- YoonGi szemszöge -

Még mindig csak serényen gondolkozva bámultam Choát, aki karomat gyengéden megütve sürgetett, hogy válaszoljak már végre. Valóban nem nézett ki túl fényesen a lány, és ha azt akartam, hogy ne ájuljon el, muszáj lett volna végre beleszólnom abba a nyamvadt telefonba.

- Öhm... - köszörültem meg a torkomat, mire a vonal túlsó végén lévő fiú azonnal elhallgatott. Feltűnhetett neki, hogy nem éppen egy lánnyal beszélt.

- Kivel beszélek ? - hangzott fel a kérdés, ugyanis még mindig nem tudtam kitalálni, hogy miként tálaljam a sztorit. Aish... Mindegy, a testvére, csak nem fogja elkotyogni, hogy kivel beszélt...

- Min YoonGi vagyok - válaszoltam végül szememet lehunyva és egy nagy levegőt véve az előttem lévő lányra néztem, aki egyre sápadtabbá vált, habár valószínűleg a telefon fénye is játszott rá. - Beszorultam egy liftbe a nővéreddel, aki azt kérte hívjalak fel. Mindjárt elájul, úgyhogy ha tudnál valamit tenni, azt megköszönném - magyaráztam és azonnal távolabb tartottam a fülemtől a készüléket, ugyanis ez a srác képes volt és beleüvöltött a telefonba. Bár gondolhattam volna, hogy egy ilyen lánynak nem sokkal normálisabb a testvére sem...

- Hogy micsoda ?! Várj, várj, ugye nincsen sötét ? - találta meg ismét normális hangját, ami miatt én magam igazán megkönnyebbültem. Nem terveztem még ilyen korban megsüketülni.

- Hát, ami azt illeti, de igen. Valószínűleg áramszünet van...

- Ez most komoly ?! - jött az újabb kiakadás, mire dühösen beszívtam a levegőmet és homlokomat ráncolva bámultam magam elé.

- Igen az, és ha még egyszer beleordítasz a telefonba, leraklak - figyelmeztettem, ugyanis már rohadtul kezdett elegem lenni belőle. Anélkül is mindent jól hallottam, hogy ordítani kellett volna neki hozzá.

- Oké, oké. Bocsánat... Aish... - sóhajtott fel gondterhelten. - Figyelj, telefonon keresztül nem hiszem, hogy sokat ér neki a hangom. Muszáj ahhoz mellette lennem, hogy lenyugodjon. Így meg kell téged kérnem valamire - magyarázta és jól kiéreztem hangján a kétségbeesést. Mondjuk megértettem, a nővére mindjárt elájult, ő pedig nem tudott semmit sem tenni érte. Biztos idegörlő lehetett.

- Mondjad - túrtam zavartan hajamba és reméltem, hogy semmi túl megterhelőre nem fog megkérni, mert túl sok mindent azért nem tettem volna meg a lányért. Olyan jóban azért nem voltunk.

- Mesélj neki egy történetet. Gyerekmese is megteszi, közben pedig fogd meg a kezét és nyugtatólag simogasd meg. Ettől biztos meg fog nyugodni - mondta el lépésről-lépésre, hogy mit kell tennem és kényszeredett nevetésem miatt rájöhetett, hogy annyira nem repestem az ötlet hallatán. Sőt... - Képzelheted, hogy nekem mennyire tetszik az, hogy egy teljesen vadidegen srác nyugtatgatja a nővéremet, de mást én sem tehetek, úgyhogy muszáj neked megtenned. Ha nem cselekedsz időben, akkor légszomja lesz, nem pedig elájul.

- Aish... Jól van, jól van, értettem - vettem egy nagy levegőt és megköszönve a segítségét leraktam a telefont. Idegesen figyeltem, ahogy Choa lehunyt szemekkel vette egyre gyorsabban a levegőt, miközben gyöngyöző homlokáról csorgott le a verejték. Miért reagál így erre a helyzetre ? - Na jó - sóhajtottam fel és leülve elé a földre törökülésben, megfogtam a kezeit és gyengéden rászorítottam, majd erősen agyalni kezdtem valami történeten. Különben is, ki az, aki valami ilyen gyerekes dologtól lesz jobban ? - Csak egy idióta macis történetet tudok, az is jó lesz ? - motyogtam magam elé, és mivel valóban nem jutott eszembe más, így lassan belekezdtem a maci család történetébe. Ahogy gyengéd hangon meséltem és közben hüvelykujjammal Choa kézfejét simogattam, légzése kezdett normalizálódni, habár túl sok élet nem tért vissza arcára. Olyan esetlennek tűnt, hogy valóban megsajnáltam. Ő, aki simán leütött egy férfit és bármikor megalázta magát, ha arról volt szó, hogy tudott ilyen mértékben kiakadni azért, mert bent ragadt egy liftben ? Nem értettem, tulajdonképpen nem is érdekelt, de furcsa érzés volt így látni őt. - És boldogan éltek az idők végezetéig - fejeztem be a mesét, majd egyik kezemmel továbbra is fogtam az övét, másikkal pedig keresni kezdtem a zsebemben zsepit. Találtam is egyet, amit előhalászva, lassan feltérdeltem és közelebb hajolva a lány arcához, letöröltem a homlokát. - Komolyan, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen ? - morogtam neki, miközben tincseit füle mögé tűrtem. Közelről látva az arcát, nem is tűnt olyan ellenszenvesnek. Hihetetlenül kis szája volt, szempillái olyan hosszúak voltak, hogy bármelyik lány megirigyelte volna, arca nem volt olyan vékony, de pont megfelelő volt, ezen kívül voltak kisebb bőrhibák rajta, amit csak egy egész kis sminkkel takart el. Azt legalább becsültem benne, hogy mert saját maga lenni. Lila haja pedig igazán jól állt neki. - Hah - horkantam fel és visszaültem a földre. - Miért is elemzem így ki ? - támaszkodtam meg kezemen, miközben másikkal továbbra is nyugtatgattam. Látszólag bejött, ugyanis egyre inkább lazult meg arcvonása és szép lassan el is nyomta az álom. Többször is gondoltam erre, de így valóban, szépnek tűnt.

Egy órája lehettünk bent. Csak én voltam az, aki éberen várta, hogy valaki segítsen rajtunk. Akartam üzenni Jinnek, de akkor megláttam, hogy már térerőm se volt itt bent. Remek, nem ? Unottan ücsörögtem, amikor is hangokat kezdtem hallani a másik oldalról, azaz kintről. Először azt hittem, hogy megőrültem, de aztán kiderült, hogy erről szó sem volt, valóban voltak kint emberek.

- Oké, háromra egyszerre feszítsük szét az ajtót - hallatszott a parancs, mire reménykedve felálltam és szurkoltam a kint lévőknek, hogy végre mentsenek meg minket. Már valóban unalmas volt itt bent. Még annyi más dolgom lett volna. Hangos munka vette kezdetét és egy jó tíz perc próbálkozás után az ajtók kitárultak, így végre kaptunk egy kis fényt. Csakhogy a lift körülbelül kicsit kevesebb mint a fele volt csak szabadon. Úgy tűnt, hogy pont félúton egy emeleten álltuk meg.

- YoonGi, megvagytok ? - kukkantott le SeJin menedzser, mire csak bólintottam és lenéztem a két alvó emberre.

- Itt van velem Choa és a fotós is, de mindketten eszméletlenek - magyaráztam és mivel úgy tűnt, hogy az egyetlen esély a kijuttatásukra, hogyha kiadom őket, sóhajtva lehajoltam Choához és háta mögött, valamint térdhajlatánál megfogva felemeltem. - Először kiadom Choát - magyaráztam és nagy levegőt véve minden erőmet beleadva feljebb emeltem és odaadtam SeJinnek. Ezek után nem nagy kedvvel, de ugyanezt megtettem azzal az idióta fotóssal is, hiába ajánlottam, hogy inkább itt hagyom és ha majd a lift ismét működni fog, akkor a saját lábán távozik. A legutolsó ember én voltam. Esküszöm nem tudom honnan szedtem ennyi erőt, de valahogy felnyomtam magamat és a kint várakozók segítségével én is végre kijutottam. - Soha többet nem liftezek - lihegtem fáradtan és elterültem a hideg kövön.

- Choa szemszöge -

Bágyadtan feküdtem otthon a kanapén eldőlve, miközben hallgattam JuWon magyarázását arról, hogy mennyire is megijedt, amikor egy ismeretlen srác vette fel a telefont neki és arról kezdett magyarázni, hogy bent ragadt velem egy liftben.

- Tudod mennyire megijedtem noona ? - rakta csípőre a kezét a fejem mellett, miközben én magamban igazán nyűglődtem. - Egyébként ki volt az a srác ?

- Valaki... Egy munkatárs - motyogtam, majd hátamra fordultam és idegesen összeborzoltam a hajamat, majd hirtelen felültem, ezzel frászt hozva WonWonra.

- Most meg mi van ? - kérdezte félve, mire lassan ráemeltem a tekintetemet és megtörten suttogtam azt a pár szót.

- Ugye nem voltam túl fura ? Egyáltalán nem emlékszem arra, hogy mit tettem... Ez szörnyű - túrtam ismét hajamba és tettem az eddigieknél is kócosabbá. - Soha többé nem megyek be dolgozni. Ki fogja használni a mait - temettem arcomat kezembe és idegesen megdörzsöltem. - Azt hiszem elmegyek az edzőterembe. Muszáj kieresztenem a gőzt - álltam fel és kíváncsian az öcsém felé néztem. - Jössz te is ?

- Um... Nem hiszem - rázta meg a fejét száját elhúzva. - Inkább festek itthon. Nagyon jó idő van így este, úgyhogy az ablak mellett tudok alkotni.

- Nem akarsz NaRival találkozni ? - vettem fel lassan a sportcipőmet, mire JuWon egy erőltetett mosoly kíséretében megrázta a fejét. Hm... Kínosan érezné magát a múltkori miatt ?

- Jó szórakozást. Majd azért siess haza. Sőt, dobj egy üzenetet, ha a buszmegállóban leszel - magyarázta komolyan, mire mosolyogva megsimogattam a fejét és gügyögve megígértem, hogy majd írok. Erre sértetten megforgatta a szemét és szinte kilökdösött az ajtón. Nevetve indultam meg az edzőteremhez, miközben folyton sóhajtozva bámultam a környéket. Miért lát az a srác ilyen kínos helyzetekben ? Legszívesebben elbújnék előle az örökkévalóságig. Oké, hogy már így is furának tart, de ezek után biztos, hogy kétszer is meggondolja, hogy velem dolgozzon e a továbbiakban is.

Kis buszozás után meg is érkeztem a jól ismert épület elé, ahová mosolyogva mentem be, ugyanis már szerettem volna NaRival találkozni, na meg rég tudtam levezetni a feszültségemet.

Habár hiába jöttem, hisz később megtudtam, hogy NaRi most külön edzést tart valakiknek, emiatt kicsit kisebb lelkesedéssel ugyan, de kénytelen voltam nélküle püfölni a zsákot. Azt viszont be kellett látnom, hogy nagyon jól esett.

- Wow, nem szívesen lennék az ellenfeled - szólalt meg egy ismerős hang, mire meglepetten fagytam le és kaptam fejemet a nem sokkal messzebb álló JungKook felé. Számra azonnal széles mosoly költözött és karomat leengedve magam mellé figyeltem, ahogy a fiú lassan felém sétált.

- Szia, hát te ? - döntöttem oldalra a fejemet, mire a kis maknae megütögette a mellkasát és büszkén kihúzva magát szólalt meg.

- Edzettem - mesélte, mire azonnal össze is állt a kép. Szóval NaRi velük volt.

- Ügyes vagy - nevettem viszont azonnal elkomorult az arcom, ahogy belegondoltam, hogy ez mit is jelentett. - Várjunk... Ez viszont azt jelenti, hogy az összes tag itt van ?

- Aham... Zuhanyoznak, aztán megyünk enni. Ha van kedved velünk tarthatsz - ajánlotta, és bár szívesen igent mondtam volna, nem igazán akartam még YoonGival találkozni.

- Szerintem ezt most kiha... - akadtam meg hirtelen, ugyanis megpillantottam a fekete hajú fiút, aki épp Jinnel mellette tűnt fel az öltözők felől. Még mindig igen kínosan éreztem magamat, így megfogtam JungKookot és elráncigáltam a bokszszák mögé. - Légyszi maradj csöndbe - suttogtam, miközben mutatóujjamat szám elé téve pislogtam fel rá kérlelően. Nem úgy látszott, mint aki annyira meg akart volna szólalni, így csak csöndben várta velem együtt, hogy YoonGiék eltűnjenek a közelünkből. Mikor már nem hallottam őket és kilesve sem láttam sehol alakjukat, felsóhajtva elengedtem JungKookot és hálásan felnéztem rá. - Köszönöm - magyaráztam, majd összeráncolt szemöldökkel néztem ahogy szigorúan elfordította oldalra a fejét és lehunyt szemekkel ácsorgott. Oh tényleg... Nem bírja a lányok közelségét. - Bocsánat - léptem távolabb és zavartan megvakartam a tarkómat. JungKook még mindig ugyanúgy állt, ami miatt halványan elmosolyodtam és megráztam a fejemet. - Szeretnél inni velem egy kis banános tejet ? - ajánlottam fel, mire lassan megmozdította a fejét és nagy nehezen rám nézett, majd egy aprót bólintott jelezve, hogy igen. Az edzőterem automatájából vettem két tejet és visszasétáltam vele JungKookhoz. Ő már a földön ült, hátát az ablaknak vetve. Már kevésbé nézett ki úgy, mint aki bármelyik percben elájul.

- Tessék - raktam a szívószálat bele a dobozba és a fiú felé nyújtottam. - Ne légy ilyen Kook - ráztam a fejemet nevetve és összeborzolva a haját lehuppantam mellé a földre. - Egyszer majd barátnőd is lesz és elég vicces lenne, ha vele is így viselkednél, mint velem - magyaráztam, miközben beleittam az italomba és elmosolyodtam, ahogy megjelent lelki szemeim előtt a fiú és egy lány. Valószínűleg még a kezét se merné megfogni.

- Nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt mondod... - rágcsálta a szívószálát, miközben kicsit arrébb húzódott, hogy vállunk ne érjen össze.

- Miért tartasz a lányoktól ? - kérdeztem kíváncsian, hisz ő, aki a rajongói előtt egy igazi playboy is tudott lenni, nem értettem, hogy lehetett néha ilyen.

- Hm... Tudod, az a vicces, hogy én sem vagyok benne biztos. Talán amiatt nem érintkezek az Armykon kívül más lányokkal, mert belül tartok attól, hogy mi lesz, ha miattam bántódás éri azt a lányt csak mert a közelében voltam. Na meg, az sem épp kellemes, amikor néha már-már szétszednek téged a reptéren és neked muszáj csak mosolyogva továbbhaladnod, mert idol vagy és nem tehetsz mást - gondolkozott el, mire azonnal eszembe jutott, amit YoonGi mondott. Hihetetlen, hogy mennyi mindent titkoltak el a nyilvánosság előtt. Eddig is tudtam, hogy nem minden az, ha kamerán keresztül látod az idolok oldalát, de ahogy egyre jobban ismertem meg őket, úgy jöttem rá, hogy mennyi mindent rejtettek el. Csak azért, mert akár rossz véleménnyel lehettek ezért róluk. Ez olyan...szomorú volt. - De ettől függetlenül imádom az Armykat - lett széles a mosolya, mire halkan felnevettem. Mind imádták a rajongóikat. Nagyon szerencsések lehettek.

- Figyelj JungKook, nem hagyhatom, hogy ilyen légy a jövőben - fordultam félig felé, mire csodálkozva nézett rám. - Mostantól közvetlenebb leszek veled. Hasonlítasz az öcsémhez, így nekem nem okoz problémát. Sokat segítettél már nekem, mióta nálatok dolgozok és szeretném a kedvességedet visszafizetni valamivel - néztem szemeibe elhatározva magamat, majd közelebb csúsztam hozzá, így vállunk teljesen egymásnak nyomódott. Látszott, hogy kényelmetlenül érezte magát, de szerettem volna segíteni neki. Én másképp nem tudtam visszafizetni azt, amit értem tett. - Legyünk jó barátok JungKook - kacsintottam és összekoccintottam az én dobozomat az övével. Eléggé meg volt feszülve, de egy kis idő múlva csak felsóhajtott és a továbbiakban nem mozdult el mellőlem.

- Holnap hozd be az órádat - szólalt meg hirtelen, mire meglepetten kaptam felé a fejemet.

- Miért ? - kérdeztem gyanakvóan.

- Mert szeretném megjavíttatni - válaszolta azt, amit előre sejtettem. Nem akartam, hogy még több mindent csináljon nekem. Kezdtem tőle rosszul érezni magamat.

- Nem szükséges. Majd ha gyűlik össze rá pénzem, akkor elviszem én egy óráshoz - próbáltam kibújni a dolog alól, hisz már így is túl sok mindent tett meg értem.

- Rosszul érezném magamat, hogy úgy segítesz egy ilyen dologban, hogy én nem is tettem érted semmit sem - szűkítette össze a szemeit, mire felnevetve megütöttem a karját és sóhajtva bólintottam.

- Jól van, de a felét kifizetem és nincs apelláta - tettem hozzá szigorúan, mire ugyan nem túl lelkesen, de bólintott. - Áll az alku - koccintottam ismét össze a dobozunkat és mohón kiittam az italom végét. Végül JungKook mielőtt még elköszöntünk volna egymástól, kért egy gyors leckét bokszolásból. Annyit legalább meg tudtam tanítani neki, hogyan tartsa az ujjait, hogy ne törjenek azok el. Bár véleménye szerint velem ellentétben ő elég hülyén nézett ki. Pedig ha észrevette volna, hogy mennyien is figyelték a próbálkozásai közben, szerintem kicsit átértékelte volna a dolgokat.

Miután átöltöztem, hogy hazamehessek, nagy meglepetésemre Jungkook még itt volt. Már felvette maszkját és egy fekete baseball sapkát. Nem is figyeltem volna fel rá, hogyha nem kap utánam a bejáratnál.

- Mégis miért vártál meg ? - kérdeztem, miközben a buszmegálló felé tartottunk. A többi tag már rég elment, ő meg még mindig itt bóklászott egyedül.

- Hm... A buszmegálló pont abban az irányban van, amerre az étterem is, ahova mennem kell - vonta meg a vállát. - Gondoltam így nem sétálna egyikünk sem egyedül.

- Micsoda véletlenek vannak... - somolyogtam felé és könyökömmel megböktem az oldalát. - Köszönöm - mondtam és el se tudta képzelni, hogy tényleg mennyire hálás voltam. - Nagyon kedves srác vagy JungKook - figyeltem továbbra is az arcát és kijelentésemre azonnal zavarba jött, amin én igen jót szórakoztam. - Oh ! Itt a buszom - figyeltem fel egyre közeledő fényszóróira és szerencsénk volt, ugyanis pont ekkor érkeztünk meg a megállóba. - Köszönöm, hogy elkísértél - néztem fel a fiúra mosolyogva és meghajolva előtte, beálltam a felszállók sorába. A buszon pont találtam egy helyet azon az oldalon, ahol JungKook is volt, így vidáman integetni kezdtem neki, miközben a busz lassan elindult. A fiú viszonozta gesztusomat és szemein láttam, hogy ő is mosolygott. - Valóban kedves fiú... - motyogtam magam elé és elővettem telefonomat, hogy üzenjek JuWonnak, miszerint elindultam. Ezek után ugyan vacilláltam egy ideig, de végül sóhajtva írtam egy üzenetet NaRinak is.

Én: Szia NaRi ! Ma jártam az edzőteremben, de úgy tűnik elkerültük egymást. Mond meg, hogy neked mikor jó és találkozzunk valamelyik nap a kávézóban, oké? Sok mindent szeretnék mondani neked és én is aggódom ám érted...

Miután elküldtem az üzenetet, kinyomtam a telefonomat és fejemet az üvegnek döntve bámultam ki az ablakon, a sötét, de most fényárban úszó utcákat lesve. Sokan járkáltak az utcákon még ilyentájt is, főleg buliba készülődő emberek. Egyszer én is kiszerettem volna próbálni egy ilyen bulit. Bár nem tudom NaRi mennyire lett volna benne egy ilyenben. Más barátom rajta kívül nem volt. Illetve aki volt is, az sem mutatkozhatott ilyen helyen. Pech...

- WonWon - szaladtam öcsém felé, aki mosolyogva várt rám a buszmegállóban. Amint megérkeztem elé, megöleltem és belé karolva indultunk meg hazafelé. - Nem találkoztam NaRival - magyaráztam sóhajtva és kicsit talán csüggedten. Ő volt a legjobb barátom. Persze, hogy látni akartam végre.

- Ne aggódj miatta, majd jelentkezik. Tudod, hogy néha szokása eltűnni.

- Elég rossz szokás - forgattam meg a szememet, majd elérve a mi legkedveltebb kisboltunkhoz felnéztem JuWonra.

- Fagyi ? - kérdezte mosolyogva.

- Fagyi - bólintottam és megindultam befelé az üzletbe valami jó kis fagylaltot keresve, magam mögött nevető öcsémmel. Mára egy dolgot biztosra megtanultam; élvezzünk ki minden apró pillanatot, mert soha nem tudhatjuk mikor fognak ezek az emlékek annyira elfakulni, hogy már nem is emlékszünk rájuk. Hisz tudjuk, ezek a napok már nem fognak visszajönni.

Másnap nem sok kedvem volt bemenni a Big Hithez, pedig kénytelen voltam, ugyanis a fiúknak valamilyen műsorba kellett menniük, ahova én is kellettem, hisz mégiscsak menedzser voltam vagy mi a fene. Mindenesetre rossz kedvem látszott öltözetemen is, hisz egy fehér melegítő együttest vettem fel, hozzá pedig felkötöttem lófarokba a hajamat. Reménykedtem, hogy így meglátva hazaküldenek mára. JuWon szerintem úgy néztem ki, mint a lány a szomszédból, de miután megütöttem, már nem nevetett ennyire, de azt azért hozzátette, hogy lefog így festeni engem. Arra én is nagyon kíváncsi lettem volna.

Tehát igen lazára véve a figurát, elmentem a Big Hithez, ahol azonnal felraktam a kártyámat a nyakamba és köszönve az alkalmazottaknak elindultam felkeresni a többieket. Viszont nagyon úgy tűnt, hogy mindenki felszívódott. Hiába nyitottam be a tánctermekbe vagy stúdiókba, sehol nem volt senki. Már azt hittem, hogy elmentek nélkülem, amikor is elértem YoonGi stúdiójához. A BTS tagok és SeJin menedzser is az ajtaja előtt álltak, maga a fiú pedig nem volt a társaság között, így valószínűleg bent lehetett a stúdiójában. Bár nem értettem ezt az igen feszült lékkört, ami mindenkire ráült.

- Mi történt ? - kérdeztem meg azonnal, mikor hozzájuk értem, mire mindenki azonnal felém kapta a fejét.

- Szerintetek ő legyen az ? - kérdezte NamJoon, mire mindenki lassan végig mért. Oké, határozottan furcsán éreztem magamat a bámuló tekintetük miatt.

- Ha azt akarod, hogy meghaljon, akkor hajrá - vágta rá Jimin, mire a többiek is sóhajtva helyeseltek.

- Inkább ő, mint mi - magyarázta a leader, majd felfogva, hogy mit is mondott bocsánatkérően meghajolt. - Sajnálom, csak kicsit ideges vagyok. Nem úgy értettem...

- Semmi baj - ráztam meg a fejemet. - De valaki végre elárulná, hogy mi történt ? - tettem csípőre a kezemet és kérdésemre SeJin menedzser előrébb lépett és halkabbra véve a hangját elmesélte a történteket.

- Megjelent ma reggel egy cikk arról, hogy YoonGi plagizált egy számot. Holott valószínűleg pont a fordítottja történt, de most mindenki azon dolgozik, hogy kiderítsék mi történt - masszírozta meg orrnyergét gondterhelten és szemüvegét visszatéve pillantott a bezárt ajtó felé. - Senkit nem enged be, viszont halljuk, hogy egy csomó mindent a földre dobált. Ilyenkor teljesen kikel magából és nem ajánlatos a közelébe menni. Ráadásul egy műsorba is el kéne mennünk, ugyan el tudom simítani a helyzetet azzal, hogy beteg, de muszáj lenne egy héten belül kiszedni onnan.

- Egy hétig képes lenne ott lenni ? - döbbentem le.

- Volt már rá példa. Mosdóba is úgy ment el mindig, hogy senkinek fel se tűnt. Ilyenkor olyan, mint egy szellem...

- Hm... Miket szeret ? - szedtem elő zsebemből a telefonomat és várakozva néztem SeJin menedzserre, aki láthatólag nem tudta mire vélni a kérdésemet.

- Micsoda ?

- Sorolja fel a dolgokat, amiket szeret és megpróbálom kihozni pár nap alatt.

- Megtennéd ? - ragadta meg a kezemet hirtelen, mire zavartan bólintottam és megnyitottam a jegyzetemet. Két legyet üthettem egy csapásra. A cikkhez is gyűjthettem infót, valamint segíthettem is kiszedni a búvóhelyéről. - Gyertek srácok, soroljunk fel dolgokat, amiket YoonGi szeret - hívta egy körbe a többieket és egy kisebb gondolkozás után mindenki el kezdte sorolni azt, ami épp eszébe jutott. Ezekből pedig könnyedén össze tudtam állítani egy tervet a hétre nézve, hogy kihozzam a fiút.

♡♡♡

Sziasztok^^

Megint jó későn hoztam részt, de nagyon kiszerettem volna rakni ma :3 Remélem nektek is úgy tetszett, mint nekem, és ne aggódjatok a kövi rész nagyon jónak ígérkezik. Nekem legalábbis fejben nagyon tetszik XD