Choa... Choa... Choa... Miért hangzik ennyire másképp a nevem az ő szájából ?

- ...Choa ! - rázott meg valaki hirtelen a vállamnál fogva, mire zavartan pislogva néztem fel, majd megpillantva SeJin menedzsert azonnal felálltam a helyemről és torkomat köszörülve szólaltam meg.

- I-igen ?

- Mégis hol járt az eszed ? Már vagy öt perce szólongatlak... - rázta a fejét gondterhelten, mire azonnal meghajoltam és bocsánatot kértem azért, mert ennyire elkalandoztak a gondolataim. Ráadásul pont valaki olyan felé, aki felé soha nem is szabadna. - Mindegy - sóhajtott fel, majd felém nyújtott egy nagy borítékot. - Van benne pár papír, amit át kellene nézned. A fiúk most nagyban gyakorolnak, ugyanis pár napon belül comeback, így neked most nem kell annyit körülöttük lenned.

- Persze, átnézem - vettem ki a kezéből a papírokat rejtő borítékot, majd mosolyogva meghajoltam előtte. Miután már eltűnt a szemeim elől, nagyot sóhajtva visszaültem a helyemre és fejemet az asztalra téve bámultam a borítékot. Miért alakult minden így ? - Mindegy, nem szabad állandóan rajta gondolkoznom. Dolgoznom kell. Igen, az majd kiveri a fejemből őt - bólogattam hevesen és nagyot nyújtózkodva fogtam neki az olvasásnak.

Ahogy egyre jobban belemerültem a papírokba jöttem rá, hogy miért is nem ilyen munkát választottam magamnak. Az, amit én csináltam sokkal izgalmasabb volt és a kreativitásomat is ki tudtam használni. Bár hazudtam, ha arra gondoltam, hogy itt milyen unalmas. Igazából egyre jobban megszerettem ezt a munkát. Mindig volt mit csinálni. És bár néha nem éreztem menedzsernek magamat, rá kellett jönnöm, hogy ez a munka sokkal több dolgot takart, mint hogy segítek, ha kell és mindig az emberem mellett vagyok. Úgy éreztem, mintha valami féltő szülő lettem volna, aki bármit megtesz a gyerekéért. Az én esetemben ez inkább nővérszerep volt. Ahogy pedig jobban körbenéztem, mindenki olyan lelkiismeretes volt a munkáját illetően. Összetartottak, akár egy nagy család. Mélyen belül én is ennek a családnak a tagja akartam maradni.

Miután sikeresen végeztem minden papírral, elsétáltam megnézni a fiúk próbáját. Pont az egyik számuk közben nyitottam be, bár már abban a szakaszban voltak, amikor kicsit elhülyülték a próbát. Egymás részeit énekelték, nem a sajátjukat, ezt pedig a kamerásuk mind vette is, úgyhogy megpróbáltam úgy leülni egy szabad székre, hogy nem zavartam be. Néhány staffos a ruháikat rakta fel egy fogasra, pár sminkes pedig valamiről tárgyalt. A fiúk közül csak Jimin személyi menedzsere volt itt, aki épp ramyont csinált, gondolom a fiúnak. Az asztalon ezen kívül még volt pár pizzás doboz, ami azt jelentette, hogy a fiúk hamarosan szünetet fognak tartani. Így meg kellett magammal beszélnem, hogy ne viselkedjek másképp YoonGival, mint eddig. Bár ő ebben most igazán a segítségemre volt.

- Te meg mit keresel itt ? - szólalt meg, mikor mellém ért, mire felvont szemöldökkel néztem vissza rá és próbáltam rájönni, hogy vajon volt-e neki egy eltitkolt ikertestvére, ugyanis egy ember nem viselkedhetett ennyire eltérően. Vagy mégis ?

- Köszönöm kérdésed, JungKookhoz jöttem - álltam fel és kikerülve őt indultam az említett személy felé mosolyogva. - Hogy vagy ? Ugye nem viszed túlzásba ? Biztos nagyon jó leszel - léptem hozzá, majd megelőzve őt, tettem ki egy tányérra három pizza szeletet és nyújtottam felé. Ő meglepetten, egyben hálásan bámult vissza rám és törölte le pólója aljával a homlokán lévő izzadságcseppeket.

- Köszi - vette el tőlem a kaját, majd leült a földre a többiekhez egy körbe. Én eközben kerestem egy kézi ventillátort, valamint pár zsebkendőt, amivel le tudtam törölgetni. A hónapok alatt egészen hozzászoktam az ilyesfajta tevékenységekhez. Letérdeltem a fiú mellé és miközben ő csendben evett addig kicsit letöröltem a homlokát és a ventillátort tartva még legyezgettem is. Nem akartam oldalra nézni, de még így is éreztem magamon YoonGi tekintetét. - Hm... Ez nagyon jól esik - motyogta Kook és elmosolyodva fordult felém. - Köszönöm, most már te is egyél valamit - vette ki a kezemből a ventillátort, mire zavartan bólintottam és vettem magamnak egy szeletet a pizzából.

- Látszik mennyire kedvel téged - tűnt fel mellettem hirtelen Lusi és majszolta a saját kajáját. Én csak ijedten felé fordítottam a fejemet, ugyanis hirtelen azt hittem YoonGira gondolt, de aztán következő mondatával minden ilyen félelmet kiűzött belőlem. - Biztos nagyon boldog, hogy egy ilyen különleges menedzsere van.

- Oh... Aha, igen - mosolyogtam megnyugodva és ahogy JungKookot néztem, aki önfeledten beszélgetett a többiekkel, legbelül kicsit megnyugodtam. Legalább jó kezekben volt. Nem kellett minden egyes pillanatban a ránehezedő nyomás miatt aggódnia. Túl sok elvárás érte őt az életben.

- Remélem nem hajszolják túl magukat... - gondolkozott hangosan a lány és láttam, hogy eközben NamJoonra tévedt a tekintete.

- Hát... Inkább reméljük, hogy nem készülnek ki tőle - javasoltam, ugyanis szerintem hiába kértük volna őket, hogy ne vigyék túlzásba, nem hiszem, hogy érdekelte volna őket. Egyik fülükön be a másikon pedig ki.

- Igaz...

Feladatom véget is ért, miután a fiúk is úgy döntöttek mára ennyi elég. Páran még ugyan bent maradtak, de a legtöbb tag vagy hazament vagy beült egy étterembe. Nem volt sajnos szerencsém YoonGival, aki bent maradt a cégnél, hogy még egy kicsit dolgozzon a számain. Engem is természetesen magával rángatott, ugyanis szerinte ellustultam és már nem is foglalkoztam annyit a számommal, mint eddig. Valamelyest igaza is volt, bár erről ő maga tehetett.

Ahogy leültem az ismerős kanapéra és ölembe vettem a füzetemet, hiába bámultam a belekezdett sorokba, valamiért nem jött ihlet. YoonGi nem is foglalkozva velem ült a helyén, fején a fejhallgatójával és bámulta a monitort. Ahogy így elmerengtem a látványában, éreztem, hogy melegség járta át az egész mellkasomat. Nem akartam így érezni, de nem is tehettem róla. Valamikor csak úgy megtörtént, hogy ennyire másképp néztem rá. Ugyan a hangulatingadozásaival az őrületbe tudott kergetni, mégis kedveltem minden oldalát. Mert hasonlított rám. Mintha csak egy szikra pattant volna az agyamba, azonnal kezembe fogtam a mellettem heverő tollat és sebes körmölésbe kezdtem. Ezúttal viszont nem az öcsém lebegett a szemem előtt. Lehet nem mondhattam ki neki. Lehet vissza kellett fognom magam, de legalább leírhattam. Megszabadulhattam a szívemet nyomó tehertől. Azoktól a szörnyen terhes szavaktól, amiktől ő szerencsésen megszabadult, ezzel engem hozva ilyen helyzetbe.

Annyira nem figyeltem írás közben a környezetemre, hogy észre se vettem, YoonGi már rég nem a monitort figyelte, hanem feje az asztalán volt és lehunyt szemekkel szuszogott. Fejhallgatója a nyakában volt, de keze még mindig görcsösen szorongatta az egeret.

- Komolyan - álltam fel lassan és arrébb rakva a füzetemet csináltam egy kis helyet a kanapén. - Miért csinálod mindig ezt ? - túrtam hajamba és mellé lépve próbáltam felébreszteni. - Yah ! Legalább valami kényelmesebb helyen aludj - fogtam meg a vállát, de nem reagált. Most vagy színészkedik vagy valóban kidőlt. Csípőre rakott kézzel szuggeráltam az arcát, ami nem mutatott túl sok életjelet. - Kikészítesz - fújtattam és mellé lépve megfogtam a karját, amit átdobtam a vállamon, majd elhúztam a székétől és lassan elvánszorogtam vele a kanapéig, amire szinte ledobtam nem is törődve azzal, hogy felébred e vagy sem. Kerestem neki egy takarót és ráterítve igazgattam el rajta. Kezemet a vállán hagyva bámultam nyugodt arcát és mosolyodtam el halványan. - Biztos fáradt lehetsz. Ezért magyarázom mindig, hogy ne vigyétek túlzásba - forgattam meg a szememet és lassan felállva pakoltam el a cuccaimat. Vajon hagyjam itt szó nélkül ? Úgy gondoltam, hogy azért ez mégse én lennék, így fogtam egy kis papírt és hagytam neki egy üzenetet. " És még te mondod, hogy ne aludjak el miközben dolgozok a dalon... " Egy darabig az asztalán akartam hagyni, de végül is az nem én lettem volna, úgyhogy kihasználva az alkalmat felraktam a homlokára. - Álmodj szépeket - vigyorodtam el és dudorászva elhagytam a stúdióját.

Ahogy haladtam a folyosón, egyszer csak szembe jött velem Jin, aki észrevéve engem kezdett el integetni, én meg kezdtem el azonnal sprintelni a lift felé. Viszont hiába nyomkodtam idegbeteg módjára a hívógombot, ettől még nem jött gyorsabban. Ellenben Jin hipersebeséggel mellém ért és vállamat átkarolva mosolygott le rám.

- Mi újság Choa ? Csak nem YoonGival voltál ? Dúl a love, ugye ? Nekem elmondhatod, én mindent tudok - húzta ki magát és fel sem tűnt neki, hogy mennyire lemondóan bámultam rá. Lassan leszedtem a vállamon pihenő karját és torkomat megköszörülve húztam résnyire a szemeimet.

- Nem dúl semmiféle love Jin, és nem is fog - magyaráztam nem kis feszültséggel a hangomban. Alapból idegesített, amikor jött a kerítőszerepével, de annyi minden után, most már egyenesen irritált. Mert csak eszembe juttatta, hogy milyen szemét ember voltam.

- Nyugi, én csak vicceltem - emelte fel védekezően a kezét. - Hallottam, hogy visszautasítottad Yoon... - kezdett volna bele, de én azonnal befogtam a száját és körbenézve kerestem valami olyan helyet ahova behúzhatom. Nem akartam egy ilyen dologról pont a folyosó kellős közepén tárgyalni. Végül kiszúrtam egy nem használt gyakorlótermet, ahova berángatva csuktam be magunk mögött az ajtót és dőltem neki sóhajtva. Ő eközben kapcsolt egy kis világítást, így megpillantottam a letakart tükröt és még pár dobozt a távolban. - Figyelj, nekem más az ízlésem, mint YoonGinak. Nem bírom, hogyha állandóan ütnek, meg ilyesmi - kezdett azonnal bele a fiú, mire csak lövelltem felé egy vészjósló pillantást, így már nem volt kedve tovább beszélni.

- Igen, visszautasítottam. És aztán ? Amúgy sem komolyak az érzései. Fellángolás, csak ezt ő még nem tudja - magyaráztam teljesen magabiztosan, mintha csak magammal is elakartam volna hitetni ezeket a szavakat, amikről sütött az áltatás.

- Ez az, amiben teljesen biztos vagyok, hogy nem igaz. Ő tényleg szeret téged. És hidd el, YoonGi eddig életében talán csak egy lányt szeretett így, de őt is hagyta kicsúszni a kezei közül, csak mert nem lépett idejében. Szerintem neked is azért mondta ezt el, hogy biztos ne késsen le semmiről. Hogy ne veszítsen el, ahogy azt a lányt is. Bár az arcodat látva te ezt nem tudtad... - hát nem. - Volt egy lány középiskolában, akit nagyon kedvelt. Összejöttek, de YoonGi nem tudta úgy kimutatni az érzéseit, így a lánynak elege lett belőle és szakított vele. Utána egy rádióműsorba mondta be, hogy mennyire is kedvelte. De hát akkor már késő volt - mesélte Jin úgy, mintha kérdeztem volna, pedig egyáltalán nem voltam kíváncsi rá. Vagy legalábbis nem akartam mutatni, hogy az lettem volna.

- Ezt most miért mondtad el nekem ?

- Mert szeretném, hogyha most meg nem a lány hagyná veszni a lehetőséget úgy, hogy látszik rajta mennyire kedveli a fiút - válaszolta haláli nyugodtan azt a dolgot, amit senkitől nem akartam hallani. Én nem mondtam többet, csak magára hagytam és hazamentem. Nem akartam további hülyeségeket hallani. Ugyanis én nem szerettem azt a srácot.

Az, hogy mekkorát is hazudtam magamnak, már abból látszott, hogy hazaérve átvettem a melegítőmet és a tévét bámulva kanalaztam magamba egy nagy doboz kekszes fagyit. Az ilyen állapotomból bárki rájöhetett, aki ismert, hogy valami nem volt rendben. És bár hiába néztem valami vígjáték doramát, egyszerűen képtelen voltam figyelni is a történésékre. Gondolatban teljesen máshol jártam. Csak akkor tértem magamhoz, mikor másodszorra is megéreztem valami nedveset az arcomon. Lassan oldalra fordítottam a fejemet, így rögtön szembe találtam magamat MinMinnel, aki boldogan lihegve nézett rám, majd ugatott egyet. Ekkor JuWon feje bukkant fel mellette, aki visszarakta ölébe a kutyát és fejét megsimogatva dicsérte meg.

- Te most komolyan megnyalattál a kutyánkkal ? - néztem rá nagy szemekkel, majd gyorsan letöröltem az arcomat.

- Nem figyeltél rám. Nem volt más választásom - vonta meg a vállát, habár jól láttam szemiben, hogy mennyire is jól szórakozott. - MinMin csak kifejezte, hogy mennyire is hiányol.

- Te is szoktál nekem hiányozni mégsem nyalom meg az arcod...

- Ha ezt tennéd valójában egy kutya lennél - vágta rá rezzenéstelen arccal, mire nem bírtam ki, de felnevettem. - Végre nevetsz - mondta megkönnyebbülten, mire azonnal elhallgattam és jobban magamhoz szorítottam az ölemben lévő dobozt, aminek már a felét megettem, pedig egészen az én érkezésemig fel se volt bontva. - Tudod, ha beszélgetni van kedved, én itt vagyok - jegyezte meg az öcsém megértően, majd elhelyezkedve a kanapén dőlt nekem és bámulta velem együtt a filmet. Igazából szívesen beszéltem volna vele a dologról, hisz NaRival nem tehettem, mivel azonnal megkaptam volna tőle, hogy ő megmondta. Erre nem igazán vágytam. Viszont WonWon is azonnal rájött volna, hogy kiről volt szó. Volt olyan okos, mint én. Épp ezért inkább csöndben maradtam és tovább bámultam a tévé felé. Ez egészen addig teljesen nyugodtan ment is, míg meg nem jelent a képernyőn YoonGi egy telefonreklám kíséretében. Fuldokolva nyúltam a távirányító felé és kapcsoltam ki a tévét. Nem, az öcsém még véletlenül sem figyelt fel erre a jelenetemre. Csak éppen ezt követően sejtelmes pillantásokkal jutalmazott akárhányszor felé néztem.

- Nem adok a fagyiból - motyogtam, miközben lábaimat felhúzva szorítottam még jobban magamhoz a dobozt.

- Nem is azért nézlek így...

- Annyira szép sem vagyok.

- Noona - szólt rám gyengéden, mire összeszorult torokkal felé pillantottam és azonnal lesütöttem a szememet, mikor megláttam milyen aggódó arccal is nézett rám. - Mégis mi van veled ? - tárta szét a karját, de nem válaszoltam, helyette belebámultam a fagyimba. Viszont nem élvezhettem sokáig azt az édes látványt, ugyanis megjelent előttem egy kép YoonGiról, ami hatására majdnem kiesett a kezemből a doboz. Idegesen néztem JuWon felé, aki önelégült vigyorgás közepette rakott be egy számot a fiútól. Ahogy meghallottam a hangját rosszul éreztem magamat és inkább füleimre tettem a kezemet. - Jól van, nyugi, már abbahagytam - vette le gyengéden a kezemet a fülemről és egy mindentudú mosoly kíséretében lerakta telefonját az asztalra. - Szóval innen fúj a szél...

- Én nem érzek semmit - vágtam rá, de úgy tűnt WonWon nem értékelte a humoromat.

- Most komolyan. Mi van veled noona ? - bökte meg a karomat és kénytelen voltam elismerni, hogy nem adta fel könnyen. Ha azt akartam békén hagyjon, muszáj volt mesélnem neki, hogy mi is történt mostanában velem. Nehezen, de kinyitottam a szám és beszélni kezdtem. Mindenről - legalábbis az információgyűjtéses dolgot leszámítva -, hogy YoonGi megenyhült, megosztottunk egymással egy csomó dolgot, megkedveltem, erre bevallotta, hogy szeret és megcsókolt. Ennél a pontnál JuWon teljesen lefehéredve nézett rám, majd arról kezdett el magyarázni, hogy nem hitte volna YoonGiról, hogy ilyen playboy. Ezen mondjuk jót nevettem, de ettől függetlenül iszonyatosan zavarba ejtő volt minderről beszélnem.

- Azt hiszem ennyi - sóhajtottam fel, viszont WonWon tekintete továbbra is értetlen maradt.

- Szeret, te is őt, akkor mégis miért nem mondtad el neki ? - tette fel életem nagy kérdését, amire bár tudtam a választ, mégsem árulhattam el.

- Munkatársak vagyunk, ráadásul az egyik leghíresebb K-Pop csapat tagja. Mit gondolsz, hányan próbálnának meg kinyírni engem azért, mert vele vagyok ?

- Majd én megvédelek - vágta rá, ami bár aranyos volt, mégsem nyugtatott meg. - De nem értem miért tétovázol egy ilyen dolog miatt. Az a Choa, akit én ismerek sokkal menőbb, mintsem, hogy ilyesmikkel törődjön - magyarázta és kénytelen voltam egyet érteni vele. Hisz igaza volt. Egy ilyen dolog nem tántorított volna el tőle. Igazából csak nem akartam bántani.

- Tudom... De nem tehetek semmit. Félek - vettem egy mély levegőt. - Félek, hogy ártani fogok neki.

- Mégis miről...

- Tudod, hogy milyen nyers vagyok néha - tettem hozzá.

- De nem azokkal, akiket szeretsz - és igaza volt. Őket soha nem bántottam a szavaimmal. - Mindegy. Én csak annyit mondok, hogy szerintem ne fordíts neki hátat. Lehet ezzel bántod őt a legjobban - simogatta meg a fejemet gyengéden és nyomva egy puszit a hajamba felállt, hogy visszategye a fagyit a hűtőbe, mondván ne hízlaljam tovább magamat vele. YoonGi, így visszagondolva, szerinted mivel bántottalak volna a legkevésbé ?

Ugyan az öcsémmel való beszélgetés kicsit megnyugtatott. Adott egy kis erőt, hogy átgondoljam a dolgokat. Próbáltam a szívemre hallgatni, de hiába maradtam csöndbe és füleltem, vártam az égi szikrát, semmi sem jött. Csak egy nyamvadt üzenet a főnökömtől.

Főszerekesztő: Hogy állsz az információgyűjtéssel ?

- Remekül - motyogtam és eldobtam jó messzire a készüléket. Pedig jobban is vigyázhattam volna rá, ugyanis nem volt pénzem újabbat venni a jövőben.

Vészesen közelgett a fiúk visszatérésének a napja, ami nagyon is meglátszott rajtuk. Egyre többet gyakoroltak, egyre feszültebbek lettek, mintha csak egy három órás koncertre készültek volna. Pedig most a zenei műsorokban léptek fel. Ők viszont olyanok voltak, akik mindenhol a legjobbat akarták adni, így nem lazsáltak egy percre sem. Emiatt történt az, hogy egyik este, mikor már épp hagytam volna el a Big Hitet, valaki még a lifteknél megállított. Először azt hittem, hogy Jin az, és megint fárasztani akar, de legnagyobb meglepetésemre JungKookkal találtam szembe magamat. Karomat megragadva mosolygott rám és vitt el szó nélkül ahhoz a stúdióhoz, ahol énekelt már nekem egyszer. Már kicsit hozzá voltam szokva, hogy mindenki ide-oda rángatott, így inkább nem szóltam érte és hagytam, hogy vezessen.

- Meghallgatnál ? - engedett el rögtön, mikor becsukta mögöttünk az ajtót. Kérdésére bólintottam és meglepetten pislogva néztem, ahogy bement a mikrofonhoz és az üvegablakon átbámulva integetett felém. Mint ahogy eddig, most is bekapcsoltam a hangot és a fejhallgatót a fejemre téve vártam, hogy énekelni kezdjen. Igazából nem számítottam semmire. Csak vártam az egyik mostanában gyakorolt dalukra, hogy aztán véleményezhessem, emiatt lepődtem meg annyira, amikor egy ismerős számot kezdett el énekelni, csakhogy nem az övék volt. BigBang; If You... Meglepetten, JungKook édes hangjától elolvadva ültem egy helyben és bár belül megszólalt a fejemben egy vészharang, azt gondoltam nem kell vele foglalkoznom. Csak én reagálom túl. Ooo, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Miután JungKook végzett a dallal, még akkor sem ébredtem fel teljesen a hangja okozta sokkból, így már csak arra eszméltem fel, hogy közvetlenül a másik oldalt előttem volt és gyengéden megkocogtatta az üveget. Ekkor elmosolyodva néztem fel rá és hüvelykujjamat felmutatva jeleztem mennyire is tetszett.

- Mégis miért énekelted pont ezt a dalt ? - álltam fel, mikor kijött és kíváncsian dőltem neki a hátam mögött lévő asztalnak. - Az armyknak készülsz valamivel ? Mert ha igen, imádni fogják - magyaráztam, de mint aki fel se fogta mit mondtam, elém lépett, olyan közel, mint még soha és némán kezdte el fürkészni az arcomat. Látszott rajta, hogy nagyon izgult valami miatt, ugyanis egyik lábáról a másikra dőlt olykor-olykor és ajkát harapdálta közben.

- Nem egészen... Neked készültem ezzel - vallotta be, mire egy pillanatra lefagyva néztem vissza rá.

- Öhm... Mégis hogy érted ? - nevettem fel zavartan és azon gondolkoztam, hogy vajon lehetséges e egy embernek ugyanabba a szituációba kerülnie egy héten belül kétszer. Igazából reméltem, hogy nem.

- Igazából én sem tudom annyira - vakarta meg a tarkóját zavartan és próbált nem rám nézni. - Mármint igazából de, viszont bonyolult. Ahogy az ilyesmi szokott lenni. Érted... - nevetett fel zavartan, mire halványan elmosolyodtam. Sejtettem, hova akart kilyukadni. Megfájdult a szívem, ahogy bámultam reménykedő és izgatott arcát, viszont tényleg nagyon aranyos volt és nem akartam ráijeszteni, így próbáltam mosolyogni. Ha lesz a jövőben barátnője, iszonyat mázlista lesz a lány, hogy egy ilyen barátja van. Tipikusan az a fajta fiú volt, aki ha egyszer szeretett valakit, akkor azt nagyon és a világért se használta volna ki vagy csalta volna meg. Helyette annyira megbecsülte, mint valami kincset. Azonban nem értettem, mégis miként alakultak az érzései ennyire át felém. Mindig is azt gondoltam, hogy csak úgy kedvelt, mint a menedzserét és egy nővért. Mint ahogy JuWon is. Viszont ahogy megfogta a vállamat és lassan lehajolt hozzám, majd ajkait enyémekhez érintette, rájöttem, ő nem JuWon volt. Az volt a legnagyobb hiba, amit elkövethettem vele, hogy az öcsémhez hasonlítottam. Mert pont ezért nem vettem észre mit érzett. 

♡♡♡

Sziasztok^^

Először is remélem tetszett nektek a rész :3 Habár tudom, kegyetlen vagyok... XD Másodszor holnap hajnalban elutazok, úgyhogy jövőhéten nem lesz folytatás. Addig is míg vissza nem térek, remélem, hogy várni fogjátok a következő részt, ami valószínűleg a suli hetén várható. Sajnálom ezt, csak családi nyaraláson leszek egész héten. Emiatt viszont hoztam ezt a jó kis részecskét XD Csak hogy méginkább várjátok a folytatást XD 

Mindenkinek szép utolsó hetet ! <3 És ne aggódjatok a suli miatt. Jó lesz az, legalább a társaság miatt is :3