1 hónappal később(április)

Már egy hónapja, hogy elutaztunk. Taehyunggal egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Minden percünket együtt töltöttük. Közös séták a kertben, közös evés, közös alvás. Rájöttem, hogy a pöffeszkedő fajankó külső mögött egy kedves és önzetlen ember lapul.

Taehyung elment vadászni. Azt mondta, napnyugtára már otthon lesz, de nem így lett. Nagyon aggódtam, hogy valami baja esett.

Éppen a vacsorát fogyasztottam, mikor beállított Taehyung.

-Végre! Már az hittem, valami baj történt.-álltam fel és a nyakába ugrottam.

-Ugyan, csak kicsit eltévedtünk.-nevetett fel.

-Biztos nem történt semmi?

-Teljesen biztos.-mosolygott rám, de a szemében láttam, hogy valami nincs rendben.

Leültünk és megvacsoráztunk.

Taehyung szobájában ültem az ágyán és olvastam. Azt mondta, hogy valamit még el kell intéznie, mielőtt még nyugovóra térne. Már jó ideje távol volt, úgy döntöttem, megkeresem.

Felvettem a köntösöm és elindultam kifelé. A folyosókat szelve eljutottam a dolgozó szobáig. Fény szűrődött ki, az ajtó résnyire nyitva volt. Gondoltam benézek, hogy mit csinál.

-Úgy tűnik, még mindig nem ért véget ez a dolog. Még mindig vadásznak rá. Nem tudjuk ki küldi őket. A halálát akarják. Ezért az óhajodat megszegve, elindulunk vissza a kastélyba. Most Lena biztonsága a legfontosabb.-mondta egymás után a mondatokat.

Ezt nem tudom elhinni. Még mindig meg akarnak ölni? De miért? Azt apámnak sosem voltak haragosai. Senki nem akart neki ártani, mindenkivel kedves volt és tisztelettudó.

-Még ma induljon meg a levéllel! Nagyon fontos! Három nap múlva indulunk vissza!

-Igenis!-állt fel a székből és elindult az ajtó felé.

Gyorsan elbújtam, hogy ne vegyen észre. Miután a férfi elment, bementem a szobába. Taehyung ott állt az ablak előtt és csak bámult a sötétségbe.

-Még sincs minden rendben.-ijedten hátrafordult.

-Lena!

-Éreztem, hogy valami történt. Miért nem mondtad el?

-Mert nem akartalak terhelni vele.-jött oda hozzám és megfogtam a kezeim.-Nem akartam, hogy újra eszedbe jussanak a történtek.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Újra elöntötte a szívemet a fájdalom, a szomorúság és a harag.

-Kérlek, ne sírj!-törölte le az arcomról az apró cseppet. Közelebb húzott és szorosan magához ölelt.

Visszamentünk a szobába és lefeküdtünk. Addig simogatta a fejem míg el nem aludtam.Egész este rémálmok gyötörtek.

Reggel nagy nehezen sikerült felkelnem. Felöltöztem és lementem reggelizni. Mikor leértem Taehyung már az asztalnál ült és engem várt.

-Jó reggelt!-köszönt mosolyogva.

-Jó reggelt! Miért nem ébresztett senki?

-Én mondtam nekik, hogy senki ne ébresszen fel. Tudom, hogy rémálmaid voltak tegnap éjszaka. Gondoltam jobb, ha sokáig alszol és kipihened magad.

-Köszönöm.

-Igazán nincs mit Szerelmem. Ülj le! Együnk!

-Rendben.

Megreggeliztünk, majd kimentünk a kertbe sétálni. Megláttam egy kicsi pavilont a virágparcellák közepén, nagyon ismerősnek tűnt.

-Mi az, ami ennyire leköti a figyelmedet?

-Az a pavilon, olyan ismerősnek tűnik.

-Lehetetlen. Ez a pavilon egyedülálló, nincs még hasonló sem.

-Valóban gyönyörű.

-Mikor kicsi voltam, sokat ücsörögtem itt az édesanyámmal. Itt olvasott nekem. A kedvenc történetem egy kisfiúról szólt, aki sok szörnyűségen ment keresztül, de végül megtalálta a boldogságot.

-Milyen érdekes. Mintha csak az én történetem lenne. De egy dologban más, az én történetemben még mindig tartanak a szörnyűségek.-nevettem fel hitetlenül.

-Lena, itt és most megesküszöm. Megesküszöm, hogy mindentől és mindenkitől meg foglak védeni, akár az életem árán is! Minden rendben lesz.-közelebb jött és egy csókot nyomott a homlokomra.

-Hiszek neked.-mosolyogtam rá. Ekkor közelebb hajolt és megcsókolt.

2 nappal később

Már minden csomagunk a hintóban volt és indulásra készen álltunk. Olyan szívesen maradtam volna még, de Taehyung ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjünk. Szerinte a kastélyban nagyobb biztonságban leszek.

Az egész utat végigbeszélgettük, már, amikor éppen nem aludtunk. Nagyon vártuk már, hogy hazaérjünk. Akármennyire nem akartam visszamenni, azért örültem, hogy újra láthatom Hoseokot és az aprócska Vaníliát.

Öt nap múlva megérkeztünk a kastélyba. Minden szolga ki volt vezényelve, valamint a királyi család többi tagja is szintén az érkezésünket várta.

-Isten hozott benneteket!-köszöntött minket a király.-Minden rendben ment az utazás során?

-Igen apám.

-Inkább menjünk be, biztosan fáradtak vagytok. Pihenjetek! Majd később megbeszélünk mindent.

Belekaroltam Taehyungba és elindultunk befelé. Ránéztem Hoseokra, egy eléggé meglepett tekintettel találtam szemben magam. Valószínűleg nem értette, hogy mi történt ez alatt az egy hónap alatt.

-Apám, lehetne egy kérésem?-kérdezte Taehyung.

-Természetesen fiam.

-Lehetséges lenne az, hogy egy hálótermünk legyen Annalenával?

Ezen a király nagyon meglepődött, de bólintott. Csettintett kettőt és egy komornyik már oda is ugrott mellé.

-Kísérje el a fiam és Annalena kisasszonyt és a csomagjaikat vigyék a Keleti szárnyba!

-Igenis felség!-hajolt meg.

-A keleti szárnyban jó helyetek lesz. Senki nem fog titeket zavarni.

-Köszönöm apám!

Miután beléptünk az ajtón, elváltunk a többiektől.

-Miért pont a keleti szárnyba?-értetlenkedtem.

-Mert ott nincs senki. Még cselédszobák sincsenek ott. Olyan, mintha egy külön épület lenne.

-Szóval teljesen egyedül leszünk ott?

-Pontosan.-villantott felém egy sejtelmes mosolyt.

-Kezdjek el félni?-nevettem el magam.

-Talán.

Követtük a komornyikot a Keleti szárnyba. Megmutatta a szobánkat. Egy hatalmas szoba volt gyönyörű díszítéssel. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szoba is van a kastélyban. Az én volt szobám is szép volt, de ez még annál is szebb.

-Ez gyönyörű!

-Ez az egyik legszebb szoba a kastélyban.-mondta Taehyung.-Apám ezt a szobát szánta nekünk, miután megesküdtünk.

-A csomagjaikat hamarosan hozzák.

-Köszönjük.-a komornyik meghajolt és elment.

-Gyere, mutatok valamit!-fogta meg a kezem és maga után húzott.

Szeltük a folyosókat, majd megálltunk egy ajtó előtt. Kinyitotta és a szemem elé tárult egy gyönyörű szoba.

-Itt tölthetjük a szabadidőnket.

-Taehyung, ez gyönyörű!-ámultam el.

-Örülök, hogy tetszik.-mosolyodott el.-Várj egy kicsit!

A szoba egyik sarkában ott volt egy csodaszép zongora. Tele volt arany díszítésekkel.

Taehyung odasétált és leült. Elkezdett zongorázni. Egy gyönyörű dallamot játszott. Kicsit szomorkás volt. Én leültem az egyik szófára és úgy hallgattam a kellemes zenét.

Mikor a dal végére ért, megtapsoltam a művész urat.

-Köszönöm, köszönöm.-hajlongott jobbra-balra.

-Nagyon szépen játszol.

-Apám tanított. Azt mesélte, anyám így szeretett belé. Előre eltervezett házasság volt, de végül egymásba szerettek és ebből a gyönyörű szerelemből lettünk mi heten. De sajnos ez a gyönyörű szerelem nem tartott túl sok ideig, mikor tíz éves lettem az édesanyánk meghalt. Egy járvány vitte el.

-Sajnálom.-hajtottam le a fejem.

-Semmi baj, már régen történt. Bár néha azért még érzem a hiányát. Kedvelt volna téged, hasonló a személyiségetek. Ő is kiállt a véleményéért.

-Szívesen megismertem volna.-odajött hozzám és megfogta a kezem.

-Gyere! Bemutatlak neki.-kezdett el húzni.

Nem értettem, mire gondol, de inkább ráhagytam. Elkezdett húzni az egyik ajtó felé. Kinyitotta és a szemem elé tárult egy újabb szoba. Pont az ajtóval szemben lógott egy festmény a falon. Egy fiatal nőt ábrázolt. Vékony alkata, barna szeme és barna haja volt. Egy kék ruhát viselt, a fején pedig egy tiara díszelgett. Szemeiből áradt a magabiztosság és a szeretet.

-Ő az édesanyám.

-Gyönyörű volt.

-Nem véletlenül volt apám szerelme. Már az első találkozásuk alkalmával megtetszett neki. Azt mondják, a szépsége páratlan volt. De szerintem van nála szebb.

-Tényleg?

-Igen és az a hölgy pontosan itt áll mellettem.-simította meg az arcom.

-Ugyan, fel sem érek édesanyádhoz.

-Az én szememben igen.-közelebb hajolt és megcsókolt.-Számomra te vagy a legszebb lány az egész világon. És ha jól tudom, nem csak szerintem. Láttam Hoseok arcát, mikor megérkeztünk. Látszott rajta, hogy féltékeny.

-Ugyan már, ez nevetséges.

-Nem, nem az. Csak rá kell nézni. Mindig is féltékeny volt.

-Hogyan?

-Oh, semmi.-illetődött meg. Miért van az az érzésem, hogy elhallgat előlem valamit? Talán csak képzelődöm.

Vagy mégsem?

Helló mindenki!

Itt a kövi rész. Remélem azért nem lett annyira uncsi. Csapassátok a kommenteket, én pedig hamarosan visszatérek.

Legyetek jók, sok puszit és ölelést küldök!

Annyeong!