünk arra, hogy minden rendben menjen. Emiatt is tartunk most Gyűlést, hiszen, mint már mondtam, a te érkezésed kimeríti a szokatlan fogalmát. A Tábor hátsó részében alszunk, legalábbis amennyien tudunk, mivel jópárszor ki lett már bővítve, de így se férünk el mind alatta. Neked majd az Építők kialakítanak egy kis sarkot, ahol nyugodtan öltözhetsz majd; hacsak nem szégyellsz a fiúkkal együtt öltözködni.

- Ne is álmodj róla - vágta rá Lucy. - Viszont annak a kis saroknak örülnék.

- A hölgy kényelméért mindent - mosolyodott el Newt, mire Lucy belebokszolt a vállába. Bár továbbra is kínozta a tudatlanság és a félelem, úgy döntött, megpróbálja túltenni magát ezen és sodródni az árral. Ha eljön az idő, mindent ki fog szedni a fiúkból, amit csak tud.

Elértek a viskó ajtajáig, ami leginkább egy fakó deszkalapra hasonlított. Newt kinyitotta, majd udvariasan előreengedte Lucyt, aki félénken besétált. Odabent néhány izgatottan sustorgó fiút pillantott meg egy görbe lépcső aljánál. A korlát és a lépcsőfokok összevissza álltak, a falakat sötét, foszladozó tapéta borította. Egyedül egy háromlábú asztalon lévő poros váza és egy régimódi fehér ruhába öltözött nő fekete-fehér fényképe díszítette a helyiséget. Mint egy kísértetház valami filmből, gondolta Lucy. Még a parketta is foghíjas volt.

Mindent áthatott a por és a penész szaga, a kinti kellemes, friss levegő után a helyiség rémesen fülledtnek tűnt. A plafonról vibráló fényű lámpák lógtak. Lucy eddig még nem is gondolt rá, de most felmerült benne a kérdés, hogy vajon honnan kapja a Tisztás az áramot. Az idős nő fényképére nézett. Vajon egykor ő lakott ebben a házban? Ő vigyázott az itteniekre?

- Nicsak, itt a Zöldfül! - kiáltotta az egyik idősebb fiú. Olyan tizenöt éves lehetett, magas, vékony és fekete hajú. Az orra akár egy kisebb ököl, és egy göcsörtös krumplira emlékeztetett. - Nincs kedved csatlakozni hozzánk, szépségem? Biztos vagyok benne, hogy értékelnéd a társaságunkat!

- Hátrább az agarakkal, Gally! - lépett be Newt. - Egyelőre hagyd békén. Már így is épp eléggé össze van zavarodva, semmi szükség rá, hogy...

- Ejha, te aztán tényleg belezúgtál! - rikkantotta Gally és elvigyorodott.

Lucy elvörösödött. Alig pár perce van itt, és a fiúk már azon veszekedtek, hogy ki szedhetné fel őt. Erre utalt volna Newt, mikor azt mondta, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel?

- Inkább tedd hasznossá magad és rendezd be a szobát a Gyűlésre, ha már úgyis itt vagy! - rivallt a fiúra Newt. - A többi haverod meg húzzon ki a Táborból, és mondják meg a többi bököttnek, hogy az Elöljárókon kívül senki se tegye be ide a lábát!

Azzal Newt elindult felfelé. A lépcsők megnyikordultak a súlya alatt. Lucy követte őt, megpróbálva figyelmen kívül hagyni Gally kihívó pillantását és követte Newtot az emeletre. Félúton felfelé egy lépcsőfordulóhoz értek, amely balra kanyarodott, majd egy folyosóhoz vezetett, ahonnan több szoba is nyílt. Newt a folyosó végéhez sétált és kinyitotta a jobbra nyíló ajtót.

- Íme, átmenetileg ez lesz a szobád, amíg az Építők el nem készülnek az igazival. Ezeket a szobákat főképp a Kóroncok betegeinek tartjuk fent vagy azoknak, akik éppen az Átváltozáson mennek keresztül.

- Mi az az Átváltozás? - kérdezte Lucy, előre félve a választól. A fiú hangsúlyából kitalálta, hogy nem lehet valami kellemes élmény.

Newt csak megrázta a fejét.

- Ma még nincsenek kérdések. Egyelőre oldjuk meg, hogyan fogsz közöttünk élni, utána apránként mindent megszoksz majd. De nem is kell mindenről tudnod. Csak tedd a dolgod és tartsd fenn a rendet.

Lucy nem tudott mást tenni, mint bólintani. Newt bíztatóan a vállára tette a kezét.

- Na gyere, essünk túl ezen a francos Gyűlésen!

Lucy tíz perc múlva egy széken ülve találta magát. Izgult, izzadt, miközben tizenkét másik fiúval nézett farkasszemet, akik félkörben ültek vele szemben. Nyilván ők voltak az Elöljárók, akikről már annyi szó esett. Lucy őszinte sajnálatára Gally is közéjük tartozott. Pontosan vele szemben Alby ült, tőle jobbra pedig Newt foglalt helyet.

A Tábor egyik tágas szobájában voltak. A helyiségben székeken kívül nem volt semmi más bútorzat, csak a sarokban állt egy kisasztal. A falakt és a padlót fa borította. Nem úgy tűnt, hogy valaha is megkísérelték volna barátságossá tenni a helyet. A szobának egy ablaka se volt, és penész meg régi könyvek szaga terjengett benne. Lucy nem fázott, de ettől még reszketett.

- Ezennel megnyitom a Gyűlést - mondta Alby. - Nos, amint nyilván mindnyájan észrevettétek, az új Zöldfülünk nem más, mint Lucy, aki egy lány. - Lucy rettentő ostobának, kicsinyesnek és lenézőnek gondolta Alby nyitómondatát. - Azért gyűltünk ma össze, hogy kitaláljuk, hogyan is illeszthetnénk be őt a Tisztás életébe. Sorban kikérem majd az összes Elöljáró véleményét, de először is: Lucy - szólította meg a lányt -, mire emlékszel?

- Semmire - vágta rá Lucy. - Magamhoz tértem abban a sötét dobozban, a nevemen kívül semmire sem emlékszem és csak annyit tudok, hogy itt vagyok ezen a helyen, ahol látszólag senki se tudja túltenni magát a tényen, hogy egy lány érkezett közéjük.

Szavait feszült sustorgás követte. Alby egy pillantással elcsendesítette a fiúkat.

- Biztosan nincs semmi? Átkutattuk az ellátmányokat és azokban csupa lányoknak való ruha volt, semmi használhatót nem találtunk. Nem tapasztaltál esetleg valami furcsát a Dobozban?

Lucy egy pillanatig habozott. A zsebében pihenő kis fémdarabra gondolt. Olyan sima volt és tökéletes, hogy semmiképp sem lehetett természetes. Mindazonáltal nem akarta odaadni ezeknek az ellenszenves fiúknak, akik közül talán csak Newt volt vele kedves.

Végül azonban sóhajtott egyet és belenyúlt a zsebébe. Rájött, hogy előbb-utóbb úgyis megtalálnák és a titkolózással csak nagyobb bajba sodorná magát. Előhúzta a fémrudat és feltartotta. A gyér lámpafény megcsillant a tökéletesre csiszolt fémen. A fiúk zavarodottan pillantgattak egymásra. Alby felállt, odasétált Lucyhoz és kikapta a rudat a kezéből.

- Ez meg mi? - kérdezte, ahogy végigtapogatta a fémdarabot.

- Nem tudom - felelte Lucy. - A zsebemben volt, mikor magamhoz tértem.

Alby visszaült, majd Newtnak adta a rudat. Ő is megvizsgálta, ahogy sorban az összes Elöljáró. De senki se talált rajta semmi érdekeset. Mikor visszakerült Albyhoz, az váratlanul a lány felé dobta, aki tökéletes reflexszekkel elkapta. Néhány fiú felvonta a szemöldökét, mások feszülten figyelték, ahogy Lucy visszasüllyesztette a fémrudat a zsebébe.

- A rúd addig nálad maradhat, amíg nem használod a tisztársak ellen - rendelkezett Alby.

Ugyan hogy tudnék ezzel bárkinek is ártani? kérdezte magától Lucy.

Alby most a jobb szélen ülő fiúra mutatott.

- Zart, az Ekések Elöljárója. Halljuk, mi a véleményed a helyzetről.

Zart magas, sötét hajú srác volt és látszólag teljesen idegen volt neki ez a hivatalos közeg.

- Hát... - Úgy járkált körve Zart tekintete, mintha arra várna, hogy valaki megmondja neki, mi legyen a véleménye. - Nem tudom. Nem igazán értem, miért kell ekkora felhajtást csinálni körülötte. Úgy értem... miért nem kezeljük úgy, mint a többi újoncot? Elvégre most már ő is egy közülünk.

Néhány srác elismerően bólogatott. Lucy egyetértett Zarttal. Ő maga se értette, miért kerítenek ekkora feneket a dolognak. Newt felírta a fiú véleményét, miközben Alby a következő tanácstag felé fordult.

- Serpenyő, a Szakácsok Elöljárója.

Serpenyő ránézésre nem lehetett tizenhat évnél idősebb, de már dús szakáll keretezte az állát.

- Egyetértek Zarttal - mondta. - Ugyanúgy kell kezelnünk, mint a többi Zöldfület. Mi van akkor, ha lány? Ugyanúgy segíthet növényeket termeszteni, rendbetenni a Tisztást vagy főzni a konyhán. Vizsgáljuk meg, miben a legjobb, aztán két hét múlva beosztjuk valahova. Menjünk végig a szokásos eljáráson.

Newt ezt a javaslatot is felírta, miközben Alby a következő fiúra mutatott, aztán így ment ez végig az összes fiúnál. Lucy néhányuknak sikeresen megjegyezte az arcát és a nevét. Ott volt például Winston, a Nyesők Elöljárója, aki alacsony, izmos, pattanásos kölyök volt, akinek a ruháit mintha vérfoltok díszítették volna. Gally az Építők Elöljárója volt. És ott volt Minho, a Futárok Elöljárója, aki rövid, fekete hajú, izmos karú ázsiai fiú volt, egy kicsit lehetett idősebb tizenhétnél. Láthatóan jó fizikumú volt, és a többiek vele való viselkedéséből Lucy arra következtetett, hogy biztosan nagyon fontos pozíciója volt a Tisztáson. Jó pár különös nevet is hallott, amik egy-egy munkakörnek felelhettek meg: Zsákolók, Lögybölők, Szakácsok, Térképészek, Kóroncok... néhány egyértelműnek tűnt, másokról viszont el sem tudta képzelni, mit jelenthettek.

Ami a Gyűlést illette, az Elöljárók szinte mindegyike azon a véleményen volt, hogy Lucyt ugyanúgy kell kezelniük, mint a többi újoncot. Egy-két srác, például Gally, azt hangoztatták, hogy a lányoknak a konyhában a helyük és hogy rögtön osszák be oda. De a többség döntött, így a szavazás után Alby Lucyhoz fordult.

- Lucy, a lány Zöldfül, a Gyűlés ítélete szerint az elkövetkező két hétben minden nap eltöltesz egy-egy napot mindegyik Elöljárónál és a legvégén majd eldöntjük, mivel is foglalkozz. Addig húzd meg magad és tedd a dolgod! A holnapi körbevezetésig ne kérdezgess, csak próbáld elfogadni a helyzeted. Az Építők majd kialakítanak neked egy különszobát, addig az emeleten fogsz lakni. Az ellátmányból a lányholmikat felvittük a szobádba, rendezkedj be és addig maradj ott, amíg érted nem megyünk. A Gyűlésnek vége!

Ezzel a végszóval a fiúk felálltak és halkan beszélgetve kisétáltak a szobából.