JungKookie: Gyere be ma az ügynökségre.

Hevesen dobogó szívvel bámultam az üzenetet, majd ültem fel ágyamban hirtelen, ami miatt bevágtam a fejemet a plafonba. Halkan szitkozódva írtam meg a fiúnak, hogy egy óra múlva bent leszek és már másztam is le a lépcsőn. JuWon még aludt, volt fél órája, így csak leraktam egy kis pénzt az asztalra, hogy abból vegyen majd kaját a nap. Gyorsan felvettem a ruháimat és már siettem is a konyhába, hogy összedobjak egy kis szendvicset, amit megeszek, míg MinMint leviszem sétálni.

Ahogy a kutyával járkáltam az utcában ezerféle gondolat átsuhant az agyamon. Tartottam attól, hogy JungKook vajon milyen döntést is hozott, de egyben örültem, amiért ismét visszamehettem. Őszintén hiányzott a társaság, a munka. Sokkal nagyobb élvezettel jártam oda be, mint a Gladhoz. Valamint végre YoonGi sem aggódott volna amiatt, hogy szó nélkül eltűntem és még Sejin menedzsertől is annyit tudott, hogy lebetegedtem, ugyanis neki ez volt a fedősztorim. Már annyi felé hazudtam, hogy csodáltam, hogy én magam nem bolondultam meg közben.

Kezeimet dzsekim zsebébe mélyesztve léptem be a bejárati ajtón és köszöntem minden velem szembe jövő embernek, valamint válaszolgattam azt mindenkinek, hogy már jól voltam. Szerettem volna valóban ezt érezni legbelül, de mindez már csak JungKooktól függött. Szerencsére egyik taggal sem futottam össze, így bementem a menedzserek szobájába és szemügyre vettem az asztalomra lerakott feladataimat. Mivel Kook nem írta, hol és mikor akart találkozni velem, így eldöntöttem, hogy akkor behozom a lemaradásomat. Elment vele ugyan az egész délelőttöm, de elintéztem a papírmunkákat és lefénymásoltam minden szükséges papírt, amit aztán bevittem Sejin menedzserhez, aki szintén örült, hogy még éltem. Ezek után lassan megindulta az ebédlő felé, miközben sóhajtva álltam meg egy-egy gyakorló terem előtt abban reménykedve, hogy meghallom a BTS hangját. De nagyon úgy tűnt, hogy ők nem tartózkodtak az épületben. Jobban belegondolva nem kellett volna ezen csodálkoznom, hisz a lefénymásolt papírok között ott volt a fiúk e havi menetrendje is és mára nem volt beírva nekik semmi. Csak holnaptól kezdődtek a gyakorlásra járások, illetve különböző fotózások, felvételek.

- JungKook akkor mégis miért hívott be pont ma ? - fontam magam előtt karba a kezemet, majd torpantam meg, ugyanis a folyosón befordulva észrevettem egy ismerős személyt nem sokkal messzebb tőlem. Ahogy ő is meglátott, lassított léptein, majd megállt. Némán, talán kicsit kínosan bámult felém, miközben egyik lábáról a másikra dőlt. Pont ugyanígy éreztem magamat talán én is, csak kevésbé mutattam ki. Fogalmam sem volt, hogy azután a beszélgetésünk után ilyen furcsa lesz ismét találkozni. Sokkal rosszabbul éreztem magamat, mint azok után, hogy visszautasítottam. Mert akkor legalább nem haragudott rám. Nem kért arra, hogy ne legyek a szemei előtt, helyette ő ment el. Most ismét egymás előtt álltunk és még soha nem éreztem magamat ilyen messze tőle, bármilyen sablonosan is hangzott. Teljes űr keletkezett a mellkasomban, már előre felkészülve a lehetséges szavaira. Lassan erőltettem egy mosolyt az arcomra és fejemmel az ebédlő felé böktem.

- Van kedved enni velem ?

Válaszként csak egy ügyetlen bólintást kaptam és engem bevárva megindult az ebédlő felé. Néma csöndben haladtunk egymás mellett, ami igazán idegesített. Amikor az étkezőben leültem egy doboz ramyonnal és beleraktam mindent, majd ráöntöttem a forró vizet, igazán örültem volna, hogyha nem szól közben a rádió. Rajtunk kívül igazából senki se volt bent, hisz az ebédidőnek már rég vége volt. Mindenki más már visszatért a munkájához. Valamilyen kpop szám szólt halkan, ami mellett jól hallattszódott a szék csikorgása, a doboz felbontása, a pálcikák ketté szedése, a víz forrása és a kis zacskóból való ízesítő kiöntése. Mindig valakivel beszélgettem, ha idejöttem, vagy többen voltunk így soha nem figyeltem fel arra, hogy ezek a hangok milyen idegesítőek tudtak lenni. Főleg úgy, hogy amúgy sem éreztem magamat a toppon. Aztán mikor már a tészta szürcsölése következett, meguntam, így leraktam a pálcikámat és sóhajtva az előttem ülő fiúra néztem.

- Hogy döntöttél ?

- Mégh nem fejezthem be... - magyarázta, miközben megette a maradék tésztáját és kiitta mellé levét is. - Na, most már kész vagyok - dőlt hátra elégedetten, majd halványan elmosolyodott ahogy ismét rám nézett. Elég elveszett tekintetem volt, úgyhogy nem csodáltam, amiért jót szórakozott rajta. - Ne nézz így rám. Ettől úgy érzem, hogy tettem valami rosszat.

- Tényleg így fogsz viselkedni ? Mármint megértem, hogyha dühös vagy és elárultnak érzed magad, de nem értem miért nézel ilyen vidáman rám - ráztam meg a fejemet.

- Dühös...voltam. Elárultnak...éreztem magam. De amíg nem voltál kicsit jobban átgondoltam a dolgokat és nem szeretnék ártani neked. Még ha neked pontosan ez is volt a célod, még ha nem is szándékosan. Valamint, ha most mindent elárulnék a többieknek, akkor azzal csak YoonGi hyungot bántanám és talán mindenki mást is... Nem azt mondom, hogy egyet értek a módszereiddel, de mivel én hoztalak be a céghez, így tettestársnak érzem magamat, ami miatt nem szeretném úgy beállítani az egészet, mintha csak te tehetnél róla. Mert tudom jól, hogyha az ember kétségbeesett, akkor hoz meggondolatlan döntéseket. Tehát...

- Megbocsátasz nekem ? Ilyen könnyen ? Mármint nem kéne elhordanod mindennek és aztán meghoznod a legszigorúbb döntést ? - néztem rá értetlenül, ugyanis hiába vágytam belül ezekre a szavakra teljesen jogtalannak éreztem őket. Nem érdemeltem meg, hogy ennyivel megússzam.

- Azt nem mondtam, hogy megbocsátok. Csak megértelek téged és a helyzetedet is. Valamint nem akarlak bántani se téged, se YoonGi hyungot. Főleg nem akkor, mikor ilyen felszabadult lett neked hála - magyarázta, miközben egyik kezével széttörte pálcikájának egyik végét. - Ezen kívül... Nem szeretnék nehézséget okozni valaki olyannak, akit szeretek - tolta ki lassan székét és felállva vitte a szemetét a kukához. Nagy szemekkel néztem utána, miközben éreztem, hogy a bennem keletkezett űr kezdett megszűnni és helyét felváltotta a keserűség. Torkom apró gombócba szorult és nem tudtam levenni a szememet a hátáról. - Remélem, hogy minél hamarabb beszélsz hyunggal is a dolgokról és őszinte leszel vele. Ha így teszel, ugyan kicsit haragudni fog, de biztos vagyok benne, hogy megbocsát neked - fordult meg és kezét farmerjába törölve mosolygott még rám, majd indult meg az üvegajtó felé. - Valamint mostantól dolgozz még keményebben, mint a menedzserem - fogta meg a kilincset és kinyitva az ajtót elhagyta az ebédlőt. Bambán néztem utána, még mindig a szavait emésztgetve és éreztem, hogy a torkomban keletkezett gombóc lassacskán oldódni kezdett és helyére nyugalom, mellkasomba pedig mérhetetlen meghatottság költözött.

- Köszönöm, Kook...

A nap végén már igazán nehezemre esett százszázalékosan figyelni az aznapi meetingen, így a feléről szinte lemaradtam, emiatt Lusit kérdeztem ki, aki szorgosan jegyzetelt velem ellentétben, pedig őt egy része nem is érintette. Szerencsére ő arra fogta a figyelmetlenségemet, hogy még nem gyógyultam meg eléggé, amit én nem is akartam tagadni. Jobb volt így mindkettőnknek. Nem akartam még őt is belevonni a hazugságaimba. Már így is túl sok ember tudott róluk és vált így hasonlóan felelőssé, mint én.

Jól esett ismételten visszatérni az edzőterembe és kiereszteni a bennem lévő stresszt, ami még azok után is megmaradt, hogy letisztáztam mindent JungKookkal. Végül is örültem, amiért végül megértette a helyzetemet és megígérte, hogy nem árul el senkinek semmit. Ettől függetlenül ezután az incidens után egyre jobban tartottam attól, hogy valaki más is rájön a titkomra. És nem voltam benne biztos, hogy mindenki olyan lett volna, mint a maknae. Sokban közrejátszott az is a döntésében, hogy nem akart nekem rosszat és inkább szerette volna, ha YoonGi tőlem tudja meg az igazat. Amit még mindig nem tudtam hogyan közöljek vele.

Arcomat megtörölve fordultam el végül a bokszzsáktól és léptem egyet hátra, ugyanis nem más állt velem szemben, mint Jin. Ő is melegítőben volt és úgy tűnt, még csak most érkezett, hisz haja nem volt olyan csapzott, mint az edzések után.

- Milyen véletlen, hogy pont itt futunk össze - vigyorgott és oldalra pillantva karolta át az épp mellé lépő YoonGit. A fiú észrevéve, hogy én voltam az, elmosolyodott és biccentett. Többet nem is tehetett mások társaságában, amit teljesen megértettem.

- Veled soha nem véletlenül futok össze - sóhajtottam fel és voltam teljesen biztos benne, hogy megint tervezett valamit.

- Pedig hihetsz nekem, hogy ez csak a sors - bólogatott teljesen őszintén. - És ha már így összefutottunk, akkor jöhetnél velünk edzeni. Nem hiszem, hogy YoonGi vagy NaRi ellenezné.

- Helyben vagyunk - sóhajtottam fel, miközben lemondóan megingattam a fejemet. Ekkor viszont hirtelen kiszúrtam egy nagyon ismerős alakot, aki egyenesen felénk tartott, valószínűleg mert épp az öltözőkhöz akart menni. Szívem ezerszer gyorsabban kezdett verni, ahogy tudatosult bennem, hogy nem csak Jin, de még YoonGi is itt volt. Ha most észrevesz, akkor mindennek vége. Muszáj elmenekülnöm. - Tudjátok, nekem valójában mennem kell, úgyhogy majd holnap találkozunk - mosolyogtam rájuk erőltetetten, majd fordultam volna sarkon, csakhogy hirtelen valaki megszólított.

- Choa, te még itt vagy ? - érkezett meg NaRi is, mire enyhén hisztérikus állapotban kaptam felé a fejemet és bólintottam.

- De épp most indul - szólt közbe Jin. - Valami sürgős dolga akadt... - köszi SeokJin, tényleg kösz. Dühösen nézve rá szólaltam volna épp meg, csakhogy már az az ember is észrevett, akit annyira nem akartam, így hirtelen erős kényszert éreztem arra, hogy elrohanjak.

- Choa ! Hát te ? Te is itt szoktál edzeni ? - torpant meg társaságunknál a Glad egyik női szerkesztője, mire mindenki felé kapta a fejét. A szívem eszeveszetten kalapált, hirtelen a gondolataimat se tudta összeszedni, hisz a legrosszabb rémálmom látszott éppen megvalósulni. Mindig is csak annyit akartam elkerülni, hogy YoonGi vagy bármelyik BTS tag találkozzon egy Glados munkatársammal. Mert tudtam, hogy onnan nincsen visszaút.

- I-igen - böktem ki nagy nehezen, ugyanis már mindenki engem bámult kérdő tekintettel, amit nem viseltem éppen a legjobban. De erőt véve magamon megpróbáltam a legvégéig kitartani és terelni a dolgot. Úgy gondoltam, hogyha eddig sikerült megőrizni a titkomat, akkor ezek után is sikerülni fog. Egyedül NaRi sejtette, hogy ki is volt ez a nő pontosan, épp ezért nézett rám olyan jelentőségteljes szemekkel. Szinte láttam bennük, ahogy azt mondta, hogy ne fussak el a probléma elől. Itt volt a lehetőség, hogy tisztázzak mindent. De megijedtem. Nem így, egy ilyen helyzetben akartam elmondani az igazat. És sokkal jobban át is akartam gondolni azt, hogy miként mondjam el. - Épp megyek pár barátommal egy külön órára - mutattam a három személyre, megpróbálva jelezni, hogy menni készültünk.

- Oh, értem. Akkor nem is zavarlak tovább - mosolygott a nő barátságosan és meghajolva távozott is, ami egy pillanatra még meg is nyugtatott. Szinte el sem hittem, hogy megúsztam ezt a helyzetet. Kezdtem azt gondolni, hogy a sors mégis csak kedvelt engem. De aztán még mondott egy dolgot. Egy dolgot, ami lelohasztotta a jó kedvet az arcomról. - Találkozunk a Gladnál - integetett és tovább is sétált az öltözőkhöz.

NaRi némán bámult rám, sötét tekintettel, nem is nézve a másik két fiúra, csak úgy, mint én. Hirtelen minden levegő bennem akadt, szinte émelyegtem. Folyton az játszódott le a fejemben, hogy milyen szavakkal kellene védenem magamat, mit hozhatnék fel magyarázatképpen. De semmi megfelelő nem jutott az eszembe.

- Mégis mi az a Glad ? - kérdezte egyszer csak YoonGi, mire azonnal felé kaptam a fejemet és azt hittem hogy a nyakába vetem magamat, amiért fogalma se volt arról, hogy az egy magazin volt. Addig ökölbe szorult kezeim enyhültek, szívem kezdte megtalálni a helyes ütemet és már nem akartam lehányni az előttem állókat. Egy hajszálon múlott minden... Hihetetlen, hogy megúsztam. Csak most találj ki valami jó választ Choa.

- Egy kávézó neve - vakartam meg fejemet zavartan és NaRitól ekkor megkaptam életemben az egyik legcsúnyább nézését. Egyszerre volt benne vegyítve a csalódottság, a harag és az értetlenség is. Szemeit megforgatva horkant fel, majd indult meg a VIP termek felé. Abban a pillanatban viszont nem tudtam azzal törődni, hogy ő milyen állapotban volt. Nem ő bukott le majdnem. Nem is értettem, hogy mit várt tőlem. YoonGi csak megvilágosultan bólintott és elszakadva Jintől indult a barátnőm után. SeokJin még egy darabig komolyan bámult rám, teljesen elfelejtve szórakozott énjét, majd fejét megrázva hagyott ő is magamra. Nem tudtam rájönni mi volt az a tekintet, de nagyon nem tetszett. Kísértetiesen hasonlított JungKook szemeire. Értetlenség, csalódottság, szomorúság, átvertség...

Számat rágcsálva járkálta ide-oda az edzőterem előtt, várva arra, hogy Jinék végezzenek. Muszáj volt még aznap váltanom a fiúval pár szót. Biztosra akartam menni. Tudni akartam, hogy vajon előtte is lebuktam e, vagy csak egyszerűen nem hitte, hogy létezik Glad nevű kávézó. A várakozás és ez a bizonytalanság szinte megölt. A hasam görcsben volt, a torkom kiszáradt és nem tudtam abbahagyni a járkálást. Legalább némileg elterelte a figyelmemet.

Éveknek tűnt, mire végre megjelent a két fiú a kijáratnál és beszélgetve indultak meg egy fekete kocsi felé, ami történetesen az én irányomba volt. Észrevéve engem lasítottak le és míg YoonGi csak kedvesen, egyben értetlenül bámult rám, addig Jin kifejezéstelen arccal nézet felém.

- Öhm... Jin, beszélhetnék egy kicsit veled ? Tudod a múltkor kérted, hogy hallgassam meg egy számodat, amibe belekezdtél és mondjam el mit gondolok róla – jöttem elő egy kis körítéssel, hisz ha csak szimplán magammal vittem volna, akkor YoonGi egész biztos, hogy gyanakodni kezdett volna. Most inkább csak kérdőn bámult az idősebbre, aki neki nem beszélt a dalról, amin dolgozott. Ami gyakorlatilag nem is létezett, így Jinnek is muszáj volt beszállni a játékomba, hogyha nem akart lebuktatni. Már csak az volt a kérdés, hogy ő miként vélekedett abban a pillanatban rólam. Egy kisebb csönd, majd végül sóhajtva bólintott és megindult felém.

- Mindjárt jövök - dobta YoonGinak a kocsikulcsot, aki zavartan bólintott, majd vállát megvonva fordult a járműhöz.

Egy darabig némán sétáltunk egymás mellett, olyan kínosan is csak reggel éreztem magamat, mint akkor, hisz soha nem zavart addig semmi sem, amit tettem. Most viszont egy olyan dologról volt szó, ami állandóan csak üldözött és minden pillanatban lelkiismeret furdalást okozott. Már tényleg nem tudtam mit is kéne tennem.

Befordultunk egy szűkebb utcába, ahol végül SeokJin lelassított és meg is állt. Karját összefonta maga előtt és úgy nézett le rám enyhén szólva is dühösen. Jint soha nem láttam még dühösnek, így elbizonytalanított még attól is, hogy egyáltalán próbálkozzak azzal, hogy védjem magamat. Sötét, szórakozástól mentes szemei minden önbizalmamat és addigi magabiztosságomat elfeledtették velem. Egy szar embernek éreztem magamat. Egy bogárnak, amit nyugodtan eltaposhatnak, hisz megérdemli.

- Te egy újságíró vagy ? - bökte ki idegesen, és ahhoz képest elég nyugodtan, mint ahogyan éppen nézett rám.

- Részben igen, de hallgass meg... - kezdtem azonnal, de természetesen közbe vágott. Tudtam, hogy nem fog csak úgy szó nélkül végig hallgatni.

- Na ezt, biztos nem gondoltam volna rólad... - túrt hajába idegesen. - Nem hogy kihasználsz mindenkit, még össze is jössz az egyikünkkel ? Hihetetlen vagy...

- Tudom... - motyogtam, de már folytatta is.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezt nem fogom ennyiben hagyni ? Gyűlölöm, hogyha valaki bántani merészeli a csapattársaimat, a testvéreimet - szegezte felém mutatóujját. - És én még támogattalak titeket... Ezt nem hiszem el.

- Tudom ! Tudom, hogy rosszat tettem, tudom, hogy szar ember vagyok, mindezt nagyon jól tudom ! - kiabáltam és idegesen letöröltem az arcomat. Ennyit arról, hogy nincs több sírás. - De meg volt az okom és ha tudni akarod, akkor feladtam azt, amiért a Big Hithez jöttem. Mert megszerettem a helyet, titeket ! Fogalmad sincs róla, hogy mennyit örlődtem minden nap és még mindig. Mert hiába hagyom ott a magazint, hogyha közben folyton üldözni fog a tudat, hogy mit tettem majdnem. Sajnálom, rendben ? Rosszul vagyok magamtól, attól, hogy kihasználtalak titeket, de fogalmad sincs róla, hogy milyen volt a helyzetünk. Nekem már csak az öcsém maradt, senki más. Persze, hogy mindent meg akarok tenni érte. Azért, hogy boldog legyen... - guggoltam le a földre és zokogtam tovább. Minden szava igaz volt és ez baromira fájt. Mert én nem ilyen ember voltam, utáltam fájdalmat okozni az embereknek. Úgy gyűlöltem magamat.

- Csak egy kérdésem van - guggolt le elém Jin lassan és kezét felemelve érintette meg a vállamat, mire felnéztem rá, így megpillantottam szomorú tekintetét. - Tényleg szereted YoonGit ?

- Igen - válaszoltam habozás nélkül, mire halványan elmosolyodott és bólintott.

- Jó, mert én is nagyon szeretlek titeket együtt látni - mondta, mire halkan felnevettem. - Sajnálom, ha nyers voltam, de remélem megérted. Nekem ők a legfontosabbak, ahogy neked az öcséd.

- Megértem...

- Épp ezért kérlek, mond el YoonGinak az igazat. Magad miatt és miatta is - paskolta meg a vállamat, majd felállva segített nekem is talpra kelni. Nem mondott semmi olyat, hogy megért, hogy megbocsát, de a tény, hogy nem akarta elmondani YoonGinak bizonyította azt, hogy nem szerette volna, ha bármelyikünk is sérül. Abban nem is reménykedtem, hogy ezek után minden ugyanolyan lesz. Mikor JungKook rájött a titkomra, már tudtam, hogy semmi sem lesz ugyanolyan.

Bár a fiúk felajánlották, hogy hazavisznek, inkább sétálni akartam, így visszautasítottam az ajánlatukat és vidáman integettem, míg el nem tűntek a szemem elől. Akkor leengedtem magam mellé karomat és megindultam a lakásunkhoz. Sétálva. Úgy éreztem muszáj kiszellőztetnem a fejemet. Ám ez nem egészen sikerült úgy, mint szerettem volna, ugyanis NaRi is csatlakozott hozzám. Csak annyit mondott, hogy beszélni akart velem, de én már tudtam, hogy miről is. Úgy éreztem aznap már képtelen vagyok még egy leszidást elviselni. Épp ezért nem maradt már erőm, ahhoz, hogy NaRival szembe szálljak.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy elszalasztottad az esélyedet arra, hogy tisztázz mindent ? - sandított felém idegesen, de tőlem csak egy bólintásra tellett. - Elmondhattad volna az igazat. A szemébe mondhattad volna. Lezárhattad volna ezt az egész hazudósdit, de te erre mit csináltál ? Ismételten hazudtál. Úgy érzem profivá váltál ezalatt a pár hónap alatt.

- Tudom, hogy rosszat tettem. Jól tudom, de nem most akartam elmondani neki...

- Akkor mégis mikor ? Mindig csak annyit mondasz, hogy nem most, még nincs itt az ideje. Akkor szándékozol tisztázni a dolgot, mikor már magától is rájön ?

- Természetesen nem - kaptam felé fejemet dühösen.

- Megváltoztál Choa - torpant meg és nézett rám csalódottan. - Felnéztem rád, mert olyan erős személyiség voltál. Az voltál, aki vagy, és soha nem is akartál más lenni. Őszinte voltál, vicces és mindig próbáltál pozitív lenni. Kiálltál másokért, megvétted azokat, akiket szeretsz. Most meg mit csinálsz ? Menekülsz, bántasz mindenkit, aki körülötted van. Mindezt arra fogva, hogy van okod. JuWon mégis mikor kért meg téged arra, hogy áldozd fel magadat érte ? Őt is csak bántod, engem is csak bántasz és a fiúkat is. Mindenkit átversz és már nem tudom, hogy mégis ki vagy te. Mi az ami igaz, és mi az ami nem, azok közül, amiket mondasz. Sajnálom, de én ezt nem folytatom tovább. Engem mostantól hagyj ki a hazugságaidból, mert nem fogom tartani a hátadat. Nem fogok miattad hazudni, csak mert te képtelen vagy őszintének lenni - igazította meg vállán táskáját, majd egy utolsó dühös pillantás után hátat fordított nekem és egyedül hagyott az utca közepén.

- Végül is... Igaza van - mosolyodtam el keserűen, majd néztem az ég felé, amint megéreztem valami hideget a fejemre esni. Ekkor egy újabb esőcsepp érte arcomat, ami lassan hullott az égből. - Pont megfelel a hangulatomnak...

♡♡♡

Sziasztok^^

Megint egy kisebb kihagyással, de itt is lenne a folytatás. A dolgok kezdenek egyre bonyolultabbá válni... Ráadásul már csak pár rész van az egész sztori végéig. Már mindent kitaláltam, szóval remélem nem lesz senkinek sem csalódás a vége sem :) Annyit elmondhatok, hogy kettő vég is az eszembe jutott, de a másik mellett döntöttem, mivel azt éreztem a legvalóságosabbnak^^ 

UI.: Boldog szülinapot YoonGinak!!!  (Tök véletlen, hogy pont mostanra lettem készen a résszel XD)