Arra keltem fel, hogy a nap belesüt a szemembe. Fel akartam kelni, de nem tudtam, mert valami visszatartott. Oldalra pillantottam, majd megláttam Dant, aki mélyen szuszogott mellettem fülembe, két kezével átkarolva hasamat. Kellemes bizsergés uralkodott el testem minden szegletén. Őszintén bevallom, én mindig is így akartam ébredni. Tapasztalni az érzést, hogy valaki szeret és törődik velem. Az Ő karjaiban ébredni. Annyira boldog vagyok, hogy azt szavakkal el nem tudom mondani. Már vagy 15 perce a mellettem fekvő Dan arcát nézegetem. Annyira puha és ártatlan. Egy kaján mosollyal alszik, ettől kicsit látszódnak a gödröcskéi. Imádom.  Ahogy kivasalt haja -néhol-néhol természetes hullámokkal- szemébe lóg, s ajkai elnyílnak... Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy szerelmes vagyok....

Ránéztem a tv alatt lévő digitális órára: 8:47. A repülőgép csak este 7-kor indul. Addig fogalmam sincs, mit fogunk csinálni...Éreztem, mellettem a lévő már mozgolódik, odafordultam, majd megpillantottam a reggeli kócos, álmos Dant. Mindig is imádtam ezt az énjét, mert reggel senki sem bújik álarc mögé, mindenki az igazi maga.  Rám mosolygott, takaróját felemelte, majd karjait széttárta. Vettem az adást és odabújtam hozzá. Élveztem, ahogy ujjaival bőrömet cirógatta. Élveztem, ahogy biztonságot sugallva átkarol. Élveztem, ahogy fedetlen felsőteste hozzám simul. Csak ott akartam maradni. Örökre.

..........

-Phil? -hallok egy hangot.

-Ne most! Még meg kell etetnem az oroszlánt!

-Mivan? Te még alszol... Na jó álomszuszék, ideje felkelni! -felkelni? Már megint visszaaludtam....hurrá.

Majd Dan hirtelen rámugrott és elkezdett csikizni. Nagyon jól tudta, hogy ez a gyengém. Hirtelen abbahagyta, majd megfogta állam és hosszú csókba hívott. Erre megérte felkelni.

..........

Dannel végül egész nap a hotelszobában maradtunk. Vicces régi közös képeket néztünk a laptopomon. Aztán apróságokról beszéltünk, vagy épp olyan érzésekről, amiket eddig nem mertünk egymásnak elmondani. Elég fura, hogy amilyen régóta ismerjük egymást, olyannyira sok dolgot nem tudunk a másikról. Dan sokkal mélyebben és részletesebben elmesélte tinédzserkorát, ami hihetetlenül megérintett. Mesélés közben látszódott a szemeiben a fájdalom. Ezúttal  még több kis rejtett titkát elmondta. Igyekszem minden apró ajtaját kinyitni. Az én fiatalabb éveimről is szó esett, de sokkal átütőbben.

Szóval igen. Így telt a szabadnapunk. Egymás karjaiban, egymást piszkálva, egymást simogatva, egymást csókolgatva, egymást leöntve teával, egymást szívből szeretve. És ez így volt tökéletes.

..........

-Kész vagy? -kérdeztem idegesen barátomat, bepakolt bőröndömmel kezemben.

-Azt hiszem igen. De ha itt hagyok valamit, az a te hibád lesz! -nyom puszit arcomra.

-Bocsi, hogy elnéztem az órát. -mert persze megint egy órával később indultunk ki a reptérre. Hála nekem. Poor Phil.

- Semmi baj, de most siessünk, nem akarok itt maradni örökre. Hiányzik London, a mi kis otthonunk. El nem tudom mondani mennyire...

-Same....

-wow, hogy te milyen bőbeszédű vagy ma! -nevetett fel.

Majd összekulcsoltam kezeinket, és elindultunk haza...

És igen! Élek még, ha valakit érdekel. Eszméletlenül sajnálom, hogy nagyon sokáig nem került ki rész, had ne magyarázkodjak. már készítem a kötelet:D.. Mindjárt vége a sztorinak, és remélem még mindig tetszik nektek!:)