Édesanyám halálos ágyánál állok.

-Már csak pár percig bírja tovább.. Sajnálom. Nem bírja a szervezete! Én mindent megpróbáltam..-mondta az orvosa, majd kisétált.

Édesapám fogta anyám kezét és sírt mellette.

-Miért mész el ilyen korán? A fiúk még nem tudnak uralkodni! Nem tudok utánad menni addig! Kérlek Juliette! Harcolj!-könyörgött apám. De édesanyám már nem válaszolt..

Kiment a szobából. Bent is lehetett hallani, ahogy apámnak mindenki elkezdte részvételét nyilvánítani.

Édesanyám hideg, élettelen testéhez fordultam. Egy forró könnycseppet éreztem arcomon lefolyni.

-Ne aggódj! Minden rendben lesz!-próbáltam mosolyogni. De olyan hirtelen el is kapott a sírás. Ekkorát még nem hazudtam anyámnak..

Tisztán emlékszem erre a napra. Nem álltam oly közel anyámhoz.. De akkor is ő szült meg. Az életemet köszönhetem neki.

Amit soraimból olvashattál.. És erre remélem már rájöttél.. Juliette-nek hívták édesanyám. Teodor Vincent az édesapám. Adam a bátyám. Más hozzátartozómról nem tudok. Nagyszüleimmel nem tartottuk a kapcsolatot.

Na de magamról is pár szót.

Nevem semmilyen érdekességet nem takar.. James. 16 éves létemre, érettnek számítok, főleg ha a korosztályomat nézzük. Inkább balszerencsének élem át, hogy a szüleim az uralkodók. Magántanulóként sajnos muszáj a kastély falai közt maradjak szinte minden nap. De ott az a szinte, ami segített bajba keverni magam, majdnem meg is öltek, megvertek, elvesztettem a legfontosabb embert az életemben, ellopták a cipőm.. és még sorolhatnám. De nem siessünk annyira előre!  Kezdjük a legelején..