Hajamat egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből és nagyot szippantottam a kellemes gyümölcsillatú levegőből. El sem tudtam mondani milyen jó érzés volt végre szabadnak és tisztának lenni. Miután megittam vagy fél liter vizet egy huzamra, visszamentem JuWonékhoz, akik legnagyobb meglepetésemre a földön térdeltek egymás mellett, lehajtott fejjel.

- Ti mégis mit csináltok ? - vakartam meg az arcomat és elgondolkoztam azon, hogy mégis miért hasonlított az életem egyre jobban egy doramára.

- Bocsánatot kérünk - válaszolta WonWon.

- Nagyon sajnáljuk Choa - mondta NaRi is, mire csak megálltam előttük és sóhajtva lehajoltam eléjük.

- Üljetek inkább a kanapéra, ott kényelmesebb beszélgetni - ajánlottam és én magam is leültem a régi, de annál kényelmesebb bőrfotelünkbe. - Tehát, meséljetek. Mégis mióta tart ez az egész ?

És akkor elkezdték. Néha egymás szavába vágva, de meséltek és meséltek. Én meg elgondolkoztam közben azon, hogy lehettem ilyen vak. Közben persze bántott is, hogy egyikük még csak el se mondta, főleg úgy, hogy mint kiderült, már egy éve tartott ez a dolog köztük. Komoly volt, ezt hiába tették hozzá, láttam is rajtuk. Mégis nem tudtam belenyugodni a dologba. A legjobb barátnőm összejött az öcsémmel, ez ezért eléggé érdekes helyzet volt, ha jobban belegondolt az ember. Ráadásul JuWon... Aish... Mi a fene ez az egész ? Engem komolyan utál az a bizonyos sors. Tömeggyilkos voltam előző életemben, vagy mi a franc ?

- Most ahogy kérted mindent megbeszéltünk és valóban félreértettem NaRit, de annyi mindenki hagyott már el a betegségem miatt, hogy megijedtem - hajtotta le a fejét JuWon bűnbánóan, mire barátnőm a hátára rakta a kezét és végig simított párszor a gerincén. Jó oké, ezt baromi abszurd látni.

- És hogy is jöttetek össze ? - kérdeztem, ugyanis ezt nem mondták, csak azt, hogy mennyi ideje vannak együtt.

- Hát... Nekem már a kezdetektől tetszett NaRi, de azok után lettem biztos abban, hogy ez az ő részéről is kölcsönös, miután egy éve volt egy komolyabb rohamom és ő sírt, mikor bent volt meglátogatni. Ezek után történtek maguktól a dolgok - vonta meg a vállát WonWon zavartan, én meg hirtelen nem tudtam melyikük arcán szórakozzak jobban. NaRi olyan zavarban volt, mint eddig még soha, JuWon meg hozta szokásos formáját. Összességébe nagyon vicces látvány volt és élveztem is egy kicsit a szenvedésüket. Ezek után igazán megérdemelték. Fejemet kezemen támasztva bámultam őket még egy darabig, majd sóhajtva lehunytam a szememet és érdeklődve megszólaltam.

- Ti most azt gondoljátok, hogy majd véget vetek a dolognak ? Mert akkor tévedtek - világosítottam fel őket, mire mind a ketten megkönnyebbülten néztek egymásra. - Nagyon izgalmas gondolat, de az nem én lennék. Ti tudjátok, ti vagytok tisztában a határaitokkal, de egy valami azért mégis van - álltam fel és megállva előttük vált komollyá az arcom. - Nem akarok még egyszer olyan jelenetet látni, mint pár órával ezelőtt. Ha WonWont veszélyezteti ez a kapcsolat, akkor onnantól kezdve már én is bele fogok szólni.

- Értettük - válaszolták kórusban.

- De mindegy, erre még csak nem is akarok gondolni. Örülök, hogy ilyen boldognak látlak titeket. És kicsit ostobának érzem magamat, amiért nem jöttem rá magamtól...

- Én tudod, hogy amúgy is egy kész rejtély vagyok - válaszolta NaRi, mire elmosolyodva bólintottam.

- Valóban... Rád egyébként más miatt is haragszom, de a mai nap túl fárasztó volt ahhoz, hogy tovább beszéljek, így én elbúcsúzom. Nem zavar ugyan a kapcsolatotok, de kérlek, mindenki aludjon a saját helyén. Te itt kint a kanapén NaRi - kértem őket, majd hátat fordítva nekik elindultam a szobánk felé. NaRi és az öcsém... Na jó, ezt nehéz lesz feldolgoznom. A mai nap túl sok meglepetést tartogatott számomra. Akkor pedig még csak nem is tudtam, hogy a másnap egy hasonlóan fárasztó nap vár rám...

Másnap reggel a telefonom ébresztése előtt nyitottam ki a szemeimet és látva, hogy volt még fél órám, sóhajtva a hátamra feküdtem, úgy kémleltem a plafont. A behúzott sötétítő mellett lassan már kúsztak be a napfény sugarai, ezzel annyi világosságot adva nekem, hogy lássam nagyjából a környezetemet. JuWon szuszogása idáig felhallatszódott, mire ismét az oldalamra fordultam és telefonomat megfogva eldöntöttem, hogy inkább kimászok az ágyból. Csendben lemásztam a lépcsőn és vetve egy pillantást öcsém félig látszó alvó arcára egy halk sóhaj kíséretében elhagytam a szobát. Kint is megpróbáltam a lehető legkevesebb zajt csapni, ugyanis NaRi szintén aludt még a kanapén. Főztem magamnak egy kávét és azzal a kezemben leültem a fotelba, magamhoz véve a jegyzetfüzetemet és egy tollat is. A tegnap esti dolgok miatt nem tudtam semmit se leírni, amit megtudtam, vagy éppen tapasztaltam. Igazából semmit se részleteztem, de azért a NamJoonos dolgot is lefirkantottam, valamint boldog voltam, mert YoonGi része egyre jobban kezdett gyarapodni. Ugyan semmi nagy dolgot nem tudtam meg még róla, de ezek elegek voltak ahhoz, hogy kezdjem valóban megismerni egy kicsit. Jobban belegondolva eddig mindig csak úgy gondoltam rá, mint Mr. Seggfejre, mégis egyre több olyan dolgot tett, ami miatt ez az elképzelésem kezdett megrengeni. Úgy tűnt főképp azért volt olyan tartózkodó, mert ismeretlen voltam a számára, de így, hogy kezdtem én magam is megnyílni neki, az ő részéről is megváltoztak a dolgok. Bár egy valamit nem értettem.

- Mégis miért árultam el magamról annyi dolgot ? - suttogtam magam elé és közben átírtam párszor YoonGi nevét a lap tetején.

- Kinek ? - szólalt meg hirtelen NaRi, mire ijedten összerezzentem és a füzetet becsukva néztem oldalra. A lány félig már ült a kanapén, a rajta lévő takaró lelógott a földre, haja teljesen összekócolódott, szemmaszkja pedig a feje tetejére volt húzva. - Kinek beszéltél magadról ? - kérdezte ásítva és nagyokat nyújtózva a kanapé azon részére húzódott, ahol közelebb volt hozzám.

- Hát... Öhm... - pislogtam zavartan, ugyanis nem volt számomra megszokott, hogy valaki meghallotta a magamban való beszélgetésemet.

- Köze van ahhoz, amiért tegnap Kumamon voltál ?

- Aha, mondhatjuk...

- YoonGi ? - tippelt, mire számat tátva néztem vissza rá.

- Honnan tudtad ?

- Legutóbbi információm szerint a napjaid elég nagy részét a közelében töltöd. Gondoltam, hogy róla van szó - mosolyodott el halványan. - Egyébként mostanában egyre többször hallom a nevedet a szájából. Mondjuk nem úgy említ, mint Choa... - gondolkozott el rajta, engem pedig rögtön kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy vajon ő hogy nevezhetett engem.

- Akkor hogyan ? Hasonlóan jó nevet talált ki, mint én neki ?

- Hm... Igazából a Mr. Seggfejnél nincs jobb. Ő csak úgy nevez, mint a lila hajú lány, bár van mikor a hibbantot is mellé rakja. Olyankor eléggé dühös - avatott be ebbe a kis titokba, mire zavartan elnevettem magam. Valamiért sejtettem, hogy így hív. - Egyébként haladtál a tervedben ? Amit egyébként én még mindig nem támogatok... - tette hozzá csak úgy mellékesen, de én csak legyintve lehunytam a szememet.

- Lehet őrült és kétszínű dolog, amit teszek, de nincs más választásom... - sóhajtottam fel és lassan belekortyoltam a kávémba. Egy rakat cukrot tettem bele, mégis hirtelen nagyon keserűnek éreztem.

- Nem félsz, hogy megkedvelnek ? Főként ő... Mi van, ha beléd szeret Choa, erre nem gondoltál ? - húzta fel lábait maga elé és állát a térdére rakva pislogott rám kíváncsian. Igaza volt, tudtam jól, de nem láttam túl sok esélyt arra, hogy ez bekövetkezzen.

- Lehet megkedvelnek, de utána hidd el, gyorsan el fognak felejteni és inkább dühvel fognak visszaemlékezni rám. Nem tartok attól, hogy nagyon a szívükbe zárnának - vontam meg a vállam és elnéztem inkább NaRiról, ugyanis tekintete nem kis aggodalmat szült a szívemben. Sütött belőlük a nemtetszés és a féltés is.

- Tudom, hogy nagyon jó emberismerő vagy. Ezt nagyon sokszor tapasztaltam és irigylem is tőled, de... Van, amit még te se vehetsz észre. Vagy csak nagyon lassan, de akkor az már talán késő lesz.

- Ne aggódj, időben abba fogom hagyni. Amint meglesz, amit szeretnék, el is jövök a közelükből és soha többé nem találkozok velük - fordítottam ismét felé a fejemet, de valamiért most a szavak nem hagyták el olyan egyszerűen a számat. Lehet, ha ezt két hónappal ezelőtt mondtam volna, akkor még igaznak is tűnt volna, de most szörnyű érzést hagyott bennem. Annyira kezdtem hozzájuk szokni, hogy bele se gondoltam néha, hogy ezeknek a pillanatoknak egyszer vége szakad és az is miattam lesz.

- Mindegy, én többet nem szólok bele. De azt mindig tartsd észben, hogy bármikor felhagyhatsz a terveddel. Akár ha tetszik ez a munka, amit ott csinálsz. Még maradhatsz is - ajánlotta, mire akkor először nekem is átfutott ez a lehetőség az agyamban. Ha ott hagytam volna a Gladot és tovább csináltam volna a menedzserkedést. Viszont akkor nem lett volna értelme az egész törekvésemnek. Ráadásul azt az érzést, amit egy-egy cikk megírása közben éreztem, valamint azt, amikor megjelent minden hónapban a magazinunk, semmi nem adhatta vissza. Ezeket nem pótolta volna semmi sem. Már csak ezért is végig kellett csinálnom. ki tudja ott meddig maradhattam volna a Glad pedig mindig ott volt nekem, tudtam, ha megmentem, akkor az örökké meg is marad.

- Köszönöm az aggódásod, de minden rendbe lesz - paskoltam meg a lány kezét és felállva elindultam a konyha felé. - Neked kell kávé ?

- Elfogadok egy bögrével - válaszolta, majd rögtön jött egy újabb, elég fáradt hang is a szobánk felől.

- Nekem is öntsél noona - csoszogott ki JuWon és ahogy feléjük pillantottam, láttam, ahogy leült NaRi mellé és fejét a lány vállára hajtotta. Barátnőm azonnal nyomott is egy puszit a fiú fejére, ami apró mosolyt csalt az arcomra. Nem tudtam tagadni, hogy nagyon jól néztek ki együtt, bár még mindig rejtély volt előttem, hogy miként is kerültek ennyire közel egymáshoz. Pedig annyira különböztek. Bár egy valami azért igaz volt, NaRi sokkal több mindent megosztott WonWonnal, mint velem. Ez pedig nem kicsit fájt, de addig nem akartam felhozni, míg nem állt rendbe egy kicsit a lelki békéje.

Együtt indultunk el végül otthonról, tény más-más irányba, de azt mindenesetre megbeszéltük, hogy este elmegyünk vacsorázni közösen valami olcsóbb helyre. Ez legalább adott elég erőt a naphoz, amikor is megint egy csomó időt kellett YoonGi társaságában töltenem. Csak reméltem, hogy JungKooknak valamire szüksége lesz.

Mielőtt a Big Hithez értem volna, bementem venni egy kávét a közeli kávézóba, ugyanis YoonGi küldött nekem egy üzenetet, miszerint elég nagy szüksége lett volna a napi koffein adagjának egy részére. Így hát nem tehettem mást, minthogy vettem egy jó erős kávét neki, amire csak egy olyan cetlit tettem, amin volt egy alvó chibi figura.

Belépve az épületbe mindenki nagyon mosolyogva köszönt nekem. Valamiért sejtettem, hogy ennek a tegnapi jelmezes megjelenésemhez volt köze. Ha eddig nem ismerték annyian a nevemet és arcomat, mára már valóban mindenki tudta ki is voltam. Nem véletlenül ismert a kínai sminkes lány is...

- Daebak... Ő miért nem jutott eszembe ? - torpantam meg hirtelen a folyosó közepén és fejbe csapva magamat próbáltam visszaemlékezni a tegnapi NamJoonos incidensre. Igen, a haja olyan volt, mint annak a lánynak. Körülbelül akkora is lehetett és így már meg van honnan volt annyira ismerős. Őt már párszor láttam bemenni a fiúhoz. Így minden világos...

- Jó reggelt Choa - jelent meg hirtelen Jin, mire ijedten arrébb léptem és zavartan köszöntem neki. - Azért ennyire nem vagyok ijesztő - nevetett fel és megindult velem a liftek felé. Így, hogy belefutottam, legalább nem kellett lépcsőznöm vagy várakoznom valakire, hogy használja a liftet.

- Bocsi, csak elgondolkoztam...

- Megértem - karolt át, mire felvont szemöldökkel néztem fel együtt érző arcára. - Ha az ember a szerelem nevű betegségben szenved, gyakran nem figyel a környezetére.

- Valaki ma nagyon humoros kedvében van - szedtem le magamról karját és sóhajtva nekidőltem a lift oldalának. - Miért akarsz ennyire összehozni YoonGival ? Még csak nem is passzolunk egymáshoz...

- Tudod mióta vártam már, hogy ezt megkérdezd ?- lett egyből izgatott a fiú és egy komoly arcot felvéve kezdett bele a mesélésbe, amitől egyébként már előre féltem. - Tehát, kezdjük ott, hogy háromszor is véletlenül találkoztatok, mikor még nem is ismertétek egymást, ez pedig egyenlő azzal, hogy a sors fonala összeköt benneteket - mutatott kisujjára, mire arcom csak még értetlenebbé vált és kezdtem benne kételkedni, hogy egy érett felnőttel beszéltem éppen. Mi az, hogy a sors vörös fonala ?

- Másik, hogy rettentően sokat foglalkoztok egymással, még ha a legtöbbször mindez abból is áll, hogy veszekedtek. Viszont akivel sokat veszekszel, ahhoz nagyon közel állsz. Harmadszor - mutatta fel kezén a számot és drámaian felsóhajtott. - Naaagyon jól néznétek ki együtt - bökdöste meg a karomat idegesítően nevetve, de tőlem csak egy értetlen sóhaj tellett.

- Nem értem, hogy miért is kérdeztem erre rá...

- YoonGi is valami ilyesmit mondott nekem, miután beavattam a gondolataimba. Ez egy jel, valld csak be - nézett rám jelentőségteljesen, én meg közelebb léptem a lift ajtajához, hogy amint megérkeztünk a szintemre, minél előbb elhagyhassam Jin társaságát.

- Ja, annak a jele, hogy fárasztó vagy - léptem ki a liftből és meghajolva előtte, elindultam YoonGi stúdiója felé. Viszont még egy jó darabig hallottam fülemben Jin nevetését.

Már előre levettem a cipőmet az ajtóban és csak utána csöngettem be, hogy YoonGi végre beengedjen és neki lássunk a munkának. Bár ahogy kinyitotta előttem az ajtót, meglepett, hogy a baseball sapkája mellett, még egy fekete maszkot is viselt, ami nagyon arra utalt, hogy menni készült valahova. Ma mégsem tudunk együtt dolgozni ? Oh, a francba... Megpróbáltam kárörvendő mosolyomat visszatartani, de még így is néha meg-meg rángott a szám, miközben beléptem a kis helyiségbe.

- Csak nem készülsz valahova ? - nyújtottam át neki a kávéját, amit azonnal ki is vett a kezemből és maszkját állára húzva belekortyolt.

- De, és te is jössz velem - magyarázta, mire azonnal lefagytam és értetlenül bámultam vissza rá.

- Miért ?

- Mert mondjuk nem árt, hogyha a zenecsinálás érdekében kicsit közelebbről is szemügyre veszed azokat a dolgokat, amikkel általában megszületik egy dal - válaszolt úgy, mintha egy idiótához beszélt volna, ami miatt idegesen elmosolyodtam és a lehető legkedvesebben kiböktem azt, ami megfogalmazódott bennem.

- De mégis miért ? Nem inkább haladnunk kéne vele helyette ?

- Ha látnád, nincs egerem, mert valaki volt olyan szerencsétlen, hogy leverte a helyéről, majd rálépett... Úgyhogy ezt mindenféleképpen vennünk kell Miss Nyafogi - nézett rám gúnyosan, mire tekintetem az asztalára siklott, ahonnan valóban hiányzott az egér. Valamiért volt egy sejtésem, hogy ki is végzett itt pusztítást, de annyira az eredmény miatt nem volt kedvem a viccelődéshez.

- Értettem - válaszoltam és elindultam az ajtó felé.

- Ennyi ? Semmi kifogás ? - értetlenkedett mellettem, mire hitetlenkedve ránéztem. - Ez így nem szórakoztató.

Ma nagyon úgy tűnik, hogy azt akarja, mutassam be rajta a bokszolói tehetségemet. Nem kell aggódnia, nem sok választ el tőle.

Miután anélkül el tudtunk indulni, hogy bármilyen kárt is tettem volna a fiúban, a hangulat közöttünk mit sem változott. YoonGi valamiért a mai nap eltervezte, hogy az őrületbe kerget, ugyanis olyan dolgokkal csesztetett, amikről nagyon nem tehettem vagy éppen véletlenül csináltam. Úgy tűnt túlságosan is kipihente magát a tegnapi nap, valamint az este alatt és új erővel éledt újjá. Őszintén, nekem az előző éne kicsit jobban tetszett. Vagy pedig szimplán az volt a célja, hogy bemutatja, Jinnek nem volt igaza velünk kapcsolatban. Mindez tény és való volt, ettől függetlenül nem kellett volna ilyen erősen próbálkoznia.

- Komolyan, fizetni fogom neked, hogy végre szerezz jogosítványt. Unom már, hogy elvileg menedzser vagy és mégis én furikázlak mindenhova - panaszkodott ismét, ami miatt a rádióhoz nyúlva feljebb tekertem a hangerejét.

- Bocsi, nem hallom mit mondasz ! - mutattam fülemre, hangomat felemelve és realizálva, hogy az egyik kedvenc számom ment, énekelni kezdtem. Ezek után YoonGi nem meglepő módon a zenét csak még hangosabbra vette, hogy engem legalább ne hallhasson. Ennek viszont az volt a következménye, hogy miután megérkeztünk a bevásárló negyedbe és kiszálltunk a kocsiból, egy ideig mindkettőnk füle sípolt.

- Ez is mind miattad van - morgott mellettem a fiú, mire kezemet ökölbe szorítva megtorpantam és szikrázó szemekkel Mr. Seggfej felé néztem.

- Most abbahagyod a csesztetésemet, vagy ennél nagyobbat fogsz kapni - ütöttem rá a mellkasára, mire kikerekedett szemekkel hirtelen levegőért kapott, majd köhögni kezdett. - Figyelmeztettelek - szűkítettem össze a szemeimet és a hátam mögött hagytam a magában szenvedő fiút. Komolyan már egy határt igencsak kezdett túllépni, amit csodáltam, hisz tegnap még egész rendes is volt. Most meg erre így viselkedett. Egyszerűen nem értettem.

Lassan haladtunk az embertömegben, mellettem YoonGi zsebre dugott kezekkel kereste azt a boltot, ami neki kellett, én eközben meg csillogó szemekkel néztem egyes kirakatokat. Nagyon szívesen bementem volna csakúgy vásárolni valami ruhát, de nem tehettem meg. Az én pénzemből nem tellett ilyen dolgokra. Nem is emlékeztem, hogy utoljára mikor vásároltam magamnak valami ilyesmit. Legyen az sminktermék, vagy valamilyen ruha, esetleg cipő. Lányból voltam én is, azért eléggé érdekeltek ezek a dolgok. Amim volt otthon az a rúzsom és egy kis sminkes készletem, amire úgy vigyáztam, mint a szemem fényére. NaRitól kaptam egyik születésnapomra, mivel tudta, hogy nekem addig egy se volt.

- Kicsit siessünk, mert nagyon úgy néz ki, hogy esni fog és még kell egy kis gyaloglás, amíg elérünk az elektronikai üzletig - szólalt meg mellettem YoonGi, mire elszakítottam szememet a kirakatoktól és ránézve bólintottam. Legnagyobb meglepetésemre viszont ő is engem bámult és ahogy kérdőn visszanéztem rá, csak sóhajtva gyorsított léptein. Értetlenül követtem és a továbbiakban inkább nem fájdítottam a szívemet a ruhák nézegetésével. - Kapaszkodj belém - mondta hirtelen a fiú, mire értetlenül felé néztem, majd észrevettem, hogy előttünk hirtelen mennyien is lettek. Egy nagy iskolás csoport lassította a haladást.

- Mi ? Ja, oké - nyújtottam ki a karomat és megfogtam a fiú ingének alját, majd szorosan mögötte haladva törtünk át valahogy a tömegen. Nagyon fura volt YoonGi hátát bámulni. Mármint, ebben a helyzetben tényleg menőnek nézett ki, ha ezt egyáltalán bármikor is mondhattam rá. Így, hogy ennyire figyelt a mellette lévőre, még ha nem is kedvelte, egy apró mosolyt csalt az arcomra. Mégis csak van neki egy kedves oldala. Nem véletlenül szeretik őt a rajongóik, amellett, hogy jó a zeneszerzésben.

- Végre itt van - szólalt meg YoonGi kisvártatva és egy pillanatig megállt az üzlet előtt. Szemét lehunyva vett nagy levegőket, amit én értetlenül figyeltem mellette.

- Minden rendben ? - érintettem meg a karját, amit azonnal el is rántott tőlem.

- Jah... Csak nem bírom annyira a tömeget - vett egy mély levegőt és szemét kinyitva indult el a bejárat felé. Én csak csöndben figyeltem, ahogy bement, de végül sóhajtva én is követtem. Fogalmam sem volt ilyen helyzetben mi nyugtatná meg. Pedig tudtam, hogy voltak ilyen problémái.

Bent a boltban ahova csak néztem csupa olyan dolog fogadott, ami miatt kész űrlénynek éreztem magamat. YoonGi a kinti incidenstől eltekintve még mindig vicces kedvében érezte magát és előszeretettel kérdezgette meg, hogy azért a fejhallgatót felismerem e, valamint tudom e mi az a hangszóró. Ilyenkor inkább figyelmen kívül hagytam és tovább néztem a...valamiket.

- Yoon... - kiáltottam volna, ugyanis ráakadtam az egerekre, de hamar elharaptam a szó végét, ugyanis még a végén felhívtam volna a figyelmet a fiúra. - Öhm... Ember ! - helyesbítettem, mire ugyanúgy sokan felém kapták a fejüket, de legalább hamar tovább is léptek rajtam. YoonGi is meghallott és nem túl kedves tekintettel, de azért odajött hozzám. - Megtaláltam az egereket - lelkesedtem fel, hogy legalább egy dolgot jól csináltam, mire Mr. Seggfej sóhajtva bólintott.

- Nagyon ügyes vagy - ironizált. - Most ezért fejsimit vársz tőlem ?

- Igen, mondjuk. Vagy valami elism... - akadtam el, ugyanis YoonGi felemelte a kezét és megütögette gyengéden a fejemet.

- Így jó ? - vonta fel szemöldökét, majd leengedte kezét és jobban szemügyre vette az egérkínálatot.

Én csak zavartan bámultam, ahogy komoly szemekkel mindegyiket megnézte. A leírását és még sok mást, amik engem annyira nem nyűgöztek le, mint őt. Meglepett, ahogy az előbb így hozzám ért. Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy nagyon félreismertem. - Mit mosolyogsz ? - szakította meg gondolatmenetemet a fiú kérdő tekintettel, mire csak megráztam a fejemet.

- Semmit - kulcsoltam össze magam mögött a kezeimet és elindultam a fényképezőgépek felé. Mint mindenhol, most is megkerestem azt, amit a szüleim használtak és nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy még mindig árulták. Ugyan ez az egyik legrégebbik közé tartozott, a nagyobb helyeken még volt belőle pár darab. Lassan végig simítottam rajta és rápillantottam az árára, ami miatt megfájdult a szívem. Pedig szívesen megvettem volna JuWonnak. Biztos örült volna neki. Ő mindig kereste, de soha nem akadt rá. A szüleink példányai érthető okokból nem kerültek elő a repülőgép baleset maradványai közül.

- Yah ! Az nem úgy néz ki, mint Suga ? - hallottam meg hirtelen valakik suttogását mellettem, mire lassan felemeltem a fejemet és így megpillantottam három lányt. Olyan egyenruha volt rajtuk, mint amelyik csoport miatt nehezen haladtunk kint az utcán.

- De, de, ez szerintem ő. Úristen... Szólok a többieknek is, addig ti figyeljétek - mondta az egyik közülük és megindult a bolt kijárata felé. Ezek komolyan egy egész tömeget ide akarnak csődíteni ? Szólnom kell YoonGinak, hogy siessen. Feltűnésmentesen megindultam a fiú felé, majd megállva mellette, megböktem a karját.

- Azt hiszem jobb lenne, ha sietnél - ajánlottam halkan, mire értetlenül lerakta az egyik egeret és felém pillantott.

- Miért ?

- Mert pár army ide akar csődíteni egy egész sereget miattad - világosítottam fel, mire nagyra nyílt szemekkel nyelt egyet és megfogva annak az egérnek a dobozát, amit az előbb nézett, megindult a kasszák felé.

- Vedd fel a staff kártyádat. Csak hogy ne higgyék azt, hogy a barátnőm vagy.

- Rendben - kezdtem el kutakodni a táskámban és amint megtaláltam a nyakba akasztómat máris belebújtam és egy kis távolságot tartva YoonGitól haladtam mögötte.

Ahogy a sorban álltunk hallottam, hogy mögöttem az előbb látott lányok ismét sugdolózni kezdtek és felhívták barátnőjüket telefonon, hogy YoonGi bizony mozgásba lendült. Én emiatt már alig vártam, hogy a fiú végezzen és elhagyjuk az épületet. Őszintén erre a dologra nem igazán készültem fel és fejben muszáj volt valami tervet kieszelnem az armyk miatt. Bár ők inkább keltették egy sasaeng csapat benyomását.

Suga amint végzett az irányításommal elindult a kijárat felé, ahol szerencsémre még nem tűnt fel az a kisebb csoport, akiket ide akartak csődíteni. Én a fiú mögött haladtam egy kisebb helyet hagyva közöttünk, de azért elég közel voltam hozzá, ahhoz, hogy cselekedjek, ha valami meggondolatlant akarnának tenni a mögöttem lévő lányok. Valószínűleg YoonGit se zavarták volna, hogyha a normálisabb fajtából lettek volna, de az, hogy egy egész bandát akartak idecsődíteni, na az már nem kecsegtetett sok jóval.

- Kicsit siess - mondtam neki és ahogy kiléptünk az épületből már indultunk volna el arra, ahonnan jöttünk, de hirtelen feltűnt az a lány, aki elment a többi armyért. És igen, valóban ott jött mögötte még az a hét-tíz ember. - Uram atyám... - kerekedtek ki a szemeim és azzal az irammal már meg is fordítottam YoonGit a másik irányba. - Most szépen erre fogunk menni - magyaráztam neki és sietős léptekkel el is kezdtünk szlalomozni a tömegben.

- YoonGi oppa ! Állj meg ! Adj egy fotót ! YoonGiiii ! - hallatszott fel mögöttünk, mire az említett személy összerezzenve állt meg egy pillanatra és nézett rám.

- Azt hiszem jobb lenne, ha futnánk.

- Egyetértek - bólintottam és már el is indultunk előre. Mögöttünk hallottam a kis csapat lábdobogásának hangját, ami egyre erőteljesebben hangzott fel, ahogy mi is jobban felgyorsítottunk. Én fejemet egyik oldalról a másikra forgattam, keresve valami kerülő utat, egy sikátort vagy bármit, amin keresztül eltűnhettünk volna a szemük elől, de egy ilyen sem akadt. A legnagyobb probléma pedig az volt, hogy nem sokkal ezután kiértünk a tiszta terepre, ahol már egyáltalán nem sétált annyi ember.

-Most mi legyen ? - esett kétségbe most először a fiú, mire észrevéve egy parkot, a karját fogva megindultam arrafelé.

- Talán lesz valami fa vagy bármi, ami mögé elbújhatunk - reménykedtem és gyorsítva futásunkon haladtunk tovább a park felé. Sokan megbámultak minket és a mögöttünk haladó kisebb csapatot, de ezzel nem is foglalkozva húztam továbbra is magam után YoonGit. Látva, hogy mennyire is fújtatott már, tudtam, hogy nem sokára feladja, ha nem találunk valami búvó helyet. A Nap iszonyatosan sütött és ez csak még rosszabbá tette a helyzetünket. Elértünk végül egy fásabb részhez, valamint egy kőszobros szökőkúthoz. Gyorsan kellett döntenem, viszont a fás dolog annyira nem tűnt jó ötletnek, ugyanis ott könnyebben észrevettek volna. A szökőkút mellett pedig pont feltűnt egy nagyobb ember csoport, ami között el tudtunk volna bevegyülni addig, amíg... Aish, YoonGi meg fog ölni, de mindezt érte teszem. Karjánál fogva berántottam az emberek közé, majd gyorsan elkanyarodva a szökőkút másik végébe megállítottam és szemügyre vettem a szökőkútban lévő szobrokat. Tökéletes...

- Ha továbbra is itt álldogálunk akkor ideérnek és észrevesz... - fejezte volna be ideges magyarázását, csakhogy én ebben elég hamar meg is állítottam és lökve rajta egyet már bent is volt a térdig érő, valószínűleg elég hideg vízben. Viszont pont egy szobor mögött volt, ami számára annyit jelentett, hogy csorgott a fejére a víz, de mivel a középső nagyobb szobor által is takarva volt, így nem vehette észre senki sem. Én mikor hallottam az emberek közeledtét gyorsan lefeküdtem félig a földre és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy eltűnjenek. Ugyan egy pillanatra megálltak a közelben, de végül inkább folytatták a keresését befelé a parkban.

- Fhu, ezt megúsztuk - álltam fel lassan és kezemet leporolva pillantottam a szökőkútban ülő fiúra. Mellettünk páran furán néztek felénk, de nagyrészt idősebbek vagy családok voltak, így senki még csak fel sem ismerte a fiút. Mondjuk a tekintete egy pillanatra megállította a szívemet, ugyanis olyan ideges volt, hogy szerintem simán belefojtott volna a szökőkútba, ha nem lett volna itt más is. - Hehehe, bocsi. Nem volt más választásom. Ketten túl feltűnők lettünk volna a földön - vakartam meg zavartan a fejemet és mikor YoonGi lassan felállt, majd prüszkölve lépett párat a vízben felém, nagyot nyelve hátráltam egy lépést. Ekkor viszont kezét felemelve intett közelebb magához. Elnyomva egy fintort visszaléptem eredeti helyemre és félve vártam további reakcióját. Először ugyan dühös tekintettel bámult rám, de végül vizes hajába túrva csak felnevetett az egész helyzeten, és kezemet megragadva engem is berántott a szökőkútba. Soha nem láttam még olyan felhőtlenül nevetni, mint akkor, és ez belül igazán nagy megkönnyebbülés volt. Hisz nem ilyen embernek ismertem az elején és felüdülésként ért ez a szórakozott oldala. Amit mostanában egyre többször mutatott meg előttem.

♡♡♡

Sziasztok^^

Jó későn, de itt vagyok a folytatással, amelyben igen érdekes dolgok történtek... Ooo, a következőben még érdekesebbek fognak XD Remélem tetszett nektek a rész. A következőt nem tudom még, hogy mikor hozom, ugyanis jövőhéten egész végig baráti nyaraláson leszek, így nem lesz alkalmam írni. Remélem megértitek :) Annyira aktív sem leszek itt wattpadon, úgyhogy elnézést, ha valakire később reagálok.

Remélem jól telik a nyaratok <3 És majd mindentől függetlenül figyeljétek az oldalam, ugyanis ki fogok rakni egy apply ficit :3 Hátha érdekel valakit~