Ma volt az első nap a bál óta, hogy iskolába mentem.  Két hét felfüggesztést kaptam. Én is és Matthew is. Az a három fiú látott minket, ám csak annyit mondtak, hogy ott voltunk, a bál után, ami tilos lett volna. Mivel Matt volt a zenefelelős kihúztam magunkat egy ügyes hazugsággal, miszerint azért voltam ott, mert segítettem a fiúnak összeszedni a holmijait. Ez sem volt teljesen elfogadható, de így csak két hetet kaptunk.

Ez idő alatt viszont alig beszéltünk. Matt nagyon le volt sújtva, hogy megláttak minket, de örült annak, hogy tudom mit érez. Bár  fogalmam sem volt, hogy most mi van köztünk, de nem kérdeztem rá. Én pedig még továbbra se voltam képes elmondani anyának, hogy meleg vagyok.

Egyik nap Matthew én én egymás mellett ültünk egy játszótéren és érett nagy gyerekek módjára hintáztunk, mire egyszer csakúgy a semmiből azt mondta:-Nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólunk.

- Alexander ! - Kiáltott rám a tanár, kirántva gondolataim tengeréből. Beletelt pár percbe, mire rájöttem, hogy épp matekórán ülök és nem tudok válaszolni a tanár kérdésére.

- Nem tudom, tanár úr - Feleltem és tekintetemmel az asztallapot kezdtem vizsgálgatni, ám így is hallottam a megjegyzéseket a körülöttem ülő három fiútól. Persze, mind a három az osztálytársam volt. Az univerzum rohadtul ki akart velem baszni.

Miután kicsengettek az utolsó órámról, sereghajtóként indutam el az étkező felé. Amikor beléptem, a "zsarnok trio" gúnyos tekintettel nézett felém. A zsarnok nevet arról kapták, hogy megzsaroltak minket: Vagy tesszük, amit akarnak, vagy bemondatják a hangosbemondón, hogy mit láttak.

Leültem szokásos, magányos helyemre, ami pár perc múlva már nem volt olyan magányos. Tányéromból felnézve Matt mogyoróbarna szemei figyeltek vissza rám.

- Milyen napod volt ? - Kérdezte mosolyogva. Nem értettem, hogy miért mellém ült, ha ott voltak a barátai, de tetszett a helyzet.

- Jól, köszönöm. Neked ?

- Unalmasan.

A beszélgetésünk itt megszakadt, mikor a három ex-őr megállt az asztalunk mellett és egy-egy adag könyvet és füzetet vágott le  elém.

- Kaptunk leckét, Homikám. Holnapra kész legyen ! - Adta ki a parancsot a középen álló.
Engedelmesen nyúltam a könyvekért, mire Matt elvette előlem az egyik kupacot, felállt és ledobta a fiúk elé. Tátott szájjal figyeltem a történéseket.

- Tudod azért járnak az emberek iskolába, hogy ne legyenek olyan degenerált, mélyen művelt, abnormális barmok, mint amilyenek ti vagytok - Mondta Matthew, olyan higgadt tekintettel, amilyenre én képtelen lettem volna.

- Látom meguntad az életed, buzeráns - Szólalt meg a Matthez közelebb álló vörösödő fejjel, mire ütésre húzta a kezét.

Nem hagyhatom, hogy megüsse ! Ki kell találnom valamit.

Kétségbeesésemben megfogtam az asztalon fekvő legvastagabb könyvet és a támadó irányába dobtam, ám félúton kiesett a kezemből és a feje helyett a lábát találtam el.

- Na most húztad ki a gyufát, Színeshajú - Nézett rám idegesen a mellettem álló, majd a társaira nézett- Azt hiszem mehetünk a gondnokhoz, hogy közöljünk ezt-azt az iskolával - Mondta, mira a többiek bólintottak.

Mattre pillantottam, aki a méregtől piruló arccal nézett vissza rám. Egy ideig nézett, visszapillantott a fiúkra, majd ismét rám. Fellépett az asztalra, aminél még az előbb ültünk és a kezét nyújtotta. Értetlenül temettem tenyerem az övébe, mire egy mozdulattal felrántott engem is maga mellé.

Körülöttünk mindenki minket nézett, mikor kezdtem sejteni, hogy mit is akar most tenni Matt. Átkarolta a derekam, közel húzott magához és azt suttogta:

-  Emlékszel ?  Megmondtam, nem érdekel mit gondolnak mások. Basszák meg mind...

Amint a mondat végére ért, ajkait az enyémre tapasztotta én pedig elalélva fontam nyaka köré karjaimat, érezve, ahogy elpirultam. Mintha megszűnt volna a külvilág, csak Matt és én voltunk, valahogy egy közös, új térben, ahová senki más nem jöhet be, csak mi és csak most.

Örökké ebben a térben akartam maradni, így nem is szakítottam meg a csókot. Hosszan tartott és csodálatos volt, a körülmények ellenére is. Nem érdekelt senki és semmi.

Ha utálnak, utáljanak, ha szeretnek, szeressenek, ha undorodnak, ne nézzenek ránk, ha zavarja őket, haljanak meg. Nem érdekel. Szeretem ezt a fiút és ez így van jól.

Így vagyunk jól...