Mikor elindult a kocsi, ami a terv szerint vissza vitt volna a kastélyba.. kissé ideges voltam. Már egy ideje nem láttam őket. Vajon mi történhetett ez idő alatt? Lehet megszületett a fiam? Nem hiszem.. a híre eljutott volna idáig. Vajon minden zökkenő mentesen ment? Minden működött ez idő alatt? Akkor még nem tudtam, hogy sokkal később kapok ezekre választ, mint ahogy én azt gondoltam.

Az utat nem ismertem, amin mentünk a kastély felé. Azt hittem a sofőr csak rövidíteni akar. Egészen addig ezt hittem, míg meg nem álltunk egy számomra ismeretlen ház előtt.

-Hol vagyunk?-kérdeztem a férfitől, aki a sofőr.

-Meglepetés..-mosolygott gonoszan. Ekkor esett le.

Körülöttünk többen lettek. Legalább 6 kigyúrt férfi állt velem, és Thomassal szemben.

-Mégis mit fogtok tenni? Megvertek egy királyt és egy gyereket? Tudjátok mennyit kaphattok? Akasztás jár érte..-próbáltam hatni rájuk. Persze hogy nem hatott! Hogy is gondolhattam erre?

-Mi ugyan semmit. Kérem.. fáradjanak be!-mutatott az ajtóra. Mivel nem tehettem semmi mást, így elindultam befelé.

Elég nagy volt. Rengeteg terem és szoba volt. Mindegyik be volt zárva, és amint átmentünk az ajtón, már vissza is zárták azokat. Az egyik magasabb férfi lenyomta a következő kilincset, ami az egyetlen volt, amihez nem kellett kulcs. Amint beléptünk a szobába, sokkal hidegebb volt, mint az előző szobákban. Rettenetesen hideg és sötét volt, mint egy kriptában. Semmi fény nem szűrődött be, egy kis résen sem. Egy hideg és sötét szoba.. Mint egy tündérmesében.

-Mit álltok ott oly döbbenten? Kerüljetek beljebb!-szólalt meg egy férfi valahonnan.

Mikor a mögöttem álló (szerintem az egyik őr lehet) látta, hogy nem merek mozdulni, meglökött, én pedig a földön kötöttem ki.

-A fáklyákat!-szólalt meg ismét a férfi. Mikor meggyújtották az említett tárgyakat, mindjárt máshogy nézett ki az egész.

Elsőnek egy pincéhez hasonlított, majd amint jobban körülnéztem egészen úgy néz ki, mint az irodám. Könyves szekrények egymás mellett sorban, egy íróasztal tele papírokkal.

-Mit keresünk itt? Minek hozatott ide? Tudja, hogy mit fognak magával tenni, ha élve kijutok innen?-kezdtem egy enyhe fenyegetéssel. Nem valami jó ötlet.

-Pontosan tudom, hogy ki vagy. És azt is, hogy ki akarna látni holtan.-beszélt tovább a férfi a székben. Nem hiszem, hogy ismerem. Lehet a bátyám egyik barátja?

-Én is tudom, hogy kiről van szó. Kérem.. Mondja ki nyíltan, hogy mit akar. Ha elenged sértetlenül, akkor első lépésem az lesz, hogy teljesítem a kívánságát.-próbáltam alkudozni.

-Én ugyan semmit. De nagy árat fizetnének érted.. Főleg ha a kisfiút is hozzácsapom.-mosolygott gonoszan.

-Mennyit fizet? Többet adok az életünkért! Bármennyi is az, én megadom!-vágtam rá egyből. Thomas életét nem tehetem tönkre már most. Ha csak egyedül lennék itt simán belemennék a fogságba, mivel tudom, hogy a leendő trónörökös lehet már megszületett, de mivel itt van a kisfiú, akinek az életét rám bízták, így nem hagyhattam.

-Igen?-dőlt előre-a szegény adózók pénzét a mocskos életed megmentésére szánnád? Hová süllyedsz még, James? Ennyire érdekel a saját szabadságod? Szegény emberek éhen halnak inkább, és befizetik azt a magas adót, minthogy ételt vegyenek a gyereküknek és ruhát.. és ezt a pénzt felajánlanád, hogy megmentsd a szánalmas életed? Nem eleget szenvedtél már? Neked nincs eleged ebből?-kérdezte sorba azokat a kérdéseket, amiket nem mertem feltenni saját magamnak.-A te helyedben, én bele sem kezdtem volna. Éltem volna a kastélyban a feleségemmel és a gyerekemmel, ráhagyva a bátyámra azt a sok szenvedést, amivel jár az uralkodás..-mondta. Ezzel az utolsó mondatával elárulta magát.

-Tudja mit.. Szerintem maradunk még egy kis időre. Az én életemnek és a fiúénak árát holnap beszéljük meg! Elfáradtam..-ásítottam. A férfi csak mosolygott, majd utasította az embereit, hogy kísérjenek az egyik szobába.

Felmentünk 2 emeletet. Elfordultunk jobbra, majd megálltunk a harmadik szobánál, a bal oldalon. Kinyitották az ajtót és belöktek rajta. Thomast egy másik szobába vitték, gondolom egy emelettel feljebb. Nem lehet túl nagy épület. Max 3-4 (de lehet kevesebb) emelet van.

A szobában nem volt sok bútor. 2 szekrény, 1 ágy, 1 íróasztal. Falak barack színnel, a padló pedig sötét barnával tompította azt a borzasztó látványt, amit ez a hely nyújtott. Legalább nem rózsaszín és narancssárga.. Haladás! Ki tudnak néha borítani ezek a dolgok. Ha 2 nagyon különböző szín találkozik egy épület valamelyik (akár alig látható) sarkában, annyira fel tud bosszantani, hogy a házigazdát egyből elkönyvelem, és lehet, hogy még nem is beszéltem vele. Amilyen az otthona, olyan a személyisége. Ha túl csicsás és rikító, akkor az a személy figyelemre vágyik és egy igazi hárpia. De ha olyan színeket választ, ami tökéletesen passzolnak egymáshoz és még vonzza is a tekintetem, az egy elegáns és tiszta személyiségű emberre utal. Például a mi házunk. Minden szoba hideg színekkel van tele. Egy bútor sem barna vagy épp lila. Fekete, fehér és a kék összes árnyalata dominál otthon. Ha valaki a meleg színeket szereti, az összes helyiség pompázzon olyan színekben! Ne legyen az egyik rideg, a másik pedig melengető! Vagy ez, vagy az!

Hosszas gondolatmenetem után, leültem az íróasztalhoz, elő vettem egy papírt és egy tollat, majd írtam egy levelet az imádott feleségemnek.

"Egyetlen Napsugár, aki beragyogja életem..

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tart, mire újra láthatjuk egymást!  Hiányzol! Hiányzik, hogy a kezedet foghassam! Csak te jársz a fejemben!  Úgy érzem, mintha megnyílna alattam a föld és mintha mindenki ellenem fordulna! Csak a te ölelésed, az egyetlen kiutam, ebből a szörnyű álomból! Várom, mikor kelek fel melletted és mondod csodás ajkaiddal, hogy jó reggelt!  Bármit megtennék, hogy most itt lehess velem!  Fontos vagy nekem! Meg szeretnélek ölelni és soha el nem engedni, de nem tehetem. Ki tudja hány mérföld választ most el tőled.. Hiányzol!  Mindennél jobban szeretlek! "

Amit éreztem, leírtam erre a papírra. Tudtam, hogy lehet soha nem fogja látni, de kissé megkönnyebbültem, mikor letettem a tollat és hátra dőltem a székben. Ki kell jutnom innen! Látni akarom a feleségem! Látni akarom a gyerekemet! Csak boldog akarok lenni.. ez akkora nagy kérés?