Legpontosabban azt hiszem, kemény 1 és fél napig tartott az egész. Kihirdették a választást, aki tudott, elment és döntött. Majd estefele megérkezett a hír, hogy ki is "győzött". Számomra nem nevezhető nagy sikernek, ha leverném a bátyám. De neki ez mindennél fontosabb volt. Gyerekkorunktól kezdve, mindig azon volt, hogy hogy tudna lenyomni a földbe és megalázni. Néha sikerült is neki.. Bevallom. Nem tudtam mindig kiállni magamért, hiába voltak mellettem legalább ketten.

Megtudtuk az eredményt. Hiába szavazhattak a börtönből is.. Nyertem. Valamiben végre én kerültem ki győztesnek. Természetesen a bátyám arcán nem volt akkora öröm, mint az enyémen. Ideges lett.

-Ezek csak számok! Kérlek.. Ne légy dühös!-próbáltam nyugtatni, mert látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban nekem jön.

-Nyertél..-nyögte ki ezt az egy szót. Rám nézett. Ha tekintettel ölni lehetne, én már halott lennék. Kiment. Páróráig biztos, hogy hallani fogom, hogy összetör szinte mindent.

-Hívd ide Arthurt..-szólok az őrnek, aki eddig bent maradt. Bólintott, majd kiment az ajtón.

A bátyám.. Örülnie kéne, hogy valamit én is elértem! Igaz, a helyében én is elsőnek így viselkednék. De mosolyogva gratulálnék neki és látszólag örülnék a sikerének. Lehet dühös lennék és igazságtalannak hinném, de támogatnám. Nem ilyen egy testvér? Vagy csak én élek álomvilágban?

-James úrfi!-integetett a szemem előtt Arthur.-Jól van?

-Persze.. Csak elgondolkoztam. Hallottad a hírt?-kérdeztem.

-Igen. Én voltam az elsők közt akik tudták!-húzta ki magát büszkén, de mikor észrevette, hogy nem igazán törődök vele, kérdőre vonta viselkedésem.-Hát miért nem örülsz ennek? Bátyád tett valamit?

-Nem..-kaptam észbe és elővettem a színész énem.-Azon gondolkoztam, hogy holnap mi lesz az első, amit tenni fogok, mint egyedüli uralkodó!-mosolyogtam.

-Rendben. Édesapja már pár órája várja önt..-emlékeztetett.

-Tényleg, említette az egyik őr, hogy hivatott. Vagy te mondtad? Már nem is tudom..-gondolkoztam. Néha túl sokat agyalok..

Mielőtt lenyomhattam volna a kilincse, az ajtó kinyílt.

-Hol van?-kérdezte az egyik legismerősebb, és legszebb hang a világon.

-Attól függ kit keresel..-mosolyogtam gyermekem anyjára, aki egyből a nyakamba ugrott, mikor meglátott.

-Mondd, hogy te győztél!-örült. Próbáltam szomorú arcot vágni, hogy becsapjam.-Ne hazudj! Tudom, hogy nyertél!-mosolygott. Legalább valaki örül is ennek az egésznek..

-Miért vagy fenn ily későn?-aggódtam gyermekünk miatt.

-Késő?-nézett rám érthetetlenül.-Még csak 8 óra!

-Kérlek.. Pihenj! Nekem sok dolgom lesz és van is, és nem akarok miattad is idegeskedni!-kérleltem.

Távozott. Nem hiszem, hogy tényleg aludni fog, de legalább nyugodtabb vagyok, ha nem itt van mellettem és nincs a szemem előtt az, hogy valami baja is lehet. 

Hajnalig tartott mire az összes papírral végeztem. Alig bírtam lemenni a lépcsőn és megkeresni a szobámat, hogy 5 percig el tudjak aludni.

-Azonnal nyisd ki vagy betöröm!!-kiabált valaki. Hang alapján gondolom a bátyám. Bár.. más nem is merne így beszélni velem, szóval biztos, hogy ő az.

-Megyek már!-keltem ki az ágyból és be engedtem.-Mi az a nagy..-nem bírtam befejezni a mondatot.

Az ajtó másik oldalán a vérző testvérem volt. Fehér inge vörös lett.

-Tudsz adni egy inget?-kérdezte utolsó erejével, majd összeesett.

Hirtelen nem tudtam mit reagálni. Leguggoltam mellé és kiabálni kezdtem.

-Valaki!! Hívjon orvost! Gyorsan! Segítség!!-ordítoztam, de senki nem hallotta. Nem siettek az első szavamra. Nagyon gyanús.. Ilyen még sosem volt. Mindig volt a közelben legalább 1 cseléd vagy őr.

Amint ezen elmélkedtem a bátyám magához tért.

-Nem lesz itt senki.. Nem tudnak megmenteni a kis őreid..-mosolygott. Felkelt a földről és a szemembe nézett.-Itt a vége. Ez a csoda, most csak 1 napig tartott..-vigyorgott.

Furcsán néztem rá. Nem értettem elsőnek, hogy mit akar. Mikor belegondoltam, már kaptam az ütést a fejemre, és elsötétült minden. Leütöttek. Világossá vált, amit eddig homály fedett. A bátyám meg akar ölni. Ha ezt túlélem.. Száműzöm és éljen a paranoiás világában, ahogy csak tud.

Mikor nem voltam eszméletemnél, átgondoltam ezt az egész "tervet", és úgy döntöttem, hogy így is kell cselekednem. Én minek legyek jó testvér, ha ő nem is próbál az lenni?

Magamhoz tértem. Az ágyamban feküdtem. A szürke fal, most nem unalmas volt, hanem kifejezetten örültem neki. Felültem. Az én hercegnőm mellettem aludt. Nem akartam felkelteni, ezért óvatosan kimentem a nyikorgós ajtón, de szerencsémre, mikor alszik a bombarobbanásra sem kelne fel. Kiléptem a folyosóra. Senki nem volt ott. Lementem az ebédlőbe. Apám az asztalnál ült.

-Hát te? Nem hat az altató? Vagy be sem vetted..-kérdeztem. Nem válaszolt. Csak nézett előre. Nem is reagált, csak bámulta a falat.-Apa! Jól vagy?-léptem közelebb hozzá. Meglöktem egy kicsit a kezét, de ismét semmi.- Apa!! Kelj fel!-ébresztgettem. Felém dőlt a feje. Kitágult szemeivel engem bámult.

-Nem fog egyhamar felkelni..-lépett be a szobába a bátyám.

-Megint te csináltál valamit?!-kérdeztem tőle idegesen. Már nagyon unom..

-Nyugi.. Nem fog meghalni a szeretett apukád, aki idáig mindig melletted állt.. Csak egy kicsit alszik.-mosolygott.

-Te féreg.. Őket ne merd bántani! Engem utálsz! Én voltam az aki legyőzött! Hagyd békén!-kiabáltam vele.

-Shh! Még felkelne..-vigyorgott még mindig.

-Megkérdezem még egyszer.. Mit tettél vele?!-kérdeztem ismét agresszívan. Legrosszabb oldalamat hozza ki belőlem..

-Mit csináltok?!-jön le a lépcsőn a drága feleségem.-Hajnalban veszekedtek? Mi történt az apáddal?-rohan az apósához.

-Adam.. kérlek távozz! Száműzlek az országból.. Nem jöhetsz vissza soha többé.-ejtettem ki azokat a szavakat, amiket sosem akartam kimondani.

-James..-fordult felém a hercegnőm.

-Sajnálom, de így döntöttem. Most menj el innen!-nézek komolyan a bátyámra. Meglepődött. Azt hitte, hogy nem tenném meg a feleségem előtt.

-Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem..-mondta, majd elsétált mellettem, úgy hogy kicsit meglökött a vállával.

Visszatér még. Gondolom lefizeti majd az egyik szolgálót, hogy végezze el helyette a munkát. Meg fog mérgezni. Biztos vagyok benne, hogy ez csak még jobban megbántotta.

-Szólj az orvosnak, hogy nézze meg mit adtak be neki!-utasítottam a szerelmem, hogy tegye meg azt, amit az előbb említettem. Elrohant, majd rá bő 10 perc múlva visszatért az orvossal és Arthurral.

Megvizsgálta, majd csak annyit mondott, hogy csak altatót kapott és valami furcsa nevű zöld löttyöt, amitől kitágultak a szemei, hogy elhitesse velem, hogy meghalt.