A képen Matthew látható ;)

Alexander szemszöge:

Csak feküdtem az ágyamban, a telefon a fejem mellett pihent a párnán, s úgy hallgattam Matthew kihangosított hangjának robotizált továbbítását.

- Azt akarom, hogy minden részedben és teljes valódban az enyém légy..

A hangszóróból szóló hangok már csak tompán jutottak át, az agyamat körülvevő álmosság burkán, de ezek a szavak leírhatatlan érzéssel töltöttek el.

Zavaromban csupán ennyit tudtam kinyögni, mintegy válasz gyanánt:

- A tiéd vagyok...- Ahogy a szó elhagyta a számat megb is bántam. Nem adom magam ilyen könnyen.

- Még jó...

- A tiéd vagyok, ha teszel érte, hogy a tiéd lehessek. - Szakítottam félbe.

Épp, hogy rányomtam a "hívás vége" gombra, az álom rohamot indított ellenem és ezt a csatát felettéb könnyen megnyerte.

Az ablakomon beszűrődő kora reggeli napfény vörösre fesette a szemhéjam alatti sötétséget, jelezvén, hogy itt az ideje felkelni és belekezdeni a mai napba.

Az ágyból kikelve szemügyre vettem magam a tükörben:

Kék fürtjeim egy festékkel leöntött szalmabálára emlékeztettek, viseltes, régi pólóm gyűrötten takarta felső testem, alsóm pedig fiú létemhez híven feszült, a reggeli keménységnek hála.

Szekrényemhez lépve, egy a két térdén tépett, fekete farmert, fehér pólót és szokásos, szürke pulóveremet vettem elő.

Magamra öltve a szürke három árnyalatát, a tükör elé ültem, hogy rendbeszedjem állandóan kócos tincseimet, ami többé-kevésbbé sikerült is, majd felvettem hűn szeretett fekete sapkámat.

Épp mikor indulni akartan, a komódra pillantottam és szemem megakadt egy fekete dolgon. Szinte meg is feletkeztem arról, hogy létezik. Megragadva azt, lementem az előszobába, fekete, magasszárú tornacipőt húztam, s kiléptem a kora reggel kellemesen hűvös levegőjére, mely óceánra emlékeztető lágysággal fújt, áramlott, hullámzott.

A rét felé vettem az irányt. Szemüvegem lencséjén vidáman tört meg a ráeső fény. Még senki sem járt az utcán, így a kihalt út igen kísértetiesnek látszott.

A rétre érve körbe néztem, s megcsodáltam, a szélben lágyan ingadozó fűszálak és színpompás virágok tengerét. Leraktam magam mellé a fekete tárgyat. Felpattintva rajta a tartó pántokat, felnyitottam a tokot és szemem elé tárult belső tartalma:

Egy fényesen csillogó, fekete, lakkozott hegedű, mellette a szintén fekete, vékony vonóval.

Nyakánál megfogva kiemeltem a hangszert, majd másik kezembe ragadtam a vonót. A hegedűt vállamra támasztottam, államat rádöntöttem, s finoman a húrokra helyeztem a hosszú, vékony, fekete vonót, majd óvatosan meghúztam.

Halk, finom hangok szólaltak meg, lágyan áramolva kifelé a hangszer fekete testéből, utat törve maguknak a levegőben, míg végül el nem nyelte őket a végtelen.

Egyre gyorsabb, s hangosabb ritmust vettem fel, a hangjegyek szinte látaszódtak, ahogy kitörnek a fényes falap alól. Csak úsztam a zene hevesen sodró folyamával, egyre csak játszva darabomat, mintha egy történet főszereplője volnék.

A vonó egyre hevesebben süvített át a húrokon, szinte fűrészelve azokat. Lassítottam, már majdnem megálltam, majd a tetőponthoz érve az eddiginél erősebben kirobbantottam a zene-bombát.

Közel másfél óra játék és gyakorlás után visszatettem a hegedűt tokjába, eltettem mellé a vonót, lezártam a pántokat, majd elindultam haza.

Ahogy megfordultam néhány ember állt a rét szélén, hallgatva, ahogy játszok. Mikor észrevették, hogy elpakoltam, elindultak, mintha mi sem történt volna.

Az emberek már az úton mászkáltak, autók süvítettek el mellettem az aszfalton, kis fekete felhőket pöfékelve a kipofogójuk nyílásából. Magam mellet lógatva a fekete hegedűtokot, ballagtam hazafelé, miközben fülhallgatóval a fülemben dudorásztam.

Jó kedvem volt, mosolyogtam, s a tegmap estére gondoltam, hogy mi lesz velünk, hogy hogyan folytatódik kettőnk története, hogy Matthew küzd-e majd értem, hogy mit akar majd....

Miközben ezen töprengtem, a sarkon befordulva arcomra fagyott a mosoly:

Egy csinos lánnyal találtam szembe magam, hosszú, egyenes, szőke haja derekáig ért, fekete farmer és szürke póló volt rajta, melyek remekül simultak testéhez, kihangsúlyozva szép, karcsú alakját. Kezeit egy barna hajú fiú nyaka köré kulcsolta, aki a lány derekán pihentette egyik kezét, míg másikkal felhajtotta a szőke állát. Szép jelenet volt, egy romantikus csók, csak egyetlen egy, ici-pici bökkenő volt benne, ami szúrta a szemem:

A fiú nem más volt, mint... Matthew... Az én gyönyörű, mogyoró szemű, Matthewem...

Szemeim könnyekkel teltek meg, majd szépen lassan kihöpölyögtek onnan, lassan, csordogáltak le az arcomon, egész le az államig, ahogy összegyűlve egy még nagyobb csepp formájában hullottak fekete cipőm, fehér gumiorrára.

Egy szót sem tudtam szólni, csak álltam meredten, szememből egyre kövérebb cseppek hulltak alá, majd mikor nem tudtam tovább nézni, az elém tárulkozó látványt, fejemet leszegve elrohantam kettejük között.

A fiú hátrahőkölt, a lányt pedig a fal kapta el, de nem érdekelt senki. Senki és semmi.

Az egyetlen dolog, ami érdekelt, az én voltam. Az ismét átvert, összetört én...

- Alexander ! - Hallottam magam mögül a fiú hangját, de mit sem törődve vele, rohantam egész hazáig, majd magam mögött, becsapva az ajtót rohantam fel, egyenest a szobámba, mintha ezzel mindent magam mögött hagyhatnék, mintha meg nem történtté tehetném azt, ami nagyon is megtörtént...

Hello !

1. Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt új rész.. De mivel jelenleg nincs pépem, így csak ritkán tudok írni.

2. Sajnálom az esetleges helyesírási hibákat, telefonról írtam..

3. Nagyon remélem, hogy tetszett a rész, ha igen akkor vote és komment :*

~ James