Paul Malik nagyon jól csókolt.

Ajkai puhák voltak, és az ízük felülmúlt mindent Rebeccában. Olyanok voltak, mintha erre lettek volna kitalálva.

Legszívesebben ott maradt volna örökké. A férfi karjai között, érezve azt a fajta biztonságérzetet, amit csak ő tudott elérni egy ilyen helyen.

De más ezt nem így gondolta.

Morgás rángatta vissza a párt a valóságba. A hajóra, amelyen egy szörny tartózkodott és a szigetre, amely tele volt ehhez hasonló lényekkel. Ahol nem volt idő romantikázni.

Paul elhúzódott és a hang irányába emelte a fegyverének csövét.

- Le ne lője...

Becky suttogva ejtette ki a száján a szavakat, mire a vadász szemöldöke a magasba szökött.

A dinoszaurusz egyelőre nem támadott. Csak állt a folyosó bejáratánál, Malikéktól alig hat méterre.

- Attól függ... – súgta vissza Paul. Lehelete csiklandozta a lány arcát – Mi ez?

Rebecca felmérte a gyíkot a férfi vállának takarásából.

A folyosó nagyjából három méteres belmagasságú lehetett. A lény éppen ki tudott egyenesedni, kicsit talán görnyedt. Bőre szürke volt, zöldesebb kék foltokkal. Pofája megnyúlt, testhossza nagyjából tizenegy méter lehetett.

- Ez nagyobb... – ráncolta a szemöldökét Becky.

- Ezzel nem magyaráztál meg sokat...

- Baryonyx. Spinosaurida... a spinosaurus kistestvére... halevőnek kéne lennie...

- Tehát, ha jól sejtem, nem az – bólintott Paul, ujját a ravaszra téve.

- Még nem evett meg. Ha lelövi, tökön rúgom – nézett mérgesen a vadászra, mire Malik arcán mosoly futott át.

- És az nekem, vagy neked fog jobban fájni? – sandított le a lányra. Rebecca arca ismét paprikavörös színben pompázott.

- Kezem a revolveren, Malik, szóval garantáltan magának – szórt szikrákat a lány szeme, amin a vadász igen jól szórakozott.

A bájcsevejnek az vetett véget, hogy a lény megindult feléjük.

Calder átbújt Paul karja alatt, és a férfi elé állt.

Beindult a védekező mechanizmusa. Nem akarta, hogy ártsanak egymásnak.

- Mit csinálsz?! – kérte számon Malik, azonban Becky egy tapodtat sem mozdult és nem is válaszolt.

- Hé! – kiáltott rá a feléjük lépkedő lényre, teljesen figyelmen kívül hagyva Pault – Húzz el!

A hüllő megtorpant. Szörnyű bűze belengte az egész folyosót.

- Azt mondtam; húzz el!

Becky próbált határozottnak tűnni, miközben belül reszketett.

Fogalma sem volt arról, mit csinál. Csak reménykedni tudott, hogy nem halnak meg.

A gyík morogva közelebb lépett. Malik újból felemelte a puskáját.

- Tegye le...– tette rá óvatosan nyirkos tenyerét a fegyver csövére a lány – Nem akar bántani...

A vadász hitetlen pillantást vetett Rebeccára, de tette, amit mondott. Még ha nem is volt biztos benne; jól teszi-e.

A lény még közelebb lépett. Orrát nekinyomta Becky fejtetőjének.

Paul megint felemelte a puskáját, azonban a lány lenyomta.

A baryonyx nagyot szippantott, Calder pedig összerezzent.

Kerek egy másodpercig álltak így. Malik kész volt lőni, ha úgy adódna, a lény Beckyt szagolgatta, a lány pedig próbálta nem kimutatni, mennyire retteg a két alak között.

Ő volt a fal, hogy ne essenek egymásnak.

Ha elbukott, akkor vagy Paul, vagy a dinoszaurusz, ne adj' isten mindketten meghalnak.

Nem akart kockáztatni.

Ráadásul túl sok kérdés fogalmazódott meg benne, amit szeretne tisztázni, mielőtt eltávozik az élők sorából. A hirtelen felbukkanó anyjától kezdve a vadásszal elejtett csókig.

Tudni akarta a választ a miértekre.

- Tűnj el innen... – morogta az orra alatt a hüllőnek.

A gyík felemelte a fejét, és belenézett Becky barna szemeibe. Tekintete félelmet sugárzott a lány irányába.

Hátrált pár lépést, majd megfordulva elrohant.

Rebeccából kiszakadt egy megkönnyebbült sóhajtás.

- Jól vagy? – lépett ki mögüle Malik, melyre a lány bólintott.

- Fogjuk rá... maga megvan? – pillantott fel a férfire.

- Szerintem hagyjuk a magázást. Bukott ügy.

- Rendben... akkor... te jól vagy? – ismételte meg a kérdést Becky.

- Tíz évet öregedtem, de megvagyok – kanyarította a vállára puskáját Malik.

- Zsír. A dög a hajó orra felé szaladt. Tiszta a terep, apáék kijöhetnek. De óvatosan – sóhajtotta Becky.

- Te is tudnád velük közölni, nem? – vette elő a rádióját Malik, felvont szemöldökkel.

- Nem. Hajrá – sürgette meg a férfit, aki erre a szemét forgatta. De azért tette, amit mondtak neki.

A rádió enyhén reccsent, ahogy Malik bekapcsolta.

- Jöhetnek, Calder – emelte fel a készüléket Paul.

- Rendben... – érkezett a válasz a férfi részéről.

A vadász leengedte a kezét, benne a műszerrel. Már éppen kikapcsolta volna, amikor az enyhe sípolásba kezdett, néha bereccsenve.

- Mit csinálsz?! – kapta ki a kezéből Rebecca idegesen.

- Semmit! Meghülyült! – kérte ki magának Malik.

Becky torkába ismét pánik kúszott.

A lény még nem járt messze. Biztos volt benne, hogy be fog kattanni, ha meghallja, és nekik ront.

Habár nem tudta, pontosan mi is történt az előbb, abban biztos volt, a hang meg fogja részegíteni.

Egy olyan dög amúgy is veszélyes, nemhogy idegileg kész állapotban.

Ha nem kapcsolja ki azonnal, meghalnak.

Idegesen, nyirkos tenyérrel nyomkodta a gombokat a dobozon, kezdve elveszíteni a türelmét. Ráadásul a helyzeten nemhogy javított volna, csak tovább rontott.

A gép egyre hangosabban sípolt. A lánynak a feje belefájdult a folytonos, éles hangzavarba.

De ki kellett kapcsolnia.

Üvöltés harsant a párostól nem messze. Pontosan arról, amerre a lény menekült.

- Rebecca, menjünk – fogta meg a lány karját Malik. Azonban Calder a fejét rázta.

- Ki kell kapcsolnom! – tépte tovább a gombokat, nem sok sikerrel.

Dübörgő léptek zaja ütötte meg a fülüket.

Becky szíve a torkába ugrott.

- Értsd meg, el kell tűnnünk innen! – húzta óvatosan maga után Paul a lányt, aki, ugyan, hagyta magát, mégsem szentelt figyelmet a vadásznak.

A dübögés felerősödött, Becky és Malik pedig egyaránt tudta, nincs sok idejük.

Csak míg az előbbi meg akarta szűntetni a zajt, addig az utóbbi minél messzebbre akarta tudni, mind magát, mind Rebeccát a készüléktől.

- Jó, feladom! – kiáltott fel indulatosan a lány, majd azzal a lendülettel egyszerűen földhöz vágta a rádiót.

Csörömpölés hangját verték vissza a falak.

A baryonyx ekkor bukott fel a sarkon.

Mind a hárman megdermedtek a másik újbóli látására.

Azonban most a dinoszaurusz kapcsolt előbb.

Megfeszítette magát, fejét előrevetette. Gerince kiegyenesedett, csontos farkát ide-oda lengette a két fémfal között, néha nekicsapva, tovább tetőzve az amúgy is hangos zajt.

Aztán csend lett.

Csak a farok csattogása hallatszott, és a lény hörgő légzése. Átható dög- és halszag terjengett a levegőben.

Becky nagyot nyelt, majd bizonytalanul előrébb lépett.

Paul még mindig fogta a karját.

- Tűnj el innen! Egyszer már elmondtam! – jelentette ki határozottan. De a várt hatás elmaradt.

A spinosaurida felordított, majd izzó, sárga szemeit Beckyébe fúrta, és megindult feléjük.

Malik az utolsó pillanatban rántotta magához, hátát pedig a falnak vetette és annyira lapult hozzá a mellkasához préselt lánnyal, amennyire csak képes volt.

Rebecca érezte Paul heves szívverését. Elvörösödött a gondolatra, hogy mindjárt meghalnak, ő pedig arra koncentrál, milyen aranyos az összes kis dobbanás.

A lény elszáguldott mellettük, és eltűnt a sarkon. Persze, nem nyomtalanul.

Csontos farkát lendületből vágta Becky gyomorszájának.

A lányból kiszorult a levegő, és attól tartott, ha Malik nem tartja meg, összeesik.

Paul is érezte az ütés erejét. Csodálta, Rebecca még talpon van. Csak aztán realizálta, hogy ő maga tartja a karjaiban.

- Jól vagy? – kérdezte meg óvatosan.

Becky vett egy mély levegőt. Azt hitte, vagy a tüdeje, vagy a reggelije, de valami mindenképpen távozni fog belőle.

- Megvagyok...

- Pont úgy nézel ki – bólintott Malik.

- Paul... ez a dög... a többiek felé ment...

A vadász úgy érezte, jeges vizet csorgatnak végig a tarkóján.

Becky kiegyenesedett, és megtapogatta a fájó pontot.

Majd se szó, se beszéd, rohanni kezdett a lény után.

Paul kettőt pislogott utána.

- Hé! Várj meg! – iramodott meg Malik is.

Egymást követve rohantak a lény után, végig az acélozott folyosókon. Néha, ugyan, megcsúsztak egy-egy vérfolton, de ez sem akadályozta meg őket a haladásban.

Befordultak a sarkon

Azonban elkéstek.

Brett Harvey holtan esett össze.