Július 15, hétfő

Mikor megérintem a Francia talajt, egy mosoly kúszik az arcomra. Mindig is elszerettem volna ide jutni, most pedig teljesült az álmom. Jelenleg Marseilleben vagyunk, ma lesz itt egy koncert, holnap Lyonban, aztán Párizsban maradunk a hét végéig. Tőlünk pár méterre áll egy taxi, aminek a sofőrje nekünk int.

Megközelítjük, és Corbyn behajol az ablakon.

-Elnézést, mit szeretne?

-Chris küldött, hogy vigyem el önöket a hotelbe -beszállunk, és a kocsi elindul az új ideiglenes lakhelyünk felé.

***

-Sziasztoook! -lépek be a fiúk szobájába. Vigyorogva megölelnek, és különböző kérdésekkel bombáznak, amiket nevetve megválaszolok.

-Milyen az új tesód? -érdeklődik Daniel.

-Hát, Froy nagyon kedves, és megértő. Sokat beszélgettünk, és képzeljétek el, színész! A Teen Wolfban is játszik. És amúgy az egész srác egy csoda. Baromi aranyos -mosolyodok el.

-Anyukád milyen volt? Kedves a.....barátja? -Jack nem igazán tudja, hogyan nevezze Theot. Én se.

-Meglepően normálisak voltak mindketten. Azt hiszem, jót tett anyának Theo. Amúgy, apa hol van? -teszem fel a kérdést, hiszen sehol nem látom.

-Elment valami boltba, azt hiszem -világosít fel Jonah. Bólintok, majd Corbyn vállának dőlök.

-Hánykor kezdődik a koncert?

-7-kor.

***

Oldalról figyelem a koncertet, amikor megszólal a telefonom. Zayn. Nagyot nyelek, mielőtt felveszem.

-Szia -suttogom bele.

-Szia, Lauren -szól bele Liam (?) -Tudunk beszélni? -most meg Louis.

-Igen, persze -leülök a földre, és a hátamat a falnak döntöm. -Hallgatom.

-A lényeget elmondta a múltkor Ni. M-mi csak nem szeretnénk, ha haragba lennénk -remeg meg Harry hangja.

-Én sem szeretném. Csak egyet áruljatok el. Meddig fog tartani az X Faktor?

-Hát, körülbelül még 2-3 hónap. Vagyis csak akkor, ha továbbjutunk.

-És ugye utána visszaköltöztök? És ha esetleg ti nyeritek, és nagyon híresek lesztek, mi lesz a turnékkal? -bombázom őket aggodalmaimmal.

-Igen, szeretnénk. A turnékat illetően, pedig fogalmam sincs. Meg tudnánk azt csinálni, hogy esetleg jönnél velünk egy kettőre. Nem tudom -lehunyom a szememet Ni mondandója után. Olyan érzésem van, mintha elveszíteném őket. Egy könnycsepp kicsordul a szememből, de idegesen letörlöm. Nem sírhatok mindig.

-Rendben. Úgyis nemsokára látjuk egymást. Szerdán lesz koncert Londonban, és a hét végéig ottmaradunk. Melyik nap tudunk majd találkozni?

-Fogalmam sincs. Szombaton biztos nem, akkor lesz az első élő adás. Csütörtök vagy péntek lesz szerintem a megfelelő nap.

-Legyen csütörtök. És akkor hol találkozzunk?

-Odamegyünk a hotelhez, és majd felhívunk, hogy gyere le.

-Oké. Akkor sziasztok! -teszem le a telefont. Teljesen feldobott, hogy jövő héten találkozok velük.

***

-Zseniális volt a koncert -csókolom meg Corbynt. Szorosan átfogja a derekamat, és közelebb húz magához. Beletúrok szőke hajába, mire felmordul, és erősen az oldalamba markol.

-Ha kérhetném, ne előttem rontsd meg a lányomat, Corbyn -szól közbe apa, mire elválok a barátomtól, és a nyakába temetem a vörös arcomat. Mikor érzem, hogy már nem annyira vörös a fejem, elveszem onnan.

-Jövő héten csütörtökön programom van -fordulok a többiek felé. -Szóval, ne szervezzetek semmit arra a napra. Bár, ha valamit terveztetek, biztos, hogy nem megyek. Ja, és hogy ne legyen semmilyen megválaszolatlan kérdésetek, Louisékkal találkozok. Csak ennyit akartam -fordulok vissza a barátomhoz. Az elég ideges (?) barátomhoz.

-Mi a baj, Corbyn? -nézek fel a szemébe, amiben megcsillan valami. -Féltékeny vagy? -próbálom elrejteni a mosolyomat, ami nem nagyon  megy.

-Nem vagyok, csak -nem tudja, mit mondjon. Olyan édes. -Csak nem tetszik nekem ez a Louis gyerek.

-Szívem, Louval csak barátok vagyunk. Semmi több. Bízz bennem -csókolom meg, és beletúrok a hajába. Nagyon aranyos, hogy féltékeny, meg minden, csak jó lenne, ha kicsit jobban bízna bennem.

Július 18, csütörtök

Izgatottan állok meg az Eiffel torony előtt. Gyönyörű, főleg sötétben, kivilágítva. Mindenhol párokat látni, akik kézenfogva sétálgatnak. Corbyn ujjai köré kulcsolva az enyémeket, húzom magam után. 

-Vegyünk fagyiiit -szaladok egy standhoz. A barátom csak nevetve követ. 

-Bonjour! -érek oda a fagyishoz. Végre kamatoztathatom a francia tudásomat.-Je voudrais demander un scoop genre de la crème glacée à la vanille, et un témoin de quelque chose. /szeretnék kérni egy két gombócos fagyit, egy vaníliát, és egy kekszeset./ Te mit kérsz, Corbyn? -fordulok felé.

-Jó lesz egy csokis.

-Ou même un chocolat. Merci, au revoir! /Illetve, még egy csokisat. Köszönöm, viszlát!/ -kifizetem, és elveszem őket. Corbynnak odaadom az övét, és megfogom a kezét.

-Honnan tudsz franciául? -témánál vagyunk, mondhatom.

-Az anyám maximalista, és ezt rajtam is kitöltötte. Azt akarta, hogy a legfőbb nyelveket anyanyelvi szinten tudjam. Konkrétan kétévente más nyelvet tanultam. Emiatt annyi nyomás nehezedett rám, mivel az iskola mellett nem volt könnyű, ráadásul az anyám nagyon túlhajtott. Egyszer elkezdett velem veszekedni, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mert nem tudom megtanulni azt a szót. Annyira stresszes voltam, ráadásul az, hogy kiabált velem, kiváltott belőlem egy pánikrohamot. Kórházba kerültem, és apa akkor mondta, hogy elváll anyától. Élete legjobb döntése volt -mesélem, miközben sétálunk. -Ebből kifolyólag nem a legjobb a kapcsolatunk anyával. Próbálok ezzel az egésszel kibékülni, de nem megy. 14 évesen kórházba juttatott, ezt nem lehet könnyen elengedni. Mindegy, ez van -rántom meg a vállam, és a csillagos égre nézek. -Gyönyörű -suttogom elámulva.

-Pont mint te -húz magához egy forró csókra.

Végre, kész van a rész. Annyit szenvedtem vele, de itt van. Remélem, hogy tetszik nektek.
A

következő már csak az epilógus lesz.

xXEsztiXx