Corin Fletcher igazán fel sem fogta, mi történt addig, amíg szilárd talajt nem fogott a lába, és úgy nem érezte, végre biztonságban van.

Végignézte, ott volt előtte, és ha nem rántja félre, az a bűzgép őt öli meg.

Látta, mégsem volt képes feldolgozni.

Drake rángatta el onnan, mielőtt a gyík rávethette volna magát, és karon ragadva testvérét visszahúzta a vezérlőterembe.

Mihelyst csapódott az ajtó, a folyosó másik végéről Rebecca hangja ütötte meg a fülüket.

- Húzz már el, te rondaság!

A lány elszánt volt, ehhez kétség sem fért, azonban hallható volt a hangján, hogy enyhén remeg.

Jose Calder megrázta a fejét.

- Ugyanaz a hely... megint... – sóhajtotta gondterhelten. Egészen elvarázsoltnak tűnt.

- He? – bukott ki az értelem Drake szájából, azonban az öreg nem volt hajlandó magyarázkodni.

Legalábbis a némasága erről tanúskodott.

A lény felüvöltött odakint.

A teremben tartózkodók egy emberként rezzentek össze.

Aztán egyetlen lövés hangzott el, amely visszhangzott a folyósokon még egy ideig.

Csend lett.

A némaság szinte fülsiketítő volt.

Senki nem tudta, mi történt, és senki nem merte megnézni, vagy megkérdezni.

Egyszerűen csak álltak, és várták a fejleményeket.

Aztán Jose és Clint egyszerre mozdult, és nyúlt a kilincs után.

Ám Calder gyorsabb volt. Egyetlen mozdulattal szélesre tárta az ajtót, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg a lény még életben van, és első dolga lesz felfalni a férfit, amint az kilép a biztonságból.

Persze, Clint követte.

Az ő fejében viszont, Jose-éval ellentétben, annyi forgott, hogy Beckynek nem esett-e baja. Ugyanis biztos volt benne, a vadász őt lőtte le.

Vagy ha nem is, hagyta, hogy a gyík megegye, aztán lelőtte a dinoszauruszt.

Tisztában volt vele, a lány béna szerelem téren. És ahogy elnézte, Malik sem szívleli túlzottan. Tudta, hogy ebből Rebecca már jól nem jön ki.

És ha felidegesítette a rangon alulit, simán lepuffanthatta. Vagy hagyhatta meghalni.

Ezzel szemben Jose tudta, Paul az életét is feladta volna a lányáért. Ám abban bízott, erre nem került sor, és mind a ketten épségben vannak.

A helyzet viszont korántsem ez volt.

Kívülről úgy tűnt, minden rendben.

A gyík ott feküdt, keresztbe a padlón. A fém jellegzetes, szürke színét vörösre festette át a vére.

A folyosó végén pedig ott állt Malik, kezében a felemelt, enyhén füstölgő puskával, és a rajta csimpaszkodó, könnyes szemű Rebeccával.

A két kilépő felsóhajtott a megkönnyebbüléstől.

- Megdöglött? – kérdezte Clint, ahogy a koszos tornacipője orrával megbökdöste a lény farkát.

- Meg.

Paul válasza kemény volt. És határozott.

Ami igazán meglepte Jose-t, de nem szólt semmit.

Helyette lányához igyekezett, és lefejtve a kezét a vadászról szorosan a karjaiba zárta.

Malik leengedte a fegyvert, és halkan felsóhajtott.

Nagyon elcseszte. És ezzel tisztában is volt.

- Menjünk – közölte, mihelyst kitámolygott Drake is, Corinnal az oldalán – A lövés idecsődít mindent, ami mozog, nem beszélve a vérről. Tűnjünk el.

Jose bólintott, majd elengedte a lányát.

- Vissza a táborhelyre?

- Nem. Az túlságosan veszélyes lenne. Újat keresünk, közelebb a sziget belseje felé.

- Mert az nem veszélyes? – horkantott fel Clint, mire Malik olyan arckifejezést öltött magára, amelytől még a szőke is tett egy lépést hátra.

- Nem tudunk oda menni, ahol nem veszélyes – szólalt meg Becky, halkan, majd további megszólalás nélkül elindult a folyosón, ki a fedélzetre.

Mivel Paul nem követte azonnal, Clint vette a bátorságot, és a lány után menve védelmezően átkarolta.

Rebecca pedig nem ellenkezett.

Túlságosan feldúlta az, ami történt. Így jobb híján hagyta, hogy a szőke fiú oda vezesse, ahova akarta.

Paul ismét sóhajtott, míg Jose kettejük között járatta a szemét.

Valahogy sejteni tudta, mi lehetett a gond, de jobbnak látta nem beleszólni, főleg nem akkor és ott.

Drake is elindult, húgát segítve, majd utánuk Calder és Malik.

Figyelve minden apró neszre, üvöltésre, vagy mozgásra.

Szemmel kellett a vadásznak tartania mindent. Egyszerre. Nem volt ideje egy kislány hisztijével törődnie.

Azonban a gondolatai mindig visszaterelődtek Beckyre, és a megfagyott, csalódott arcára.

Ahogy ránézett, mikor lelőtte a lényt...

Ahogy azok a barna szemek visszatükrözték a világot, ami a lányban akkor összetört.

De nem tehetett mást.

Kelletlenül dörzsölte meg saját mellkasát, arca grimaszba rándult.

Egy percre lehunyta a szemét, és mély levegőt vett.

Uralkodnia kell magán. Az a gyík megölt egy gyereket. Le kellett lőnie.

Vagy ők halnak meg.

És nem sodorhatta veszélybe Rebeccát.

Kinyitotta szemét, és Jose Calder mindentudó, mégis visszafogott mosolyával találta szembe magát.

- Mi ilyen szórakoztató, Mr. Calder? – szegezte neki a kérdést, kelletlenül.

Valahogy sejtette a választ.

- Cserfes az élet, nem gondolja? – hagyta figyelmen kívül a kérdést Jose, amin Malik már meg se lepődött.

- Merthogy?

- Megalkot egy feladatot. Egy olyan feladatot, ami valamely, általunk épített falra épül. Hogy azt nehezen, de ledöntsük... – itt tartott egy kis szünetet –... aztán ha ez sikerül, ad egy pillanatnyi boldogságot, és újabb akadály elé állít minket...

Paul felvonta a szemöldökét.

- De mindig az első a legnehezebb. Még akkor is, ha a soron következő sokkal nehezebbnek tűnik. Ha az elsőt teljesíti, végig sikerrel fog járni...

- Értem – reagálta le a dolgot Malik, érdektelenül.

Ezt is ráfogta arra, hogy az öreg megőrült.

Csakhogy a legutóbbi után már nem bízott ebben annyira.

- Utálom, amikor telebeszéli a fejem, Calder.

- Pedig ez a dolgom – vigyorodott el – Ködösséget félretérve, Becky bonyolult lány. Legyen vele óvatos... de nála is működik a fogaskerék. Egy csatát már megnyert. Nyerje meg a többit is.

Paul bólintott.

Bőségesebb válaszra nem futotta tőle.

És nem is akarta, hogy fusson.

Nem sokszor fordult elő, hogy az idősebbik Calder fejtágítást tartott neki, de már utálta.

Valahogy a végén mindig igaza lett.

Ami enyhén a vadász agyára ment.

Az elején még ő volt az okosabb.

Akkor még az ő szavára adott, ő volt az, aki nélkül Jose egy tapodtat sem lépett, mert az állatokhoz akkor is Malik értett jobban, még ha igazi, húsvér dinoszauruszt nem is látott életében eddig egyszer sem. Leszámítva az elmúlt négy napot.

És úgy érezte, élete végéig elég ősgyíkot látott.

És most?

Most mi változott?

Ideérkezett a milliomos lánya, meg a haverjai, elvesztek egy dínókkal teletömött szigeten, és felbukkantak olyan emberek, akikről fogalmuk sem volt, kicsodák, vagy, hogy kerültek oda.

Paul megérzései pedig azt súgták, ennél már csak nagyobb szarba fogják keverni magukat, ha nem tűnnek el a szigetről.

***

Drake Fletcher nagyot ásított.

Mióta elhagyták a hajót, besötétedett, és az éjszakai égboltot milliónyi apró fényes pont borította. A távolban dinoszaurusz üvöltések visszhangoztak, nem sokkal a fiú előtt vígan lobogott az esti tábortűz.

Corin békésen aludt testvére vállán, bár nyúzott arca elárulta, nem alszik túl mélyen.

A vörös hajú fiú komolyan kezdett aggódni húgáért. Félt attól, hogy a saját magára helyezett nyomás alatt összetörik, és ő lesz a következő áldozat.

Így is folyamatosan azon kattogott az agya, hogyha egyszer sikerül hazajutniuk, hogy fogják előadni az eseményeket.

Abban biztos volt, nem fog tudni sem Kim, sem pedig Brett szüleinek a szemébe nézni.

Az ő feladatuk lett volna megvédeni őket. Hogy vigyázzanak egymásra. Ehelyett folyamatosan veszekednek, marakodnak, és a belső viszályaikkal szépen tönkretették magukat.

Már valahogy egyikük se akart segíteni a másiknak, és Drake szájában keserű íz telepedett meg, ahogy végignézett a meggyötört arcokon, a némaságba bújó társaságon, a barátain, akikkel régen annyit nevettek, és minden idejüket együtt töltötték.

Mára mi maradt?

Egy megtört, szétzilált szemétkupac, ami csak azért van még egyben, mert muszáj.

Mert Jose Calder így akarja. És egyikük háta mögött sincs még egy fegyveres dinógyilkos.

A Fletcher-fiú gyomra hangosan kordult egyet.

Éhen fog halni.

De nem mert megmozdulni. Hagyta, Corin hadd aludja ki magát. Ráfért.

Helyette elhallgatta, ahogy a szervezete hangot adott éhségének, és azon gondolkodott, mennyire meg tudna enni egy egész disznót.

Aznap még nem evett. Sem ő, sem más.

Clint dobta le magát a másik oldalára.

És felé nyújtott egy alaposan becsomagolt szendvicset.

- Úristen, haver, megmentettél! – kapta ki a kezéből Drake a túlélést jelentő ételt, majd feltépve a csomagolást nekiesett megtölteni üres gyomrát.

- Azt látom... – értett vele egyet a szőke. Inkább nem gondolt arra, mennyire gusztustalan, ahogy a vörös... eszik – Hogy van Corin?

- Volt már jobban is... – sóhajtotta – Gyászol, és hibáztatja magát. De láttam már rosszabb állapotban is. Rendbe fog jönni. Csak kell neki egy kis idő.

- Mint ahogy mindenkinek – bólintott Clint.

- Beckyvel mi újság? – érdeklődött barátnője felől. Rebecca sem nézett ki túl jól az elmúlt pár órában.

Aldren a fa tövében, békésen alvó lány felé pillantott.

- Jobban. Azt hiszem... a bokája még fáj, de már rendesen tud menni. Lelkileg nincs rendben, de nem hajlandó elmondani, mi baja...

- Mert lány – horkant fel Drake.

- Az – helyeselt Clint – Holnap reggel tovább megyünk a sziget belseje felé. A központhoz. Szóval úgy feküdj, és úgy pakold a holmidat... meg a húgodat.

- Értettem – bólintott rá a másnapi programtervre a fiú, elmajszolva a szendvicse utolsó morzsáját is – Vigyázz Rebeccára meg a fejedre, haver – paskolta meg a vállát, majd a karjaiba véve Corint, Drake is elvonult lefeküdni.

Otthagyva Clintet egy enyhe grimasszal az arcán. „Vigyázzon a fejére..."