- Szia, anya ! - Köszöntem, majd nyomtam egy puszit az arcára, mikor hazaértem.

- Szia, kicsim, milyen napod volt ? - Kérdezte derűsen.

- Eltelt, de most már csak jobb lesz. Elmegyek a kávézóba - Mondtam, ám erre már nem válaszolt csak helyeslően mosolygott.

Beérve a szobámba a táskámat az ajtó mellé dobtam. Megszabadulva az iskolai egyenruha zakójától a szekrényben kezdem keresgéli, valami viselhető gönc után kutatva. Végül egy fehér, V-kivágású póló, egy világosszürke cipzáros pulcsi és egy fekete farmer lett az összeállítás. A póló kicsit nagy volt, így az alját betűrtem a farmerba.  Sapkámat egy kis fekete kalapra váltottam, majd kivettem a lencsét, nem törődve szemeim másságával.

Körbenéztem a fényes szobában: A sarokban egy kis komód, rajta egy hegedűvel, a hozzá tartozó vonóval és egy nagy köteg kottával, egy nagyobb szekrény, amit Simonnak hívtam, mert úgy nézett ki, mint egy Simon és roskadásig volt könyvekkel. De nem Simon, mint Simon, Hanem Simon, mint az angolok, Szájmon.

Oda lépve hozzá kis gondolkozás után leemeltem róla kedvencemet, a Csillagainkban a hibát, majd egy kis válltáskát vettem elő és beleraktam. Megkerestem fülhallgatóm, mely úgy nézett ki, mintha valaki csomókötőset játszott volna rajta.  Elköszöntem anyától, majd ismét kiléptem a ragyogó délutáni napsütésbe.

Szerettem sétálni. Olyan megnyugtató volt. Csak hallgatni a zenét, gyönyörködni a tájban, gondolkozni és cél nélkül tartani előre A-ból B-be és kíváncsian várni, hogy hol is lehet az a bizonyos B.

Míg ezen merengtem, meg is érkeztem a saját B pontomba: A kis kávézó ajtaja úgy állt én nézett, mintha már rég rám várt volna, így udvarias úriember módjára nem várakoztattam tovább, e is léptem rajta. Mint mindig, most is alig pár ember ücsörgött bent, a legkülönfélébb bögrékkel és tartalmukkal. Én is leültem szokásos helyemre, hátul az ablak mellett. Akárcsak az iskolában.

Alig néhány perc múlva megjelent jó barátom és egyben pincérem is, Felix. Maga és kedves, mindig ő szolgált ki, ha betértem, ami mondjuk elég gyakran esett meg, ugyanis minden nap itt szoktam lenni, ha épp nincs valami  dolgom, vagy más elfoglaltságom.

- Szervusz, Alexander ! Hozhatom a szokásosat ? - Kérdezte az ülő helyzetből még magasabb férfi.

- Üdv, Felix. Igen, köszönöm - Mosolyogtam, mire Felix is mosolygott, majd sarkon fordult és a pult mögött kezdett tevékenykedni.

Mivel nem voltak sokan, nem is kellett várnom, talán két percet, mire megkaptam a szokásos jegeskávémat, két cukorral, extra habbal és mellé némi csokis sütivel. Amióta először voltam itt, mindig ezt kértem, így Felix már kívülről tudta, hogy hogyan is szeretem.

Elkezdtem keresgélni a zenéim mappái között, mire megtaláltam az ideális számot.

Yiruma - Kiss the Rain

Táskámból kivette a könyvet, majd ismét olvasni kezdtem. Nagyon szerettem Hazel gondolatait, a világnézetét és mindent, ami ebben a könyvben van, volt, vagy lesz.

Már a kávé és a könyv felénél tartottam, mikor valaki leült a velem szemben lévő székhez, egy fehér bögrével, kék pulóverben és egy fehér mosollyal az arcán. Felnéztem a könyvből, majd kikerekedett szemekkel bámultam a nem is olyan idegen alakot. 

Ő volt az.... A villás szépfiú... A suliból...

- Hello - Mosolygott rám.

- S-szia.. - Motyogtam, miközben kivettem a fülemből a fülhallgatót és leraktam a könyvet.

 - Mindig itt szoktál olvasni ? - Kérdezte, majd megsimította borostás állát. Egy pillanatra elgyengültem tőle, majd erőt vettem magamon és Hazel Grace módra adtam neki egy kitérő válasz kérdést.

- Sosem szoktál bemutatkozni ?

Nevetve megcsóválta a fejét.

- Nem, de veled most kivételt teszek. Matthew vagyok. És téged hogy hívnak ?

- Alexander - Feleltem, majd a kézfogásra nyújtottam jobbomat, mire Matthew is így tett. Finom, ápolt és puha bőre volt, az enyémtől jóval sötétebb, bár engem nem lehet hasonlítóalapként venni, mivel én meg sápadtabb voltam az átlagnál.

- Mit olvasol ? - Mutatott az asztalon fekvő könyvre.

- Csillagainkban a hiba - Feleltem, bár ezt le is tudta volna olvasni a borítóról. Na mindegy.

- Hmmm.. Akkor mostantól csak csillagsrác leszel - Értetlenül néztem a velem szemben ülő kedélyesen mosolygó fiút.

- Furcsa vagy... - Hagytam annyiban a dolgot.

- Furcsa ? Én ? Mondja ezt a kék hajú fiú - Úgy nézett rám, mintha megnyert volna egy csatát.

Ebben mondjuk van némi igazság....

Ez után egész végig csak beszélgettünk, minden lehetséges témát előhozva, kivesézve, áttárgyalva.

Megtudtam, hogy a kedvenc színe a kék, hogy versenyszerűen vív, hogy népszerű a suliban és hogy itt lakik egy utcára tőlem én pedig még soha nem láttam...