Alexander szemszöge: 

   Alig két nap telt el azóta, hogy Matt kórházba került. Az általam vitt virágok már hervadoztak, egy-egy szirom megsárgulva a kis asztal lapjára hullott, melyre a vázát állítottam. 

   Egy széken ültem és a barna hajú fiú kezét szorongattam. Élettelen, hideg és sápadt. A vér alig lüktetett benne. 

- Jó napot ! - Köszönt az orvos, ahogy belépett a szobába. Körbenézve még csak most eszméltem rá, mennyire kopár, lehangoló és üres a fal mindenütt. Elvégre ez egy kórház... 

- Jó napot, doktor úr. 

- Vérre lenne szüksége. - Mutatott a mellettem fekvőre. 

- Én adok ! - Pattantam fel a székből. Csak álltam és vártam, vajon ennyivel segíthetek-e. 

- Nagylelkű ajánlat, de ez nem ilyen egyszerű. Bár a kórlap szerint AB-s vércsoportja van, így akárkitől kaphat vért. De ön még nincs 18, ugye ? 

Csak nemlegesen megráztam a fejem, mire pár rakoncátlan kék tincs hullott az arcomba. 

- Ez esetben írásos szülői beleegyezés szükséges. Illetve egy alkalmassági teszt. Erre akár most sort is keríthetünk, ha szeretné. 

- Semmi akadálya. A beleegyezést is hozom. Még ma csináljuk meg. Nem szeretném, ha bármi  baj lenne... - Könnyek szöktek a szemembe.

   Ahogy végigmentünk a fehér falak labirintusán, beléptünk egy, az eddigiekhez hasonlóan kopár, fehér falú terembe. Siralmasan lehangoló... Beültem egy székbe, ami úgy nézett ki, mint ami a fogorvosi rendelőkben szokott lenni. 

   Mikor megláttam a hosszú, vékony tűt levert a víz. 

Rettegek a tűktől.

- Nem kell megcsinálnia, ha nem akarja. - Mosolygott a doki. 

- Nem, semmi baj. Csináljuk. - Mondtam, majd lehunytam szemeimet és oldalra fordítottam a fejem. 

   Szúró fájdalom, majd a tű könnyedén siklik át a bőrömön, akár kés a vajon. Közel 10 másodpercig volt bennem, majd az egyetlen amit éreztem az a fertőtlenítő erős, sajátos illata és csípése volt a bőrömön. 

   Pár órával később az orvos azt mondta, ha hozom az engedélyt, akár ma este sort is keríthetünk a vérátömlesztésre, így nem is vártam tovább, elindultam haza. 

   Sétálás közben azon gondolkoztam, vajon mennyi esély van arra, hogy Matthew felébred, mire könnyek homályosították a nap sugaraitól fényes utat: 
   

Mi van, ha nem ébred fel....? 

   Belegondolni is szörnyű volt. Szívem sajgott, s a fájdalom, ami ébredt bennem nem csak lelkileg tört össze, de fizikailag is éreztem. Kezem zsibbadtak, fejem fájni kezdett, én pedig szédültem. A hátralévő pár utcányi távolságot már egyensúlyomat vesztve tettem meg.

   Amint becsuktam magam mögött az ajtót, hátamat a vaskos falapnak döntöttem és elkezdtem csúszni lefelé. Térdeimet felhúzva hajtottam rájuk fejemet és csak zokogtam. Mellettem hevert a földön a papír, amit az orvos adott, amit anyának alá kell írnia, amit vissza kell vinnem, hogy segíthessek. 

- Jahj, kincsem... - Hallottam anya hangját, majd letérdelt elém és körbefont karjaival. Én kisgyerek módjára borultam nyakába és keservesen sírtam, ahogy csak tudtam. 

- Anya... Mi van, ha....ha....ha.... - Nem bírtam befejezni. 

- Minden rendben lesz kicsim... - Nyugtatott anya, s ujjait két tincseimbe fúrta. 

   Leültem megbeszélni vele az átömlesztés dolgom, s bár vonakodva de beleegyezett. Aláírta a papírt és én készültem, hogy az estémet a kórházban töltsem, a fiú mellett, aki az én hibámból van ott. A szerelmem mellett...

   Ahogy ágyamon ülve zenét hallgattam, kopogásra lettem figyelmes. Az ajtó irányába kaptam tekintetemet, de nem onnan jött a hang. Pontosan az ellenkező irányból. Az ablak felől..

   Odaléptem, elhúztam a függönyt és vegyes érzelmek fogtak el, ahogy megláttam ki áll ott.

Eliot...

- Te meg mi a francot akarsz ? Egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakok ?! Miért vagy itt.... ?! 

- Miattad vagyok itt, Alexander. És mindegy, hogy honnan tudom, A lényeg, hogy tudom. Mint kb mindent rólad. - Felelte higgadtan, s szemeit az enyémbe fúrta.

- Nem tudsz te rólam semmit.... Mit akarsz ? 

- Téged - Mondta, majd felemelve magát a párkányon bemászott a szobámba. Egyre közeledett felém és nem tudtam mit tenni. Túl gyenge voltam, hogy ellökjem, hogy kiáltsak, hogy könyörögjek, hogy bármit is tegyek... Csak sírtam és vártam. 

   Eliot ujjai végigsimították combom külső felét, a hasamat, megállapodtak könnyektől nedves arcomon, majd hátracsúsztak tarkómra. Másik kezével derekamat karolta át, és egyre csak húzott magához.

- Ne... - Hangom elhalt, szinte alig volt hangom, és a szőke csak folytatta, amit elkezdett. Mikor csípőnk összeért és fejemet is elkezdte húzni lehunyta szemeit, ajkait csókra formálta, s akkor valami kattant. Bennem.

   Egy erőteljes mozdulattal akkorát löktem a fiún, hogy a szoba feléig csúszott. Felemás szemeim lángoltak, kezeim akaratomon, s tudtomon kívül ökölbe szorultak, olyan erősen, hogy körmeim fájón álltak bele tenyerembe, majd sötét, vörös vércseppek kezdtek kicsordogálni ujjaim között. 

- Azt mondtam... Hagyj békén. Örökre ! Nem akarlak többé meglátni. És most takarodj a házamból. Tűnj el az életemből ! És ha még egyszer meglátlak akárcsak az utca közelében is... - Nem tudtam befejezni a mondatot, torkom összeszorult a haragtól, s gondolatban kismilliószor agyonvertem és kivégeztem az előttem heverő szőkét, aki most egy szó nélkül felállt és távozott, ott ahol bejött. 

***********************************************************************************************

- Készen áll ? - Kérdezte az orvos. 

- Teljesen. 

- Rendben. Ez a gép felel a vér keringésért, és azért, hogy csak annyit  vegyünk le, amennyi szükséges. Önnek nem lesz más dolga, mint feküdni és aludni. Reggel esetleg szédeleghet majd egy kicsit, de ez csak addig tart, míg a szervezete feldolgozza a vér veszteségét és újratermeli azt. Nem kell aggódnia. - Magyarázta a fehér köpenyes férfi, de annak ellenére, hogy erről szó sem esett, csak annyit fogtam fel, hogy Matthewért teszem.

Mikor mindenki kiment és a nővér mindent odakészített az ágy mellett álló kis szekrényre, a mellettem fekvő fiú felé fordultam és percek múlva elaludtam.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

~ Hello, kedves olvasók, már ha ez után a hatalmas kimaradás után vagytok még valahányan !

Először is: Elnézéseteket kérem a nagyon hosszú szünet miatt. Hosszú volna elmondani, hogy miért volt, a lényeg, hogy itt az új rész.

Másodszor is: Bocsánat, a kissé tartalmatlan rész miatt, de ígérem, a következő jobb lesz. Sokkal. 

És nem titok: Közel a vég...