Elteltek hónapok.. Feleségül vettem álmaim asszonyát és visszatérhettem a szüleimhez. Amint beléptem az ajtón, Natashát hátrahagyva rohantam szüleim szobájába. Ekkor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Azzal az üzenettel hívattak haza, hogy sürgősen látogassam meg őket. Így hát, amint lehetett, Arthurral és a drága feleségemmel azonnal idesiettünk.

Beértem szüleim szobájába. Anyám erőtlenül feküdt. Édesapám sírt. Bátyám épp kifelé tartott. Innen pedig.. már tudjátok mi történt. Nem is találkozott unokái anyjával.. Alig 5 perce érkeztem, máris.. Meghalt. Mély nyomott hagyott, akármennyire is ellenem volt. Nekem kellett elmondanom mindenkinek, mivel apám bezárkózott a szobájába. Bátyám másnap hazatért otthonukba Elisabeth-tel. Arthur pedig meglepően nem csinált semmit. Nem sírt. Pedig arról a nőről volt szó, akit szeretett. Nem értem és nem is fogom megérteni, miért nem hullott legalább egy könnycsepp az arcán.

Na de, egyből választ is kaptam erre, mivel épphogy eltelt egy hét, máris az egyik szolgálónknak udvarolt. Nocsak milyen hamar túllépett valaki..

-Arthur! Elmagyaráznád, kedves feleségemnek, hogy miért is nem mehetünk vissza az idegesítő apjához és anyjához?-kiabáltam tanáromnak, aki egy sóhaj kíséretében, elkezdte a jól betanult szövegét.

-Kedves Natasha, Férje most vesztette el édesanyját és szeretne egy kicsit a saját családjával is törődni. Nem csak hallgatni az Ön apja szidását és erős hangját.-mondta unottan. Párszor már elmagyarázta a Hercegnőmnek, de ő csak erősködik.

-James úrfi, siessen kérem! Édesapja..-lihegte az egyik szolgáló. Felpattantam székemből és rohantam apám szobájához.

Az ágyán ült.

-Atyám! Mi a baj? Hé, te!-néztem hátra a cselédhez.-Hozz egy pohár vizet!-utasítottam. A lány egyből sietett le a konyhába.

-James.. Hagyd csak! Jól vagyok!-próbált mosolyogni. Alig bírt megmozdulni.-Menj asszonyodhoz! Ne pazarold rám a drága időd!-küldött el.

-Apám.. Tudom, hogy anyám elvesztése nagy trauma, de kérlek.. Állj fel és küzdj! Nélküled nem lesz semmi az országoddal!-reménykedtem, hogy bírok rá hatni.. de semmit sem ért.

-Tudod.. Már eleget uralkodtam. Mától 2 királya van e földnek! Döntsetek igazságosan népetek sorsáról! Te és a bátyád vagytok utódaim és egyben trónörököseim!-szavalta vidámabban mondandóját.

-Hogy? De a bátyám..

-Hallgass! Azt mondtam, hogy együtt uralkodtok! Vagy rosszul hallasz, tán gyerek?-vágott a szavamba.

-És ugyan mikor kerül sor a koronázásra?

-Még ma!-nevetett.

-Ma?!-lepődtem meg.

-Mondom én, süket ez a fiú! Na de menj! Mondd el a jó hírt Arthur-nak!-utasított.

Elhagytam a szobát és egyenesen rohantam azokhoz a személyekhez, akiket otthagytam pár perce.

-Na mi volt? Történt valami? Minek örülsz te ennyire?-bombázott kérdéseivel Natasha.

-Még ma uralkodó leszek!-válaszoltam vidáman.

-Apád meghalt, és a testvéred lemondott címéről?-kérdezte meglepetten Arthur.

-Dehogy! Miért gondolsz egyből rosszra? Apám belefáradt, és rám meg bátyámra bízta országát! Említette, hogy ezen a délutánon már uralkodók leszünk!-meséltem tovább a jó hírt.-Hé Te! Hozasd vissza, bátyám és annak asszonyát! Ma ünneplünk!-parancsoltam az egyik szolgálóra a közelben. Mindig itt van legalább egy?! Ilyen sok lenne belőlük a kastélyban? Ennyire elkényeztettek??

Alig pár óra múlva elkészült minden.

Hamarosan be is következett a várva várt esemény, amin mindenki részt vett. Bátyámnak kicsit sem tetszett, hogy ketten leszünk a trónon, mivel elméletileg csak ő örökölheti ezt a címet, mivel idősebb. Én nagyon is örültem neki. Végre lesz egy másik kifogásom, miért is nem mehetünk a szüleihez! Plusz..sokkal magasabb rangom lesz.

Amint véget ért a koronázás, mindenki megindult (a nemesek közül) a kastélyba. Jól érezték magukat, ettek, ittak. Egyesek kerestek az asszony mellé egy szeretőt a cselédek közül..

Én is jó pár bor után, már sárkányokat láttam. De emlékszem arra, amikor a bátyám (szintén részegen) leszólított és suttogva közölte velem, hogy:

-Ilyen könnyen nem tudsz legyőzni!

Majd visszament a többiekhez lehúzni a következő poharat. Fogalmam sincs, hogy mire értette. Nem akarom legyőzni! Semmi hasznom nem lenne abból, hogy egyedül kéne uralkodjak! Csak többet idegeskednék és kevesebbet törődnék Natashámmal! Biztos lennék benne, hogy ő is inkább keresne valakit, mint anyám..

Pár hónap elteltével, viszonylag minden zökkenőmentesen ment. Bátyám szinte soha nem tartózkodott a kastélyban, így nekem kellett tárgyaljak mindenkivel. Egyedül kellett döntést hozzak. Kineveztem Arthur-t tanácsadómnak, vagyis ha elakadtam, ő segített kitalálni, hogy hogyan tovább. Ezalatt az idő alatt édesapám egyszer jobban, mások viszont sokkal rosszabbul volt. Egyik nap mosolygott és vidám volt, délután vagy ha "szerencsénk" volt, akkor csak másnap romlott az állapota, és ismét eszébe jutott édesanyám. Én még szinte gyerek fejjel, (ekkor 15 éves voltam) nem tudtam felfogni, hogy lehet elveszítem azt a másik személyt, is akinek köszönhetem az életem. Féltem. Vártam, mikor dönt úgy, hogy feladja és anyám után megy.

Egyik nap meglepetésemre, bátyámat a kastélyban találtam.

-Azonnal magyarázd meg!-nyújtott felém egy levelet.-Te engedted meg?!

Ránéztem a papírra. Igen, emlékszem. Én döntöttem erről..

-Én voltam. Nem értem miért vagy kiakadva.. Csak felakasztanak egy gyilkost. Megérdemli.-folytattam tovább a könyv olvasását, amit a kezembe tartottam.

-Van fogalmad arról, hogy kit készülnek megölni?!-kiabált.

-Igen. Pontosan tudom, hogy az egyik legjobb barátodat. De meg kell értened, hogy megölte a saját feleségét és a gyerekeit! Szerintem ez elég nagy bűn, és szeretném ha nem kiabálnál hajnalban, mikor fent alszik a beteg apánk.-néztem rá. Dühös volt. Tudja, hogy igazam van, csak nem akarja belátni.-Isten dolga megbocsátani a bűneinket.. Nem az enyém!

-Kinek hiszed magad, hogy megszabd, kinek mi lesz a sorsa?-folytatta tovább a tiltakozást.

-Mivel te sosem vagy itt, így nekem kell döntsek a bűnösök felett, és mivel szerény személyem így döntött, hogy ez egy megbocsáthatatlan bűn, megölni a saját családját.. ezért még ma akasztófa alatt lesz. Vége a hisztidnek? Olvashatok tovább?

-Nem. Követelem, hogy mondj le! Igazságtalan vagy! Beszéltem vele! Ismerem! Nem ő volt..-állt ki a gyilkos mellett.

-Ha tetszik, ha nem.. Egyetértettek velem. Semmibe sem tudsz beleavatkozni, ezután. Ott a papír a kezedben. Hiába tépnéd el.-mosolyogtam.

Egyedül akar uralkodni. De nem tehetem. Minden rablót és gyilkost megvédene.

-Ez volt az utolsó esélyed.. Teszek róla, hogy a háborút mindenféleképpen elveszítsd!-mondta.

Nem tud ezzel megfélemlíteni. Megszoktam, hogy csak a szája nagy, úgysem tenne semmit. Ahhoz túl fél, hogy csináljon is valamit.