Brett Harvey fontos személy volt.

Legalábbis addig, amíg annak tartották.

Azonban el kellett fogadnia, hogy ezen a terepen nincs otthon, és ha megpróbálna előtérbe kerülni, hamarabb halna meg.

A hajó ott magasodott előttük, lágyan ringatózva a vízen. Kísértetiesen kihalt volt.

- Oké – köszörülte meg a torkát Becky, miközben orrától a fenekéig végigmérte a hajót – Tudjátok a tervet, igaz?

- Persze – bólintott komoran Clint.

Brett nem értette, hogy miért ilyen egymással a két barátja. Nem tudta, mi történt tegnap este pontosan, de elnézve az arcukat, valamit Malik némely, lappangva vetett megvető pillantását Clint felé, nem is akarta. Elég volt neki Drake-kel és Corinnal kínlódnia, akik vagy egymás gyepálták, vagy a saját problémáikat ecsetelték, természetesen Harveynak.

Kora hajnalban keltek fel. Vagyis a vadász kivert mindenkit az ágyból, és átbeszélték a tervet, amely szerint haladni fognak.

Az egész rendkívül egyszerűen hangzott. Bemennek, megszerzik, ami kell, aztán sértetlenül elhagyják a helyet. Csakhogy a kivitelezéssel voltak bökkenők. Kezdve a két méteres gyíkokkal, amelyek most, mintha a föld nyelt volna el.

- Akkor itt az ideje bemenni – sóhajtotta Jose Calder, miközben lánya elővette a vadászkését.

Brettnek fogalma sem volt róla, honnan szedhette, de nem is érdekelte, amíg nem felé irányítja.

Paul Malik megvárta, míg a gyerekek előtte felsorakoznak, majd megindulnak felfelé. Utána a kezébe vette puskáját, és biztosította a terepet maguk mögött.

- Az étkezde tele van hullákkal... – szólalt meg figyelmeztetően Rebecca – Legalábbis a legutóbb még tele volt. Szóval próbáljátok meg elkerülni. Váljunk szét, és szedjétek össze, ami kell. A rádiótok legyen bekapcsolva.

Brett bólintott, majd karon ragadva Corint lefordultak a legközelebbi elágazásnál. Egyenesen a szobájuk felé, ahol legelső éjszakájukat töltötték.

- Engem meg minek hozol? – ráncolta a szemöldökét a lány.

- Mert még a végén megint leállsz Becky vérét szívni, ahhoz pedig senkinek sincs türelme – vonta meg a vállát Harvey – És még csak az hiányzik, hogy Malik lepuffantson valakit.

- Rebeccánál nyugodtan meghúzhatná a ravaszt...

- Fletcher! – szólt rá erélyesen Brett, Corin azonban csak a vállát rángatta.

- Most mi van?

- Egyáltalán nem érdekel, mi bajod van Beckyvel, és ezt nem is itt kéne megbeszélni... Annyi biztos, hogy barátok vagyunk, és én nem ezen a szigeten akarok meghalni. Szóval legyél szíves türtőztetni magadon...

- Az nem olyan egyszerű Harvey – rázta meg a fejét a lány – Sose voltál még szerelmes, fogalmad sincs róla, mi játszódik le bennem...

- Ó igen? – torpant meg, felvont szemöldökkel Brett – Ha te ennyire tudod, milyen szerelmesnek lenni, miért nem tartod tiszteletben Clint döntését? Ha annyira szereted, megtanulod elfogadni...

Corin egy percig csendben maradt. Közben Brett ismét elindult.

Úgy tűnt, ezt a témát jegelték egy darabig.

Az ismerős emeletre érve Harvey lelkileg felkészült Kim holttestének látványára, amely nagy valószínűséggel már foszlásnak indult a párás hőségben.

Azonban alvadt vérfoltokon kívül semmit sem találtak.

- Hova lett Milton? – pislogott körbe gyanúsan méregetve minden árnyékot Corin, mire Brett megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs. De a kabinunk zárva van, pedig nyitva hagytuk...

A fiú felállt és az ajtóhoz lépett. Barátnője mellé állva leste, mi lehet mögötte.

Brett elszámolt magában háromig, és kivágta a fémet. Nagyot koppant a széle az acéllapokból összekalapált falon.

Corin felsikított.

***

Drake optimistán állt a dolgokhoz.

Miután Brett a húgát elvitte, rajta volt a sor, hogy lelépjen Clinttel az oldalán. Azonban nem egészen ott váltak le, ahol Corinék.

A felsőszinteket elzáró ajtót próbálták meg kinyitni, amely Maliknak sikerült a második nekirugaszkodását követően.

Egy tucat kicsi, gyíkszerű valami szaladt ki a helységből, majd' elsodorva a vadászt, aki káromkodva rugdosta arrébb a lényeket.

- Úgy látom, tetszik a compsognathusoknak – jegyezte meg vigyorogva Becky, mire Paul megforgatta a szemét.

- Persze... hülye kis kompik...

A szobából átható dögszag terjengett, amely felforgatta Drake gyomrát. De Clint sem festett jobban, Jose-zal együtt. Ellenben Malik és Rebecca egészen jó színben volt.

Drake bele sem akart gondolni, mit láthattak, amiért nem fogja meg őket a rothadó hús szaga.

Itt jött el az alkalom, hogy a csapat szétváljon.

Fletcher és Aldren az irányító központhoz mentek, reménykedve abban, hogy találnak még túlélőt. Ám erre igencsak kevés volt az esély.

Clint bezárta az ajtót maguk mögött.

Az egész hely kongott az ürességtől. Még csak hullák sem voltak, nemhogy élők. Egyetlen vércsepp, vagy a halál orrfacsaró szaga, egyszerűen semmi.

Az ajtó viszont nyitva volt.

- Rendicsek... találjunk valami használhatót – csapta össze a tenyerét Drake, és elindult a vezérlőpult felé.

Clint bólintva egyet vette célba a falra csavarozott szekrényeket.

A vörös hajú fiú értett az elektronikai eszközökhöz. És szerette is őket.

Azonban tudta, hogy hiába tudná életre kelteni bármiféle csoda folytán a hajtóműveket, a motort és a propellereket, nem hagyhatják el ezzel a hajóval a szigetet.

Ha nem jött volna fel semmilyen állat, akkor sem feltétlen indulna útnak, most pedig fogalmuk sincs, vajon hol rejtőzhetnek a gyíkok. Mondjuk, nem is akarta tudni.

Nagyot sóhajtott, miközben megnézte a központi rádiót. A vezetékek kisültek, és a mikrofon erősen megrongálódott.

Azért Drake bekapcsolta.

A recsegéséből ítélve már a jelét sugárzó antennák és egyéb vezetékek, huzalok is gallyra mentek. Nem lehetett megmenteni.

Ennyit a legmodernebb felszerelésről...

Fletcher megpróbálta megmenteni azt, amit még lehetett. Az ép kábeleket is kitépte, majd elkötötte, és zsebretette. Ezek mellett sok csavart és szöget is eltett egy nagyobb, műanyag dobozba, több szerszámmal együtt.

Még a csatlakozásokat és az alaplapot is kiszedte.

Drake pontosan tudta, mit csinál. Noha, ez Clintnek valahogy nem akart összeállni, inkább ráhagyta a srácra. Jobban tudja, csinálja maga.

A szőke inkább azt egészségügyis dolgokat szedte össze, és a ládájába rakta. Clint nem értett sok mindenhez. Sőt, mondhatni, semmihez sem. Nem volt dinoszaurusz-zseni, mint Becky, vagy számítógép-szakértő, Drake-hez viszonyítva. De még csak a földrajzhoz sem konyított annyira, mint Corin, vagy a csapatmunkához, mint Brett. A művészetekért sem volt oda, Kim mércéjét nézve.

Clinton inkább olyan... magának való volt. Sportolni szeretett, ugyan, de azzal aligha mehetett itt akármire is. Feleslegesen érezte magát.

Ezen pedig az sem segített, hogy előző napon kétszer sodorta veszélybe a szerelmét, féltékenysége miatt.

És büszkesége eredményeként nem is fogadta el, hogy az ő hibája legyen. Malik tehetett mindenről. Ha ő nincs, akkor valószínűleg Rebecca már régen az övé lenne, és nem keveredne ennyire irreálisan hülye helyzetekbe.

Akkor Clint védhetné meg. És a fiú lehetne a mindene.

Ám ez Malik mellett lehetetlen volt.

Összecsukta a piros dobozt.

- Indulhatunk? – pillantott Clint Drake irányába, azonban a fiú már régen mással volt elfoglalva.

Egy nagy képernyőt vizsgált, amelyen képek forogtak. Még pedig arról a bizonyos estéről.

Clint elővette a rádióját.

- Srácok... ezt látnotok kell...

***

Paul megmondta Beckynek, hogy jobban tenné, ha nem jönne.

De, persze, szokás szerint nem hallgattak rá.

A lány bokája nem sokat javult az éjjel. Elég erősen bicegett, és Malik biztos volt benne, hogy futni nem lesz képes, ha arra kerülne a sor. Már pedig ő nem lesz mindig ott, hogy vigyázzon rá.

Hárman maradtak a fegyver raktárra, amely üresebben feküdt előttük, mint a vezérlőterem Drake és Clint nyomán.

Sem fegyver, sem töltény nem volt sehol. A polcok és szekrények üresek voltak.

A padlót, és néhol a falat vérfoltok tarkították, a sarokban pedig egy középkorú nő feküdt.

- Ez így normális?! – nézett körbe, bármilyen használható tárgy után kutatva Jose. Becky megrázta a fejét, Malikkal egyetemben.

- Nem.

Rebecca a holttest felé vette az irányt.

Leguggolt, majd óvatosan megfordította a fekete hajú nőt.

Az arcát vér borította, és cseppet sem tűnt nyugodtnak. Megtámadhatták.

- Ezek végeztek vele? – utalt a fedélzeten ólálkodó lényekre Paul, azonban ahogy közelebb lépett, már ő is tudta a választ.

- Nem. Ember volt...

- Ember?! Itt?! – tárta szét a karját Jose.

- Az bizony – térdelt a lány mellé Paul – Lőtt sebek a koponyán és a mellkason. Viszont nem halt meg azonnal. Elvérzett.

- Ha egy utahraptor lett volna, valószínűleg megette volna. És azok tépett sebeket hagynak. Felnyitják a hasfalat és a mellkast. Rosszabb esetben kivájják az áldozat szemét is... – nézett semleges arckifejezéssel a halottra Becky. Édesapja lesápadt.

- Szentséges jó istenem!

- De milyen ember képes bántani egy másikat? – kérdezte, leginkább magától a lány.

Malik teljesen gondolkodóba esett. Ő tudta a választ. Csak nem érezte, hogy a többiek készen állnának-e rá. Jobbnak látta, ha tartja a száját.

- Mit fogunk csinálni, ha itt maradunk fegyver nélkül? – pislogott értetlenül Jose. Becky megrázta magát.

- Azt hiszed, egy ilyen nagy hajón csak ennyit tartanak?

- Miért, nem így van? – szállt be Malik is. A lány a fejét rázta.

- Persze, hogy nem. Rengeteg embert szállítottak. Ha kitört volna egy lázadás, vagy felkelés, sose lett volna elég.

Rebecca felállt a nő mellől, és a leghátsó szekrényt vette célba. A két férfi követte.

Malik és Calder együttes erővel tolták arrébb az igen nehéznek bizonyuló fémszerkezetet, mikor Becky rábökött, és megkérte rá őket.

Semmit nem láttak, csak a vastagnak tűnő acélfalat.

- Átgondoltad te ezt, édesem? – bizonytalanodott el Jose, melyre lánya bólintott.

- Teljességgel.

Aztán az egyik oszlophoz lépett, és megpiszkált rajta egy csavart.

A fém recsegett és ropogott, ahogy a fogaskerekek dolgozni kezdtek. Minimálisan kiemelkedett a falból egy nagyobb lemezlap, majd nagy kongással és csörömpöléssel leesett a földre.

Hat polc szemezett a kis csapattal.

Megpakolva revolverekkel és rengeteg tölténnyel.

- Válogathattok – vigyorgott elégedetten Rebecca, majd levett az egyik polcról két pisztolytokot, és a combjára erősítette őket.

- Paul, maga szerint jó ötlet fegyvert adni a kezébe? – súgta aggodalmasan Jose a vadásznak, úgy, hogy imádott kislánya ne hallja meg.

- Őszintén? – vonta fel a szemöldökét a sötétbőrű, melyre a férfi bólintott – Nem. De nincs más választásunk...

Calder felsóhajtott, és ő maga is választott magának egy hosszabb csövű, ezüstös revolvert, és megtömte zsebeit a hozzáillő töltényekkel.

Malik is felszerelkezett. Olyannyira, hogy együttes erővel teljesen lecsupaszították az eldugott polcot.

Paul szíve szerint megkérdezte volna a lánytól, honnan tudott ő erről, de nem érezte alkalmasnak a pillanatot. Na meg, annyira nem is érdekelte, hogy azonnal lecsapjon a témára. Majd ha túllesznek ezen az egészen.

Rebecca ismét a hullához lépett, amíg a két férfi pakolt.

Letérdelt, és elővette a Paultól kapott vadászkését. Nem tervezett tőle megválni, hiába volt tele lőszerrel.

Óvatosan szaggatta le az egyenruhának azt a részét a nőről, amelyik útban volt, hogy aztán az egyik kézenfekvő sebbe nyomja a pengét. Tudnia kellett, milyen fegyvert használt az, aki végzett az asszonnyal.

A csuklójáig ázott a vérben, mire sikerült kibogarásznia a, nagyjából öt centis, darabot. Aranyozott csillogása volt, rávésve a 1213 felirat.

Ettől a lány ugyan nem lett okosabb, de zsebrevágta a kivágott töltényt.

- Indulhatunk?

- Véres kézzel? – vonta fel a szemöldökét Malik, mire a lány megrántotta a vállát.

- Mit számít már az...

Paul már éppen válaszolni akart, amikor megreccsentek a rádiók.