Körülbelül három óra sírás után elaludtam. Álmomban újra lejátszódott előttem, ahogy hidegvérrel lemészárolják a családomat. Nem tudom mennyit aludtam, csak arra ébredtem fel, hogy valami keményen érek földet. Mikor kinyitottam a szemem egy cellában találtam magam. Sötét volt és hideg. Csupán egy apró ablakon szűrődött be a fény. Egy nehéz vasszerkezetes ajtó akadályozott meg a szabadulásban. Látszott rajta, hogy nem lehetne egykönnyen betörni. Be kellett látnom, semmi esélyem megszökni. Lekuporodtam az egyik sarokba és Magnus gyűrűjét nézegettem.

Visszatekintés (2 évvel ezelőtt)

-Add vissza a gyűrűm Lena!-kiabált utánam Magnus, ahogy a folyosón kergetett.

-Kapj el és odaadom!

-Ne csináld már! Ha eltűnik, apa meg fog ölni!-mondta komoly hangon.

-Jól van na.-abba hagytam a futást és visszaadtam a gyűrűt.

-Köszönöm, de ezért most megfizetsz!-húzódott egy sunyi mosoly az arcára. Amilyen gyorsan csak tudott, odakapott és elkezdett csikizni.

-Neeee! H-hagyd abba!-terültem el a földön nevetve.

-Most megfizetsz tökmag!!! MUHAHAHA!!!-kezdett el "ördögien" nevetni.

Visszatekintés vége

Az emlékektől ismét könnyek gyűltek a szemembe. Ha ki is jutnék innen, akkor sem láthatom már őket viszont. Nem hallgathatom apu kioktatását a jó modorról. Nem bújhatok oda anyuhoz, ha egy kis ölelgetésre vágyom. Nem idétlenkedhetek Magnusszal és az ikrek sem fognak idiótának nézni miatta. Nincs otthonom, sem családom, akik szeretnek és óvnak.

Hat hónappal később (február)

Éppen az ágyon ültem, mikor kinyílt a cellám ajtaja. Nem fordítottam különösebb figyelmet rá, azt gondoltam, biztos csak az ételt hozták be. De egy ismerős hang törte meg a csendet.

-Annalena!-felnéztem és láttam, hogy maga a király áll az ajtóban.

-Felség! Ön hogy kerül ide?

-Ez majd később elmagyarázom. Most gyere!

-Mégis hová?

-A kastélyba!

Nem kérdeztem többet, csak felálltam és követtem. Mikor kiértünk az épületből, láttam, hogy eléggé szegényes helyen vagyunk. Baromfiak szaladgáltak ide-oda, minden tiszta sár volt és az emberek is egyszerű rongyokban mászkáltak. Az összképet csak a királyi hintó törte meg. Beültünk és útnak indultunk a kastély felé, a hegyekbe. Körülbelül egy fél nap volt az út, a nap éppen lemenőben volt, mikor megérkeztünk.

Kiszálltunk a hintóból és egy hatalmas kétszárnyú ajtó fogadott minket. Végül beléptünk a kastélyba.

-Érezd magad otthon Annalena! Oda mehetsz, ahova akarsz, de a birtokot nem hagyhatod el. Veszélyes lenne elhagynod a kastélyt. Itt biztonságban vagy. Nem véletlenül történt. Úgy gondoljuk valaki felbérelte azokat az alakokat. Nem tudsz róla, hogy apádnak esetleg lettek volna haragosai?

-Engem sosem avatott be ezekbe. Magnus volt az egyetlen, akinek egy kevés bepillantása volt a családomból.

-Értem. Ne aggódj! Ki fogjuk deríteni ki volt az.

-Köszönöm, felség.-hajoltam meg.

-Ez csak természetes, kedvesem.-csettintett egyet és rögtön mellettünk termett egy szobalány.

-Adelin, vezesd Annalena kisasszonyt a szobájába!

-Igenis!

-Mostantól Adelin lesz a szobalányod.

-Köszönöm.-hajoltam meg utoljára, majd követtem a lányt.

A sok lépcsőzés után, végül egy gyönyörű tágas szobába értünk. Egy kicsivel volt csak nagyobb az előző szobámnál. Az arany, a fehér  és a rózsaszín dominált mind a bútorokon, mind a falakon.

-Esetleg szüksége van valamire kisasszony?

-Megmutatnád merre találom a fürdőszobát? Szeretnék megfürdeni és átöltözni.

-Természetesen. Kövessen!

Szép tágas fürdőszoba volt. Akár egyszerre hat ember is elfért volna benne.

Gyorsan megmosakodtam. Mikor beléptem a gardrób szobába, elállt a szavam. Tele volt csodaszép ruhákkal. Egy viszonylag egyszerű, kék-fehér ruhát választottam.

Miután Adelin segített felöltözni, úgy döntöttem egy kicsit szétnézek a kastélyban. A mi rezidenciánk sem volt egy kisméretű építmény, de ez a kastély még azt is felülmúlta. Végtelennek tűnő folyosók és lépcsősorok tömege. Hatalmas termek, ameddig a szem ellát. Végül a szalonban találtam magam.

Megláttam a zongorát és rögtön eszembe jutott a dallam, amit még Magnus tanított nekem, amikor 7 éves voltam. Kicsit szomorkás volt, de csodaszép. Leültem és elkezdtem játszani, minden érzelmemet beletéve. Minden fájdalmam, amit a családom elvesztése okozott, benne volt a dalban. Teljesen belemerültem a hangok és az érzelmek sokaságába. (Fent van a vidi :D) A zene végére érve egy hang szólított meg.

-Gyönyörűen játszol!-rákaptam a tekintetem és Hoseok herceget véltem felfedezni személyében.-Még sosem hallottalak játszani. Hol tanultad?

-Magnus tanította.

-Nagyon sajnálom, ami a családoddal történt. Őszinte részvétem.-komolyodott el.

-Inkább ne hozd fel, kérlek.

-Ne haragudj! Nem volt szándékomban megbántani.

-Semmi baj.

-Van kedved eljönni velem sétálni? Éppen a kertbe indultam.

-Szívesen.-erőltettem magamra egy mosolyt. Hoseok volt az egyetlen a hét fiú közül, akivel lehetett normálisan is beszélgetni.

Nem tudom mennyi időt töltöttünk kint, csak azt vettem észre, hogy már korom sötét van. Gyorsan visszamentünk a kastélyba. Mikor beértünk az épületbe, néhány cseléd elénk szaladt és tájékoztattak, hogy a vacsora elkészült. Ismét átszeltünk egy csomó lépcsőt, mire beértünk az étkezőbe. Vagy háromszor nagyobb volt, mint nálunk otthon és persze sokkal fényűzőbb is.

-Á..hát itt vagytok!-kiáltott fel a király és összecsapta tenyereit.-Annalena, a te helyed Taehyung mellett van. Ülj csak le nyugodtan.

Na szép, pont e-mellé a tuskó Taehyung mellé ültettek. Őt utáltam a legjobban mind közül. Pöffeszkedő, arrogáns, modortalan tuskó. Legalább most csendben maradt és nem nyitotta ki azt a nagy száját, ami kissé meg is lepett.

-Mivel a tragédia miatt az apád nem tudta megtenni a bejelentését, ezért én fogom megtenni. Mint tudod, apáddal megegyeztünk, hogy az egyik fiamhoz fogsz feleségül menni. Nem máshoz, mint Taehyunghoz.-mutatott az említett személyre. Hát ezért volt ilyen csendben? De várjunk csak! MICSODA!? Hogy én és Taehyung? Ezt még apám sem gondolhatta komolyan! Próbáltam erőt venni magamon, hogy ne álljak fel és hagyjak ott mindenkit.

-Az eljegyzési est egy hét múlva lesz megtartva. Addig szeretném, ha együtt töltenétek egy kis időt, hogy jobban megismerjétek egymást.-fejezte be "beszédét". Ennél lehet jobb az életem? De, ez apám utolsó kívánsága volt, mielőtt meghalt. Akár mennyire utálom ezt a taplót, a családom emlékének és jó hírének megőrzése érdekében megteszem.

Senki nem szólalt meg ez után. Mindenki el volt foglalva a maga tányérjával. Nekem a történtek miatt és a fogságban töltött idő alatti kevés ételmennyiség miatt nem voltam képes túl sokat enni. Miután mind befejeztük az evést, mindenki ment a maga dolgára. Éppen a szobám felé igyekeztem, mikor valaki elkapta a karomat és a falnak nyomott. Először sikítani próbáltam, de egyből elvetettem az ötletet a "támadóm" láttán.

-Mit akarsz Taehyung?

-Ne hidd azt, hogy örömmel megyek ebbe bele! Csak nem akarok apámmal akár hónapokon keresztül vitatkozni.-a szemei szinte szikrákat hánytak.

-Akkor már ketten vagyunk, akik tiltakoznak ez ellen. Én is csak apám miatt teszem. Az iránta érzett tiszteletből.-mondtam neki kifejezetten cinikus hanglejtéssel.

-Ne hidd, hogy másképp fogok veled bánni, csak mert a menyasszonyom vagy.

-Hidd el, nem is számítok másra.

-Ha a feleségem leszel, annyi lesz a különbség a mostani helyzettől, hogy akkor az enyém leszel és azt csinálok veled, amit akarok.-karolta át a derekamat.

-Ne merészeld!

-Édesanyád nem tanított arra, hogy a férjedet mindennél jobban tiszteld? Jaj, el is felejtettem!-csapott a homlokára.-Hiszen te árva vagy. Nincs már anyád, se apád. Nincs, aki jó modorra tanítson. Ne félj!-hajolt a fülemhez és belesúgott.-Majd én gondoskodom arról, hogy megtanuld, mi az illem.-ezzel elengedett és otthagyott.A mondatai újra és újra visszhangoztak a fejemben.

Ez már nekem sok.

Annyeong chingu!!!👋🏻

Mianhae azért, mert ilyen sok idő után hoztam a kövi részt. 😔🙇🏻‍♀️ Egy kissé írói válságba kerültem és nem volt ihletem. 😅Remélem tetszett. Csapassátok a kommenteket! Minden véleményt és bátorító szót tárt karokkal várok.🤗🙏🏻

Legyen további szép napotok kis chinguk és legyetek jók!

Saranghaeyo!❤️

Annyeong!!!!👋🏻