A reggeli napsugarakra ébredtem. Mikor kinyitottam a szemem, Veronica, a szobalányom, már ott állt az ágy mellett.

-Jó reggelt kisasszony!-hajolt meg.-A reggelit máris tálaljuk.

-Köszönöm

Segített felöltözni, majd az étkező felé vettem az irányt. A szüleim és a három bátyám már az asztalnál ült, mikor beértem.

-Jó reggelt!-köszöntem és leültem Magnus mellé

-Jó reggelt Lena!-köszöntek egyszerre a szüleim.

-Hogy aludtál tökmag?-ölelt meg Magnus.

-Jól.-viszonozták a gesztust.

Mindig is Magusszal volt a legszorosabb kapcsolatom. Nicolas és William általában csak egymással beszélgettek. Magnus mindig segített és vigyázott rám.

-Gyerekek! Ma este bált rendezünk. A királyi család is eljön.

-Jajj ne! Már megint azzal a hét tuskóval kell bájcsevegnünk?

-Vigyázz a szádra Lena!-förmedt rám anyu.

-De ez az igazság. Mindegyik egy felfuvalkodott arrogáns tahó.

-Lena, ezen a bálon fogjuk kiválasztani a férjedet.-váltott témát anyu.

-És nagy valószínűséggel az egyik koronaherceg lesz az.- szólalt meg apu is.

-MICSODA!? Nem megyek hozzá egyikhez sem!

-Ez nem a te hatásköröd kislányom.-mondta nyugodt hangon.-Náluk jobb és érdemesebb embert nem találsz.

-Inkább meghalok!

-Na ide figyelj kisasszony! A ma esti bálon szépen megjelensz és elfogadod, akit férjednek választunk. Most pedig szépen felmész a szobádba és felkészülsz! Nincs apelláta!-emelte végül fel a hangját.

Nem mondtam mást, csak felrohantam a szobámba. Leültem a földre és elkezdtem duzzogni. Még hogy én az egyik tahóval? Inkább kitagadtatom magam apámmal. Néhány perc múlva Magnus lépett be.

-Szia tökmag!-ült le mellém egy halvány mosollyal.

-Szia colos!-mosolyogtam rá én is.

-Figyelj, beszélnünk kell.

-Fogadok, anya küldött.

-Bingo!-mondta a tarkóját vakarva.-Nézd, én sem kedvelem azokat az elmaradott taplókat. Csak remélni tudom, hogy apának végül megjön az esze. Kérlek, ha érte nem is, de értem légy ott a bálon.

-Rendben, meggyöztél.

-Köszönöm tökmag!-ölelt magához. Nem mondtam semmit, csak viszonoztam a gesztust.

-Na gyere! Van még időnk egy kis lovaglásra.

Se szó, se beszéd, elindultunk az istálló felé. Felnyergeltük a lovakat és elvágtattunk a közeli rétre. Leszálltunk a nyeregből és elfeküdve az eget bámultuk.

-Emlékszel, mikor 5 éve kilovagoltunk ide csillagokat nézni?-törtem meg a csendet.

-Apáék meg kiakadtak, az őrséggel és a személyzettel kerestettek.-nevetett fel.

-Magnus?

-Hmm?-fordult felém.

-Milyen lesz a házas élet?

-Most komolyan ezen aggódsz?

-Igen, mert félek! Mi lesz, ha apa tényleg házasságba kényszerít az egyik tahóval?

-Ne félj tökmag! Ha kell, én magam szöktetlek meg onnan.

-Becsületszóra?-nyújtottam a kisujjam.

-Becsületszóra!-Ő is ezt tette és összefonta ujjainkat.-Szeretlek tökmag.-adott egy puszit a homlokomra.

-Én is téged colos.

-Na gyere! Apáék le fogják szedni a fejünket.-felállt, majd engem is felhúzott.

Visszavágtattunk a kastélyhoz. Felmentem a szobámba, ahhol már Veronica várt. Gyorsan megmosakodtam és felvettem a kedvenc báliruhámat.

Mire végeztem, William jött be a szobámba.

-Hugi, érkeznek a vendégek.

-Köszi Will.

Rögtön elindultunk a nagyterem felé. Magnus és Nicolas már ott álltak a lépcsőnél. Belekaroltam Magnusba, majd meghallottuk apánk hangját.

-"Egy kis figyelmet kérek! Üdvözlök minden kedves vendéget! A mai este egy különleges alkalom. Hogy miért, az este folyamán kiderül."

Megmarkoltam Magnus ruhájának ujját.

-Ne félj! Itt vagyok melletted tökmag. Nem lesz semmi baj.-küldött felém egy bíztató mosolyt miközben a kéz fejemet simogatta.

-Köszönöm.

-"És most, bemutatom szeretett gyermekeimet. Nicolas Jonathan Brightmore és William Jeffry Brightmore!"

A két említett lement a terembe vezető lépcsőn. Érkezésüket tapsvihar övezte.

-"Végül legidősebb fiam és kislányom. Magnus Gregory Brightmore és Annalena Victoria Brightmore!"

Magnusszal megindultunk lefelé.

Ismét tapsvihar tört ki és mindenki minket nézett. A tekintetem végigfuttatva az embereken, megláttam a hét koronaherceget. Mint mindig, egy csapatba verődve álltak. Tátott szájjal bámultak, ami egy önelégült mosolyt csalt az arcomra. Leértünk és elvegyültünk a tömegben.

-Kedves vendégeim, további jó szórakozást!-mondta apa, majd intett a zenekarnak. Azonnal felcsendült a zene.

-Szabad egy táncra?-nyújtotta kezét Magnus.

-Ezer örömmel, kedves uram.-nyúltam felé mosolyogva.

Magnus a terem közepére vezetett, majd elkezdtünk táncolni. Mikor a zenekar a dallam végére ért, abba hagytuk a táncot és meghajoltunk egy más előtt. Hirtelen apa hangját hallottam.

-Lena, gyere ide!

Rögtön felé indultam. Megláttam, hogy éppen a királlyal beszélget. Illedelmesen meghajoltam.

-Felség!

-Jó estét Annalena! Minden alkalommal, mikor látlak, egyre szebb és szebb leszel.-mosolygott és kezet csókolt.

-Ugyan, szóra sem érdemes.-ellenkeztem.

-Ne szabadkozz! Nem vitás, egy gyönyörű és erős fiatal hölgy lett belőled.

-Ha megbocsájt felség, bejelenteni valóm van. -hajolt meg apa. A lépcső felé ment és fellépett az első fokra.

-Kedves vendégeim! Hogy szavamat ne felejtsem, bejelenteni valóm van. Kislányom nem rég töltötte be a 16. életévét. A hagyomány szerint, nem sokára eljegyzésre kerül sor. Ezért hívtam össze önöket, hogy megünnepeljük ezt a külön...-nem tudta befejezni. Egy fülsértő hangot lehetett hallani. Utána csak annyit vettünk észre, hogy apa hófehér inge vörösbe vált a mellkasa körül és összeesett. A teremben eluralkodott a pánik, mindenki menekülni kezdett. Láttam, ahogy anya rohan felém a fiúkkal.

-Lena, menj Magnusszal!-utasított, majd Nicolasszal és Williammel megindultak az egyik őr felé.

-Gyere Lena!-mondta Magnus és a kert felé kezdett húzni. Még utoljára visszanéztem. Ismét hallottam három dörrenést. Ez után csak annyit láttam, hogy anya és a két bátyám elterülnek a földön. Egyszerre megrémültem és iszonyatos bánat kerített a hatalmába. Amilyen gyorsan csak tudtunk, kifutottunk a kertbe. A titkos kert felé rohantunk. Már eléggé sötét volt, csak a kastélyból szűrődött ki fény. Egy férfi hangot hallottunk a hátunk mögül.

-Meg fognak szökni!

-Magnus, közelednek!

-Csak fuss!-mondta hátra sem nézve.

Befutottunk a sövénylabirintusba. Kisgyerekként mindig itt játszottunk, ismertük mint a tenyerünket. Egyből a labirintus közepe felé rohantunk. Ott volt a mi titkos kertünk.

Magnus behúzott az egyik bokor mögé, ami elég nagy volt, hogy mind kettőnket eltakarjon. Megpróbáltunk minél halkabbak lenni, ám egyszer csak gyors lépteket hallottunk.

-Lena, nem tudunk így elmenekülni külön kell válnunk.- súgta oda.-Én megpróbálom elterelni a figyelmüket. Te csak rohanj a kapuhoz!

-Nem! Velem kell jönnöd! Megígérted, hogy sosem hagysz magamra!

-Tessék.-levette a gyűrűjét, amin a családunk címere díszelgett.

Felhúzta az ujjamra és azt mondta.

-Vigyázz magadra tökmag!-nyomott egy puszit a homlokomra, majd szorosan magához ölelt.

-Hol vannak!?-üvöltött valaki.

-Siess! Menj!

Könnyes szemekkel elváltunk egymástól. Elkezdett abba az irányba futni, ahonnan jöttünk. Én kapu felé szaladtam, de csak a következő bokorig jutottam. Az előttem lévő bokor mögül elő lépett egy férfi.

-Megvagy te kis cafka!

Torkom szakadtából visítoztam és ütöttem, ahol csak értem. Magnus vissza fordult és próbált megmenteni a támadom karjaiból. Egy pillanattal később még két férfi jelent meg és Magnusnak estek. Elrángatták tőlem.

-Engedd el!-üvöltött a bátyám.

Akár milyen erősen próbált kiszabadulni a két férfi szorításából, nem sikerült neki. Az egyik férfi előkapott egy tőrt és a szemem láttára leszúrta Magnust.

-NE! MAGNUS!-kezdek el zokogni. Végül a sírástól a földre rogytam.

-Na gyere csak!-ragadott meg az egyik férfi.-Hmm... túl szép ahhoz, hogy megöljük. Vigyük magunkkal. Aztán majd eladjuk rabszolgának vagy egy bordély háznak.-ezzel fogott és feldobott a vállára. Néhány perc múlva egy szekérhez értünk. Az engem cipelő ledobott a válláról, majd megkötözte a kezeimet és belökött a szekérbe.

Nem bírtam abba hagyni a sírást. Elvesztettem mindenem. A családom, az otthonom, az életem.

안녕 친구 !!👋🏻

Itt is lenne az új fici első része. Remélem tetszett. Mint mindig, komiba csapassátok a véleményeket!

További szép napot! Legyetek jók kis 친구!💜

사랑해요 😘

안녕! 👋🏻