"Minden gyönyörű táj a maga módján a világ leggyönyörűbb tája, mert egyedi,megismételhetetlen, mint egy nagy ember vagy egy klasszikus műalkotás. "

Nemsokára besötétedett. Barnabas szája be nem állt, így én csak hallgattam a felhőtlen életét.

  -Nekem lassan indulnom kell! Megígértem egy kedves barátomnak, hogy megnézem az előadását.-mondtam. Felálltam a székből és nyújtózkodtam.

  -Mióta kezdtek el téged érdekelni a barátaid?

  -Most is azért vagyok itt. Mert érdekel mi van veled. Mióta anyám meghalt, azóta nem láttalak. Hallottad a híreket? Hát hogyne hallhattad volna..Egész ország erről beszél.

  -Arról, hogy megölted az apád?-hátrált két lépést. Ismeri az ügyeimet.Mikor mellettem állt, akkor nagyobb hanggal szidott mindenkit, mint én, hiába volt csak egy alkalmazott. Most, hogy ellenem van fél tőlem, mert tudja mire vagyok képes.

  -Nem öltem meg. A bátyám volt az, aki mérget adott neki!-emelte fel a hangom. Nem akarok arra a hitvány féregről beszélni. Már attól is ideges leszek, ha csak rá gondolok.

  -Holnap találkozunk.-zárta le a témát. Tudom, hogy ez számára is kényes téma, mivel mégis az apjának az egyik legjobb barátjáról voltszó, aki örök megnyugvásra talált feleségét követve.

Kisgyerekek voltunk. Hátul futkároztunk a kertben, mikor apám szólt, hogy itt a barátom,akivel már csecsemőként is játszottam, és boldogan nevetgéltünk.Előre szaladtam, hogy minél előbb köszönthessem az otthonunkban.Ő is, amint meglátott mosolyra húzott szájjal rohant felém. Bár ne tette volna! Egy nagyobb kőben megbotlott és elharapta a nyelvét. Azonnal vitték az orvosokhoz. Vérzett a szája, sírt,ordított, térdén hatalmas sebek voltak az eséstől. Megígértem neki, hogy vigyázni fogok rá ezután a védőangyala helyett is.Szerencsére meggyógyult, de a hegek még mindig meg vannak.Emlékszik az ígéretemre, amit azóta is próbálok betartani. Bár így nehéz volt, hogy nem láttam évekig.

Kilépve a házból eszméltem fel arra, hogy ideje minél előbb megnézni azt az előadást, hisz megzsarolt az a nő! Nem is tudom mit képzel magáról, hogy csak úgy megfenyeget egy uralkodót.

Sietve mentem végig az utcán, közben a kocsmát kerestem, ami felett van az az állítólagos színház. Miután hosszú ideig tartó keresgélés után sem eredményezett a sietségem, megkérdeztem az egyik hölgyet, aki fel-le mászkált az utcán idegességében.

  -Tudna nekem segíteni?-kérdeztem.

  -Persze! Mondja csak mit szeretne!-mosolygott kedvesen.-Többiekhez képest én nem fogadok el ékszereket. Hízelgő, de a gazdagabbak az ócskát adják, így kijátszva a fizetést. Pár érme nem fizeti ki azt a hatalmas elvárásukat!

  -Bocsánat.. Félreért. Nem kellett volna felkínálnia magát. De ha már itt tartunk,hol is dolgozik maga?

  -Mi csak úgy emlegetjük, hogy színház, mivel még régebben a táncosok szerepeket játszottak el, nem csak a mostani feladatukat. Az utcavégén van. Szeretné megnézni?-ismételten az a betanult csábítómosoly, amivel szinte minden férfit levesznek a lábukról.

 -Elkísérne?-suttogtam alig halhatóan. Ha játszunk csináljuk jól!Ő is bevetette az ellenállhatatlan mosolyt, én miért ne dobhatnám be a nők gyengéjét?

  -Remélem még találkozunk az este folyamán.-mondta, majd elindult a színház felé.

Követtem. Semmit sem szóltunk egymáshoz. Elvoltunk a saját gondolatainkkal.

Nem telt el sok idő, már meg is érkeztünk az épület bejáratához.

  -Elköszönnék,mert engem már várnak.-mosolygott. Ám ez már nem az a mosolyvolt. Ez őszinte volt.

  -Köszönöm, hogy elkísért!

Elköszöntünk egymástól, én pedig beléptem a kopottas, alacsony ajtón. Többen voltak, mint vártam volna. Azt hittem alig van híre, ezért akarták a lányok csábítani a vendégeket ma, de nem. Amilyen kívülről,tökéletes ellentéte belülről. Igényes, tiszta, meleg, élénk színek. Sokat költhetett rá a tulaj.

  -Hát eljött!-érintette meg valaki a hátam hátulról. Egyből a hangirányába fordítottam a fejem, és nem ért meglepetés, hogy kit is láttam meg.

  -Mivel megzsarolt.Kénytelen voltam.-vontam a vállam.

  -Ha már itt van szórakozzon kicsit! Megnézheti a lányokat,vagy egy külön számot is kaphat, ha bírja a pénze.

  -Majd meglátom mire vagy miért fizetek..-félmosolyra húztam a szám és otthagytam.

Egyik pincér majdnem nekem rohant sietségében, de még időben kikerült. Elkaptam a fémtálcáról egy poharat, és lehúztam a benne lévő égető alkoholt. Majd még egyet. És ismét.. Ez volt az utolsó emlékem. A pincér. Onnantól kiesett az egész éjszaka.

Egy számomra idegen szobában ébredtem. Függöny behúzva, ruhák a földön. Alig bírtam kinyitni a szemem. Egy fekete hajú, vékony lány feküdt mellettem magára húzva a takarót. Békésen aludt. Szinte már túlzottan. Megnéztem, hogy lélegzik-e, de amint lehúztam volna a takarót láttam, hogy véres. Nyugtattam magam, hogy lehet csak a szokásos női bajok, de nem mozgott a mellkasa. Felpattantam az ágyból, kikerekedett szemekkel figyeltem a halott lányt, aki mellett aludtam. Megnéztem közelebbről a sebet. Megvágták. Végtagjain kék, zöld, nyakán pedig piros foltok. Azon gondolkoztam, hogy remélem nem én voltam ilyen agresszív. Amilyen gyorsan tudtam felvettem a földre dobott ruháimat, és elhagytam a szobát, majd a házat. Sietve mentem vissza Barnabas-hoz, hogy talán ő el tudja majd felejtetni velem, vagy segít valahogy.