Esther nem engedett haza. Azt mondta, hogy legalább én segítsek neki, ha a saját lányai nem jönnek. Beleegyeztem. Szüksége van támogatásra, legalább pár napig. Apám a mai napig nem tudta feldolgozni. Ő inkább elbújt a sötét magányba hetekig, és alig evett vagy ivott valamit.

-Gyere, öcsi! Kimegyünk és megtanítalak fára mászni!-hívtam a fiút, hogy egy kicsit mozduljon ki ő is, ne csak az anyjának segítsen főzni. Már így is elég lányos!

Mivel nem volt más választása, így utánam jött. Mikor hátra mentünk eszembe jutott Christhoper. Az a fa felé vettem az irányt, ahol... meghalt. Még nekem sem egyszerű egyáltalán felfognom, hogy már soha többé nem beszélhetek vele. Nem mesélhetem el neki, hogy mi történik velem a kastélyban. Ha ismét ellátogatok ide, ő már nem fog az ajtóban várni. Már nincs itt..

-James! Miért álltunk meg?-kérdezte Thomas.

-Milyen közös emlékeid vannak, az apáddal?-válaszoltam kérdéssel és csak bámultam tovább azt a fát.

-Nem nagyon volt olyan pillanat, amit megjegyeznék. Ezért nem hatott meg annyira a halála, mint anyát.-mondta érzéstelen arccal. Valahol megértem, de akkor is az apja volt! Én is sírtam anyám miatt, hiába nem tett értem semmit.

-Biztos van valami. Mi jut róla, elsőre eszedbe?

-Lusta.-vágta rá egyből. Nevettem, hisz igaza van. Hosszú könyörgés után lehetett csak rávenni arra, hogy elmenjen valahova. Persze akkor elsőre ugrott ha valami nagyon fontos dologról volt szó. Rá bármikor számíthattam..

Pár percig néma csend volt, majd oda értünk az öreg fűzfához, ahol régen én is voltam itt az apjával.

-Tudsz fára mászni?-kérdeztem tőle.

-Még sosem próbáltam.

Visszanéztem a fára keresve egy ágat, amit talán még ő is elér, de mivel olyan alacsonyan nem voltak, ezért a másod tervemet kellett kigondoljam.

-Ha bakot tartok, úgy eléred azt az ágat?

-Nem tudom. Lehet.-válaszolta, majd megindult a fa felé.

Utána sétáltam, és ahogy mondtam, segítettem neki felmászni. Úgy ahogy sikerült neki..

-Elengedhetlek?

-Persze..-mondta, miközben próbált felülni a legalacsonyabb ágra, miután felszenvedte magát.-De lejönni is segítesz majd, igaz?

Felültem mellé, és bólogattam, válaszolva a kérdésére.

-Nővéreidet ismered remélem..-néztem rá. Tépkedte a leveleket. Kissé félénk egy srác.. Nem készült véletlenül lánynak? Egy fiú nem így viselkedik!

-Egyszer láttam őket. Akkor sem nagyon szóltak hozzám..-mesélte szomorúan. Komolyan? Nem fogok egy fiút megvigasztalni! Hiába még csak gyerek.. meg kell tanulnia ilyen korán, hogy az élet nincs cukorból! Később meg csodálkozhatnak, ha a fiúból csak egy egyszerű boltos lesz! Majd faragok belőle katonát, amilyen az apja volt..

-Gyere! Kell beszéljek anyáddal!-ugrottam le a fáról. Felnéztem Thomas-ra, de valahogy nem vette észre, hogy rá várok.

-Azt mondtad segítesz..-biggyesztette le a száját.

-Fiúból vagy! Oldd meg.. Ha félsz, már most mehetsz anyáddal sütni meg főzni! Ilyen nyávogós kislányokból nem lesz több, mint egy pék vagy egy szakács. Nem harcolhatsz majd a szeretteidért, mert túlzottan félsz..-próbáltam felidegesíteni.-Gyenge vagy. Egy kislány.-utolsó mondatom hallatán egyből leugrott. Megvan, hogy hogy fogom ezentúl rávenni valamire..

-Menjünk..-sietett előre.

Egész végig egy követ rugdosott és hozzám se szólt. Én is ezt csináltam volna a helyében..
Mikor beértünk a házba, felrohant a lépcsőn és bezárkózott. Ha meghallom bőgni, én kirángatom onnan és biztos, hogy kapna egy leszúrás a viselkedése miatt! Egy fiú nem így viselkedik! Hányszor kell még elismételjem?!

Megkerestem Esther-t. Nem kellett sokat kutakodni, mert a szokásos helyén volt. A konyhában.

-Figyelj.. Nem akarlak itt hagyni, de most már egy ideje itt vagyok, és látni szeretném a feleségem. És.. ha nem bánod, akkor magammal vinném a fiad is..-közöltem vele finoman távozásom, illetve távozásunkat..

-Láttam. És.. Szerintem neki is jó lenne. Legalább ott egyéb dolgot is csinálna, minthogy csak olvasna. Mellesleg ideje van, hogy ne csak a 4 fal közt legyen, hanem utazzon is valahová.-próbált mosolyogni.

-Meg leszel?-kérdeztem.

-Miattam ne aggódj!-mondta, majd megölelt.- Mikor akartok indulni? Addigra csinálok rengeteg ételt, hogy valami finomat is egyetek.. lehet utoljára.

-Holnap reggel. Jut eszembe.. Hol a szolgálóm?-néztem körül a házban.

-Miután kimentetek, ő elment a faluba. Nem tudom, hogy miért.

-Remek.. Akkor ha reggelre nem ér ide, nélküle megyünk.-viccelődtem, de csak én nevettem rajta. Túl komoly...

-Remélem jössz majd látogatni, ezek után is! És természetesen a fiamat is hozd!-mosolygott.

-Nélküle, nem is jönnék.. Csak ő kísérhet.

-Hova megyünk?-kérdi a lépcsőn ülve.

-Jössz velem a kastélyba.-közöltem vele. Csak nem mondhatom, hogy titok! Még a végén beképzelné, hogy eladom valami idegennek!

Visszafutott. Pár perc múlva egy puffanás, zörgés miatt felfutottam az emeletre.

-Mégis mit csinálsz?-kérdeztem, miután benyitottam a szobájába.

-Pakolok.-válaszolta.

Meglepődtem. Azt hittem, hogy annyira szereti az anyját, hogy majd nem akar elmenni innen, de tévedtem és csak arra várt, hogy megszabaduljon tőle. Vagy.. csak én hiszem ezt?

Kimentem a szobából, majd átsiettem a sajátomba. Ledőltem az ágyra és szinte azonnal elnyomott az álom. Meg sem néztem mennyi az idő, csak elterültem és elaludtam. Amiatt, hogy ilyen korán lefeküdtem aludni, felkeltem hajnalban.. Igazán élvezetes megpróbálni, úgy kinyitni az ajtót, hogy az ne reccsenjen annyira hangosan, mert ha mégis megtörténne, miattam ébrednének fel és egész nap azt hallgathatnám, hogy én lehetek a hibás, azért mert felébresztettem őket.

Már pár órája az asztalnál ülve várhattam az ébredő Esther-re, mikor volt akkora szerencsém, hogy tényleg ő kelt fel, úgymond leghamarabb. Gondolom Thomas sem szeret korán kelni..

-Jó reggelt! Mikor keltél?-kérdezte mosolyogva. Nem is látszik meg rajta, hogy pár perce kelt fel! Én általában úgy nézek ki, mint egy hulla, aki most szökött ki a kriptából!

-Pár órája..-válaszoltam, miközben próbáltam ránézni, és nem lehunyni a szemem a hirtelen fény miatt. Igen.. egészen idáig sötétben ültem a konyhában.

-Gyorsan megcsinálom a reggelit és az ebédet, addig ébredj fel és Thomas-t is küld le enni!-osztotta ki a feladatomat. Régen is ilyen volt. Csak akkor Thomas helyett Christhoper-t mondott.

-Igenis!-válaszoltam, majd tettem a dolgom.

Felmentem az emeletre átöltözni, mikor ezzel megvoltam, benyitottam Thomas-hoz.

-Keeeeeeelj fel!-kiabáltam az alvó fiúnak az ágya mellett.

-Hagyj békén! Pont a legjobb résznél voltam..-nyafogott.

-Oké.. akkor téged is itt hagylak. Egyedül is el tudok menni...

-Öltözök.-pattant ki az ágyból.

Lementem a földszintre, be a konyhába, ahol már az asztalnál várt a sok, finom étel. Ez a másik ok, amiért szeretek ide ellátogatni!

-Thomas-nak is kell hagyni belőle?-ültem le az asztalhoz. Esther csak nevetett, de mikor látta a komoly arcom egyből válaszolt.

-Igen. Mivel nem csak neked főztem és nem engedem el sehova reggeli nélkül!-mondta.

Hozzá láttam, majd mikor éreztem, hogy az az utolsó falat is majdnem átlépte azt a bizonyos "már tele vagyok" határt, akkor jött le még csak a fiatalúr az öltözködésből.

-Ilyen sokáig tart elkészülnöd?-kérdeztem meglepődve.

-Még bepakoltam a többi holmit..-válaszolta, majd helyet foglalt.