Szerintem azon a reggelen több információt szereztem YoonGiról, mint abban a majdnem két hónapban, amit a közelében töltöttem. Sajnáltam őt, amiért ilyen vádak érték, de annak örültem, hogy a többiek eléggé megbíztak bennem ahhoz, hogy megosszanak velem mindenfélét a fiúval kapcsolatban. Jó, bensőségesebb dolgokat nem tudta meg, de azért volt pár új információ is, amit még nem olvastam sehol. Mindenesetre ezek miatt legalább kezdett kialakulni a fejemben egy kép a fiúról.

- Olvastam, hogy van neki valamilyen szociális problémája, talán emiatt ilyen az idegenekkel... De vajon mi történt vele a múltban, hogy ez kialakult nála ? - motyogtam magamnak, miközben tollammal firkálgattam abba a füzetembe, amibe róla jegyzeteltem. A szerkesztőségnél ültem, egy megbeszélésre várva, az e havi lap eredményeit illetően. Valamint, hogy mi lesz ez után. Még volt négy hónapom puhítgatni a fiút, de őszintén nem nagyon haladtam. Belül gyakran harcoltam magammal, hogy ez nem helyes, de akkor mindig eszembe jutott az öcsém és máris elfeledkeztem minden igazságérzetemről. Nem pletykarovatot terveztem írni róla, hisz azokat teljes szívemből gyűlöltem. Szimplán az igazságot akartam, ami akár fájdalmas is lehetett a számára, de tudtam, hogy nekünk az a feléledést jelentené.

Gondolkodásomból az ajtó csukódása és a jelenlévők sutyorgása ébresztett fel. Azonnal felnéztem és meglepetten vettem észre, hogy a főnökünk mennyire is egészségesnek nézett ki. Arcán nem ült annyi ránc, szeme alatt sem keletkeztek karikák. Most olyan fiatalnak nézett ki, mint amennyi valójában volt. Csak nem ...?

Miután mindenki meghajolva köszöntötte, helyet foglaltunk és kezdetét vette a megbeszélés.

- Mindenki nagyon keményen dolgozott ebben a pár hétben, ezt nagyon köszönöm nektek. Azt meg főleg, hogy követtétek Park kisasszony utasításait, még ha olyan hirtelen is került ilyen magas pozícióba - nézett felém a főszerkesztő, mire azonnal lehajtottam a fejemet és megvártam, amíg mindenki kibámészkodta magát. Még mindig utáltam, ha én kerültem a figyelemközéppontjába.

- Ma reggel teljesen nyugodtan mentem fel az oldalunkra, hogy szemügyre vegyem a statisztikákat. Őszintén nem vártam semmit, hisz ez egy nagyon új ötlet volt és nem is ez jellemezte eddig a lapot. Épp ezért lepett meg, az az eredmény, amit megpillantottam - csöndesült el hirtelen, mi pedig már visszafojtott lélegzettel vártuk, hogy mi lett az eredmény. Őszintén én annyira YoonGi problémáján gondolkoztam, hogy eszembe se jutott megnézni a lap eladásának számát. Mostanában csak elszomorodtam, ha felnéztem, így inkább tudat alatt most is kerültem. Főleg úgy, hogy az én ötleteimet használtuk fel ez alkalommal.

- Tehát, örömmel jelentem be, hogy háromszor annyian vették meg eddig a lapot, mint legutóbb. Ez a szám pedig egyre inkább csak növekedik. Lehet nem nagy szám mindez, de rengeteg pozitív komment érkezik az oldalunkra. És úgy gondolom, hogy mindez a kitartásunk eredménye, na meg, hogy ennyire szorgalmas munkatársakat tudhatok ebben a csapatban. Viszont szeretném külön megköszönni a remek alapötleteket Choának - mosolyodott el szélesen és kezeit felemelve tapsolni kezdett. Mindenki más is hihetetlenül boldog volt és az eleinte szokatlan helyzeten túllépve csatlakoztak a főnökhöz. Én meg csak ültem, mint egy kuka és visszafojtott lélegzettel néztem lassan körbe a többiek arcán. Én rám még soha nem tekintettek ilyen hálával, ez pedig bevallom őszintén egy kicsit meghatott.

Halványan elmosolyodva köszöntem meg a közös munkát és szívem heves dobogását hallgatva szorongattam a kezemben lévő tollat. Az ötletem tényleg sikeres volt... Ez... Hihetetlen. Soha nem éreztem magamat olyan megbecsültnek, mint akkor és úgy gondoltam, hogy ez egy út kezdete, amin tovább haladva csak még több ilyen pillanat érhet. Hogy talán majd túl tudok lépni azokon a sajnálkozó tekinteteken, a vakuk kattanásán és a megannyi fájdalmasabbnál fájdalmasabb kérdésen.

Ha nem találkozok veled, talán mindez soha nem is sikerült volna. Nem szereztem volna ennyi kellemesebbnél kellemesebb emléket. De bele gondolva, hogy végül mi lett velünk... Talán mégis azt kívánom, hogy bárcsak soha ne találkoztunk volna.

Ezek után elmentünk egy ünnepi ebédre az egész szerkesztőséggel. Mint kiderült a főnökünk már foglalt helyet egy kis étteremben, ami nem számított a legdrágábbak közé, de a sertésbőrük isteni volt. Miután a főszerkesztő mondott egy köszönőbeszédet, kezdetét vette az evés-ivás. Mindenki valóban jól érezte magát és egymás után fogytak a sojus üvegek. Én annyira nem bírtam az italt, így nem is vittem túlzásba, hiába kínáltak meg annyian. Jól is tettem, ugyanis a végére talán én maradtam az egyetlen józan ember. A többiek közül páran kidőltek, vagy éppen nagyban diskuráltak jó hangosan a semmiről, mások csak nevettek mindenen; és még csak délután volt. Sóhajtva megráztam a fejemet és mosolyogva felálltam a földön lévő párnáról, hogy elmenjek a mosdóba. Amikor épp a kezemet mostam, megrezdült a táskámban lévő telefonom, így kíváncsian elővettem, hogy megnézzem, mégis ki hív. Ma nem kellett a Big Hithez bemennem, JuWon még suliban volt, NaRival pedig egy ideje már nem tudtam beszélni. Meglepett, hogy a három lehetséges eset közül végül a Big Hites jött be.

- Valami történt ? - szóltam bele azonnal, emiatt pedig JungKook nem is válaszolt rögtön.

- Ijesztő, hogy mennyire ráérzel a dolgokra - mondta, mire halványan elmosolyodtam és lassan megindultam vissza a többiekhez. - Öhm, igazából a gond még mindig YoonGi hyung... Kicsit aggódunk mert egy napja nem evett már semmit. Te vagy az utolsó, aki még talán hathat rá... Persze ha dolgod van, akkor vedd tárgytalannak a hívásomat - tette hozzá azonnal, hisz nekem elvileg szabad napom volt. A buliról amúgy is el akartam már jönni, hogy meglepjem JuWont a sulijánál ezzel a jó hírrel, de így, hogy Kook felhívott kicsit elbizonytalanodtam. Nem mintha Suga annyira fontos lett volna, hogy emiatt inkább az ő társaságát válasszam az öcsém helyett, mégis... Sokat segített nekem a liftben, muszáj volt neki valahogy visszaadnom.

- Hamarosan indulok az ügynökséghez - böktem ki végül, mire JungKook megeresztett egy megkönnyebbült sóhajt, ami miatt rögtön felnevettem.

- Félre ne értsd... Csak már tényleg nem tudjuk mi legyen - magyarázta gondterhelten, mire csak megráztam a fejemet és válaszoltam egy semmiséget. Nem volt nekem ez nagy dolog, amúgy is kellett a cikkhez az, hogy jobban megismerjem. Viszont egy kicsit szerettem volna az öcsémmel is lenni, na meg... NaRit is elnyelte a föld egy ideje. Aggódtam érte, de sehogy se értem utol. Azt pedig nem tudtam, hogy hol is lakott. Nem sokat beszélt a családjáról, így azt sem említette merre élnek. Én pedig nem hoztam fel a témát, hisz tudtam, hogy a lányt eléggé érzékenyen érintette.

- Köszönöm Choa - köszönt el JungKook, majd sóhajtva kinyomtam a telefonomat és arcomat megdörzsölve gondolkoztam azon, hogy legszívesebben már mennyire megléptem volna innen, hátrahagyva minden problémát. A feladás viszont túl egyszerű lett volna, én meg utáltam az egyszerű dolgokat. Lehet emiatt tartottak sokan őrültnek. Néha én is annak éreztem magamat...

- Köszönöm az ebédet - léptem a főszerkesztőhöz, aki szélesen mosolyogva, igen bambán nézett fel rám és lassan pislogva megrázta a fejét.

- Oh drága Choám, nálam hálásabb nem lehetsz - magyarázta, miközben megfogta a kezemet és megszorongatta. Kínosan elmosolyodtam és lassan megpróbáltam kiszabadulni a kezei közül. Nem sok sikerrel. Akikkel nagyon nehezen tudtam mit kezdeni, azok a részegek voltak. Ilyen állapotban képtelen volt őket behatárolni. Én meg ezt a képességemet minden nap használtam, ilyenkor viszont semmi haszna nem volt. Kicsit elveszve is éreztem magamat tőle.

- Most mennem kell, de még jövök a héten, hogy leadjam a következő tervem - mondtam, miközben továbbra is a szabadulásomon ügyködtem.

- Menj csak, menj csak és folytasd a tervedet Yoon... - kotyogta volna ki hirtelen a tervemet, mire azonnal befogtam szabad kezemmel a száját és nevetve kirántottam kezemet szorításából.

- Akkor majd jövök - intettem és köszönve a többieknek is, elhúztam a csíkot. Fhu, hát ez nem sokon múlt...

Ugyan lehet senki se vette volna komolyan a dolgot, meg nem emlékeztek volna rá, de ettől függetlenül nagyon megijedtem, mikor hirtelen felhozta a témát.

Nem voltunk annyira messze a Big Hittől, így viszonylag hamar meg is érkeztem, agyban már azon gondolkozva, hogy miként etessem meg Sugát. Ahogy felértem a stúdiójához, vettem egy nagy levegőt és benyitottam a kis előtérbe. JungKookon és Jinen kívül most egyik tag sem volt bent, amit meg is értettem, hisz muszáj volt haladniuk is a dolgaikkal, még ha egyik társuk éppen a padlón is volt. Jól látszott, hogy legszívesebben mind mellette lettek volna, de ezt maga YoonGi nem hagyta. Emiatt muszáj volt kicsit hagyniuk, hátha észhez tér.

- Sziasztok - köszöntem és elgondolkozva megálltam az üvegajtó előtt. Előre hajoltam, hátha átlátok rajta, de természetesen ez pont tejüveg volt és az égvilágon semmit nem engedett látni, csak akkor, hogyha valaki nagyon közel ment hozzá. Ezek után fülemet az ajtónak nyomtam, de természetesen nem hallatszott ki semmi.

- Öhm... Choa, mit csinálsz ? - kérdezte JungKook, mire azonnal észbe kaptam, hogy ők is itt voltak és zavartan megvakartam a tarkómat, miközben nyugtáztam értetlen tekintetüket. Voltak olyan agymenéseim, amikhez azért hozzá kellett még szokniuk.

- Valahogy kommunikálni kellene vele, azt próbáltam meg leellenőrizni, hogy ez lehetséges e. Bár úgy látom nem igazán - sóhajtottam fel, majd tovább fürkészve az ajtót, egyszer csak megakadt a tekintetem a kulcslyukon. - Meg van - csaptam össze hirtelen a kezemet, ezzel a frászt hozva a mellettem álló fiúkra. - Kook, tudnál hozni valamilyen cérnát és egy kis nasit ? - kaptam felé a fejemet, de mivel teljesen ledöbbenve nézett rám, akár egy idiótára, így megragadtam a karját és húzni kezdtem az ajtó felé. - Siess - nyitottam ki és kitolva rajta hessegettem el. Nem mondom, kellett azért néhány perc, mire megmozdult.

- Te komolyan nasit akarsz beereszteni hozzá ? - nevetett fel Jin. - Hogy mi erre miért nem gondoltunk ?

- Ezért kell egy nő a házhoz - vontam meg a vállamat és leültem a földre, amíg várakoztunk a maknaéra.

- Nagyon fura vagy, de már most bírlak - zuttyant le mellém a legidősebb is és vallomását hallva, zavartan felé néztem. Miért kedveltek ? Nem barátkozni jöttem ide... Viszont hiába akartam ezt elkerülni, kezdtem már megkedvelni JungKookot és tulajdonképpen mind annyira aranyosak voltak, hogy legszívesebben már csak emiatt feladtam volna a tervemet. - Egyébként ezt még neked ugyan nem mondtam, de nagyon shippellek titeket - szólalt meg hirtelen, mire nagyokat pislogva vártam, hogy folytassa, ugyanis hirtelen nem is értettem miről beszélt. - Tudod, téged, meg YoonGit - mutatott felém, majd a stúdió felé, mire azonnal felnevettem.

- Én meg Mr. Seggfej ? Na ne már Jin, ezt te sem gondolhatod komolyan - törölgettem a szememet a nevetés miatti könnyeim miatt, de mivel a fiú egyáltalán nem nevetett velem, így megrökönyödve bámultam komoly szemeibe. - Te hülye vagy - állapítottam meg, ugyanis ez a feltételezés is igen nevetséges volt. Esküszöm azt hittem, hogy csak viccelt.

- Tudom, ezt sokszor megkapom - mosolyodott el, de még mindig nem vonta vissza azt, amit mondott. Úgy bámult rám, akár egy semmi rosszban nem sántikáló kiscica, de amit mondott annyira nem stimmelt az arcához.

- Oké, most úgy veszem, mintha ezt nem is hallottam volna - fordítottam el tőle a fejemet és kirázott a hideg annak gondolatára, hogy akár eszébe jutott valakinek, hogy mi együtt legyünk. Különösképpen nem volt sok bajom YoonGival, de hosszútávon biztos, hogy nem bírtam volna. Szerintem túl sokat veszekedtünk volna egymással.. Várjunk, most egyáltalán miért is gondolkozom én ilyeneken? Hevesen megráztam a fejemet és arcomat megcsapkodva vertem ki minden ilyen abszurd gondolatot a fejemből, mielőtt még túlságosan messzire mennék velük.

- Elképzelted, ugye ? - bökte meg térdével az enyémet Jin, mire morogva lehunytam a szememet. - Kíváncsi vagy a ship nevetekre ?

- Nem - vágtam rá azonnal, de úgy tűnik a fiú nem igen értette ezt a szót, ugyanis minden ellenkezésem ellenére folytatta.

- ChoGi. Hogy tetszik ? Szerintem baromi jó - húzta ki magát elégedetten, de én a név hallatán azonnal a falba vertem a fejemet, ezzel nem kis ütést mérve rá. Jézusom, valaki mentsen ki innen...

- Megjöttem... - tért vissza JungKook, majd meglepetten torpant meg előttem, látva, hogy éppen agyrázkódást próbáltam szenvedni. - Veled meg mi történt ? - nézett rám csodálkozva, majd ahogy Jinre tévedt a tekintete, együtt érzően felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a földről. - Jinnel voltál kettesben, megértem, hogy ilyenné váltál.

- Yah ! - állt talpra SeokJin is és mérgesen ráütött a kisebb fejére. - Tisztelettel beszélj az idősebbel - szidta meg, mire JungKook csak nyelvét kinyújtva nézett rá, és ellépve tőle, mosolyogva átnyújtotta a kis nasis zacskót és egy cérnás gombolyagot, valamint egy kis ollót.

- Kezdődjön is a móka - dörzsöltem össze a tenyeremet és a másik két fiú segítségével, rákötöttünk a sós falatokból párat, egy-egy cérna végére. Nem csináltunk túl sokat, hisz ki tudta, hogy Suga miként reagál majd rá. Ezek után odaálltam az ajtó elé és lassan átlöktem a kulcslyukon egy falatot, nagyot lélegeztem, mikor valóban át is ment rajta. Leguggoltam és beszélni kezdtem a túloldalon lévő személyhez, hátha valamennyit hall majd belőlem vagy csak felhívom a kajára a figyelmét.

- Gyere Seggfejke, gyere, gyere - noszogattam és közben megrángattam a kis cérnát.

- De sajnálom azt a kutyát, akit Seggfejkének hívnak - jött közelebb Kook is, hogy ő maga is megpróbáljon kihallani valamit. Eközben Jin mögöttünk állva, nem kicsit ledöbbenve figyelte ezt az igen abszurd jelenetet.

- Neked komolyan ez a legnagyobb problémád JungKook ? - szólalt meg hirtelen és fejünk közé férkőzött sajátjával. - Choa, te pedig hívd már rendesen...

- Akkor ezentúl nem fogsz shippelni minket ? - vontam fel fél szemöldökömet, miközben felé pillantottam. Arcán azonnal zavar futott át és erősen elgondolkozva bámult maga elé.

- Nem, nem, nem - rázta meg a fejét egy kis idő múlva. - ChoGi is real, úgyhogy... Seggfejke, gyere, gyere - kezdett el cuppogó hangokat kiadni, mire azonnal kitört belőlem a nevetés és hitetlenkedve ráztam meg a fejemet gyerekességén. Ahogy így szórakoztunk, egyszer csak lépteket hallottunk meg az ajtó másik végéről, majd szép lassan csipogott a zár és az ajtó kitárult, én meg természetesen beestem rajta, hisz még mindig fogtam a cérnát, ő meg nem túl kedvesen vágta ki.

- Auch... - toltam fel magamat és orromat megmasszírozva néztem fel YoonGira, vagyis inkább... Magára a Sátánra. Olyan lángoló szemekkel vizslatott engem, hogy azonnal a hideg futkosott a hátamon és lehunytam a szememet, mikor hirtelen felém nyúlt. Viszont nagy meglepetésemre csak a nasis zacskót vette ki a kezemből, majd torkát köszörülve rúgta meg a térdemet nem túl erősen.

- Kimennél ? - kérdezte mély, kialvatlan hangon, mire csak bólintva hátrébb kúsztam és mereven bámultam az előttem becsapódott ajtóra. Mellettem a többiek meg sem szólaltak a döbbenettől, én magam viszont valószínűleg teljesen más dolog miatt voltam ennyire lesokkolódva. Csak pár napja volt bent, mégis olyan... Szörnyen festett. Az arca egészen beesett volt, szemei alatt lila karikák égtelenkedtek, és a szeme... Ismerős volt, nagyon ismerős. Én is néztem már így ki, több évvel ezelőtt. Ilyen lestrapáltan, de nem fizikailag, inkább lelkileg. Ennyire sok rossz dolgot írtak róla ? Az őszintét megvallva egyáltalán nem néztem utána hogy mi is történt, csak a többiek szavai alapján tájékozódtam a helyzetről.

- Meg vagy ? - érintette meg a vállamat JungKook, mire lassan felé néztem és bólintottam.

- Mi megpróbáltuk... Legalább a kaját elfogadta, úgyhogy most hagyjuk egy kicsit magára - magyarázta Jin és felsegített a földről. Nekik már valóban menniük kellett, hisz volt még ezer dolguk, de nekem... Ugyan szívesen ünnepeltem volna az öcsémmel, de valami mégis itt tartott. Ugyan a két fiú megindult előre, de én továbbra is egy helyben maradtam és a bezárt ajtóra pillantottam. Aish... Nem hagyhatom itt.

- Te nem jössz ? - nézett hátra Kook, miközben kinyitotta az ajtót. Ott volt előttem a szabadságot hirdető folyosó, én mégis úgy döntöttem, hogy inkább itt maradok ebben a nyomasztó előtérben teljesen egyedül. Megőrültem.

- Még egy kicsit maradok, ha kell valami, akkor nyugodtan szólj - mosolyodtam el halványan és ugyan egy ideig még furán méregetett engem a maknae, de végül Jin magával húzta, aki természetesen nem bírta ki, hogy ne kacsintson rám cinkosan. Ez a srác még jobban megőrjít... Halványan elmosolyodtam, majd lassan nekidőltem a falnak és lecsúszva rajta, lehuppantam a földre. Elővettem zsebemből a telefonomat és számat harapdosva végül beírtam YoonGi nevét. Azonnal kiadott pár cikket, ami a "plagizálásáról" szólt. Nagy vonalakban leírták, hogy mire hasonlít, mit és miért másolhatott és a többi. Már alapból az nevetséges volt, hogy ők eldöntötték, hogy miért tette azt, amit, de hogy még a kommentelők is adták alá a lovat, na ez már komolyan elképesztő volt. Természetesen minden anti-fan itt tobzódott, hogy kiélhessék vágyaikat és végre több emberrel együtt szapulhassanak egy olyan személyt, aki mindezt meg sem érdemelte. Nekem sem volt Mr. Seggfej a szívem csücske, mégis már nekem fájt, amiket róla írtak, tök alaptalanul. Már kezdtem érteni, hogy miért készült ki ennyire. Fájdalmas lehetett olyan dolgokat olvasni, amik nem igazak, de te nem tehetsz ellenük semmit, mert különben azt is csak ellened fordítanák, még ha neked is van igazad. Velem is pont ugyanez volt... Sóhajtva lezártam a telefonomat és lassan az ajtó felé pillantottam. Annyi mindent mondtam volna neki, de biztos, hogy nem hallott volna meg, így muszáj volt egy másik módszerhez folyamodnom. Elővettem táskámból a post-it tömbömet és tollamat is kihalászva, elhasaltam a szőnyegen és írni kezdtem mindent, ami csak az eszembe jutott. Ezeket pedig mind bedobáltam a kulcslyukon. Mikor már eléggé eljárt az idő fölöttem, a maradékot ráragasztottam kívülre az ajtóra. Mint aki jól végezte dolgát, büszkén bólintottam a telecetlizett üveget bámulva és egy utolsó pillantást vetve a kulcslyukra, végül elindultam haza felé.

" Csak az idióták adják fel ! "

" Figyelj, meg tudlak érteni, de ne figyelj ilyen IQ szinten álló emberekre. "

" Ha továbbra is bent fogsz duzzogni, minden nap itt fogok énekelni az ajtód előtt... "

" Ha nagyon nehéz bent tartanod a dolgot, nyugodtan üvöltözz velem. Én már meg szoktam. "

" Tudod, én is éltem már meg hasonlót és még mindig itt vagyok. Úgyhogy húzd ki a popsidat a stúdiódból. "

" Te egy nagyon tehetséges ember vagy, nem véletlenül kértem a te segítségedet. Úgyhogy gyerünk, hagyd el a szobádat. "

Eléggé lefáradva értem haza, így azonnal eldőltem a kanapén, nem foglalkozva azzal, hogy JuWon már rajta ült. Hátamra fordultam és elgondolkozva néztem fel értetlen szemeibe. Épp egy filmet nézett, mikor hazaértem és minden köszönés nélkül ledőltem rá. Ilyet nem gyakran csináltam, ő meg pontosan tudta, hogy mikor volt ez a ritka alkalom, így azonnal leállította a tévét és kíváncsian fürkészte arcomat.

- Valami történt ? - bökte meg arcomat, hogy ráfigyeljek, mire csak hümmögve bámultam vissza rá. - Rosszul mennek a dolgok a Gladnál ? - találgatott, mire legyintve megingattam a fejemet.

- A háromszorosára növekedett a lap olvasottsága - jelentettem ki csak úgy mellékesen, mire WonWon kikerekedett szemekkel nézett le rám.

- Ez komoly ? Wow, gratulálok - vigyorodott el és megsimogatta a fejemet. - Bár azért meglep, hogy ezt úgy közölted, mintha semmiség lenne... Úgyhogy valószínűleg történt valami, ami elterelte erről a figyelmedet - gondolkozott, mire halványan elmosolyodtam és felülve elhelyezkedtem mellette a kis kanapén.

- Tudod, van egy ismerősöm, akit mostanában elég sok támadás ért, és ezt nem kezelte túl jól. Sőt, oly annyira nem, hogy mindenki elől elzárkózott és nem hajlandó senkivel sem kommunikálni. Sajnálom őt, mert teljesen át tudom érezni azt, amin most keresztül megy - döntöttem fejemet JuWon vállára és sóhajtva farkasszemezni kezdtem a tévében lévő Pókemberrel.

- És szeretnél segíteni rajta ? - találgatott, mire előre döntöttem a fejemet.

- Szeretnék, de annyira azért nem vagyunk jóban ehhez... Viszont tartozom neki...

- Miért érzem úgy, hogy most arról a srácról beszélsz, akivel bent ragadtál egy liftben ? - szűkítette össze a szemét és száját összeszorítva nézett felém. - Nem akarnád elmondani, hogy ő mégis ki ? Honnan ismersz te random srácokat ?

- Nem random... A magazin miatt találkozok vele. Megfigyelem hozzá - próbáltam elmagyarázni úgy, hogy a lehető legkevesebb igazságot említsek, hisz nem akartam, hogy WonWon is tudjon a nővére piszkos ügyeiről. Jóllehet miatta tettem mindent, neki ezt nem kellett tudnia. Nem akartam őt is belerángatni.

- Hm... Azt mondta YoonGi a neve... Csak nem ? Min YoonGi ? Ez komoly ? - nyíltak tágra egyszeriben szemei és izgatottsága miatt leestem a válláról. Nyöszörögve tápászkodtam fel a kanapén és bólintva válaszoltam a még meg nem válaszolt kérdésére. JuWon nem nagyon volt benne a Kpop világában, de azért a BTS-ről ő is hallott már és szerette is őket. - De várj... Akkor a plagizálós dolog miatt vonult el mindenki elől ?

- Aha... És nem tudom mit kezdjek vele...

- Biztos, hogy bele akarsz folyni a dologba ? - kérdezte félve WonWon, mire értetlenül felvontam a szemöldökömet. - Csak mert... Ez a te emlékeidet is visszahozza. Nem akarom, hogy rosszul legyél - vált aggódóvá arca, mire sóhajtva megdörzsöltem az arcomat és belemarkoltam a kisasztalon lévő popcornos tálba.

- Én rendben leszek - csámcsogtam. - De ő nem, ha ezt így folytatja...

- Próbáld megmosolyogtatni - ajánlotta a kis naiv öcsém, habár ebben az esetben még akár segíthetett is volna ez az ötlete. JuWon pont ezzel a felfogásával volt annyira mindig nagy segítség a számomra. Ezért volt ő olyan jó testvér. Benne még meg volt az az ártatlanság, ami belőlem kiveszett az évek során. Ahogy ő visszaszerezte ezt a sötét korszaka után, úgy én átvettem tőle. De legalább ő már nem szenvedett saját magától.

- Mindig maradj ilyen, oké ? - dőltem ismét hozzá és szememet lehunyva szívtam be festékes illatát. Neki nem az a tipikus fiú tusfürdő illata volt, hanem mindig is az alkotás utáni festék illatát árasztotta magából.

- Milyen ? - lepődött meg.

- Hát ilyen... - motyogtam.

- Kösz, ezzel sokat segítettél - nevetett fel halkan, engem viszont lassan kezdett elnyomni az álom, így csak egy fáradt mosoly tellett tőlem. - Jó éjt noona - nyomott egy puszit a fejemre, mire válaszként hümmögtem neki és hagytam, hogy elragadjon a sötétség.

Belül mindig tartottam attól, hogy JuWon ismét olyanná válik mint régen. Túl fiatalon veszítette el a szüleit és nem tudta úgy feldolgozni, mint én. Eleinte csak hallgatag volt és a festésbe menekült, de aztán középiskolában rossz társaságba keveredett. Végül pár éve kiderült a betegsége és ismét normálissá vált. Bár ha az a JuWon végig egészséges marad, akkor akár még azt is elviseltem volna, ha ez azt jelentette volna, hogy soha nem hagy el.  

♡♡♡

Sziasztok^^

Elnézést, amiért ilyen lassan érkezett meg az új rész >< Kicsit sok most minden nálam, úgyhogy emiatt érkeznek mindkét sztorimnál lassabban a részek. Nem kell aggódni semmi gond, csak a suli XD Év vége van, aztán jobban kell hajtani, erre rájön ugye a tanulással járó stressz, én meg még a koreai vizsgám miatt is stresszelek, úgyhogy remek... No de, elég a fecsegésemből XD Remélem élveztétek a részt, megpróbálok azért igyekezni a folytatással :)

UI.: Nem tudom már hányadjára hallgatom újra az albumot... Imádom. Valóban elgondolkodtató, aranyos szövegek, maguk a számok is nagyon jók. (Jinnek ráadásul végre rendes mennyiségű szövege van) A kinézetük még mindig wow~ A teóriák pedig már megint ott vannak mindenhol XD És nem is tudom mit tudnék még mondani... Egyetlen fájó pont, hogy nem Koreában van a comeback, de mindegy. Ezt már ők tudják... Én ettől függetlenül szurkolok, hogy jól sikerüljön a fellépésük és nyerjenek ismét :) Nektek mi a véleményetek az új albumról ?^^