Corin Fletcher kezdte gyűlölni Beckyt.

Igaz, a lány nem tett semmi rosszat, Corin egyáltalán nem így gondolta. Izzott a haragtól.

Mindig is utálta, ha valaki okosabbnak képzeli magát, mint amilyen valójában volt, főleg, ha ezzel beletapos a Fletcher-lány becsületébe.

Rebecca kapásból lenyúlta Clintont, és, ha ez még nem lenne elég, jobban tájékozódott az őslények terén, mint Corin.

Bár ez zavarta volna a legkevésbé, ha nem ilyen helyzetben lettek volna.

Abban reménykedett, hogy azok a tollas akármicsodák utolérték és széttépték, amíg őket mentette. Tudta jól, hogy erre kevés az esély, elvégre Rebecca jó kondiban lévő lány volt, ráadásul tudta, mit tehet meg ezekkel és mit nem.

De ennél jobban csak annak örült volna, ha otthon lehetne.

Lemászott a fáról, és nyújtózkodva lesett körbe.

Drake már ébren volt, Brettet viszont nem látta sehol. Clint az egyik magasabb ágon szunyókált, lélegzete a leveleket mozgatta, és Corin magában mosolygott azon, hogy a fiú milyen aranyosan alszik. Már előre eltervezte, milyen jót fog röhögni, amikor bekapja azt a levelet, és zuhanórepülésben találkozik majd a földdel.

- Éhes vagy? – fogadta testvére a lányt, a kezébe nyomva valamilyen piros, ragadós gyümölcsöt.

- Honnan a francból szedtél te cseresznyét?! – pislogott nagyokat az apró szemekre. A Fletcher-fiú csak vigyorgott.

- Megvannak hozzá a megfelelő képességeim.

Drake büszkén kihúzta magát.

- Edd meg, mielőtt valamelyik dög kiszagolja. Szeretik ezek is, és garantáltan nem a barátságosabb fűzabálók – biccentett a háta mögé.

Corin felvont szemöldökkel lépett el testvére mellett, azonban szinte azonnal vissza is hőkölt.

Három, megtermett, acélszürke színű gyík legelte a zöldellő cseresznyefák lombkoronáit, kicsivel alattuk. Szerencséjük volt, hogy egy magasabb kiszögellésnél álltak meg éjszakázni. Bár nem tűnt úgy, hogy túl nagy gondot okozna nekik is felmászni idáig.

- Ezek meg mik?

- Nem t'om a nevét – vonta meg a vállát Drake – De ez az a dínó, amelyik megfejeli a másikat. Nagyon zsír gyíkok.

- Pachycephalosaurusok – sóhajtott fel Corin. Legalább ennyit megjegyzett rövid dinoszauruszokkal kapcsolatos pályafutása alatt.

És hálát adott az égieknek, amiért ezt a fajt legalább ismerte. Elég népszerűnek számított a kölykök körében.

- Brett hol van? – intézte Corin szavait testvérének, azonban a szemeit le sem vette az őslényekről.

Egészen lenyűgözőnek hatott, ahogy egy kétméteres példány közvetlenül az orra előtt hajtott le egy ágat, hogy aztán az visszacsapódva majdnem levigye a lány fejét.

Csodálatos, de nem veszélytelen.

- Hát... itt nincs – nézett körbe Drake, mire húga legszívesebben fejbe csapta volna önmagát is, és a fiút is.

Valószínűleg meg is tette volna, ha nincs három óriási gyík a közvetlen közelükben, 25 centis vastag csontkoponyával, tüskékkel és egy zömök farokkal felszerelkezve. Ha ezeket megijeszti, nem élik meg a következő cseresznyeszezont.

- Használható mondanivalód nincs? – vonta fel a szemöldökét Corin.

Drake elgondolkodott.

- Finom a huszonegyedik századi prehistorikus cseresznye – vigyorodott el végül, testvére pedig a szemét forgatva ette meg a saját adagját.

- Nem kéne felkelteni Clintet? – köpött ki egy magot Corin, felsandítva a békésen mormogó fiúra.

- Hogy aztán megint kicsapja a hisztit Becky miatt? Szívem szerint otthagynám azon a fán, de Brett kinyírna, ha megpróbálnám – rántotta meg a vállát Drake, amin a lány csak elmosolyodott – Perceken belül vissza kell jönnie, majd akkor megmondja, mit csináljunk.

- Egyáltalán hova ment?

- Azt mondta, folyóügyei vannak, vigyázzak rátok. A rádiók be vannak kapcsolva, ha bajban lenne, már szólt volna. Nem kell érte aggódni, Rin – paskolta meg húga fejét szórakozottan.

- Az a rádió van bekapcsolva, amit az előbb evett meg a dinoszaurusz? – pislogott kíváncsian a lány az őshüllőre, mire testvére arcából kifutott a vér.

Drake villámsebességgel fordult meg, hogy ellenőrizze a történteket. Az nem esett le neki, hogy a rádió a derekára van kötve, de részlet és megfigyelőképesség kérdése.

Corin rendkívül jól szórakozott rajta, főleg, amikor megreccsent a készülék, és Brett kissé aggodalmas hangja jött át rajta.

A pachycephalosaurusok megijedtek az ismeretlen hangra, és irányt válta elszaladtak.

- Drake...

- Mondd, haver? – próbálta rendezni a légzését a fiú, kevés sikerrel. Ha tehette volna, ő még nagyobb sebességgel rohant volna ki a világból is, nemhogy a szigetről.

- Szép reggelt, Brett, sikerült rendezni az ügyeidet? – szólt bele a készülékbe Corin, tudatva Harveyval, hogy immáron ő is nyitott szemekkel élvezi a kora reggeli napsütést.

- Srácok találtam valamit, amit érdemes lenne nektek is megnéznetek...

A fiú hangja elég meggyőzőnek hatott ahhoz, hogy a két Fletcher egymásra nézzen, és néma párbeszédet folytatva megegyezzenek.

- Hol vagy, megyek érted – adott választ végül Drake, míg Corin bekapcsolta a saját rádióját.

- Látod azt a nagy bokrot a cseresznyéktől balra?

- Persze.

- Indulj el arra, és nemsokára meglátsz...

- Okés, nyugi, pajti, megyek – akasztotta vissza az övére rádióját a fiú – Keltsd fel azt a szerencsétlent, aztán nyomás utánunk. A rádiód legyen bekapcsolva.

- Már be van – vigyorodott el Corin, majd mihelyst Drake nyomott egy puszit húga homlokára, eltűnt a fák között.

A lány kíváncsi volt rá, mit találhatott Brett, de valahogy mégsem vonzotta annyira, mint az elvárható lett volna.

Talán csak azért, mert sejtette, mi vár rájuk, és nem igazán tetszett neki a dolog. Nagyon nem.

***

Rebecca Calder idegesen vágta földhöz a rádiót.

Elkeseredetten próbálta meg helyre hozni, azonban fogalma sem volt róla, mi lehetett a baja.

Amikor elindultak úgy volt vele, szerencse lesz, ha megtalálják ilyen buja növényzetben. Most pedig, hogy megadatott nekik, egyszerűen beadja a kulcsot a készülék.

A harci palackját letette maga mellé, és a lábával támasztotta meg, hátha szüksége lesz rá.

Bár Paul Malik úgy szobrozott mellette, mintha odaöntötték volna a férfit.

- Mondja csak, Mr. Malik, nem az apámra kéne vigyáznia? – szólalt meg néhány frusztráló másodperc elteltével Becky. Noha nem a férfire volt mérges, jól esett vele kiabálnia. Amúgy sem bírta a képét. Így legalább a tudtára adhatja anélkül, hogy a vadász sejtené.

- Szerintem magának nagyobb szüksége van a fegyverre, Miss Calder – válaszolt hasonló stílusban.

- Komolyan? – horkant fel a lány, melyre a férfi bólintott – Remek. De ha az apám meghal, egy petákot sem kap.

- Ha maga hal meg, az életemmel fizetek. Szerintem el tudom dönteni, melyik opcióhoz húz a szívem szívesebben.

Paul gúnyos hangjától Rebeccának felszaladt a szemöldöke, de kétség kívül igazat adott neki.

- Jó, oké. Adjon egy revolvert, és mehet a dolgára – nyújtotta szabad kezét Malik irányába. Most a férfin volt a sor, hogy a homloka közepére csússzon a szemöldöke.

- Tud egyáltalán bánni vele?

- Ezt most komolyan kérdezi?

- Nem fogok fegyvert adni a kezébe, Calder – rázta nemlegesen a fejét Paul. Becky megforgatta a szemét.

- Az apámat egyedül hagyta egy patakparton, pedig sokkal ügyetlenebb nálam. Vagy megkeresi úgy, hogy fegyvert hagy nálam, vagy hagyja a fegyvert, és elindul. Tudom, hogy van magánál, ne is tagadja – fonta össze a karját maga előtt.

Malik felsóhajtott.

- Itt a késem. Lőszert nem adok a kezébe – pecázta elő a keskenypengéjű, ám annál élesebb fegyvert a vadász, és a lány kezébe nyomta – Imádkozom, hogy ne kelljen használnia. Nem leszek messze, ha baj van, csak kiabáljon. Megértette?

- Persze – bólintott Becky, Paul pedig egy biccentést követően lelépett.

Rebecca megkönnyebbülten fújta ki a bent tartott levegőjét.

- Végre...

Azonban korán örült.